Ki a Főnök?
A legtöbb emberben a két
agyfélteke eltérő, specializált funkciókat lát el. A bal félteke az
információkat analitikusan és szekvenciálisan dolgozza fel, és kulcsszerepet
játszik a nyelv megértésében és használatában. A jobb félteke az információkat
egyidejűleg, egészként dolgozza fel. A térbeli viszonyok érzékelésében, a
képalkotásban, az érzelmi átélésben és a zene feldolgozásában van fontos
szerepe.
A természet valószínűleg úgy
„rendezte el”, hogy a hatékonyság érdekében az agy két fele más-más funkciókat
töltsön be. Például nyilvánvalóan hatékonyabb, ha minden komplex mentális
folyamat, amely a nyelv megértéséhez és használatához szükséges, az agy egyik
felén zajlik, semmint hogy megoszoljon a két félteke között. Az utóbbi esetben
az információt ide-oda kellene küldözgetni a két félteke között, ami
lelassítaná a feldolgozást, és növelné a hibalehetőséget.
Továbbá az agy egy bizonyos részének elsődleges ellenőrző
funkciót kell ellátnia a feladat felett. Ha
mindkét agyfélteke versengene ezért az ellenőrző szerepért, a feldolgozás
hatékonysága látná e konfliktus kárát. A dyslexia bizonyos formái és a dadogás
éppen ezzel az állapottal függenek össze: a nyelvi központok bilaterálisak,
azaz mindkét féltekében
megtalálhatók. A két félteke közötti versengés egy sor nehézséget okoz a nyelv
megértésében és előállításában.
A legújabb kísérleti eredmények arra utalnak, hogy a
bilaterális nyelvi folyamatok a pszichopátiára is jellemzők. Emiatt
felvetődik bennem a gondolat, hogy a pszichopaták hajlama az egymásnak
ellentmondó kijelentésekre a „szolgálati út” zavarosságával függ össze: mind a
két félteke „diktálni” akar, aminek az eredménye a rosszul integrált és rosszul
ellenőrzött beszéd.
Természetesen mások, akiknek
nyelvi folyamatai bilaterálisak – egyes dadogók, dyslexiások és balkezesek -
nem hazudoznak, és nem mondanak ellent önmaguknak, szemben a pszichopatákkal.
Náluk nyilván valami más is szerepet játszik.
Üres szavak
A klinikusok régóta tisztában vannak vele, hogy a
pszichopata, úgy tűnik, ismeri a szavak szótári jelentését, de nem érti, és nem
fogja fel azok emocionális értékét és
jelentőségét. A nyelv náluk kétdimenziós, és nélkülözi az emocionális
mélységet.
Egy egyszerű analógia
segítségünkre lehet. A pszichopata olyan, mint a színvak személy, aki a világot
a szürke különféle árnyalataiban látja, de aki megtanult funkcionálni egy
színes világban. Megtanulta, hogy a tilos jelzés a rendőrlámpa tetején van.
Amikor egy színvak ember azt mondja, megállt a piros lámpánál, ezen valójában azt érti, hogy a felső lámpánál állt meg. Nehézségei
vannak, amikor a dolgok színéről kell beszélni, de mindenféle módszert
megtanult, amellyel ezt a problémát kompenzálni tudja, és azt, hogy nem látja a
színeket, néha még azok sem tudják, akik jól ismerik őt.
A színvakhoz hasonlóan a
pszichopata nélkülözi az élmény egy nagyon fontos komponensét – ez esetben az
emocionális élményt -, de megtanulhatta azokat a szavakat, amelyekkel mások
kifejezik magukat, vagy utánozza azokat az élményeket, amelyeket igazából nem
ért. Ahogy Cleckley fogalmaz: „Meg tudja tanulni a hétköznapi szavak
használatát… (és) azt is megtanulja, hogyan reprodukálja megfelelően az érzés
egész pantomimjét… de maga az érzés nem történik meg.”
Mint a legtöbb ember, a pszichopaták néha pusztán az
imponálás vagy a sokkhatás kedvéért mondanak dolgokat. Azonban sivár érzelmi
életük miatt nem veszik észre intuitíve, milyen hatással van másokra, amit
mondanak. Az őket hallgatók reakcióiból olvassák ki, mit kellene érezniük egy adott helyzetben.
