Robert D.Hare: A köztünk élő pszichopaták - 3. rész

A szabályok megsértése

A pszichopaták jóformán egyáltalán nem rendelkeznek azzal az adottsággal, hogy átéljék azokat az érzelmi reakciókat – a félelmet és a szorongást - , amelyek a lelkiismeret fő mozgatórugói.

A pszichopaták „belső szavainak” nincs érzelmi foganatja.

A pszichopatáknak nem fejlett ki a képessége ahhoz, hogy mentálisan „képet alkossanak” magatartásuk következményeiről.

Válogatnak

Természetesen a pszichopaták nem teljesen érzéketlenek a társadalmat összetartó tengernyi szabállyal és tabuval szemben. Elvégre nem gépemberek, akik vakon reagálnak a pillanatnyi szükségletekre, késztetésekre és lehetőségekre. Csupán arról van szó, hogy sokkal szabadabban válogatják meg, hogy milyen szabályokat és korlátokat tartanak be, mint mi, többiek.

A pszichopata a helyzetfelmérést – mit nyer belőle és milyen áron - úgy végzi el, hogy nem érez szorongást, kételyt és aggályt az esetleges megalázás, fájdalomokozás, jövőbeni tervek keresztülhúzása, vagyis röviden mindazon eshetőségek kapcsán, amelyeket a lelkiismerettel bíró emberek a lehetséges cselekedetek mérlegelésekor figyelembe vesznek. Azok számára közülük, akik sikeresen szocializálódtak, szinte lehetetlen elképzelni a világot úgy, ahogy a pszichopata megéli.

„ A pszichopata lázadó, az uralkodó törvények és normák megszegése számára vallás… ügy nélküli lázadó, szlogen nélküli agitátor, program nélküli forradalmár – más szóval, lázadása olyan célok elérésére irányul, amelyek kizárólag számára kielégítők. Képtelen rá, hogy másokért erőfeszítéseket tegyen. Minden igyekezete, bújtassa azt bármilyen köntösbe, azonnali óhajainak és vágyainak kielégítése céljából befektetett munkáját tükrözi.”

Robert Lindner pszichoanalitikus

tanulmányából részlet

„Ha a munkaköri leírás a bűnözés, akkor a pszichopata a tökéletes jelentkező.”

A bűnözés receptje

  

Sok tekintetben nehezen érthető, miképpen tudja bármelyik pszichopata is elkerülni, hogy élete során összeütközésbe kerüljön a társadalommal, tekintve a belső vezéreltség hiányát, az etikával és az erkölccsel szembeni hagyománybontó attitűdjét, kíméletlen, lelkifurdalás nélküli, én-centrikus világnézetét, és így tovább. Persze sokan nem kerülik el, és bűncselekményeik a lehetőségek széles skáláján mozognak a kis értékű lopástól a testi sértésig, az erőszakos zsarolásig és a fegyveres rablásig, a vandalizmustól és a rendzavarástól az emberrablásig, a gyilkosságig és az olyan állam elleni bűncselekményekig, mint a hazaárulás, a kémkedés és a terrorizmus.

Bár nem minden bűnöző pszichopata, és nem minden pszichopata bűnöző, börtönpopulációinkban a pszichopaták jól reprezentáltak, az általuk elkövetett bűncselekmények aránya pedig messze meghaladja számarányukat.

• A börtönökben a női és férfi fogvatartottak átlagosan mintegy húsz százaléka pszichopata.
• A pszichopaták a súlyos bűncselekmények több mint ötven százalékáért felelősek.

A pszichopata erőszakossága:

hidegvérű és közönyös

A gyakori bűnelkövetéseknél is aggasztóbbak azok a bizonyítékok, amelyek szerint a pszichopata nők és férfiak sokkal hajlamosabbak az erőszakra és az agresszivitásra, mint mások. Természetesen a legtöbb bűnözőpopulációban nem szokatlan az erőszak, ám a pszichopaták még ehhez képest is magasan kitűnnek. Min a börtönben, mind szabadlábon kétszer annyi erőszakos és agresszív cselekményt követnek el, mint más bűnözők.

Ez csakugyan elgondolkodtató, ám nem meglepő. Míg legtöbbünkben erős gátak működnek, hogy ne okozzunk testi sértést másoknak, a pszichopaták esetében ez jellemzően nem így van. Számukra az erőszak és a fenyegetőzés „használati tárgy”, amikor feldühítik, elutasítják vagy frusztrálják őket, és szinte egyáltalán nem gondolkodnak el az áldozatok által átélt fájdalmon és megaláztatáson. Erőszakosságuk csupán irgalmatlan eszköz olyan közönséges szükségleteik kielégítéshez, mint a szex, vagy, hogy megszerezzék, amit akarnak, az eseményekre adott reakciójuk pedig sokkal inkább a közöny, a hatalom érzése, az öröm és az önelégültség, semmint az okozott sérülés miatti megbánás. Semmiképpen sem olyasmi, ami álmatlan éjszakákat okozna számukra.

