Az ölés vágya velünk született - 2. rész

Hol találkozunk modern társadalmunkban ezzel a vággyal?

Például a filmekben vagy az irodalomban. Ott gyakran esik szó vérszomjas állapotokról. A „Django elszabadul” című Quentin Tarantino filmben elég egyértelműen megmutatkozik az appetitiv agressziónk. A film a 19. század közepén az amerikai déli államokban játszódik. Egy rabszolga kiszabadul a fogságból és bosszút áll. A néző átnyargal vele az áldozat oldaláról a vadász oldalára. Vadászata számunkra erkölcsileg még szükségesnek is tűnik, ezért tudunk azonosulni vele. Alattomos módon használja fel Tarantino az emberek erőszakban lelt veleszületett örömét: először áttöri a nézők gátjait, majd előtérbe kerülhet a vérszomj, és az erőszak magával ragadja a nézőt.

 

Hol lehet a vadászati vágyat aktívan kiélni?

Sok lehetőség van. A tőzsdén, a focipályán, vagy a videojátékban. Talál olyan szelepeket, amelyek nem kerülnek erkölcsi konfliktusba.

 

Elmélete szerint ez a vágy a nők esetében kevésbé jelentős. Miért?

Az agresszív viselkedés a szabályozórendszer, a neurotranszmitterek és a hormonok komplex interakciója során keletkezik. És ezek a faktorok különböznek a nőknél és a férfiaknál. Leginkább a tesztoszteron termelése magasabb a férfiaknál. A tesztoszteront úgy kell elképzelni, mint az agy jutalmazó rendszerének a turbó töltőjét. Ennek megfelelően az erőszakra való öröm is megnövekszik. Én azt a fajta kísérletet is hiányolom, amely azt vizsgálja, milyen jól lehet előidézni nőknél a vadászatra való vágyat. Az izraeli hadseregen kívül nem ismerek olyat, ahol egy csoportból az összes nőt besorozták volna. Bár léteznek harcos nők, aki vérszomjasok tudnak lenni. De túlnyomó többségben a férfiak indulnak háborúba, ők verik egymást úgy meg, hogy kórházba kerülnek vagy a számítógépen lövöldözős játékot játszanak.

 

Nem bizonyított, hogy a tesztoszteron agresszív viselkedéshez vezet. A nemspecifikus különbségek nem inkább a szocializációtól függnek?

Természetesen a biológia és a szocializáció együtteséből keletkeznek. Nők is lehetnek nagyon agresszívek. De ez általában eléggé reaktívan mutatkozik meg és gyakran befelé irányul. Akár önsebző magatartás módján.

 

Epigenetikával is foglalkozott: egy tanulmányban azt vizsgálták a kollégáival, hogy a traumatikus erőszakélmények örökölhetők-e.

Nőket kérdeztünk arról, hogy terhességük idején elszenvedtek-e családon belüli erőszakot. Az érintetteknél bizonyítható volt, hogy a gyermekeik epigenetikusan másképpen programozódtak. Ez elsősorban a genom azon részeinél mutatkozott meg, melyek az agy, az immun-, és a szív-érrendszer fejlődéséért felelősek.

Hogyan nyilvánul meg ez a programozás?

Minél több és erősebb erőszakélményről van szó, annál jobban voltak érintettek a szabályozó rendszerek. Például az immunrendszer jobban kiéleződött a harcra és a sérülésre, mint az idegen baktériumokra. Ez azt jelenti, hogy jobban boldogul egy vágott sérüléssel, mint egy vírussal. A stressztengely is feltűnő volt az agyban. Az érintettek sokkal gyorsabban bújnak ki a bőrükből, gyorsabban elfutnak és gyorsabban ütnek vissza. Az empátia szabályzásuk is érintett volt, a képesség arra, hogy másokkal együtt érezzenek.

 

A gének ilyen módon alakíthatnak valakit erőszakos bűnözővé?

Nem. Bár a genetikai hajlam lehet megfelelő táptalaj, de végeredményben rengeteg tényező szerepet játszik. Ezen kívül ez a programozás nincsen kőbe vésve, hanem befolyásolható, például pszichoterápiával.

 

Sokan azt gondolják, minden gyilkos pszichopata.

Ez tévedés. Én magam sem gondolom, hogy a gyilkosok szükségszerűen empátianélküli lények. Aki azonban súlyos bűncselekményeket akar elkövetni, annak az empátia szabályozás mesterének kell lennie. Egy sorozatgyilkos éjszakánként ölhet és ennek ellenére képes nappal a családjával és a kutyájával törődni. A kihívás az, hogy pont akkor legyek empatikus, amikor én akarom, és teljesen hűvös maradjak, amikor az áldozatot szemelem ki. Ha egy vadász minden szarvas elejtésekor sírva fakad, ahelyett, hogy örömet érezne, nem sokáig fog az állásában maradni. Ezt át lehet vezetni egy ember megölésére is: Aki beleképzeli magát az áldozat helyébe, nem lesz jó vadász. Az ölést pozitívan kell megélni.

 

Hogyan lehet a nyugati társadalmakban, hogy háborús vezető nélkül is megtanulják az emberek ezt a veszélyes szabályozást?

Ezzel a képességgel szinte kizárólag csak azok rendelkeznek, akinek gyermek és fiatal korukban masszív erőszakot kellett átélniük. Ha az apám részegen jön haza és nem tudom megjósolni, hogy ma elver-e vagy sem, megtanulom magam érzelmileg elszigetelni. Egy lány az apjának testileg alá van rendelve, ezért inkább az önsebzésre hajlamos. Egy fiú általában valamikor visszaüt. Az ilyen tapasztalatoktól sokan később bűnözővé válnak. Egy dán tanulmány mutatott rá az összefüggésre. Négy férfiből, akik gyermekkorukban súlyos erőszak miatt kórházba kerültek, egyiküket később erőszakos bűncselekményért ítélték el.

