Miért?
Nagyon rizikós kérdés, - amikor olyan emberek cselekedeteit kellene megmagyarázni,
mint Dennis Nilsen - könnyen vékony jégre navigálhat az ember.
A
londoni előváros szorgalmas, ékesszóló alkalmazottja, aki bár kissé
távolságtartó volt, de a kollégái szerint száraz humorral rendelkezett, 1978 és
1983 között 15 fiatalembert csípett fel kocsmákban és diszkókban, felhívta
magához, és ott megfojtotta vagy, vödörben, illetve a mosogatóban vízbe
fojtotta őket. A holttesteket levetkőztette, megfürdette és megszárította, majd
alsónadrágot, zoknit adott rájuk, kisminkelte őket és egy fotelba ültette, vagy
az ágyra fektette őket. Ott „vártak” rá, egyik meggyilkolt a másik után, míg
esténként a munkaközvetítő irodából haza nem ért. „Nem fogod elhinni, mi
történt ma velem!” – kiáltotta olykor a fotelben ülő holttest felé Nilsen, és
elmesélte a napját. Néha felolvasott nekik, zenét hallgatott vagy tv-t nézett
velük. Mindezt addig folytatta, míg „barátja” csúnyán el nem kezdett bomlani és
már ő maga sem bírta elviselni a bűzt. Vagy amíg újra vágyat nem érzett egy
újabb emberöléshez.
Carl
Sottor, aki épphogy túlélte a találkozást Dennis Nielsennel, egyszer így
nyilatkozott: „Az emberek csak egy aggasztó dolgot láttak Nilsenen: hogy a
férfiak holttestét egy ideig a lakásban hagyta, és csak utána darabolta fel
őket.” A holttestek ilyen látványos módon történő kezelése által azok megölése
elvesztette jelentőségét. Mintha ez a 15 férfi nem valakinek a fia, bátyja,
apja lett volna. Mintha mindig is holttestek lettek volna. Csak két férfi
eltűnését jelentették, hat áldozatát soha nem azonosították. Nilsen a nevüket
sem tudta, csak felületesen emlékezett rájuk. Az ötös számú egy „durva kezű ír”
volt, a hatos számú egy „nyurga callboy”, a hetes egy „angol csavargó” volt. Az
érdektelenség ilyen fokát még csak az tetézi, hogy mindezt úgy magyarázza,
mintha irgalmas lett volna hozzájuk. „Alig szenvedett” – mondta a hetes számú
áldozatról Nilsen. „Őt megölni gyerekjáték volt.”
Dennis Andrew Nilsen, Skóciában, Fraserburgh-ben született. Néhányan barátságosnak találták, néhányan magának valónak. |
2018.
május 12-én halt meg Nilsen a Yorkshire-i Full Sutton magas biztonságú
börtönben, órákig tartó kínszenvedés után, amit egy, a hasüregében szétrobbant
artéria okozott. Az őrök időt hagytak – így szólt egy vizsgálati eredmény –
mielőtt mentőt hívtak volna hozzá.
Az
őrizetbe vételekor Dennis Nilsen 37 éves volt. Sovány férfi, visszafogott
öltözetben. Sötét haj, széles száj, szemeit óriási fémkeretes szemüveg mögé
rejti. Fraserburgh-ben, Skóciában egy szürke halászvárosban született, 60 km-re,
északra Aberdeen-től. Nilsen, akinek nincs érettségije, és tisztában van vele,
hogy ebben a városban ő egy senki és soha nem is lesz senki belőle, aki
tisztában van vele, hogy jobb ha homoszexualitását megtartja magának, elmenekül
a városból, miután a kötelező iskolai éveit letudta. 15 évesen beáll a
hadseregbe, ahol megtanulja a vágóhídi állatok lemészárlását és
szétdarabolását, majd egy évig rendőrnek áll.
1983.
február 9-én, az őrizetbevétele napján egy londoni munkaközvetítő cég
alkalmazottjaként dolgozik. A feladatait megbízhatóan elvégzi, és panasz nélkül
átveszi a kollégái feladatait is. Nem melegszívű jellem, de vicces figura.
