1967.
júniusában az öcsödi hídról a vízbe hajították a meggyilkolt Szekeres Károlyné
holttestét. Megcsonkított holttestét hét kilométerrel távolabb, a Kőrös partján
találták meg. Ő volt az utolsó áldozata annak a férfinek, aki a magyar
kriminalisztika történetébe a martfűi rém néven vonult be.
Kevés
magyar sorozatgyilkos volt. Kovács Péter, a martfűi rém viszont meglehetősen
kegyetlen módon végzett ki a hatból négy nőt, akik áldozatául estek. Ráadásul az
akkori magyar belpolitikai helyzet miatt, s mivel a kommunista eszme szerint
sorozatgyilkos vagy bűnözés sem létezett, nagyon hamar ártatlan férfi került
börtönbe, aki több, mint tíz évet húzott le az akkori, kegyetlen körülmények
között.
Kovács Péter, a martfűi rém |
Bejegyzésemnek
két apropója is van. Egyrészt, eddig a blog – és emiatt restellem is magam –
nem foglalkozott ezzel a közvéleményt mai napig izgalomban tartó gyilkossal,
másrészt a közelmúltban, televíziós műsorban személyesen is találkozhattam Hajduk
Károly színművésszel, aki a filmvásznon nagyon hitelesen formálta meg a
négyszeres gyilkos, Kovács Péter személyét, a Sopsits Árpád által rendezett,
2016-ban bemutatott, a Martfűi rém című filmben. Így tehát megérett az idő
arra, hogy foglalkozzunk egy kicsit a martfűi rémmel.
A
gyilkosságsorozat sajnos több, mint tíz évig felderítetlen maradt, köszönhetően
a második világháború utáni áldatlan állapotoknak. A kommunista hatalom számos
elvtársat figyeltetett meg, végeztetett ki, mindenkinek mindenki gyanús volt. A
magyar rendőrségtől 1945 után legalább félezer tapasztalt nyomozót küldtek el,
a szakmai tudás helyett az elvhűség számított. Új, fiatal embereket vettek fel,
akik sok esetben alkalmatlanok voltak a rendőri munkára, s mivel az akkori eszme
szerint bűnözés nem létezett, ezért nagyon gyorsan kellett ezt az esetet is
lezárni, a társadalom felé pozitív képet mutatni. Az 1956-os véres leszámolások
lázában égve a lakosságot megdöbbentő emberölés „hiteles” kivizsgálásával és „tisztességes”
felelősségre vonásával példát kellett statuálni.
Az
első áldozat, Szegedi Margit holttestét 1957. július 23-án a lány sógora,
Nyitrai János, a Martfű és Tiszaföldvár közötti műút mellett húzódó
öntözőcsatornában találta meg. A lány fején repesztett seb volt, ruháját
megszaggatták. Margit a martfűi Tisza Cipőgyárban dolgozott, így a hír gyorsan
elterjedt a többi nő között. Margit egy műszakban dolgozott a neki udvarló 32
éves Kirják Jánossal, aki elvált. A fiatal lány olyan férfit szeretett volna,
aki legényember, így sokat veszekedtek az egygyermekes férfivel, aki nehezen
tudta elfogadni ezt. A nyomozók hamar kihallgatták a férfit, akit egyből
hazugságon is kaptak. Mivel Kirják megijedt, azt vallotta, hogy a gyilkosság
estéjén az édesanyjánál vacsorázott, aki azonban elárulta a rendőröknek, hogy a
férfit bizony már két hete nem látta. A férfi a későbbi vallomásaiban egyre jobban
összezavarodott, erős pszichológiai és fizikai ráhatással végül beismerő
vallomást tett.
Az
elmondottak alapján a férfi július 22-én este 10 óra előtt elment a gyár
környékére, ott megvárta a lányt, és egy aránylag járatlan úton hazakísérte.
