38 szemtanú látta, hogy Kitty Genovesét megtámadták, de csak egyikük hívta a rendőrséget. Egy emberölés, mely a kollektív csődöt mondás megtestesülése lett.
„Oh,
én tudtam, hogy senki nem tesz majd semmit. Az emberek soha nem tesznek semmit.
Ebben az időpontban csak vissza akarnak feküdni az ágyba.” – Winston Moseley
A fiatal nő egyből érezte, hogy valami nem stimmel. Talán valóban látta az árnyékban várakozó férfialakot, amikor kiszállt a piros Fiatjából, hogy a lakásához induljon. Aznap 1964. március 13-a volt, hajnali fél öt körül Kew Gardens-ben, a New York szélén elhelyezkedő egyik nyugodt lakó- és üzleti negyedben. Egy pillanatra megtorpant az autója mellett, majd elkezdett rohanni. Így mesélte később a gyilkosa a rendőrségnek. Azt is ecsetelte, hogy Chaterine Genovese nem a szokásos úton, a kárpitos üzlet irányában, a közvetlen útvonalon ment a lakásához, ahogyan azt este munka után hazatérve szokta. A lakások ajtaja az Austin Streeten egy hátsó sikátorban található. Ehelyett a nő a házak elején ment végig, ahol az üzletek ajtaja található, a Lefferts Boulevard irányában. Ez szélesebb, mint az Austin Street, jobban meg van világítva, a sarkon pedig van egy bár, az „Old Baley’s”, ami általában ilyenkor még nyitva van.
Talán Chaterine „Kitty” Genovese úgy gondolhatta, hogy az utcai lámpák és a bár fényei védelmet nyújtanak neki. De a „Bailey’s”-ben ezen az estén verekedés volt, ezért már bezárták. Mielőtt Kitty Genovese tovább futhatott és elérhette volna a Lefferts Boulevardot, a gyilkosa utolérte és leszúrta. Így mesélte az elkövető a rendőrségnek és a tárgyalás során is.
Gyilkosa,
Winston Moseley, az egyetlen igazi szemtanú ezen az éjszakán. Az egyetlen, aki
biztosan el tudja mondani, hogyan halt meg Kitty Genovese.
Röviddel
azelőtt, körülbelül 10 perccel három után, Chaterine Genovese, becenevén Kitty,
elhagyta az „Ev”s Eleventh Hour” nevű bárt, amelyet ő vezetett Queens Hollis
városrészében. Elbúcsúzott a kollégájától. Ő volt az utolsó, akivel Genovese
beszélt. Hollisból 15-20 perc az út Kew Gardensbe, ahol Kitty egy éve lakott.
Az lakást, mely az Austin Streeten a kárpitosüzlet felett volt, Mary Ann
Zielonkoval osztotta meg.
40
évvel később egy rádióinterjúban mesélt Mary Ann arról, milyen éléken él az
emlékeiben Kitty. „Magam előtt látom: nagyon olasz, sötéthajú, mindössze 150 cm
magas. Nagyon szeretetreméltó ember, nagyon életrevaló. Én nagyon nyugodt
vagyok, tehát kiegészítettük egymást.”
Az
50-es, 60-as évekből származó családi videókon Kitty jó kedvű, öntudatos fiatal
nőként látható, nadrágban, ingujjban, nőiesen.
Chaterine
Susan Genovese 1935. július 7-én született Brooklynban, New Yorkban, és ott is
nőtt fel olasz-amerikai szülei legidősebb gyermekeként, négy testvérével
együtt. Anyja háztartásbeli, apja egy lenvászon üzlet tulajdonosa, éttermeket
látott el köpennyel, köténnyel, asztalterítővel.
1953-ban,
az érettségi megszerzése után irodai munkát végzett, a következő évben férjhez
ment, de a pár néhány hónap múlva elvált. Ugyanebben az évben a szülei úgy
döntöttek, hogy elhagyják New Yorkot. Egy rendőrség elől menekülő vérző férfi
próbált betörni a lakásuk pincéjébe. Connecticut, New Canaan tűnt a
biztonságosabb helynek számukra.