Ezeket a cselekedeteket nem inkább a mélyen gyökerező frusztrációval és „rövid gyújtózsinórral” magyarázzák, mint az ütésre való vággyal?

Az appetitiv és a reaktív agresszió gyakran együtt lépnek fel. Ez is ezt mutatja: a traumatikus élmények és bántalmazások előrevetíti az emberek számára, hogy valamikor maguk reagáljanak és egy frusztrációs pillanatban visszaüssenek. Aztán megállapítják, hogy egy ez pozitív élmény. Rákapnak az ízére, és maguk is elkövetővé válnak. Gyakran a gyermekeikkel szemben is. Ez egy ciklust eredményezhet, amely generációkon keresztül ívelhet.

 

De nem minden bántalmazott lesz bántalmazó.

Nem. A többség, akit bántalmaztak, nem lesz később erőszakos. De visszafelé igaz: Majdnem minden erőszakos bűnöző szenvedett el erőszakot gyermekként.

 

Milyen relevanciája van ennek a társadalomra nézve, hogy ezeket a férfiak frusztrációból vagy örömszerzésből cselekednek?

Ez annál a kérdésnél fontos, hogyan tudunk ilyesmit megakadályozni. Ami a bűnözőkkel való eljárás során kimarad az az, hogy mekkora a kísértés számukra, ismét erőszakossá válni, ami óriási visszaesési százalék. A jogrendszerünk a büntetésen alapszik. De tévedés azt gondolni, hogy egyedül a szankcióktól való félelem távol tarja a férfiakat attól, hogy a vágyukat kiéljék.

 

Mit javasol?

Három lépés az alap. Elsőként a gyermekkorban elszenvedett szörnyű élményeket kell feldolgozni. Sokan szenvednek rémálmoktól, mélyen gyökerező félelmektől és traumatikus stressztől. Egy ilyen embernek meg kell tanulnia, hogy megértse az érzéseit, és jobban szabályozza azokat. Akkor nem lesz azonnal ingerlékeny. Másodszor, a harci impulzusokat kordában kell tartani. Mikor kap kedvet mások provokálásához? Hogyan akadályozza meg? Tud találni más módot az oldáshoz? A borzongást valahol máshol kell keresnie.

Például a rögbiben?

Pontosan, a sportban. Vagy virtuálisan, egy videójátékban. A lényeg, az elkövető többé ne támadjon emberre. Világodnak kell lennie számára, hogy másként nem lesz pozitív szociális szerepe a társadalomban. A harmadik lépés, hogy kiemeljék a környezetéből. Ha egy bűnöző fiatalkorút az otthonában továbbra is bántalmaznak, gondozó családnál kell elhelyezni. Ha a bandájával folyamatosan mértéktelenül sört iszik és verekszik, ki kell emelni a bandából.

 

Egy elkövetőt úgy kell kezelni, mint egy áldozatot, támogatni kell és terápiát alkalmazni.

Igen. És ezzel többeknek problémája van. Ez az ellenállás a kutatásra is hatással van. A társadalom nem kész arra, hogy olyan tanulmányokat finanszírozzon, amelyben intézkedéseket tesztelnek, amelyek ezeket a fiatalembereket a visszaeséstől menekítik meg. Az emberek nem akarnak a bűnözőkkel jót tenni. Ez egy paradoxon. Ha gyerekeket katonának képeznek ki, óriási az egyetértés abban: az ártatlan gyerekeken segíteni kell. De senki nem akar arról hallani, hogy a börtönökben lévő bűnözők legnagyobb része maga is áldozat volt.

 

A túlkapásokkal találkozott az afrikai háborús területeken. Mi a helyzet a mi társadalmunkkal? Mi sokkal békésebben élünk együtt.

Vékony jégen lépdelünk. A második világháború óta megnövekedett a morál és az éberség. De tévedés azt gondolni, hogy emiatt a gátakat nehéz ledönteni. Az erőszak iránti vágyat könnyedén újra lehet éleszteni, még nagy kiterjedésben is.

 

Hogyan történhetne ez meg?

A Corona vírus kapcsán összeesküvés elméletek nyertek teret, egyre több ember gondolja, hogy a kormány galád módon megkerüli őt. Először tüntetnének, majd fegyverhez is nyúlnának. Ezt igazságosnak, erkölcsileg még szükségesnek is tartanák. Majd megállapítanák: Ez még örömet is okoz! Ez egy olyan mozgalom lenne, amit nehéz lenne feltartóztatni. Az erőszak fellángolásait nagyobb csoportokban újra és újra megfigyelhetjük. Amikor egy tüntetés alkalmával szélsőséges események történnek, mindig felvetődik a kérdés, hogy a jobb oldali extremisták, vagy a bal oldali extremisták voltak-e? Én azt mondom: Az ember.