A pszichopaták számára a szavak
nem ugyanazzal az emocionális és affektív színezettel bírnak, mint más emberek
számára. Ezt a tézist néhány újabb kutatásunk is megerősíti, alátámasztva, hogy
a pszichopaták valami oknál fogva nélkülözik a nyelv „érezhető” komponenseit.
A pszichopaták mintha agyuknak
nem ugyanazokat a területeit használnák, mint a normális személyek, amikor emocionális
szavakat dolgoznak fel.
Diane Downs büszke volt „üres
szavaira a szerelemről”, mintha szándékosan használta volna őket valamilyen
konkrét cél érdekében. Azonban, mint minden pszichopata esetében, a szavai a szerelemről nem lehettek mások,
csak üresek, mivel híján volt annak a képességnek, hogy valódi érzést
kölcsönözzön nekik.
A lelkiismeret éppen az érzelmi töltetű gondolatokra, képekre és
belső dialógusokra „harap”, ezzel magyarázható óriási hatalma a magatartásunk
felett, és emiatt ébred bennünk bűntudat és megbánás, ha kihágást követünk el.
Ez az, amit a pszichopaták nem fognak fel. Számukra a lelkiismeret alig több
mint a mások által csinált szabályokról való intellektuális tudás – üres szavak
halmaza. Hiányoznak az érzelmek, amelyektől ezeknek a szabályoknak foganatja
van.
A kérdés az, hogy miért?
Az érzelmi szegénységi küszöb alatt
Ha a pszichopaták nyelvi
folyamatai bilaterálisak – vagyis az agy mindkét féltekéjének ellenőrzése alatt
állnak -, úgy lehetséges, hogy más agyi folyamatok, amelyeket normálisan az
egyik félteke irányít, szintén bilaterálisan vezéreltek. Csakugyan, míg a
legtöbb ember esetében a jobb agyfélteke központi szerepet játszik az
érzelmekben, a legfrissebb laboratóriumi bizonyítékok szerint a pszichopatáknál egyik agyfélteke sem
jártas az érzelmi folyamatokban.
Azonban ennek egy igen izgalmas következménye az, hogy azok az agyi folyamatok,
amelyek a pszichopaták érzelmeit vezérlik, megosztottak és fókuszálatlanok,
aminek az eredménye a sekélyes és
színtelen érzelmi élet.
Végső soron énképüket inkább a
vagyontárgyak, valamint a siker és a hatalom látható jelei határozzák meg,
semmint a szeretet, a belátási képesség és együttérzés, amelyek a számukra
absztrakciók, és jóformán semmiféle belső tartalommal nem bírnak.
A legfrissebb bizonyítékok arra
utalnak, hogy a pszichopaták több taktust használnak, mint a normális emberek,
főleg amikor olyan dolgokról beszélnek, amelyeket általában emocionálisnak tekintünk – például
amikor azt írják le, hogyan éreznek családtagjaik vagy más „szeretteik” iránt.
Ezekből a bizonyítékokból két dolgot szűrhetünk le:
- Azokhoz a turistákhoz hasonlóan, akik középiskolás franciatudással kérnek útbaigazítást Párizsban, a pszichopaták is nehezen öntik szavakba érzelmi képzeteiket, mivel ezek homályosak, és nem értik őket. Ebben az értelemben a pszichopata számára az emóció olyan, mint egy idegen nyelv.
- A pszichopaták gondolatai és képzetei meglehetősen kicsi mentális csomagokba szerveződnek, és könnyen mozgathatók. Ez hazudozáskor kifejezetten előnyös. Ahogy Paul Ekman pszichológus rámutat, az ügyes hazudozók képesek a képzeteket, a fogalmakat és a nyelvet alapkomponensekre bontani, majd sokféleképpen újrakombinálni őket, majdnem úgy, mintha betűkből szókirakó játékot játszanának. Azonban ennek során a pszichopata saját összefüggő gondolatmenetét veszélyezteti: a szöveg elveszítheti összetartó struktúráját, a nagy gondolati egységekhez képest veszíthet koherenciájából és integráltságából. Emiatt a gyakorlott hazudozó gyakran egy vékony „igazságvonal” mentén halad, ami segít mondandója nyomon követésében, és abban, hogy a története következetesnek tűnjön a hallgató számára. „A legkártékonyabb hazudozók mindig az igazság peremén lavíroznak.”