Útközben megkérdezte Margitot, akar-e a felesége lenni, aki nemmel válaszolt,
Kirják pedig ekkor előkapta a nála lévő baltát, és életveszélyesen
megsebesítette Margitot. A lányt az út melletti kukoricásba vonszolta,
megbecstelenítette, majd a kukoricás melletti árokba vitte, ahol a víz alá
nyomta, az eszméletlen lány pedig megfulladt. Ezután a férfi kerékpárra ült,
hazahajtott és másnap rendesen munkába állt. Kirják mellett két másik férfit is
előállítottak, de hármójuk közül ellene szólt a legtöbb bizonyíték, ő tört meg
először, a kínvallatások után ő volt hajlandó azt vallani, amit a szájába
adtak. Kirjákot a Szolnok Megyei Bíróság 1957. október 26-án elítélte:
Kirják János |
„A Magyar Népköztársaság
nevében hirdetem ki a bírósági tanács ítéletét. A gyilkossággal és erőszakos
nemi közösüléssel vádolt Kirják Jánost a bíróság bűnösnek mondja ki, és
összbüntetésképpen halálra ítéli!”
A
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Leváltár fényképein látható az egykori bizonyítási
kísérlet, amely során Kirják megmutatja, hogyan ölt. Életszerűtlen, ahogy a
férfi kerékpárjáról és ruházatáról acetonnal mossa le az áldozat vérét, vagy,
hogy a nadrágjába rejti a kisbaltát, amely pedálozás közben meg kellett volna,
hogy sebesítse őt magát is. A legfelsőbb Bíróság visszaadta új bizonyítási
eljárás lefolytatására az első fokon eljáró Szolnok Megyei Bíróságnak az ügyet,
ahol újabb halálos ítélet született.
Kirják fellebbezése a halálbüntetés kiszabása ellen |
Kirják
akkori szolnoki ügyvédjének, Dr. Lánczy Ferencnek köszönhette, hogy végül nem
kötél általi halál, hanem életfogytig tartó szabadságvesztés lett a jogerős
büntetés. Az ügyvéd alapos volt, szakmailag körültekintő, figyelmes és
emberséges, hangsúlyozta, hogy a férfi ruházatán egy csepp vér- vagy
ondócseppmaradvány sem volt, holott a ruhaneműket nem mosták ki. A
mozdonyvezető, aki állítólag látta a biciklijét a sínek mellett toló elkövetőt,
sem ismerte fel Kirjákban a gyilkost, illetve Lánczy a férfi szomszédait is
felsorakoztatta tanúként, akik a gyilkosság időpontjában látták őt és beszélgettek
is vele. A férfi, hiába írta sorra ártatlanságáról szóló leveleit, hiába kérte
felmentését, 11 évet ült a szegedi Csillag börtönben.
A
valódi gyilkos eközben tovább szedte áldozatait, igaz, mivel a következő eset
öt évvel később történt, a nyomozó hatóság nem vont párhuzamot, bár nem is kerestek
azonosságot a két ügy között.
1962.
május 4-én a Nagyrév közelében, a tiszai ártér nyárfaerdejében, egy fán
fennakadva bomló női holttestet találtak. Az akkor még ismeretlen nő meztelen
volt, nyakára zsineget kötöttek, szájába melltartót gyömöszöltek. Mindezek
ellenére az orvosszakértői vizsgálat szerint a nő halálát vízbe fulladás
okozta, és az ügyet „idegenkezűség hiányában” öngyilkosságként zárták le. Május
végén derült ki, hogy a húszesztendős Sipos Ilona, aki szintén a martfűi
cipőgyárban dolgozott, már március 5-e óta eltűnt.
1965.
április 22-én Tiszakécskénél fogtak ki a Tiszából egy erősen felázott,
bomlásnak indult meztelen női testet, a 14 éves, szintén tiszaföldvári Méhész
Éváét, aki ugyancsak a Tisza Cipőgyárban dolgozott. A lány kerékpárját és
ruháját már korábban megtalálták Martfű közelében, a Tisza árterében. A kislány
hozzátartozói már a lány eltűnésekor, március 20-án bejelentést tettek, de a
hatóság érdemben ezzel sem foglalkozott. Annak ellenére sem, hogy a két
holttest előkerülése mellett legalább két, cipőgyári dolgozó asszony ellen
brutális támadást követtek el, de mint később kiderült, több más, szintén
megtámadott nő nem tett bejelentést az ellene történt támadásról.
Folytatása
következik.
Évi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.