Magyar sorozatgyilkos – Kovács Péter, a martfűi rém - 2. rész

Ahhoz, hogy a bűncselekmények közti összefüggést végre meglássák, az kellett, hogy a fővárosból, a helyi ügyészségi nyomozóiroda új vezetőjeként Szolnokra helyezett dr. Szabó Zoltán nyomozóügyész és kollégája, Dr. Barna Bálint nyomozóügyész belemélyedjenek az ügybe. Utóbbi férfit a filmben Bárnai Péter színész formálta meg. A nyomozó ügyészek verziója szerint Sipos Ilona és Méhész Éva mindketten tiszaföldváriak voltak, közel azonos helyen kerülhettek a folyóba, mindkettejüket meztelenül fogták ki, s egyiküknél sem találtak indítékot az öngyilkosságra, miközben a megfojtásokat orvosszakértői jelentések igazolják.

Azt is megállapították, hogy a nők „könnyen ismerkedtek férfiakkal”, illetve dr. Szabó Zoltánnak az is azonosságnak tűnt, hogy az ismeretlen tettes este 8 és éjfél között, a Tisza és a vasút közelében, magányos nők ellen követte el a bűncselekményeket.  

Dr. Barna Bálint nyugalmazott nyomozóügyész

Itt pedig térjünk vissza az első rész bevezetőjében már vázolt, utolsó emberölésre, amelynek kapcsán aztán a tényleges gyilkost, a valódi emberi bestiát, az igazi martfűi rémet végül 1967. augusztus 11-én őrizetbe vették, nyolc héttel Szekeres Károlyné megölése után. Ebben az esetben a rendőrök már nem a „megszokott” öngyilkosság elméletre gyanakodtak. Nagy erőkkel nyomozni kezdtek. A boncolás során kiderült, hogy a nőt súlyosan bántalmazták: súlyos sérülések voltak az orr és száj környékén, a nyakon, a koponyán repedést fedeztek fel. A kéz és lábkörmei alatt üvegszilánkokra bukkantak, mindkét mellét éles eszközzel vágták le. A halál oka pedig fojtás során bekövetkezett fulladás volt. A nyomozás során az öcsödi híd korlátján vér- és szövetmaradványokat találtak, ebből következtettek arra, hogy a testet innen dobták a Kőrös folyóba. Ez volt az az eset, amikor a nyomozók elkezdtek hinni a nyomozó ügyészek egy elkövetős, sorozattetteses elméletében, így nagy erőkkel kezdték el felderíteni az ügyet, több korábbi években történt, és azóta felderítetlen kéjgyilkosság aktáját is leporolták.

Korabeli fotó a martfűi Tisza Cipőgyárról

Alaposabban vizsgálni kezdték az összefüggéseket, Szekeresné is a cipőgyárban dolgozott, a koponyasérülés miatt is felmerült, hogy gyilkosa azonos a korábban megölt nőkével. Mivel a régi aktákban már felmerült Kovács Péter neve, ezért most már alapos gyanú alakult ki személye ellen. Méhész Éva ügye kapcsán nyolc hónapon keresztül 38 férfit ellenőriztek, köztük Kovács Péter gépkocsivezetőt is, mivel többen látták a lány eltűnésének napján beszélgetni vele. Kiderült, hogy Sipos Ilonát is ismerte, őt többször szállította motorkerékpáron Tiszaföldvár és Martfű között. Mindkét ügyben kihallgatták, neve szerepelt a jegyzőkönyvekben.

Barna Bálint nyugalmazott nyomozó ügyész egy újságnak adott interjúban elmondta, hogy amikor az 1957-es emberölés nyomozása során a mozdonyvezető elmondása szerint látta a gyilkost, aki a sínek mellett tolta biciklijét, annak a férfinek lobogó haja volt. Kirják János azonban már akkoriban is kopaszodott. Kovács Péter kihallgatása során viszont a férfi maga ismerte be, hogy az ötvenes években lobogó, dús haja volt.  Az ügy pikantériája, hogy a Szegedi Margit ellen elkövetett emberölés bizonyítási kísérletén Kovács is ott állt a kíváncsiskodók között a Csesz-ároknak nevezett kanálisnál és nézte, ahogy Kirják Jánosnak be kellett mutatnia, miként végzett áldozatával.