 

Éviog

Az FBI tipológiája a szexuális indíttatású emberölésekhez - 1. rész

Keletkezéstörténet

A 70-es években az FBI intenzíven elkezdett foglalkozni a sorozatelkövetők viselkedésével. A viselkedéselemző egység (BSU) ügynökei eleinte nem szerkesztett interjúkat készítettek elítélt gyilkosokkal. Ezeket az interjúkat akkor minden mélyebb szociáltudományi metodika nélkül értékelték ki. Ezeknek a nem rendszerezett tanulmányoknak az eredményeképpen, eleinte különbséget tettek a tervező, antiszociális (organized nonsocial) és a nem tervező, antiszociális (disorganized asocial) kéjgyilkosok között. 1979-ben Robert Ressler és John Douglas FBI ügynökök elkezdték legendássá vált vizsgálatukat 36 elítélt szexuális indíttatású gyilkossal, a legtöbbjük sorozatelkövető volt. Az úgynevezett Criminal Personality Research Project – bűnözői személyiség kutató projekt (CPRP) eredménye az lett, hogy már csak két típus, a tervező vagy szervezett (organized) és a nem tervező vagy szervezetlen (disorganized) elkövető típust különböztették meg. Az addig használt terminusokat, mint „aszociális”, „antiszociális” és kéjgyilkos már nem használták tovább.

A szervezett és szervezetlen szexuális indíttatású elkövetőkről szóló tanulmányban a viselkedéselemző egység a következő meghatározást használta alapként. Ez alapján kizárólag emberöléseket vettek tekintetbe,…amelyek jelek vagy megfigyelések alapján azt mutatták, hogy szexuális természetűek. Ehhez tartozott: az áldozat hiányos öltözete, az áldozat nemi szerveinek lemeztelenítése, az áldozatok szexuális jellegű testtartásba való beállítása, nemi aktusra utaló jelek (orális, anális, vaginális) vagy szexuális pótcselekvésre, érdeklődése vagy szadista fantáziákra utaló jelek.

A tervező (szervezett) és nem tervező (nem szervezett) szexuális elkövető jellemzői

A viselkedéselemző egység munkatársai számos publikációban részletesen dokumentálták a szervezett és nem szervezett szexuális elkövető koncepcióját. Emellett mindkét elkövető kategóriához részletes meghatározást adtak a tipikus cselekménylefolyásról és a jellegzetes személyes jegyekről, többek között, hogy  az elkövetői profilok kidolgozásához segítséget nyújtsanak.

A következőben az FBI szexuális elkövető- tipológiája a helyszín és a cselekmény lefolyásának (crime scene characteristics) valamint az életmód és a személyiség jellemzői alapján kerül bemutatásra.

Az FBI szakértői a tanulmányban a szexuális elkövetők specifikus jellemzői mellett az átfogó tulajdonságok után is kutattak. Más kutatók eredményeivel való egyezés alapján az elkövető pszichéjében kulcsszerepet játszanak az erőszak fantáziák. Az emberöléseket legtöbbször elméletben dolgozták ki és aztán kvázi, mint egy forgatókönyvet, brutális erőszakkal alkalmazták. A már elkövetett bűncselekményeket ösztönzésképpen újra és újra lejátszották fejben. Ezen kívül sok szexuális elkövető beszélt arról, hogy már gyermek-, és fiatalkorukat domináns erőszak fantáziák uralták.

A szervezett szexuális elkövető (organized murderer)

A helyszín és a cselekmény jellemzői

A helyszín olyan benyomást kelt, hogy az ismeretlen gyilkos a gyilkosság előtt, alatt és után tervezetten és kontrolláltan cselekedett. A sértett általában az elkövető számára idegen, akit mégis bizonyos jellemzők alapján választ ki, mint pl. egy jellegzetes öltözködési stílus. A szervezett elkövető ezért jelentős időt és fáradságot fordít arra, hogy egy bizonyos mintának megfelelően válassza ki áldozatait. Szociális készségekkel rendelkezik, így nem ritka, hogy áldozatához elfogadható kifogással közeledik. A szervezett elkövetők gyakran a saját vagy áldozatuk autóját használják az elkövetéshez. Jellemző rá, hogy a bűncselekményét több helyszínen követi el. Az áldozatra való lecsapás helyszíne, a bántalmazás helyszíne és a holttest feltalálási helye szokás szerint nem azonos. A szervezett elkövető tervezhet nemi erőszakot vagy gyilkosságot is. Mindig fennáll az áldozat megölésének veszélye is, mivel egy kis ok az agresszivitását hirtelen növelheti. A szervezett elkövetőnek általában kifejezetten szadista megnyilvánulásai vannak, élvezi az áldozata félelmét. Az, hogy a hatalom gyakorlása alapvető elem számára, jól mutatja különböző eszközök használata, melyek az áldozat feletti ellenőrzést szolgálják. Gyakran megkötözi, kipeckeli áldozatait vagy bekötözi a szemüket. A hatalomról és az erőszakról szóló kényszeres gondolkodása abban is megmutatkozik, hogy a helyszínen és a cselekmény módjában kényszerképzetek és rituálék mutatkoznak meg. A szervezett elkövető általában a saját fegyverét viszi a helyszínre, amit a bűncselekmény után magával visz. Általában arról ismerhető fel, hogy nem hagy hátra nyomot. Gyakran eltávolítja a holttestet a helyszínről.

