Az FBI viselkedéskutatói is foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Kialakítottak egy koncepciót, méghozzá az elkövető Modus Operandija és kézjegye közti különbséget, egy pszichológiai jellegű vezérmotívumot, ami az elkövető minden bűncselekményére jellemző.
A Modus Opernadi (MO): A Modus Operandi azt a konkrét viselkedést jelöli, amit az elkövető a bűncselekmény során mutat, hogy a közvetlen célját elérje. Ez lehet az a módszer, amivel felveszi a kapcsolatot áldozatával, az álcázó viselkedése és így tovább. Az FBI szerint az MO három konkrét célkitűzést szolgál: 1. Az elkövető személyiségének álcázását, 2. A tett sikerének garanciáját, 3. A menekülés lehetőségét. Az MO azonban nem stabil viselkedésminta, hanem változik, finomodik, mivel az elkövető a bűnözői karrierje során a tapasztalatait gyarapítja, vagy az elkövetés körülményei meghatározott viselkedési mintába kényszerítik. Például a segítségért kiáltó áldozat, vagy egy olyan elfogás, ami a helyszínen hátrahagyott bizonyíték miatt valósul meg, oda vezetnek, hogy az elkövető erre válaszként javít az MO-ján, mondjuk pedánsan ügyel arra, hogy a helyszínen minden személyes tárgyát összegyűjtse. Az FBI úgy határozza meg az MO-t, mint”…egy dinamikus vagy változtatható viselkedésmintát, ami tanulandó. Az MO folyamatosan fejlődik azáltal, hogy az elkövető tapasztalatot nyer, vagy nagyobb önbizalomra tesz szert.”
A kézjegy (Aláírás): Az úgynevezett
aláírás ezzel szemben változatlan, és a bűncselekményben kiélt indítékok,
fantáziák és vágyak kifejeződése. Nem feltétlenül látható, és a cselekménykori
viselkedésből kell kikövetkeztetni. Általában olyan viselkedésformában jelenik
meg, ami a cselekedet végrehajtásához nem szükséges.
A
„kézjegy” kifejezést mindenekelőtt ennek a kifejező elkövetői magatartásnak a
több bűncselekmény során történő ismétlésénél használják, tehát
sorozatelkövetéseknél. Ha egyetlen esetet veszünk figyelembe minden megfigyelhető
sorozatösszefüggés nélkül, akkor megszemélyesítésről beszélünk. Minél
személyesebb vagy különcebb az elkövető eljárásmódja, annál könnyebben lehet
azonosítani a kézjegyét illetve megszemélyesítését, például akkor, ha az
elkövető kifejezetten rituális cselekményt hajtott végre a tetthelyen. De az
olyan elkövetői viselkedés is, ami a lealacsonyítást vagy erődemonstrációt
célozza meg, tipikus jele a kézjegynek, vagy annak a kísérlete, hogy a nemi
erőszakot, mint „normális” kapcsolatot állítsa be, amikor az elkövető például
hízelgő bókokat tesz vagy felszólítja a sértettet, hogy csókolja meg. Ha az
elkövető kézjegye állandó is marad, a viselkedése ennek megfelelően nem biztos.
Ez megváltozhat, ha például a szexuális erőszak fantáziákat tovább színezik és
aztán a valóságba ültetik át. „A kézjegy aspektusai tovább fejlődhetnek, mint
annak a kéjgyilkosnak az esetében, aki az áldozatait a haláluk után esetről
esetre egyre jobban megcsonkította.” DE: „A rituálé tovább fejlődhet, a mögötte
megbúvó indíték állandó marad.”
Egy és ugyanaz a cselekedet, például valakinek a megkötözése vagy a kontroll gyakorlásának másik formája, egy bűncselekmény során lehet Modus Operandi, egy másik eset során a bűnöző kézjegyét is jelentheti. Az FBI viselkedéskutatói két eset kapcsán magyarázzák a különbséget.
Nem
minden szexuális bűncselekmény esetén lehet kézjegyet vagy megszemélyesítést
megállapítani. Az elkövető által nem előrelátott események, mint más személyek
hirtelen felbukkanása a helyszínen, vagy az áldozat meglepő reakciója, oda
vezethetnek, hogy a fantáziái nem valósulnak meg a cselekedeteiben, mivel
nincsen elég ideje, azokat megvalósítani. Alkalmanként azonban a kézjegyet
egyszerűen a viszontagságos külső körülmények miatt nem lehet megállapítani,
például ha az áldozat teste nagyon erősen oszló állapotban kerül elő.
Példa a Modus Operandi
és a kézjegy közti különbségre
Egy és ugyanaz a cselekedet, például az áldozat megkötözése vagy a kontroll kifejezésének más módja, egy eset során lehet a Modus Operandi része, egy másik bűncselekményben azonban az elkövető kézjegyét fejezi ki. Két példaeset segítségével magyarázzák ezt az FBI viselkedéskutatói:
(1) Egy
nemi erőszakot elkövető behatol egy lakásba és az ott élő párt a hatalmába
keríti. A férjet arra kényszeríti, hogy hason a földre feküdjön, és egy csészét
tesz a tarkójára. Így fenyeget: „Ha meghallom, hogy a csésze leesik a földre,
megölöm a feleségedet.” Ezután a feleséget behurcolja a szobába és
megerőszakolja.
(2) Egy
nemi erőszakot elkövető behatol egy lakásba. Arra kényszeríti az ott egyedül
tartózkodó nőt, hogy hívja fel a férjét a munkahelyén, és valami ürüggyel
csalja haza. Amikor a férje hazaér, az elkövető a hatalmába keríti, egy székhez
kötözi, és arra kényszeríti, hogy végig nézze, ahogyan a feleségét
megerőszakolja.
Az
első esetben a kötözés a Modus Operandi része, mert ezáltal a lehető
leghatékonyabb kontroll lehet elérni a szituáció felett. Az elkövető
magatartása úgymond hozzájáruló volt, mert azt a célt szolgálta, hogy a nőt
ellenállás nélkül erőszakolja meg. A második esetben az erőszakoló megszemélyesítése
abban mutatkozott meg, hogy nemcsak egy nőt akart megerőszakolni, hanem áldozatát
meg is akarta alázni. Ez a hatalom és alárendelő fantázia alakította az
elkövető egyéni, jellegzetes cselekedet mintáját, ami a további támadásai során
is azonosíthatóvá teszi. Mindenesetre a gyakorlatban nem ilyen egyértelműen megkülönböztethető a kézjegy és
a Modus Operandi, mint ezekben az idealizált példákban. Alapvetően egy
sorozatelkövető esetében a Modus Operandi is árulkodó lehet, feltéve, hogy a
közvetlen eljárásmódja egy bizonyos állandóságot és tömörséget mutat.
Évi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.