Azonban a pszichopaták által elkövetett erőszakból hiányzik a normális érzelmi színezet, és inkább mindennapi események váltják ki.

A pszichopata erőszak jellemzően irgalmatlan és hidegvérű, és inkább célratörő, komplikációmentes és tárgyszerű, semmint mélyen gyökerező szenvedés vagy érthető kiváltó tényezők kifejeződése lenne. Hiányzik belőle a „zaft”, az erőteljes emóció, amely a legtöbb más ember esetében az erőszakot kíséri.

Szexuális erőszak

Az ismételt vagy sorozatos nemi erőszakot elkövető személyek mintegy fele pszichopata. Tetteik egy igen hathatós kombináció eredményei, amely a szexuális késztetések és fantázia gátlástalan kiélésből, a hatalom- és uralomvágyból, valamint abból tevődik össze, hogy az áldozatokat örömszerzést és kielégülést szolgáló tárgynak tekintik.

Kinövik?

Nem meglepő tehát, hogy a felnőtt pszichopaták antiszociális és bűnelkövető tevékenységei olyan magatartási mintázatok folytatásai, amelyek először a gyerekkorban mutatkoznak. Azonban a spektrum másik végén valami érdekes zajlik.

·         A pszichopaták bűnöző tevékenysége átlagosan körülbelül 40 éves korukig jelentős marad, azután meredeken csökken.

·         Ez a csökkenés drámaiabb a nem erőszakos, mint az erőszakos bűncselekmények esetében.

Mivel magyarázható az antiszociális magatartás lecsendesedése, amely sok pszichopatánál élete derekán bekövetkezik? Több valószínű magyarázat is született erre: „kiégnek”, érettebbé válnak, belefáradnak a börtönéletbe és a törvénnyel való összeütközésbe, új stratégiát dolgoznak ki a rendszer legyőzésére, találnak egy megértő társat, átalakítják a magukról és a világról alkotott képüket, és így tovább.

Ám mielőtt arra a következtetésre jutnánk, hogy a korosodó pszichopata jóformán semmi veszélyt nem jelent a társadalom számára, gondolkodjunk el az alábbiakon:

• Nem minden pszichopata hagy fel a bűnözéssel az élete közepére. Sokuk jócskán előrehaladott életkorban is folytatja a bűnelkövetést.
• A bűnelkövető magatartás csökkenése nem jelenti a személyiség alapvető megváltozását.

Ezek fontos megállapítások. Egyes pszichopaták folyamatosan követnek el bűncselekményeket, főleg erőszakosakat, egészen haláluk napjáig. A kutatások pedig azt sugallják, hogy azok, akiknek az életkorral csökken ugyan a bűnelkövető tevékenysége, számos esetben továbbra is ugyanolyan alapvető személyiségvonásokkal bírnak, mint amilyeneket a 3. fejezet bemutat: vagyis én-centrikusak, sekélyesek, manipulatívak és kegyetlenek maradnak. A különbség annyi, hogy megtanulták olyan módokon kielégíteni szükségleteiket, hogy azok nem annyira durván antiszociálisak, mint azelőtt. Ez azonban nem azt jelenti, hogy magatartásuk morális vagy etikus lenne.

Ennél fogva az a nő, akinek „jó útra tért” férje immár el tudja kerülni az összeütközést a törvénnyel, ritkábban csalja, meg mint azelőtt, és szerelmet mutat iránta, jó okkal kételkedhet benne, hogy a férfi valóban megváltozott-e, főleg, ha szinte sosem tudja, merre jár, vagy mire készül. Ha ez a férfi pszichopata lenne, én erősen kételkednék benne, hogy megváltozott.

Legtöbbünket összetörné és megalázná, ha a nyilvánosság hazugként és csalóként ismerné meg, ám nem így a pszichopatát. Ettől ő még bele tud nézni a társadalom szemébe, és szenvedélyes bizonygatások közepette a „becsületszavát” adja.

A szubkriminális pszichopaták 

Ezek az egyének minden ízükben éppen olyan én-centrikusak, irgalmatlanok és manipulatívak, mint az átlagos pszichopata bűnelkövető. Azonban intelligenciájuk, családi hátterük, társas készségeik és körülményeik lehetővé teszik számukra, hogy a normalitás máza mögé rejtőzhessenek, és viszonylag büntetlenül megszerezzék, amit akarnak.