 

A személyiség és az életstílus jellemzői

A szervezett elkövetők általában magasan állnak a születési sorrendben (testvérek születési sorrendje), és gyakran elsőszülött fiúk. Az apjának biztos munkahelye van. A szülői nevelési cél következetlen. A szervezett elkövetőnek átlagos vagy átlagon felüli az intelligencia hányadosa, miközben a munkájának színvonal gyakran a képességei mögött marad. Szakképzettséghez kötött tevékenységeket gyakorol, mégis csapongó a munkatörténete. Az emberölések előtt gyakran stresszfaktorok láthatóak a magánéletükben, ahol a stresszor gyakran házasságbeli, anyagi vagy munkahelyi problémákat mutat. A szervezett elkövető szociálisan beilleszkedett, és általában a partnerével él együtt. Lehetséges, hogy azt állítja, a bűncselekménye elkövetésekor általánosan dühös vagy lehangolt állapotban volt. A gyilkosság előtt esetleg alkoholt fogyasztott. Valószínű, hogy a szervezett elkövető jó állapotú autóval rendelkezik. Fantáziavilága gyakran abban tükröződik, hogy szuvenírt gyűjt az áldozattól vagy a helyszínről. A lakásában gyakran találhatók újságkivágások az általa elkövetett emberölésekről, ami arra utal, hogy követi az „ügyét” a médiában. Alkalmanként megfigyelhető, hogy a szervezett szexuális elkövető a bűncselekménye után megváltoztatja a hétköznapi viselkedését, és vagy szokatlanul sok alkoholt iszik, vagy megváltoztatja a lakhelyét illetve munkahelyét.

 

Folyt köv.

Évi

Sorozatelkövetők: Mi a különbség a Modus Operandi és a kézjegy között?

Az FBI viselkedéskutatói is foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Kialakítottak egy koncepciót, méghozzá az elkövető Modus Operandija és kézjegye közti különbséget, egy pszichológiai jellegű vezérmotívumot, ami az elkövető minden bűncselekményére jellemző.

A Modus Opernadi (MO): A Modus Operandi azt a konkrét viselkedést jelöli, amit az elkövető a bűncselekmény során mutat, hogy a közvetlen célját elérje.  Ez lehet az a módszer, amivel felveszi a kapcsolatot áldozatával, az álcázó viselkedése és így tovább. Az FBI szerint az MO három konkrét célkitűzést szolgál: 1. Az elkövető személyiségének álcázását, 2. A tett sikerének garanciáját, 3. A menekülés lehetőségét. Az MO azonban nem stabil viselkedésminta, hanem változik, finomodik, mivel az elkövető a bűnözői karrierje során a tapasztalatait gyarapítja, vagy az elkövetés körülményei meghatározott viselkedési mintába kényszerítik. Például a segítségért kiáltó áldozat, vagy egy olyan elfogás, ami a helyszínen hátrahagyott bizonyíték miatt valósul meg, oda vezetnek, hogy az elkövető erre válaszként javít az MO-ján, mondjuk pedánsan ügyel arra, hogy a helyszínen minden személyes tárgyát összegyűjtse. Az FBI úgy határozza meg az MO-t, mint”…egy dinamikus vagy változtatható viselkedésmintát, ami tanulandó. Az MO folyamatosan fejlődik azáltal, hogy az elkövető tapasztalatot nyer, vagy nagyobb önbizalomra tesz szert.”

A kézjegy (Aláírás): Az úgynevezett aláírás ezzel szemben változatlan, és a bűncselekményben kiélt indítékok, fantáziák és vágyak kifejeződése. Nem feltétlenül látható, és a cselekménykori viselkedésből kell kikövetkeztetni. Általában olyan viselkedésformában jelenik meg, ami a cselekedet végrehajtásához nem szükséges.

A „kézjegy” kifejezést mindenekelőtt ennek a kifejező elkövetői magatartásnak a több bűncselekmény során történő ismétlésénél használják, tehát sorozatelkövetéseknél. Ha egyetlen esetet veszünk figyelembe minden megfigyelhető sorozatösszefüggés nélkül, akkor megszemélyesítésről beszélünk. Minél személyesebb vagy különcebb az elkövető eljárásmódja, annál könnyebben lehet azonosítani a kézjegyét illetve megszemélyesítését, például akkor, ha az elkövető kifejezetten rituális cselekményt hajtott végre a tetthelyen. De az olyan elkövetői viselkedés is, ami a lealacsonyítást vagy erődemonstrációt célozza meg, tipikus jele a kézjegynek, vagy annak a kísérlete, hogy a nemi erőszakot, mint „normális” kapcsolatot állítsa be, amikor az elkövető például hízelgő bókokat tesz vagy felszólítja a sértettet, hogy csókolja meg. Ha az elkövető kézjegye állandó is marad, a viselkedése ennek megfelelően nem biztos. Ez megváltozhat, ha például a szexuális erőszak fantáziákat tovább színezik és aztán a valóságba ültetik át. „A kézjegy aspektusai tovább fejlődhetnek, mint annak a kéjgyilkosnak az esetében, aki az áldozatait a haláluk után esetről esetre egyre jobban megcsonkította.” DE: „A rituálé tovább fejlődhet, a mögötte megbúvó indíték állandó marad.”

Egy és ugyanaz a cselekedet, például valakinek a megkötözése vagy a kontroll gyakorlásának másik formája, egy bűncselekmény során lehet Modus Operandi, egy másik eset során a bűnöző kézjegyét is jelentheti. Az FBI viselkedéskutatói két eset kapcsán magyarázzák a különbséget.

Nem minden szexuális bűncselekmény esetén lehet kézjegyet vagy megszemélyesítést megállapítani. Az elkövető által nem előrelátott események, mint más személyek hirtelen felbukkanása a helyszínen, vagy az áldozat meglepő reakciója, oda vezethetnek, hogy a fantáziái nem valósulnak meg a cselekedeteiben, mivel nincsen elég ideje, azokat megvalósítani. Alkalmanként azonban a kézjegyet egyszerűen a viszontagságos külső körülmények miatt nem lehet megállapítani, például ha az áldozat teste nagyon erősen oszló állapotban kerül elő.