De
Kitty, aki ekkor alig volt húsz éves, szerette a nagyvárosi életet. Anyja
aggodalma miatt azonban Brooklyn-ból a biztonságosabb Queens-be költözött.
Hétvégente meglátogatta a családját Connecticut-ban. 24 évesen felmondott az
irodában és egy bárban kezdett dolgozni, ahol szívesen beszélgetett a
vendégekkel, néha még illegális lóverseny fogadásokat is kötött nekik, azonban
az egyik vendégről kiderült, hogy rendőr. Rövid őrizetbevétele a munkájába
került, de hamar újat talált az „Ev’s Eleventh Hour” menedzsereként.
Amikor
a 1964. március 13-án hajnalban a bárból hazafelé indult, egy 1960-as évjáratú
fehér Corvair követte.
Winston
Moseley este kilenc körül ért haza a munkából. Ugyanebben az időpontban indult
el a felesége az éjszakai műszakra. Mint rendszerint, váltottak egy csókot. Moseley
Harlemben született, négy hónappal korábban, mint Kitty. Gyerekkorát erőszak
szegélyezte. Apja, akitől csak 17 éves korában tudta meg, hogy nem a biológiai
apja, az anyját gyanúsítja, hogy hűtlen volt. Gyakran fegyverrel tartja
rettegésben, így amikor Moseley 9 éve lesz, a szülők elválnak. Innentől
Detroitban nevelkedik a nagyanyjánál. 13 évesen az intelligens, bőbeszédű fiú
önéletrajzot írt: „Az évek elrepültek.” Tudós, vagy FBI ügynök szeretett volna
lenni, erről írt ebben. „Egy nap talán híres leszek.”
A középiskola után visszaköltözött New Yorkba, megnősült, és jól fizető állást talált a Raygram irodagép gyárban, mint lyukkártya programozó. A pénz elegendő volt egy házra Queens-ben a South Ozone Park-ban. Amikor a felesége megcsalta, fegyverrel fenyegette. A válás után újra nősült. Született egy fia és befogadott egy második gyereket is.
1964.
március 12-én este Moseley először az öt németjuhász kutyáját etette meg, majd
ő is vacsorázott. Ez volt a szokásos sorrend. Lefektette a gyerekeket, leült a
nappaliban a kanapéra, sörözött és tévézett. „Az ötlet, hogy később még
elinduljak, már korábban megfogalmazódhatott bennem”, mondta később a
rendőrségen az őrizetbevétele után. Meg akart erőszakolni és ölni egy lányt.
Nem először, ahogy később kiderült. Fehérbőrű lánynak kell lennie, így
jegyezték fel a nyomozók. Hajnali egy körül Moseley elhagyta a házat, és
elkezdődött a vadászat az „igazi” után.
„Olyat
akartam, aki egyedül van. Két lány együtt nem ment volna, úgy sem ha egy nő
férfivel ment volna. Úgy gondoltam, éjfél után elkezdek furikázni, és meglátom,
összejön-e a dolog.” Amikor a Jamaica Avenue-n hajtott végig, meglátta Kitty
Genoveset, hogy beszáll az autójába. Egyedül. Moseley megfordult, távolságot
tartott, nem akarta kockáztatni, hogy a nő észrevegye. Kitty gyorsan hajt. A
Grand Central Parkway-en keresztül a Queens Boulevard kihajtóig, onnan
bekanyarodik egy csendes, sötét utcába. „Valami ilyesmire számítottam”, mondta
Moseley a kihallgatásán.
Követte
a nőt a piros Fiatban egy pár háztömb távolságra, végül a Kew Gardens
pályaudvar előtti parkolóba látta befordulni. Fél háztömbre a nőtől leparkolja
az autóját a fák alatt és kiszáll. A dzsekije zsebében egy vadászkés lapult.
Amikor a nő bezárta az autóját, megpillantotta őt, ezt mondta Moseley a
nyomozóknak. Megijedt, hogy a nő visszaszáll az autójába, azonban e helyett
elkezdett futni. Végig az utcán, a Lefferts Boulevard irányába. „Gyorsan
futott, de én sokkal gyorsabban tudok futni.” A könyvesbolt előtt utolérte,
kezében tartotta a kést, majd kétszer hátba szúrta a nőt. „Mondott neki
valamit?”, kérdezték a nyomozók. „Nem. Talán mondtam volna, ha nem futott volna
ilyen gyorsan.”