Nilsen
a későbbi kihallgatása során Peter Jay nyomozónak adott válaszai miatt az angol
folklór részévé vált. „Megbánta a
tetteit? – kérdezi tőle Jay nyomozó. „Bárcsak képes lettem volna abbahagyni, de
nem tudtam. Nem volt semmi más az életemben, ami bizsergést vagy örömöt okozott
volna.”- válaszolja Nilsen. A körülmények története, melyek Nilsen elfogásához
vezettek, szintén a folklór részévé lettek. Mint majdnem minden ismert tényt,
ami róla szól – hogyan nőtt fel, az emberöléshez vezető motivációkat – Nilsen maga
diktálta le az őrizetbe vételkor, levelekben, esszék százaiban.
Cranley Gardens 23, itt sok minden történt, anélkül, hogy bárki észrevette volna. Míg egy nap el nem dugult a wc. |
1983.
február 3-án, egy csütörtöki napon, az ápolt londoni városrész, a Muswell Hill
Cranley Gardens 23-as számú házának földszintjén élő bérlő észreveszi, hogy
eldugult a wc. A víz a wc csészéből nem folyik le. Jim Allcock a wc-t
barátnőjével Fiona Bridges-el és a folyosó szemben lévő oldalán két fiatal
nővel osztja meg. Allcock kétszer is savat önt a wc-be, hogy feloldja a
dugulást, és egy bottal a csőbe is belekotor, ám mindkét módszer hatástalan
marad. Másnap, amikor mégegy wc eldugul és kiönt, Allcock felhívja a
házkezelőt, akik vízvezetékszerelőt küldenek. Nem sokkal később Allcock
barátnője összefut a folyosón Dennis Nilsennel, aki a tetőtér visszahúzódó
lakója. Két éve él ott a kutyájával. A lány megkérdezi, hogy neki is gondja
van-e a wc-vel, de nemleges választ kap a férfitől. Bridges alkohol szagát érzi
a férfin, és valóban, Nilsen megivott néhány Bacardi-Colát a pubban előkészület
gyanánt. Hogy el tudja végezni a feladatát, ami ma este a lakásában vár rá.
Az
1993-as angol dokumentumfilmben („Murder in Mind”) arról beszélt Paul Brittonnak,
aki az interjút készítette, hogy a gyilkolás micsoda kellemetlenségeket okozott
számára újra és újra. Az asztalnál ülve, hátra dőlve, karjait a hasa felett keresztbe
fonva mesél néhány korábbi tettéről: „A két-három, padlódeszka alatt
összegyűjtött holttesttel tisztában voltam vele, hogy a nyár beköszöntével forróság
lesz és problémáim lesznek a szaggal.” – „Igen”, mondja a kriminálpszichológus.
Majd újra: „Igen.” Mintha valami mindenki számára ismert problémáról
beszélnének. „Erről gondoskodnom kellett. Először azt gondoltam végig, hogy
hogy mi okozza majd ezt a szagot, és arra jutottam, hogy a belsőségek. A test
puha részei, a belső szervek, meg ilyesmi. A hétvégén feltéptem a padlódeszkákat,
ami szörnyen kellemetlen volt. Gátlástalanul berúgtam, hogy el tudjam viselni, és
neki tudjak kezdeni a testek szétdarabolásának a konyha padlóján.” Britton
próbál neki egy kérdést feltenni de Nilsen elbeszél a feje felett: „Néha ki
kellett mennem a kertbe hányni. Nagyon visszataszító volt mindez.”
1983
februárjának ezen a péntek éjszakáján Nilsennek a halott Stephen Sinclair-t
kellett feldarabolnia. A holttest már nyolc napja Nilsen szekrényében van. Bár
még messze nincsen nyár, a lakásban Sinclair holtteste mellett még két férfi,
John Howlett és Graham Allen testének darabjai is megtalálhatóak. A kis
manzárdban terjengő szagokat, az állandóan nyitott ablakok ellenére sem lehet
már nem érezni.
Folytatása
következik.
Évi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.