Példa a Modus Operandi és a kézjegy közti különbségre

Egy és ugyanaz a cselekedet, például az áldozat megkötözése  vagy a kontroll kifejezésének  más módja, egy eset során lehet a Modus Operandi része, egy másik bűncselekményben azonban az elkövető kézjegyét fejezi ki. Két példaeset segítségével magyarázzák ezt az FBI viselkedéskutatói:

(1)  Egy nemi erőszakot elkövető behatol egy lakásba és az ott élő párt a hatalmába keríti. A férjet arra kényszeríti, hogy hason a földre feküdjön, és egy csészét tesz a tarkójára. Így fenyeget: „Ha meghallom, hogy a csésze leesik a földre, megölöm a feleségedet.” Ezután a feleséget behurcolja a szobába és megerőszakolja.

(2)  Egy nemi erőszakot elkövető behatol egy lakásba. Arra kényszeríti az ott egyedül tartózkodó nőt, hogy hívja fel a férjét a munkahelyén, és valami ürüggyel csalja haza. Amikor a férje hazaér, az elkövető a hatalmába keríti, egy székhez kötözi, és arra kényszeríti, hogy végig nézze, ahogyan a feleségét megerőszakolja.

Az első esetben a kötözés a Modus Operandi része, mert ezáltal a lehető leghatékonyabb kontroll lehet elérni a szituáció felett. Az elkövető magatartása úgymond hozzájáruló volt, mert azt a célt szolgálta, hogy a nőt ellenállás nélkül erőszakolja meg. A második esetben az erőszakoló megszemélyesítése abban mutatkozott meg, hogy nemcsak egy nőt akart megerőszakolni, hanem áldozatát meg is akarta alázni. Ez a hatalom és alárendelő fantázia alakította az elkövető egyéni, jellegzetes cselekedet mintáját, ami a további támadásai során is azonosíthatóvá teszi. Mindenesetre a gyakorlatban nem ilyen  egyértelműen megkülönböztethető a kézjegy és a Modus Operandi, mint ezekben az idealizált példákban. Alapvetően egy sorozatelkövető esetében a Modus Operandi is árulkodó lehet, feltéve, hogy a közvetlen eljárásmódja egy bizonyos állandóságot és tömörséget mutat.

Évi

Az ölés vágya velünk született - 1. rész

Beszélgetés Thomas Elbert neuropszichológussal a gonoszról, amit minden ember magában hordoz

Csak a pszichopaták élvezik a gyilkolást? Semmi esetre sem, - mondja Thomas Elbert.

A gonosszal kapcsolatos kérdések egyidősek a civilizációval: Miért bántják egymást az emberek? Mi vezet agresszióhoz? A pszichológia tudománya számos magyarázatmodellt fejlesztett ki ezzel kapcsolatban. Az emberek az erőszakot egyrészt eszközként használják egy bizonyos cél eléréséhez: amikor a rabló leüt egy embert, hogy megszerezze annak pénzét. Másfelől erőszakosan reagálnak az emberek valamire, ami velük történik: fiatalok randalíroznak, mert frusztráltak, szoronganak.

Thomas Elbert intenzíven foglalkozik ezzel a kérdéssel. Válaszai azonban néhány munkatársa körében vitatott fogadtatásra leltek. Elbert szerint létezik egy harmadik jelentős motiváció az agresszióra: az emberben kialakult, hogy élvezetet érez, ha vadászik, odavág, öl. Legalábbis a férfiak.

A 71 éves Thomas Elbert nyugdíjas klinikai pszichológus professzor, a konstanzi egyetemen, ahol viselkedés-, és idegtudománnyal foglalkozik. Traumakutatóként olyan emberekkel foglalkozott, akik folyamatosan erőszakot éltek át. Csapatával elkövetőkkel is beszélgetett, például katonákkal és lázadókkal olyan háborús övezetekben, mint Burundi, Uganda, Kongo vagy Kolumbia. Kutatásaiért többször kitüntették.

Elbert Úr, kutatásai során kifejlesztett egy kifejezést, ami az erőszak utáni vágyat fejezi ki: az appetitiv agressziót. Mit ért ezalatt pontosan?

Az instrumentális és a reaktív agressziótól eltérően az appetitiv agresszió belső kényszerből alakul ki. Az agresszív viselkedés aktiválhatja a jutalmazó rendszerünket: a harc a focilabdáért, a vadászat vaddisznóra, vagy akár emberre jó érzést válthat ki, és nemcsak azért, mert ez által elértünk valamit, ami örömet okozott nekünk , hanem mert a vadászat, támadás, odacsapás önmagában élvezetet okozhat, az emberek valóságos vérszomjat érezhetnek, ezáltal kialakulhat a vágy még több után. Étvágyat kapunk a vadászatra és akár az ölésre. Ez az étvágyunk velünk született, ahogy a szex utáni vágy is. Az utóbbiból korábban, az előbbiből manapság csinál tabut a társadalom.

Hogyan jött rá arra, hogy létezik az erőszak utáni vágy?

Traumakutató vagyok, és többek között gyakran utaztam afrikai háborús övezetekbe. Olyan emberekkel foglalkoztam, akik szervezett erőszak áldozatai lettek és nem találtak vissza az életükhöz. Egy csapattal sikerült olyan terápiát kidolgoznom, ami háborús traumatizáltaknak segít. A helyszínen akartuk jobban megérteni, mi történt ezekkel az emberekkel, és az mit vált ki belőlük. Ha egy falut leégettek, megvizsgáltuk a túlélőket, és megpróbáltunk nekik segíteni. Persze azok is ott vannak, akik a falut leégették, akik raboltak, erőszakoltak és öltek. Velük muszáj beszélni, hogy megérthessük, mi hajtja őket. Csak így lehet az erőszak körforgását megtörni.

