Sorozatelkövetők: Mi a különbség a Modus Operandi és a kézjegy között?

Az FBI viselkedéskutatói is foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Kialakítottak egy koncepciót, méghozzá az elkövető Modus Operandija és kézjegye közti különbséget, egy pszichológiai jellegű vezérmotívumot, ami az elkövető minden bűncselekményére jellemző.

A Modus Opernadi (MO): A Modus Operandi azt a konkrét viselkedést jelöli, amit az elkövető a bűncselekmény során mutat, hogy a közvetlen célját elérje.  Ez lehet az a módszer, amivel felveszi a kapcsolatot áldozatával, az álcázó viselkedése és így tovább. Az FBI szerint az MO három konkrét célkitűzést szolgál: 1. Az elkövető személyiségének álcázását, 2. A tett sikerének garanciáját, 3. A menekülés lehetőségét. Az MO azonban nem stabil viselkedésminta, hanem változik, finomodik, mivel az elkövető a bűnözői karrierje során a tapasztalatait gyarapítja, vagy az elkövetés körülményei meghatározott viselkedési mintába kényszerítik. Például a segítségért kiáltó áldozat, vagy egy olyan elfogás, ami a helyszínen hátrahagyott bizonyíték miatt valósul meg, oda vezetnek, hogy az elkövető erre válaszként javít az MO-ján, mondjuk pedánsan ügyel arra, hogy a helyszínen minden személyes tárgyát összegyűjtse. Az FBI úgy határozza meg az MO-t, mint”…egy dinamikus vagy változtatható viselkedésmintát, ami tanulandó. Az MO folyamatosan fejlődik azáltal, hogy az elkövető tapasztalatot nyer, vagy nagyobb önbizalomra tesz szert.”

A kézjegy (Aláírás): Az úgynevezett aláírás ezzel szemben változatlan, és a bűncselekményben kiélt indítékok, fantáziák és vágyak kifejeződése. Nem feltétlenül látható, és a cselekménykori viselkedésből kell kikövetkeztetni. Általában olyan viselkedésformában jelenik meg, ami a cselekedet végrehajtásához nem szükséges.

A „kézjegy” kifejezést mindenekelőtt ennek a kifejező elkövetői magatartásnak a több bűncselekmény során történő ismétlésénél használják, tehát sorozatelkövetéseknél. Ha egyetlen esetet veszünk figyelembe minden megfigyelhető sorozatösszefüggés nélkül, akkor megszemélyesítésről beszélünk. Minél személyesebb vagy különcebb az elkövető eljárásmódja, annál könnyebben lehet azonosítani a kézjegyét illetve megszemélyesítését, például akkor, ha az elkövető kifejezetten rituális cselekményt hajtott végre a tetthelyen. De az olyan elkövetői viselkedés is, ami a lealacsonyítást vagy erődemonstrációt célozza meg, tipikus jele a kézjegynek, vagy annak a kísérlete, hogy a nemi erőszakot, mint „normális” kapcsolatot állítsa be, amikor az elkövető például hízelgő bókokat tesz vagy felszólítja a sértettet, hogy csókolja meg. Ha az elkövető kézjegye állandó is marad, a viselkedése ennek megfelelően nem biztos. Ez megváltozhat, ha például a szexuális erőszak fantáziákat tovább színezik és aztán a valóságba ültetik át. „A kézjegy aspektusai tovább fejlődhetnek, mint annak a kéjgyilkosnak az esetében, aki az áldozatait a haláluk után esetről esetre egyre jobban megcsonkította.” DE: „A rituálé tovább fejlődhet, a mögötte megbúvó indíték állandó marad.”

Egy és ugyanaz a cselekedet, például valakinek a megkötözése vagy a kontroll gyakorlásának másik formája, egy bűncselekmény során lehet Modus Operandi, egy másik eset során a bűnöző kézjegyét is jelentheti. Az FBI viselkedéskutatói két eset kapcsán magyarázzák a különbséget.

Nem minden szexuális bűncselekmény esetén lehet kézjegyet vagy megszemélyesítést megállapítani. Az elkövető által nem előrelátott események, mint más személyek hirtelen felbukkanása a helyszínen, vagy az áldozat meglepő reakciója, oda vezethetnek, hogy a fantáziái nem valósulnak meg a cselekedeteiben, mivel nincsen elég ideje, azokat megvalósítani. Alkalmanként azonban a kézjegyet egyszerűen a viszontagságos külső körülmények miatt nem lehet megállapítani, például ha az áldozat teste nagyon erősen oszló állapotban kerül elő.

Példa a Modus Operandi és a kézjegy közti különbségre

Egy és ugyanaz a cselekedet, például az áldozat megkötözése  vagy a kontroll kifejezésének  más módja, egy eset során lehet a Modus Operandi része, egy másik bűncselekményben azonban az elkövető kézjegyét fejezi ki. Két példaeset segítségével magyarázzák ezt az FBI viselkedéskutatói:

(1)  Egy nemi erőszakot elkövető behatol egy lakásba és az ott élő párt a hatalmába keríti. A férjet arra kényszeríti, hogy hason a földre feküdjön, és egy csészét tesz a tarkójára. Így fenyeget: „Ha meghallom, hogy a csésze leesik a földre, megölöm a feleségedet.” Ezután a feleséget behurcolja a szobába és megerőszakolja.

(2)  Egy nemi erőszakot elkövető behatol egy lakásba. Arra kényszeríti az ott egyedül tartózkodó nőt, hogy hívja fel a férjét a munkahelyén, és valami ürüggyel csalja haza. Amikor a férje hazaér, az elkövető a hatalmába keríti, egy székhez kötözi, és arra kényszeríti, hogy végig nézze, ahogyan a feleségét megerőszakolja.

Az első esetben a kötözés a Modus Operandi része, mert ezáltal a lehető leghatékonyabb kontroll lehet elérni a szituáció felett. Az elkövető magatartása úgymond hozzájáruló volt, mert azt a célt szolgálta, hogy a nőt ellenállás nélkül erőszakolja meg. A második esetben az erőszakoló megszemélyesítése abban mutatkozott meg, hogy nemcsak egy nőt akart megerőszakolni, hanem áldozatát meg is akarta alázni. Ez a hatalom és alárendelő fantázia alakította az elkövető egyéni, jellegzetes cselekedet mintáját, ami a további támadásai során is azonosíthatóvá teszi. Mindenesetre a gyakorlatban nem ilyen  egyértelműen megkülönböztethető a kézjegy és a Modus Operandi, mint ezekben az idealizált példákban. Alapvetően egy sorozatelkövető esetében a Modus Operandi is árulkodó lehet, feltéve, hogy a közvetlen eljárásmódja egy bizonyos állandóságot és tömörséget mutat.

Évi