A vendéglátó - A sorozatgyilkos Dennis Nilsen 2. rész

„Milyen előkészületekre volt szüksége?” – kérdezi Paul Britton a televíziós interjúban. „Milyen előkészületekre?” –kérdez vissza Nilsen értetlenül. „Ha ezeket a fiatalembereket csak úgy becipeli és nekiáll a konyhakövön feldarabolni őket, szörnyű disznóólat csinálna, nem gondolja? Nilsen a türelmetlenség első jeleit mutatja. Régi dühe kezd előbújni. „Miért lenne abból disznóól? - kérdezi. „Nos, azért, előfordulhat, nem?” – kérdezi gyengéden Britton. „Nem, nem, nem.” – mondja Nilsen. „Nézze, ha én most leszúrnám Önt, vagy Ön engem, rengeteg vér folyna. A szív tovább és tovább pumpál, és a vér mindenhová szétfröccsenne. De egy holttest esetében vicces módon nincsen vérfröccsenés vagy ilyesmi. A vér összesűrűsödik a testben és a hús egy részévé válik. Olyan ez, mint egy mészárszéken, ott is kevés a vér vagy egyáltalán nincs is.” – „Tehát, akkor ez nem probléma?” – kérdi Britton. Nilsen tesz egy fejmozdulatot, arckifejezése egy tanáré, aki tudja, hogy ezzel a diákkal türelmesnek kell lennie. „Ismeri ezeket a nagy szemeteszsákokat, melyek olyanok, mint a műanyag lemezek…”- „Igen. Igen.” – „Na, fog egy ilyet, szétvágja, kiteríti és a parketta alatti lyukból felhúzza rá a hullát. Aztán elkezdi darabolni.”

Nilsen kirángatja Sinlcair testét a szekrényből és a hátára fekteti a szétvágott szemeteszsákon. A konyhában a barna nyelű kést választja. Megélezi, majd elválasztja a fejet a testtől. Jobban vérzik, mint kellene. Mégegy szemeteszsákot fel kell vágnia és a másik mellé helyzeni, nehogy a szőnyeget összemocskolja. Vizet enged egy nagy lábosba, beleteszi Sinclair fejét, majd a gáztűzhelyre teszi a lábost. Mindjárt két gázrózsát is meggyújt, egyet a lábos alatt, egyet mellette, azt remélve, hogy így gyorsabban felforr a víz. Visszamegy az előszobába, a fejetlen holttestet ráhúzza a második zsákra, miközben az elsőt megemeli, vér folyik a fehér szőnyegre. Hiába próbálkozik, hogy felitassa a foltot. A gáztűzhelyen a víz forrni kezd, Nilsen lejjebb tekeri és kis lángon főzni kezdi Sinclair fejét.

Stephen Sinclair volt Nilsen utolsó áldozata. Egyike azon keveseknek, akiknek a nevére a gyilkos emlékezett. Sinclair húsz évesen halt meg. Skót volt, akárcsak Nilsen, alkalmi tolvaj és drogfüggő. Kívülálló pénz és célok nélkül, pont olyan ember, amilyet Nilsen Soho és Camden utcáin és pubjaiban keresett. Később Nilsen nem volt benne biztos, hol talált Sinclairre, csak arra emlékezett, hogy 1983. január 26-a, szerda volt. Nilsen egyik italt a másik után fizette a fiúnak, majd miután a fiú kellőképpen berúgott, azzal csalogatta az otthonába, hogy ott még több alkoholt kaphat. Az egyik vallomásában ecsetelte Nilsen a rendőröknek, hogy mi történt később a lakásban.

 

A heroinfüggő Stephen Sinclair (20 +), volt az utolsó vendég Nilsen lakásában)

Együtt tévéznek, együtt isznak. A tv műsor végén Sinclair belövi magát egy adag heroinnal, ettől Nilsen csalódott lesz. Felteszi a The Who együttes „Tommy” című rockoperáját és fülhallgatón hallgatja, az egész 75 percnyi műsort. Ezután elszunnyad. „Másra nem emlékszem – mondja, azon kívül, hogy másnap reggel felébredtem. Sinclair még mindig a fotelben ült, holtan. A földön egy kötél hevert, melyre egy nyakkendő volt kötve.”