 

Mit meséltek az elkövetők?

Lázadókkal, népírtókkal, egykori gyerekkatonákkal és gengszterekkel is beszélgettem. A beszámolóik megráztak, azért is, mert egy túlnyomóan emberi természet vált láthatóvá: többen az ölést pozitív mámorként jellemezték. Nem volt elég nekik, hogy másokat legyőztek, azt mondták: az áldozatnak vérezni, ordítania kell. Egy egykori gyerekkatona Kongóból elmesélte, hogy a nagybátyjával minden este unottan ültek a kunyhójuk előtt. Úgy döntöttek, vadászni mentek, azonban nem kecskét akartak lopni a szomszéd faluból, hanem embert akartak ölni, belső indíttatásból, a vadászat öröme miatt. az első vizsgálatok során sokkoltak minket ezek a dolgok.

 

Érthető.

Kiegyenlítésképpen kimentünk a természetbe. A szafarin a kamerámmal figyeltem. Ha állatokat figyelhetek meg, örömszerű érzéseket tapasztalok. Le voltam nyűgözve, amikor ragadozókat vadászni láttam. Aztán azt kérdeztem magamtól: Valami hasonlót érzel most, mint azt embervadászok? Honnan jön ez a pozitív érzés? Miért motivál ez téged? Végül összeállt a kép: Akár fényképezőgép, akár fegyver, az emberben ott a veleszületett vágy a vadászatra.

 

Van különbség, hogy az ember állatokat vagy embert öl.

De ez áthidalható. Természetesen létezik gátoló tényező, hogy a saját fajunkat ne támadjuk. Ezért nem törjük be folyamatosan egymás fejét. Az életben a közösségre vagyunk utalva. Az, hogy a vadászat utáni vágy velünk született, nem jelenti azt, hogy ne lennének szabályozó elemek. Nemcsak az appetitiv agresszió része a biológiánknak, hanem a szabályok és az erkölcs szerinti élet utáni igény is. Gyerekként megtanuljuk mi a helyes, mi a helytelen. Ennek megfelelően tanuljuk meg a vadászat iránti vágyat is szabályozni. Ez a belső gát tart minket attól távol, hogy erőszakoljunk, vagy akár öljünk. De ezt a védőfalat át lehet hatolni.

 

Hogyan működik a fal?

Az érzelmek szabályozásával. Ha az ember vét a társadalom erkölcsi előírásai ellen, szégyelli magát. Ha a sajátja ellen vét, bűnösnek érzi magát. Mások pillantása okozza a szégyent, a sajátunké a bűntudatot. Mindkettő megakadályoz minket abban, hogy a vadászösztönünket olyan formában éljük ki, ami erkölcsileg nem elfogadott.

 

Hogyan törik át az a fal?

Ha mások megdicsérnek a tettemért, feloldódik a szégyen. És ha meg tudom magamnak magyarázni erkölcsileg a cselekedetemet, akkor teljesen megszűnik a bűntudat. Ez történik például az elembertelenítés vagy a propaganda során. Az ellenséget féregnek nyilvánítják, amit el kell pusztítani. Vagy, ahogy az iszlám terroristák gondolkodnak, isteni akaratot teljesítenek, ami a legmagasabb erkölcsi minőség. Az ember meg van róla győződve, hogy helyesen cselekszik, áthidalja a gátat és helyet talál az agresszió pozitív izgalmának. Ekkor az adrenalin, kortizol és az endorfin a testet egy mámorszerű állapotba helyezik. A tesztoszteron erősíti a hatást. Hasonló módon segít az alkohol és más drogok, hogy az agresszió iránti vágyunkat szabadon engedjük. Gátolják az agynak azt a területét, amely a viselkedésünket szabályozza. Hirtelen könnyebben kiélhetjük, ami örömet okoz nekünk. A harci kedvet is. A legnagyobb öröm pedig fiatal férfiak számára, csoportokban vadászni. Ez erősíti a hatást.

Kábítószer nélkül milyen gyorsan zajlik le az oldódási folyamat?

A háborús övezetekben sokan beszéltek arról, hogy az első cselekedetük után napokig nem tudtak aludni. A második alkalommal már jobb volt. A parancs az parancs. A harmadik alkalommal már örömet okozott – egészen a vérszomjig. Így az agy pozitív visszacsatolás ciklust kap.

 

Vannak emberek, aki különösen fogékonyak?

12 éves kor körül az appetitiv agresszió felélesztése a legkönnyebb. Néhányuknak megszokási fázisra sincs szüksége, már az első cselekmény után jó érzés fogja el őket. Minél idősebb az ember, annál nehezebb harci gépezetté kiképezni. Háborús vezetőként frissen toborzott 30 évesekből szervezett hadsereggel indulnék harcba. Az ő normáik és értékeik a legszilárdabbak.

 

Az emberek, akiket ön vizsgált, harcedzett küzdők voltak. Hogyan következtet ebből arra, hogy mindenkiben ott van a gyilkolási vágy?

Ha a lázadók egy osztálynyi fiút el tudnak rabolni és gyermekkatonának kiképezni, nyilvánvalóan nem szükséges semmilyen különleges egyéni genetikai feltétel ahhoz, hogy egy fiúból embervadász lehessen. A kutatásainkból arra jutottam, hogy a férfiak túlnyomó tööbbségénél ez elérhető.

