Magyar kriminalisztika – A soproni lőtéri, kettős emberölés

2012. április 17-én három fiatal fiú brutális bűncselekményt követett el Sopronban, az Anger téri sporttelep lövészklubjában. Hidegvérrel kivégezték a lőtér vezetőjét valamint annak egy ismerősét, akinek a 13 éves lánya csak azért úszta meg, hogy a harmadik áldozat szerepét betöltse, mert kint várt édesapjára a kocsiban. A motiváció elég profánnak tűnhet, fegyvereket akartak szerezni, mellyel komolyabb fegyveres rablást terveztek véghezvinni, mivel legutóbbi akciójuk során csak riasztópisztoly állt rendelkezésre, a boltos attól azonban nem rettent meg.

A három elkövető

Az akkor 18-19 éves fiúk, Végerbauer Roland, M. Tamás és T. Attila előre kitervelt forgatókönyvvel indultak a lőtérre, mely tervben szerepelt a lövészklub tulajdonosának megölése. A másik áldozat, Baumgartner Ervin rosszkor volt rossz helyen. Ezért a forgatókönyv olyannyira másképp alakult, hogy M. Tamás 13, T. Attila és Végerbauer Roland 20-20 év fegyházbüntetést kaptak jogerősen. Csak azért ennyit, mert tizenéves elkövetőkként maximum húsz év volt kiszabható rájuk. M. Tamás a figyelő szerepét töltötte be, ezért kapott enyhébb büntetést.

A három fiú régóta ismerte egymást, egy iskolába, egy osztályba jártak, barátok voltak. Rendezett családi háttérrel rendelkeztek, mégis már 2010-től követtek el együtt kisebb-nagyobb bűncselekményeket. A lopást hamar felváltotta a rablás, amihez gáz-riasztópisztoly állt rendelkezésre, ezt Roland szerezte, aki már 2010 óta a lövészklub tagja volt. Az ügyész szerint Roland agyából pattant ki az emberölés ötlete, az, hogy fegyvert és pénzt szerezzenek a lőtérről. A fiú először csak T. Attilával osztotta meg a tervet, M. Tamást később vették be a csapatba. A két társ később azt vallotta, Roland egyértelműen meghatározta, ha lesz valaki a lőtéren, gyilkolni is kell. A harmadikként bevett fiú emiatt csak a figyelő szerepét vállalta.

Április 17-én délután háromnegyed hatkor indultak el a lőtérre. M. Tamás előre ment megnézni, kik tartózkodnak odabent, de miután csak a lőtér vezetőjével találkozott, két társának azt mondta, nyugodtan menjenek be. T. Attila vallomásában azt mondta, úgy tervezték, két tárat ellőnek, a harmadikat pedig a lőtér vezetőjébe ürítik. A két fiú így bement, hamis névvel beírták magukat a lőtérnaplóba, lőszereket kértek, lőni kezdtek. Amikor végeztek, szóltak Szántó Sándornak, a tulajdonosnak, majd minden további nélkül T. Attila fejbelőtte a férfit, aki ettől még nem halt meg. A vádirat szerint Attila Roland utasítására adott még le lövéseket a férfire, majd holttestét közös erővel odébb vitték, és elkezdtek értékek után kutatni. Itt változott meg az előre eltervezett forgatókönyv, mivel váratlanul megérkezett Baumgartner Ervin, aki megzavarta a két fiút. Ezt a férfit is, gondolkodás nélkül, több lövéssel megölték, itt már Roland is ötször lőtt.

Miután mindkét férfi holttestét elrejtették, a három fiú kaszinózni indult, hogy azzal alibit biztosítsanak maguknak, másnap pedig iskolába mentek. A nyomozók tíz óra leforgása alatt felderítették az ügyet. Az este folyamán találták meg a holttesteket, és másnap reggel nyolckor már folytak a kihallgatások. P. Gál Judit Ördögök ügyvédei - Halálosztók című könyvében még az elsőfokú tárgyalás előtt beszélt Végerbauer Rolanddal és annak védőjével. Számomra végtelenül visszatetsző, ahogyan Koszorú István, a védő, megpróbálja megmagyarázni, hogyan juthat három fiatal fiú oda, hogy két embert hidegvérrel, gondolkodás nélkül kivégezzen.

