Azt
is megállapították, hogy a nők „könnyen ismerkedtek férfiakkal”, illetve dr. Szabó
Zoltánnak az is azonosságnak tűnt, hogy az ismeretlen tettes este 8 és éjfél
között, a Tisza és a vasút közelében, magányos nők ellen követte el a bűncselekményeket.
Dr. Barna Bálint nyugalmazott nyomozóügyész |
Itt
pedig térjünk vissza az első rész bevezetőjében már vázolt, utolsó emberölésre,
amelynek kapcsán aztán a tényleges gyilkost, a valódi emberi bestiát, az igazi
martfűi rémet végül 1967. augusztus 11-én őrizetbe vették, nyolc héttel
Szekeres Károlyné megölése után. Ebben az esetben a rendőrök már nem a „megszokott”
öngyilkosság elméletre gyanakodtak. Nagy erőkkel nyomozni kezdtek. A boncolás
során kiderült, hogy a nőt súlyosan bántalmazták: súlyos sérülések voltak az
orr és száj környékén, a nyakon, a koponyán repedést fedeztek fel. A kéz és
lábkörmei alatt üvegszilánkokra bukkantak, mindkét mellét éles eszközzel vágták
le. A halál oka pedig fojtás során bekövetkezett fulladás volt. A nyomozás
során az öcsödi híd korlátján vér- és szövetmaradványokat találtak, ebből
következtettek arra, hogy a testet innen dobták a Kőrös folyóba. Ez volt az az eset,
amikor a nyomozók elkezdtek hinni a nyomozó ügyészek egy elkövetős,
sorozattetteses elméletében, így nagy erőkkel kezdték el felderíteni az ügyet,
több korábbi években történt, és azóta felderítetlen kéjgyilkosság aktáját is
leporolták.
Korabeli fotó a martfűi Tisza Cipőgyárról |
Alaposabban
vizsgálni kezdték az összefüggéseket, Szekeresné is a cipőgyárban dolgozott, a
koponyasérülés miatt is felmerült, hogy gyilkosa azonos a korábban megölt
nőkével. Mivel a régi aktákban már felmerült Kovács Péter neve, ezért most már
alapos gyanú alakult ki személye ellen. Méhész Éva ügye kapcsán nyolc hónapon
keresztül 38 férfit ellenőriztek, köztük Kovács Péter gépkocsivezetőt is, mivel
többen látták a lány eltűnésének napján beszélgetni vele. Kiderült, hogy Sipos
Ilonát is ismerte, őt többször szállította motorkerékpáron Tiszaföldvár és Martfű
között. Mindkét ügyben kihallgatták, neve szerepelt a jegyzőkönyvekben.
Barna
Bálint nyugalmazott nyomozó ügyész egy újságnak adott interjúban elmondta, hogy
amikor az 1957-es emberölés nyomozása során a mozdonyvezető elmondása szerint
látta a gyilkost, aki a sínek mellett tolta biciklijét, annak a férfinek lobogó
haja volt. Kirják János azonban már akkoriban is kopaszodott. Kovács Péter
kihallgatása során viszont a férfi maga ismerte be, hogy az ötvenes években
lobogó, dús haja volt. Az ügy
pikantériája, hogy a Szegedi Margit ellen elkövetett emberölés bizonyítási kísérletén
Kovács is ott állt a kíváncsiskodók között a Csesz-ároknak nevezett kanálisnál
és nézte, ahogy Kirják Jánosnak be kellett mutatnia, miként végzett
áldozatával.
Kovács
Pétert először 1967. augusztus 11-én hallgatták ki gyanúsítottként a Szekeresné
sérelmére elkövetett emberölés bűntettében. A férfi akkor tagadta, hogy ismerte
volna a nőt, ám szembesítették sógorával, aki elmondta, hogy Kovács és
Szekeresné együtt italozott a tiszaföldvári italboltban. Három nappal később
Kovács bevallotta, hogy ő ölte meg Szekeresnét, majd augusztus 28-án Sipos
Ilona és Méhész Éva megölését is beismerte.
Dr.
Barna Bálint elmondta, hogy Kovács Péter végső beismerő vallomása a tettesnek
azon, az egyébként tévesnek bizonyult bizakodásán alapult, hogy őt nem
bűnözőnek, hanem betegnek tekinti majd a bíróság, s így elkerüli a halálbüntetést.
Dr. Szabó Zoltán pedig úgy nyilatkozott, hogy a gyilkosság sorozatba az
1955-ben meggyilkolt Nemes Erzsébet ügye is beilleszthető, ám ennek elkövetését
Kovács mindvégig tagadta.
A
Kovács Péterre vonatkozó elmeorvos szakértői véleményben a következő állt:
„… a vádlott kétségkívül
kóros személyiségszerkezetű egyén, akinek ösztönélete zavart és az sem
kétséges, hogy kóros adottságai a bűncselekmények elkövetésénél feltétlenül
szerepet játszottak. A terheltet e hátrányos adottságai azonban nem tették
képtelenné és nem is korlátozták a cselekményei társadalomra veszélyességének a
felismerésében és akaratának megfelelő magatartásában…”
Ki
volt ez a Kovács Péter?
A
férfi 1934. január 11-én, Szolnokon született. Tiszaföldváron nevelkedett,
általános iskoláit is ott végezte elégséges eredménnyel. Szülei középparasztok
voltak. Édesapja a második világháborúban halt meg. Iskolái elvégzése után
édesanyjánál segédkezett. 1954. és 56 között katonai szolgálatot teljesített.
Leszerelése után a martfűi Tisza Cipőgyárban dolgozott. 1958-ban a
tiszaföldvári Aranykalász Termelőszövetkezetnél, ezután a cibakházi
Gépállomáson, 1960-tól pedig a Budapesti Épületfuvarozó Vállalatnál
helyezkedett el. 1961. és 64 között ismét a Tisza Cipőgyárban dolgozott, majd
gépkocsivezetőként a szolnoki 7. számú AKÖV-nél vállalt munkát. Feleségével
1962. április 14-én kötött házasságot, egy közös gyermekük született, de a
felesége előző házasságából született gyermekét is közösen nevelték. A férfi
munkáját mindig megfelelően látta el, készséges embernek ismerték, aki
munkatársaival jó viszonyt alakított ki.
Korabeli fotó a martfűi cipőgyárban dolgozó nőkről |
„Személyiségének és
jellemének alakulásában döntő szerepet játszott, hogy 1948-ban megismerkedett
Bodócs Mihállyal, aki homozexuális, epilepsiás ember. Akkori közeledésének
hatására a vádlottban kóros sexualitás, ösztönéletének fokozódó zavara alakult
ki. A homosexuális élmény állandó és intenzív onániában (önkielégítésben)
rögzült. A normális nemi élettől idegenkedett, az ellenkező nemről csak
fantáziált, ás gátoltsága miatt házasélete sem volt zavartalan. Életvezetésében
egyébként mindvégig egyenletes vonalvezetés volt megfigyelhető. Ösztönéletének
zavara talaján kifejlődött kóros személyisége környezetében rejtve maradt…”.
Folytatása
következik.
Évi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.