 

De ezek az elkövetők meglehetősen szétzilált társadalomban éltek, melyek feltételeit nem lehet minden kultúrára vonatkoztatni.

Ez a jelenség Németországban is megfigyelhető. Képzeljen el egy fiatalokból álló bandát, aki éjszaka egy metróállomáson ácsorognak. Majd jön egy magányos utas. Provokálják az erőszakos konfliktus reményében. Az utas fél, a fiatal férfiak számára ez egy kihívás, ingereli őket. Kitartanak amellett, hogy a helyzet eszkalálódjon, az izgalom jól érezhető.

 

Sok kollégája azt mondaná erre, hogy ezeknek a fiatal fiúknak nem arról szól az egész, hogy jóérzést keltsen bennük, hanem hogy a kellemetlen érzéseiket levezethessék: a frusztráció agresszióhoz vezet és ez motiválja a fiatal férfiakat.

Ez a magyarázat túl egyoldalú. Ami elsősorban motivál bennünket, az a pozitív élmények célirányos keresése. Ez minden időben és minden társadalomban megfigyelhető volt. Már évezredekkel ezelőtt is voltak tömeggyilkosságok, és faluírtások, amelyeket nem lehetett csak védelmi-, hódítási vagy bosszú indítékokkal magyarázni. Sok emberrel beszéltem háborús övezetekben, és nemcsak gyűlöletről, félelemről és engedelmességről beszéltek, hanem vágyról is. Hogy lehet, hogy a háborús konfliktusok ilyen sokakat pozitívan tudnak izgatni?  A saját kultúránk szabályai is arra utalnak, hogy ez a vágy a természetünk része.

 

Amennyiben?

Már a Tízparancsolat is így szól: „Ne ölj.” Miért kellett Mózest ezért az üzenetért külön a Sínai hegyre küldeni? Ha az ölés nem lenne meg eleve az ember akaratában, nem lenne szükség egy ilyen parancsra. Arra szolgált, hogy egy mélyről jövő vágyat szabályozzon.

folyt. köv.

Évi

Magyar kriminalisztika – A soproni lőtéri, kettős emberölés

2012. április 17-én három fiatal fiú brutális bűncselekményt követett el Sopronban, az Anger téri sporttelep lövészklubjában. Hidegvérrel kivégezték a lőtér vezetőjét valamint annak egy ismerősét, akinek a 13 éves lánya csak azért úszta meg, hogy a harmadik áldozat szerepét betöltse, mert kint várt édesapjára a kocsiban. A motiváció elég profánnak tűnhet, fegyvereket akartak szerezni, mellyel komolyabb fegyveres rablást terveztek véghezvinni, mivel legutóbbi akciójuk során csak riasztópisztoly állt rendelkezésre, a boltos attól azonban nem rettent meg.

A három elkövető

Az akkor 18-19 éves fiúk, Végerbauer Roland, M. Tamás és T. Attila előre kitervelt forgatókönyvvel indultak a lőtérre, mely tervben szerepelt a lövészklub tulajdonosának megölése. A másik áldozat, Baumgartner Ervin rosszkor volt rossz helyen. Ezért a forgatókönyv olyannyira másképp alakult, hogy M. Tamás 13, T. Attila és Végerbauer Roland 20-20 év fegyházbüntetést kaptak jogerősen. Csak azért ennyit, mert tizenéves elkövetőkként maximum húsz év volt kiszabható rájuk. M. Tamás a figyelő szerepét töltötte be, ezért kapott enyhébb büntetést.

A három fiú régóta ismerte egymást, egy iskolába, egy osztályba jártak, barátok voltak. Rendezett családi háttérrel rendelkeztek, mégis már 2010-től követtek el együtt kisebb-nagyobb bűncselekményeket. A lopást hamar felváltotta a rablás, amihez gáz-riasztópisztoly állt rendelkezésre, ezt Roland szerezte, aki már 2010 óta a lövészklub tagja volt. Az ügyész szerint Roland agyából pattant ki az emberölés ötlete, az, hogy fegyvert és pénzt szerezzenek a lőtérről. A fiú először csak T. Attilával osztotta meg a tervet, M. Tamást később vették be a csapatba. A két társ később azt vallotta, Roland egyértelműen meghatározta, ha lesz valaki a lőtéren, gyilkolni is kell. A harmadikként bevett fiú emiatt csak a figyelő szerepét vállalta.

Április 17-én délután háromnegyed hatkor indultak el a lőtérre. M. Tamás előre ment megnézni, kik tartózkodnak odabent, de miután csak a lőtér vezetőjével találkozott, két társának azt mondta, nyugodtan menjenek be. T. Attila vallomásában azt mondta, úgy tervezték, két tárat ellőnek, a harmadikat pedig a lőtér vezetőjébe ürítik. A két fiú így bement, hamis névvel beírták magukat a lőtérnaplóba, lőszereket kértek, lőni kezdtek. Amikor végeztek, szóltak Szántó Sándornak, a tulajdonosnak, majd minden további nélkül T. Attila fejbelőtte a férfit, aki ettől még nem halt meg. A vádirat szerint Attila Roland utasítására adott még le lövéseket a férfire, majd holttestét közös erővel odébb vitték, és elkezdtek értékek után kutatni. Itt változott meg az előre eltervezett forgatókönyv, mivel váratlanul megérkezett Baumgartner Ervin, aki megzavarta a két fiút. Ezt a férfit is, gondolkodás nélkül, több lövéssel megölték, itt már Roland is ötször lőtt.