Már a kezdetektől, de az elsőfokú tárgyalás előtt főleg, a három fiú egymás ellen fordult, elhangzottak olyan kijelentések, hogy T. Attila elmebeteg, Roland személyiségzavaros. Végerbauer Roland 15 évesen egy orvosi műhiba miatt elveszítette az édesanyját. Ügyvédje elmondása szerint, a fiúnál ekkor kezdődtek a problémák. Az interjú során a riporter azon megállapítására, hogy a fiút úgy tűnik nem rázta meg a kettős emberölés ténye, így reagált:

„Mit vár, azt, hogy zokogjon? De ő nem az a típusú ember, aki így viselkedik. Tizenöt éves korában meghalt az anyja. Ő ezt feldolgozta. Ennek a fiúnak az a része, amit kifelé mutat, megkérgesedett. Ő nem fog sírni  amiatt, ami történt, semmit nem mutat abból, ami benne zajlik. Ennyi az ő lényege. Ő nem egy terminátor. Nem érzés nélküli ember, hanem egy indián, aki tűri a fájdalmat.”

Ebben a könyvben olvasható az interjú

Ez a fiú egy kimondottan jómódú családban élt, édesanyja halála után az apjától havi 400-500 eurót kapott, amit többnyire kaszinókban költött el. Saját lakással rendelkezett, amit édesanyjától örökölt. Tehát az egyik szülő elvesztése nem okozott anyagi problémát, holott ez a legtöbb családban így történik. Elmondása szerint társai jóval szerényebben éltek, ezért volt szükség a lopásra, rablásra. Az édesanya halálát, és a felette érzett gyászt mélyen magába zárta, beszélni róla sem szakemberrel, sem mással nem akart. P. Gál Judit az interjú során megállapította, hogy akkor látott érzelmeket a fiú arcán, amikor a szüleiről beszélt, a bűncselekmény és két ártatlan ember halála látszólag teljesen hidegen hagyta. Roland úgy nyilatkozott T Attiláról, mint aki teljesen eszét vesztette, és veszélyt jelentett a fiúra is, miközben Attila és Tamás kizárólag Rolandot tartották az értelmi szerzőnek, kijelentették, hogy Végerbauer szerint ölni kellett, nemcsak rabolni, de ölni is mentek oda.

T. Attila szerint Roland utasította a lőtérvezető meggyilkolására. Óriási ellentétek hangzottak itt el, ki kit utasított, ki kitől tartott valójában, kinek mi szárad a lelkén. Roland azt állította, hogy ő a földre, és nem a másik férfire célzott, a lövedék gellert kapott, miközben a fegyverszakértői véleményben egyértelműen az szerepelt, hogy a fiú lövése nem ütközött semmibe, csak az áldozat testébe.

T. Attila egy nyomozónak így vallott, amikor az emberölések indítéka felől kérdezték: „Engem az is vonzott, hogy nem lesz sablonos az életem, valami újdonságot fogok csinálni…”

Végerbauer Roland, 9 évvel ezelőtt, a tárgyalásán

Van egy sértetti oldal is, amit szerintem egy ilyen ügy esetén, hatványozottan kell, kellene vizsgálni. Hiszen itt fiatal fiúk öltek látszólag minden ok nélkül. Özvegyek, gyerekek, hozzátartozók maradtak hátra. Apák életét vették el, akiknek a keze nyomát dicséri minden a házban, ahol éltek. Baumgartner Ervin, akinek a 13 éves lánya mondhatni a szerencsének köszönheti, hogy megúszta élve azt a napot, pszichológushoz járt, romlottak a tanulmányi eredményei, az édesanya elmondása szerint azóta is egyfolytában küzd a traumával. Végerbauer Roland elveszítette az édesanyját. Ez tragikus, ám felhatalmaz-e ez bárkit arra, hogy feldolgozatlan veszteségét másokon torolja meg? Vizsgálja-e valaki az apa felelősségét, hogy tini korú fiának nem keresett professzionális segítséget, amikor látta, hogy gond van? Roland testvére pap lett. Ő miért tudta másként feldolgozni az anyja halálát? De talán a legfontosabb kérdés az, miért kellett két embernek meghalnia, miért volt szükség erre az értelmetlen brutalitásra, a kivégzésszerű ölésre? Számtalan kérdés, vajon hol van ezekre a válasz? 

Jelen bejegyzés írásakor M. Tamás már szabadlábon van, T. Attila és Végerbauer Roland még jogerős büntetésüket töltik két külön büntetésvégrehajtási intézményben, ám büntetésük kétharmadának letöltése után kedvezménnyel szabadulhatnak. Ami a közeli jövő. 

Az áldozatok, Szántó Sándor és Baumgartner Ervin

Joggal merülhet fel bárkiben a kérdés: Ennyit ér két ember élete?

Évi