A hang, ami Robert Mozert ezen a péntek éjjelen álmából felriasztotta, „inkább sírásnak, mint kiáltásnak hangzott”, később így mondta a rendőröknek. Mozer, aki Kew Gardensben az Austin Streeten a Mowbray-apartmanház hetedik emeletén lakott, az ablakhoz sietett. A szemben lévő járdán, a könyvesbolt előtt egy lányt látott térdelni. Fölé hajolt egy kicsi férfi, sötét kabátban. Mozer felhúzta az ablakot. „Hé! kiáltott. „Tűnj el innen! Hagyd békén a lányt!” A kabátos férfi felpillantott. A többi lakásban is felgyulladtak a fények. „A fickó felpattant és úgy futott, mint egy ijedt nyuszi”, mesélte később Mozer a rendőröknek.
Az egyik szomszédasszonynak feltűnt, ahogy a férfi futott, a térdeit futás közben extrém magasra felhúzta, ezért az idős nő biztos volt abban, hogy „Az illető feketebőrű!” A nyomozóknak, akik a gyilkosságot követő napokban a szomszédokat megkérdezték, ezt mondta: „Éveken át a lóversenypályán dolgoztam és sok fiút láttam, akik a versenylovakat mozgatták, miközben mellettük futottak. A fekete fiúk másképp futnak, mint a fehérek.” Más szomszédok biztosak voltak benne: Az elkövető fehér bőrű. Megint mások úgy gondolták, a nagykabátos alak „egészen biztosan” nő volt.
Robert
Mozer hetedik emeleti ablakából az utcai lámpa fényénél látja, hogy a fiatal nő
a járdán fekszik, majd felkel, végigmegy az utcán a házak mögötti járda felé,
ahol a lakások ajtaja található. A sarkon eltűnik Mozer szeme elől. Más
szomszédok is szem elől tévesztik. Később nem tudják kideríteni, hány szemtanú
is volt azon az éjjelen valójában. A nyomozók feljegyezték, hogy az egyik lakó
azért panaszkodott a férjének, mert nem látta jól, mi történik az utcán.
„Kapcsold fel a lámpát butus, akkor majd látsz!”, javasolta a férje, majd
mindketten egy-egy széket húztak az ablakhoz.
Egy szomszédasszony azt mondta, nem látta dülöngélni a nőt, ezért úgy gondolta, minden rendben vele. Mások észrevették, hogy a nő lassan megy és a ház falának támaszkodik. A sötétben és abból a távolságból senki nem látta, hogy sérült és vérzik. Egy pár úgy hitte, hogy veszekedő szerelmeseket lát, és nem dolguk beavatkozni, mások azt hitték részegek, akik felverik álmukból az embereket. Volt, aki elismerte, hogy félt, volt, aki megtagadta, hogy bármit is mondjon. A legtöbben azonban, akiket a kiáltás felébresztett azon az éjjelen, az ablakhoz siettek, de semmit nem láttak, ezért visszafeküdtek aludni.
A
queensi helyi újság még aznap címlapon hozta le a gyilkosságot, és kérték, hogy
aki tud valamit, jelentkezzen a rendőrségen. A „New York Times” csak napokkal
később említi, valahol hátul a 26. oldalon, egy rövid cikkben. Az újság számára
Chaterine meggyilkolása csak egy a 363 emberölés közül, ami évente történik. A
„Times” Genovese személyes adatait és a gyilkosság körülményeit a rendőrség
leírása alapján öt mondatban foglalja össze: A 28 éves queensi bármenedzser
hajnalban munkából hazajövet egy közeli parkolóban állította le a kocsiját,
majd a háza előtt megtámadták. „A szomszédok Miss Chaterine Genoveset, aki az
Austin Street 82-70-ben lakott, nem sokkal hajnali három után találták meg egy
épület előtt, háromajtónyira a saját lakásától.
Folytatása következik
Évi