Miután mindkét férfi holttestét elrejtették, a három fiú kaszinózni indult, hogy azzal alibit biztosítsanak maguknak, másnap pedig iskolába mentek. A nyomozók tíz óra leforgása alatt felderítették az ügyet. Az este folyamán találták meg a holttesteket, és másnap reggel nyolckor már folytak a kihallgatások. P. Gál Judit Ördögök ügyvédei - Halálosztók című könyvében még az elsőfokú tárgyalás előtt beszélt Végerbauer Rolanddal és annak védőjével. Számomra végtelenül visszatetsző, ahogyan Koszorú István, a védő, megpróbálja megmagyarázni, hogyan juthat három fiatal fiú oda, hogy két embert hidegvérrel, gondolkodás nélkül kivégezzen.

Már a kezdetektől, de az elsőfokú tárgyalás előtt főleg, a három fiú egymás ellen fordult, elhangzottak olyan kijelentések, hogy T. Attila elmebeteg, Roland személyiségzavaros. Végerbauer Roland 15 évesen egy orvosi műhiba miatt elveszítette az édesanyját. Ügyvédje elmondása szerint, a fiúnál ekkor kezdődtek a problémák. Az interjú során a riporter azon megállapítására, hogy a fiút úgy tűnik nem rázta meg a kettős emberölés ténye, így reagált:

„Mit vár, azt, hogy zokogjon? De ő nem az a típusú ember, aki így viselkedik. Tizenöt éves korában meghalt az anyja. Ő ezt feldolgozta. Ennek a fiúnak az a része, amit kifelé mutat, megkérgesedett. Ő nem fog sírni  amiatt, ami történt, semmit nem mutat abból, ami benne zajlik. Ennyi az ő lényege. Ő nem egy terminátor. Nem érzés nélküli ember, hanem egy indián, aki tűri a fájdalmat.”

Ebben a könyvben olvasható az interjú

Ez a fiú egy kimondottan jómódú családban élt, édesanyja halála után az apjától havi 400-500 eurót kapott, amit többnyire kaszinókban költött el. Saját lakással rendelkezett, amit édesanyjától örökölt. Tehát az egyik szülő elvesztése nem okozott anyagi problémát, holott ez a legtöbb családban így történik. Elmondása szerint társai jóval szerényebben éltek, ezért volt szükség a lopásra, rablásra. Az édesanya halálát, és a felette érzett gyászt mélyen magába zárta, beszélni róla sem szakemberrel, sem mással nem akart. P. Gál Judit az interjú során megállapította, hogy akkor látott érzelmeket a fiú arcán, amikor a szüleiről beszélt, a bűncselekmény és két ártatlan ember halála látszólag teljesen hidegen hagyta. Roland úgy nyilatkozott T Attiláról, mint aki teljesen eszét vesztette, és veszélyt jelentett a fiúra is, miközben Attila és Tamás kizárólag Rolandot tartották az értelmi szerzőnek, kijelentették, hogy Végerbauer szerint ölni kellett, nemcsak rabolni, de ölni is mentek oda.

T. Attila szerint Roland utasította a lőtérvezető meggyilkolására. Óriási ellentétek hangzottak itt el, ki kit utasított, ki kitől tartott valójában, kinek mi szárad a lelkén. Roland azt állította, hogy ő a földre, és nem a másik férfire célzott, a lövedék gellert kapott, miközben a fegyverszakértői véleményben egyértelműen az szerepelt, hogy a fiú lövése nem ütközött semmibe, csak az áldozat testébe.

T. Attila egy nyomozónak így vallott, amikor az emberölések indítéka felől kérdezték: „Engem az is vonzott, hogy nem lesz sablonos az életem, valami újdonságot fogok csinálni…”

Végerbauer Roland, 9 évvel ezelőtt, a tárgyalásán

Van egy sértetti oldal is, amit szerintem egy ilyen ügy esetén, hatványozottan kell, kellene vizsgálni. Hiszen itt fiatal fiúk öltek látszólag minden ok nélkül. Özvegyek, gyerekek, hozzátartozók maradtak hátra. Apák életét vették el, akiknek a keze nyomát dicséri minden a házban, ahol éltek. Baumgartner Ervin, akinek a 13 éves lánya mondhatni a szerencsének köszönheti, hogy megúszta élve azt a napot, pszichológushoz járt, romlottak a tanulmányi eredményei, az édesanya elmondása szerint azóta is egyfolytában küzd a traumával. Végerbauer Roland elveszítette az édesanyját. Ez tragikus, ám felhatalmaz-e ez bárkit arra, hogy feldolgozatlan veszteségét másokon torolja meg? Vizsgálja-e valaki az apa felelősségét, hogy tini korú fiának nem keresett professzionális segítséget, amikor látta, hogy gond van? Roland testvére pap lett. Ő miért tudta másként feldolgozni az anyja halálát? De talán a legfontosabb kérdés az, miért kellett két embernek meghalnia, miért volt szükség erre az értelmetlen brutalitásra, a kivégzésszerű ölésre? Számtalan kérdés, vajon hol van ezekre a válasz? 

Jelen bejegyzés írásakor M. Tamás már szabadlábon van, T. Attila és Végerbauer Roland még jogerős büntetésüket töltik két külön büntetésvégrehajtási intézményben, ám büntetésük kétharmadának letöltése után kedvezménnyel szabadulhatnak. Ami a közeli jövő. 

Az áldozatok, Szántó Sándor és Baumgartner Ervin

Joggal merülhet fel bárkiben a kérdés: Ennyit ér két ember élete?

Évi