Szakadozott igazságvonal
Például egy pszichopata semmi
kivetnivalót nem lát abban, hogy azt mondja egy nőnek: „szeretlek” –
közvetlenül az után, hogy összeverte, vagy, hogy valaki másnak azt mondja: „meg
kellett vernem, hogy kordában tartsam, de tudja, hogy szeretem”. A legtöbb ember számára ez a két esemény
(a szerelem megvallása és a verés) logikailag és érzelmileg
összeegyeztethetetlen.
Hol is tartottam?
A pszichopaták hírhedtek
arról, hogy nem válaszolnak a hozzájuk intézett kérdésre, vagy válaszuk azt a
benyomást kelti, hogy nem a kérdésre reagálnak.
A pszichopaták néha úgy
beszélnek, hogy a hallgatóik nem értik egyes kijelentéseiket.
Gyakorlatilag minden esetben, amikor a pszichopata belső
világát vizsgáljuk, sivár képet kapunk. Ezeknek az embereknek az
életfilozófiája általában banális, gyerekes, és nélkülözi azokat a részleteket,
amelyek gazdagítják a normális felnőtt ember életét.
Ha a pszichopaták beszéde néha
különös, mitől olyan hihető, amit mondanak, mitől képesek megtéveszteni és
manipulálni bennünket? A válasz röviden az, hogy nehéz a normalitásuk maszkja mögé hatolni: a beszédükben előforduló
furcsaságok gyakran kitapinthatatlanok a felszínes megfigyelő számára, és
könnyen keltenek jó benyomást. Nem az téveszt meg bennünket, amit mondanak,
hanem az, ahogy mondják, és azok az érzelmi húrok, amelyeket megpendítenek,
miközben mondják.
Ez azt jelenti, hogy őrültek?
Mint korábban említettük, a
pszichopaták igenis megfelelnek az
épelméjűség jelenlegi pszichiátriai és igazságügyi kritériumainak. Felfogják a
társadalmi szabályokat és a jó és a rossz hagyományos jelentését. Képesek
kontrollálni magatartásukat, tisztában vannak tetteik potenciális
következményeivel. A problémájuk az, hogy ez a tudás gyakran nem riasztja
vissza őket az antiszociális magatartástól.
Ennek ellenére, mondják egyes
megfigyelők, a pszichopatákból hiányoznak azok a mentális és emocionális
mechanizmusok, amelyek a szabályok ismeretét a társadalom számára elfogadható
magatartássá alakítják át. Ha nem fejlődött ki a lelkiismeretük, nem képesek
bűntudatot és megbánást átélni, és nehezen figyelnek magatartásukra és annak
másokat érintő hatásaira, akkor, hangzik az okfejtés, komoly hátrányban vannak
hozzánk, a többiekhez képest. A játék intellektuális szabályait értik, de az
emocionális szabályok leperegnek róluk. Az „erkölcsi
elmebetegség” ezen új felfogásának, mint elméletnek lehet némi értelme, de
a büntetőjogi felelősséggel kapcsolatos gyakorlati döntések szempontjából nincs
jelentősége. Véleményem szerint ahhoz, hogy tetteikért felelősségre vonhatók
legyenek, a pszichopaták kétségtelenül eleget tudnak arról, hogy mit
cselekszenek.
Legyek a pókhálóban
Kellő magasztalással körítve [az emberek] a legképtelenebb dolgot… is
beveszik.
Moliére: A fösvény
Azokban az esetekben, amelyekben
egy pszichopata is szerepet játszik, az áldozatot érő hatás katasztrofális
lehet. A pszichopaták minden
társas érintkezést „tárolási” lehetőségnek tekintenek, versenynek vagy az
akaratok próbájának, amelynek csak egy győztese lehet. Indítékuk az, hogy
manipuláljanak és elvegyenek – irgalmatlanul és lelkiismeretlenül.