Hónapokkal később Brian Masters róla készült életrajzához, melynek „Élettelen szerető” volt a címe, már részletesebben emlékezett vissza Nilsen: „Visszamentem a szobába, rátettem a kötelet az egyik térdére, és öntöttem magamnak mégegy italt. A szívem zakatolt. Az ágy szélén ülve rápillantottam Stephenre, és azt gondoltam: Mennyi lehetőség, mennyi szépség, és mennyi fájdalom, ez az élet. Véget kell vetnem neki. Gyorsan vége lesz. Nem éreztem rosszul magam, nem éreztem, hogy gonosz lennék. Odamentem hozzá. levettem a sálját…. a kötelet a nyaka köré tekertem. Letérdeltem a szék mellé arccal a fal felé fordulva. Megfogtam a kötél két végét és húzni kezdtem, egy pár percig így tettem. Ernyedt volt a teste és így is maradt. Lazítottam a szorításon, majd levettem a kötelet és a nyakkendőt. Már nem lélegzett, én pedig beszéltem hozzá: „Stephen, ez egyáltalán nem fájt. Már senki nem bánthat téged.”

 

Később a rendőrök mindent megtaláltak a lakásban, amire Nilsennek szüksége volt, hogy a vendégeit eltüntesse

Nilsen beletúr Sinclair hajába, levetkőzteti, megfürdeti. Az étkezőasztalhoz ülteti, majd cigivel, itallal a kezében ő is mellé ül. Sinlcair szemei nem voltak teljesen csukva. „Stephen – gondoltam – további probléma vagy számomra. Mit csináljak veled. Már nincs több helyem.”

A kutyát még ki kell vinni. „Bleep!” kiált Nilsen és megmutatja a kutyának a pórázt. Bleep örül. A szupermarketben Nilsen cigarettát, egy üveg Bacardit és Coca-Colát vásárol. Odahaza klasszikus zenével és rum-kólával kényelembe helyezi magát, a Bacardis üveg két harmadát elfogyasztja. Stephen Sinclair szétdarabolt holtteste a szemeteszsákon hever a szomszéd szobában. A feje a tűzhelyen fő. Mielőtt aludni menne, Nilsen lekapcsolja a gázt a lábos alatt, éjszakára ázni hagyja a fejet. Ha a hús megpuhul, könnyen le lehet fejteni a csontról és le lehet húzni a wc-n.

Brian Masters, aki eddig írók és arisztokraták életrajzának megírásával szerzett nevet magának, levelet írt Nilsennek 1983 márciusában, néhány héttel az elfogása után, még amikor a gyilkos vizsgálati fogságban vár az eljárás megkezdésére. Ilyenkor tilos a levélváltás, de erről Mastersnek fogalma sem volt. Szerencséjük, hogy a levél átcsusszan az ellenőrzésen. A levélben Masters találkozót kért Nilsentől, könyvet akart írni róla, de ehhez persze szüksége volt annak beleegyezésére. Szüksége volt arra, hogy személyesen lássa és meghallgassa.

Nilsen azonnal reagál. Masters később azt mondta, hogy „a férfitől kezdetben futkosott a hátán a hideg.”

„Kedves Masters úr, ezennel múltam és tetteim terhét az ön vállára helyezem. Bár dörzsölt cinikus ember voltam, mégsem tanultam még meg a profi élet leckéit egészében véve, és a relatív ismeretlen emberekkel szemben láthatóan naiv ártatlanságot sugárzom. Feltételezem, hogy ön azon fáradozik, hogy ezt az esetet a legrészletesebben és a legakkurátusabban mutassa be. Ehhez szüksége van egyfajta becsületességre, biztos vagyok benne, hogy ez az ön stílusa. A kötelezettség, amit vállal, kiváltképpen a társadalom és az irodalmi művészet javát szolgálja.”

 

Brian Masters író meg akarta érteni Nilsen indítékait

Mastersnek nem volt gyakorlata bűnelkövetőkkel, gyilkosokról nem is beszélve. Vagy olyan férfiakkal, mint Nilsen. Nem volt igazságügyi pszichiátriai vagy kriminalisztikai képzettsége. A BBC által készített dokumentumfilmben „Killing for Company” címmel úgy nyilatkozott, hogy a társdalalomkritikához való lehetőség izgatta. Egy olyan társadalom kritikájához, melyben előfordulhatott, hogy „ezek a férfiak észrevétlenül eltűntek.” Az áldozatok iránti együttérzés mellett volt még más is: „Azt hallottam, hogy Nilsen a börtönben Shakespeare összes művét olvasta.” Masters hangja a lelkesedéstől magasabb lesz. „Ezzel egyidőben azzal gyanúsították, hogy az áldozatainak a holttestét feldarabolta és lehúzta a wc-n, a fejüket pedig megfőzte. A tűzhelyen fövő fejek és Shakespeare egymás mellett annyira szokatlan és elbűvölő, hogy azonnal még érdekesebbnek találtam ezt a férfit.

Folytatása következik.

Évi