Egyes szakértők „sikeres pszichopatáknak” nevezik őket.

Akármennyi is az igazságtartalma ennek az érvelésnek, vele szemben – szerintem – mesze túlsúlyban vannak a maguk mögött hagyott összetört szívek, szétzúzott karrierek és kihasznált emberek, miközben az „önkifejezés” szükségletétől hajtva, megbánást nem ismerve, ők keresztül-kasul gázolnak a társadalmon.

Sikeres pszichopaták helyett – elvégre a sikerük gyakran illuzórikus, és minden esetben mások látják a kárát – inkább szubkriminális pszichopatáknak nevezem őket. A szubkriminális pszichopaták az életük minden területén ugyanazokat a magatartási formákat és attitűdöket tanúsítják. Ha hazudnak és csalnak a munkahelyükön – és megússzák, sőt még csodálják is őket érte -, hazudnak és csalnak az életük más területein is.

Ma már ezeknek az embereknek a legtöbbjét pszichopataként diagnosztizáljuk, de ennek kapcsán döntő jelentőségű, hogy a magatartásuk nem hirtelen, a semmiből pattant elő. Az elfogásuk előtt is ugyanazok az emberek voltak, mint azt követően. Most is pszichopaták, és azelőtt is pszichopaták voltak.

A pszichopaták, ha kell, nagyon ügyesen keltenek jó benyomást, és gyakran az áldozataikat festik le bűnösként.

Megvan hozzá mindenük

Másodsorban, a pszichopaták rendelkeznek mindennel, ami ahhoz kell, hogy másokat rászedjenek és kifosszanak. Gyors beszédűek, megnyerő modorúak, magabiztosak, könnyen feltalálják magukat társas helyzetekben, jól tűrik a feszültséget, rezzenéstelenül hagyja őket a lehetőség, hogy lelepleződhetnek, és teljes mértékben irgalmatlanok. És még akkor is, ha rajtakapják őket, úgy tudnak tenni, mintha semmi sem történt volna, ami gyakran összezavarja és elbizonytalanítja az őket vádlókat saját állásfoglalásukat illetően.

Szavak a kabátzsebből

  

Van egy kérdés, amely refrénszerűen vonul végig a pszichopaták áldozatainak történetein. „Hogy lehettem ennyire hülye? Hogy dőlhettem be ennek a hihetetlen süketelésnek?”

Vannak emberek, akik olyan jóhiszeműek és hiszékenyek, hogy azzal már ártanak maguknak – könnyű célpontjai bármelyik arra járó sima modorú szélhámosnak. De mi a helyzet velünk, többiekkel? A szomorú valóság az, hogy mindannyian ki vagyunk szolgáltatva. Nagyon kevés ember annyira kifinomult és jó emberismerő, hogy ne tévesszék meg egy ügyes és mindenre elszánt pszichopata machinációi. Még azok sem élveznek védelmet, akik tanulmányozzák őket.

Természetesen a beteges hazudozás és manipuláció nem korlátozódik a pszichopatákra. Ami a pszichopatákat mindenki mástól megkülönbözteti, az a könnyedség, amivel hazudnak, a megtévesztés mindent átható volta, és a kegyetlenség, amivel ezt véghezviszik.

Azonban van még valami a pszichopaták beszédében, ami ugyanilyen zavarba ejtő: az egymásnak ellentmondó és logikailag következetlen kijelentések sora, ami gyakran fel sem tűnik.

A pszichopaták beszédének legújabb kutatásai több fontos adalékkal szolgálnak e rejtély, valamint azon képességük megértéséhez, amellyel oly könnyedén bánnak a szavakkal – és az emberekkel.

A pszichopaták ezenkívül néha furcsán fogalmaznak.

Természetesen a szavak nemcsak úgy, a saját kedvükre ugranak elő a szánkból. Nagyon bonyolult mentális tevékenység végtermékei. Ez felveti azt az érdekes lehetőséget, hogy – hasonlóan más magatartásformáikhoz – a pszichopaták mentális folyamatai rosszul szabályozottak, és nem követik a megszokott törvényszerűségeket.

Ezt a kérdést a most következő szakaszokban tárgyalom, amelyekben bizonyítékokat ismertetek arra, hogy a pszichopaták agyszerkezetük, valamint a szavak és az érzelmek közötti kapcsolatok tekintetében különböznek másoktól.

Folytatása következik

Évi