Indul a műsor
Mint korábban kitértünk rá, a bár
a pszichopaták sokat beszélnek, nem feltétlenül bánnak ügyesen a szavakkal. Elsősorban a „show”, nem pedig az ékesszóló
nyelvhasználat ragadja meg a figyelmünk és téveszt meg bennünket. A kellemes
külső, egy csipetnyi karizma, a
szavak áradata, a kiszámított figyelemelterelő trükkök, az érzék, amellyel
tudják, hogy milyen húrokat pendítsenek meg – mindezek nagyban hozzájárulnak
annak elkendőzéséhez, hogy a pszichopata előadás nem más, mint „hanta”. Egy
jó megjelenésű, gyors beszédű pszichopata, valamint egy áldozat, akinek gyenge
pontjai vannak, végzetes kombinációt alkot. Ha a pszichopata „műsora” nem
elegendő, a „színpadi kellékek” – a hamis ajánlólevelek, a menő kocsi, a drága
ruhák, a szimpátiát keltő szerep, és így tovább – ügyes használata általában
megteszi a magáét.
A pszichopaták beszéd közben
gyakran hatásosan használják a gesztusnyelvet, és sokszor nehéz nem követni
szemünkkel a mozdulataikat. Ezenkívül a pszichopaták hajlamosak behatolni a
személyes terünkbe – például úgy, hogy intenzív szemkontaktust teremtenek,
előredőlnek, közelebb jönnek, és így tovább. Összességükben megnyilvánulásaik
olyan drámaiak és ijesztőek lehetnek, hogy megzavarnak, lenyűgöznek,
irányítanak vagy megfélemlítenek bennünket, elvonva figyelmünket arról, ami
valójában elhangzik.
Húrok
Ha az Ön lelki alkatában vannak
gyenge pontok, egy pszichopata egész biztosan megtalálja, és kihasználja
azokat, fájdalmat és teljes zavarodottságot okozva ezzel.
A pszichopaták habozás nélkül
visszaélnek másoknak azzal a szükségletével, hogy értelmet adjanak az
életüknek, és lecsapnak az összezavart, törékeny és tehetetlen emberekre.
A pszichopaták felismerik és
kihasználják a legtöbb emberben meglévő gyenge pontokat és önértékelési
zavarokat.
A pszichopaták rejtélyes módon
képesek észrevenni és kihasználni a „gondoskodó” nőket, vagyis azokat, akiknek
óriási szükségük van rá, hogy másokon segítsenek, vagy anyáskodjanak felettük.
Miközben abban a hitben leledzenek, hogy tudnak segíteni, nagyon sok mindent
eltűrnek. Szinte felkínálják magukat, hogy érzelmileg, fizikailag és anyagilag
kiszipolyozzák őket.
A valóság eltorzítása
Az emberi természet sötét
oldalainak ilyen közvetett – és általában biztonságos – megtapasztalásán
túlmenően, az a szomorú tény, hogy a pszichopaták önös vágykiélés iránti
szükséglete könnyen kielégítésre talál, mivel egyes emberek készségesen
eljátsszák az áldozat szerepét.
A pszichológiai tagadás
fontos elhárító mechanizmus, amellyel a fájdalmas információkat kirekesztjük a
tudatunkból, ám vakká is tehet a mások számára nyilvánvaló igazsággal szemben.
Azok a nők, akik a férfiakkal
való kapcsolataikban mereven ragaszkodnak a hagyományos feminin szerepekhez,
nagyon sok fájdalomnak néznek elébe, ha valamelyik férfi pszichopata. A
pszichopatának viszont, aki olyan nővel él házasságban, akiben erős a
kötelességtudat, hogy „jó feleség” legyen, igen kényelmes az élete.
Számára az otthon biztonságos menedéket nyújt, biztos hátteret, ahonnan
nyugodtan foglalkozhat üzelmeivel, és létesíthet tetszőleges számú kapcsolatot
nőkkel. A sokat szenvedett feleség általában tudja, mi történik, de úgy érzi,
valahogy meg kell őriznie az otthon épségét, főleg, ha gyerekeik is vannak. Azt
hiszi, ha jobban igyekszik, vagy egyszerűen csak kivár, a férje jó útra tér
majd. Ezzel egyidejűleg a szerep, amelyet magára öltött, felerősíti a
bűntudatát, és magát okolja a boldogtalan kapcsolatért. Amikor a férfi
elhanyagolja, kihasználja vagy megcsalja, lehet, hogy azt mondja magában:
jobban fogok igyekezni, több energiát fektetek a kapcsolatba, jobban
gondoskodom róla, mint ahogy bármelyik másik nő valaha is tudna. És ha így
teszek, majd meglátja, milyen értékes vagyok neki. Úgy bánik majd velem, mint
egy királynővel.
Folytatása következik
Évi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.