 

A bizonyítási kísérlet és az áldozatok

Kovács Pétert először 1967. augusztus 11-én hallgatták ki gyanúsítottként a Szekeresné sérelmére elkövetett emberölés bűntettében. A férfi akkor tagadta, hogy ismerte volna a nőt, ám szembesítették sógorával, aki elmondta, hogy Kovács és Szekeresné együtt italozott a tiszaföldvári italboltban. Három nappal később Kovács bevallotta, hogy ő ölte meg Szekeresnét, majd augusztus 28-án Sipos Ilona és Méhész Éva megölését is beismerte.

Dr. Barna Bálint elmondta, hogy Kovács Péter végső beismerő vallomása a tettesnek azon, az egyébként tévesnek bizonyult bizakodásán alapult, hogy őt nem bűnözőnek, hanem betegnek tekinti majd a bíróság, s így elkerüli a halálbüntetést. Dr. Szabó Zoltán pedig úgy nyilatkozott, hogy a gyilkosság sorozatba az 1955-ben meggyilkolt Nemes Erzsébet ügye is beilleszthető, ám ennek elkövetését Kovács mindvégig tagadta.

A Kovács Péterre vonatkozó elmeorvos szakértői véleményben a következő állt:

„… a vádlott kétségkívül kóros személyiségszerkezetű egyén, akinek ösztönélete zavart és az sem kétséges, hogy kóros adottságai a bűncselekmények elkövetésénél feltétlenül szerepet játszottak. A terheltet e hátrányos adottságai azonban nem tették képtelenné és nem is korlátozták a cselekményei társadalomra veszélyességének a felismerésében és akaratának megfelelő magatartásában…”

Ki volt ez a Kovács Péter?

A férfi 1934. január 11-én, Szolnokon született. Tiszaföldváron nevelkedett, általános iskoláit is ott végezte elégséges eredménnyel. Szülei középparasztok voltak. Édesapja a második világháborúban halt meg. Iskolái elvégzése után édesanyjánál segédkezett. 1954. és 56 között katonai szolgálatot teljesített. Leszerelése után a martfűi Tisza Cipőgyárban dolgozott. 1958-ban a tiszaföldvári Aranykalász Termelőszövetkezetnél, ezután a cibakházi Gépállomáson, 1960-tól pedig a Budapesti Épületfuvarozó Vállalatnál helyezkedett el. 1961. és 64 között ismét a Tisza Cipőgyárban dolgozott, majd gépkocsivezetőként a szolnoki 7. számú AKÖV-nél vállalt munkát. Feleségével 1962. április 14-én kötött házasságot, egy közös gyermekük született, de a felesége előző házasságából született gyermekét is közösen nevelték. A férfi munkáját mindig megfelelően látta el, készséges embernek ismerték, aki munkatársaival jó viszonyt alakított ki.

Korabeli fotó a martfűi cipőgyárban dolgozó nőkről

„Személyiségének és jellemének alakulásában döntő szerepet játszott, hogy 1948-ban megismerkedett Bodócs Mihállyal, aki homozexuális, epilepsiás ember. Akkori közeledésének hatására a vádlottban kóros sexualitás, ösztönéletének fokozódó zavara alakult ki. A homosexuális élmény állandó és intenzív onániában (önkielégítésben) rögzült. A normális nemi élettől idegenkedett, az ellenkező nemről csak fantáziált, ás gátoltsága miatt házasélete sem volt zavartalan. Életvezetésében egyébként mindvégig egyenletes vonalvezetés volt megfigyelhető. Ösztönéletének zavara talaján kifejlődött kóros személyisége környezetében rejtve maradt…”.

Folytatása következik.

Évi