Oroszország kriminalisztikai talánya: a Djatlov-incidens

1959. január 25-én 9 gyakorlott fiatal hegymászó indult útnak az Ural hegység északi lejtőin, hogy egy kicsit kikapcsolódjanak az egyetemista élet stresszes hétköznapjaiból. Soha többet nem látták őket élve, a 9 holttestre megmagyarázhatatlan körülmények között találtak rá, az adatokat az akkori szovjet vezetés azonnal titkosítja, a találgatások és az összeesküvés elméletek azóta is gyarapodnak. Beszéljünk kicsit a Djatlov-incidensről.

Úton a halálba

Mielőtt bővebben is írnék az esetről, szeretném megjegyezni, hogy jómagam csak a közelmúltban szereztem tudomást minderről, mégpedig egy film kapcsán. Bátyám ajánlotta a filmet, melynek címe Halálhegy, s ekkor mesélt nekem a 61 évvel ezelőtt történtekről. A film egészen jóra sikeredett, bár a befejezés hagy némi kivetnivalót, miután megnéztem, rögtön utána olvastam a 9 túrázó mítoszának.

Rengeteg konspirációs elméletről lehet olvasni, mindössze egy olyan cikket találtam, melynek szerzője megpróbálta tudományos oldalról megközelíteni a dolgokat, nagyon sok kérdést felvetve mindarról, amit csak részben ismerhetett meg a publikum, mivel az orosz (akkor szovjet) kormány 30 évre titkosított mindent - mondjuk itt felmerül a kérdés, hogy minek? - s csak 1990-ben tették a dokumentumokat részben! nyilvánossá. No de nézzük is, miről van szó:

A kilenc áldozat

1959 elején Igor Alekszejevics  Dyatlov, a rádiótechnikai kar végzős hallgatója vezetésével az Uráli Politechnikai Egyetem hegymászókörének kilenc tagja egy 200 kilométeres, hegymászással kombinált sítúrát tűzött ki maga elé célul. Miután beszerezték a hatóságoktól az engedélyeket, január 25-én útnak is indultak Szverdlovszkból - a mai Jekatyerinburgból.

Az egyetemisták mellett voltak 3-an, akik már mérnökként dolgoztak a Cseljabinszk-40 fedőnevű vállalatnál (ezt az összeesküvés elméletek miatt érdemes megjegyezni), mely cég a szovjet hadsereg plutónium szükségleteinek kielégítéséért volt felelős. Az utolsó pillanatban, tízedikként csatlakozott a jóval idősebb Alekszandrovics Zolotarjov, aki a szovjet belső elhárítás tisztje volt.

Igor Alekszejevics Dyatlov

A fiatalok történetét naplótöredékekből, fényképekből, illetve a későbbi kriminalisztikai vizsgálatokból rekonstruálták. A túra 27-én vette igazándiból kezdetét egy Vizsaj nevű településen, ahol első céljuk, az Ortoten-hegy felé nekivágnak. Másnap az egyik társuk, Jurij Jefimovics Judin rosszul lesz, hasfájásra panaszkodik, hőemelkedése is van. Társai nem akarnak semmit kockáztatni, ezért Jurijt visszafordítják, így maradnak végül kilencen.

még minden a legnagyobb rendben

A hegymászók február elsején, vasárnap vernek tábort a "Halálhegy" oldalán, mely helyet állítólag a helyi manysi őslakosok neveztek el (Halat Szjal) így. Nem tudni, hogy az elnevezéssel a túrázók tisztában voltak-e, de mivel érdekelt, honnan ered az elnevezés, ennek is utána olvastam. A szóbeszéd szerint a manysik közül kilenc vadász lelt furcsa, megmagyarázhatatlan halált a környéken, repülő szellemek miatt. A vadászok bordái összetörtek, s csak hetekkel később bukkantak rá testükre a hozzátartozók.

A fenti megjegyzés azért is érdekes, mert miután a csapat egészen február 18-ig nem jelentkezik, a hozzátartozók pánikolnak, s bár a visszafordított társ jelezte érkezésekor, hogy a többiek valószínűleg késni fognak, ők a hivatalos szervek segítségét kérik. Február 22-én megkezdődik a kutatás, s négy nappal később, február 26-án megtalálják a táborhelyet, vagyis ami maradt belőle.

A mentőexpedíció tagjait sokkoló kép fogadja, a helyszínen megtalálják a cafatokra tépett sátrat, mely úgy tűnik, mintha belülről vágták volna szét. Öt holttestet találnak, mindegyiknek furcsa, narancssárga színe van, különösen az arcuk és a kézfejük ilyen. A sátorból való hirtelen, pánikszerű menekülést követően az erdőszéli fa alatt gyűltek össze, ahol tüzet gyújtottak, majd kis idő elteltével valószínűleg megpróbáltak visszajutni a táborba, mely 900 méterre volt tőlük, de ez senkinek nem sikerült.

A többi négy túrázó testét csak májusban, a tavaszi olvadások után találják meg, háromszáz méterre a társaik tetemétől, egy 4 méter mély vízmosásban egymás mellett feküdtek.

A legtöbben cipőt sem viseltek, illetve meglehetősen hiányos öltözetben voltak, ebből kifolyólag öt túrázó halálának okaként a boncolások kihűlést állapítanak meg. Az elméletgyártások azonban a többi furcsaság miatt indulnak meg, ugyanis az egyik holttestnek hiányzott az orra, volt, akinek a bordái törtek össze, belső szervei roncsolódtak, ám külsérelmi nyom nem volt rajtuk, illetve az egyik lány, Ljudmilla nyelve hiányzott. Néhányuk ruházata közepesen radioaktív volt, ám ami a legfurcsább, hogy haláluk éjszakáján állítólag egy másik túrázó csoport, tőlük 50 km-re furcsa fényeket látott az égen, melyeknek vöröses-narancssárga színük volt.

A kilenc túrázó, aki a Halálhegyen lelte halálát:
Georgij Krivoniscsenko, Jurij Dorosenko, Ljudmilla Dubinyina, Kolja Thibeaux-Brignolle, Igor Alekszejevics  Dyatlov, Alekszandrovics Zolotarjov, Rusztem Szlobogyin, Alexander Kolevatov és Zinajda Kolmogorova.

A konspirációk között szerepelnek fegyverkísérletek, UFO-, és bennszülött támadások, ám a leghihetőbb mégis a lavina magyarázata, amely teljesen váratlanul érte az éjszaka közepén pihenő túrázókat, s néhány megmagyarázhatatlannak tűnő sérülésről is feltételezhető, hogy vagy a lavina okozta, vagy a bomlás folyamatának tudhatók be.

A német nyelvű Stern Crime magazin februári száma is a témával foglalkozik

A helyet később a túra vezetőjéről nevezték el Djatlov-hágónak, s a mai napig is csak találgatások folynak arról, mi okozhatta kilenc ember halálát azon az éjszakán. Ki tudja, lehet, hogy néhány éven belül kiderül az igazság, s mindenki megkapja az áhított válaszokat. Addig azonban a Djatlov-incidens egyike marad Oroszország és az emberiség nagy rejtelmeinek.

Évi