A szabályok megsértése
A pszichopaták jóformán
egyáltalán nem rendelkeznek azzal az adottsággal, hogy átéljék azokat az
érzelmi reakciókat – a félelmet és a szorongást - , amelyek a lelkiismeret fő
mozgatórugói.
A pszichopaták „belső szavainak”
nincs érzelmi foganatja.
A pszichopatáknak nem fejlett ki
a képessége ahhoz, hogy mentálisan „képet alkossanak” magatartásuk
következményeiről.
Válogatnak
Természetesen a pszichopaták nem teljesen érzéketlenek a társadalmat
összetartó tengernyi szabállyal és tabuval szemben. Elvégre nem gépemberek,
akik vakon reagálnak a pillanatnyi szükségletekre, késztetésekre és
lehetőségekre. Csupán arról van szó, hogy sokkal szabadabban válogatják meg,
hogy milyen szabályokat és korlátokat tartanak be, mint mi, többiek.
A pszichopata a helyzetfelmérést
– mit nyer belőle és milyen áron - úgy végzi el, hogy nem érez szorongást,
kételyt és aggályt az esetleges megalázás, fájdalomokozás, jövőbeni tervek
keresztülhúzása, vagyis röviden mindazon eshetőségek kapcsán, amelyeket a
lelkiismerettel bíró emberek a lehetséges cselekedetek mérlegelésekor
figyelembe vesznek. Azok számára közülük, akik sikeresen szocializálódtak,
szinte lehetetlen elképzelni a világot úgy, ahogy a pszichopata megéli.
„ A pszichopata lázadó, az
uralkodó törvények és normák megszegése számára vallás… ügy nélküli lázadó,
szlogen nélküli agitátor, program nélküli forradalmár – más szóval, lázadása
olyan célok elérésére irányul, amelyek kizárólag számára kielégítők. Képtelen
rá, hogy másokért erőfeszítéseket tegyen. Minden igyekezete, bújtassa azt
bármilyen köntösbe, azonnali óhajainak és vágyainak kielégítése céljából
befektetett munkáját tükrözi.”
Robert Lindner pszichoanalitikus
tanulmányából részlet
„Ha a munkaköri
leírás a bűnözés, akkor a pszichopata a tökéletes jelentkező.”
A bűnözés receptje
Sok tekintetben nehezen érthető, miképpen tudja bármelyik pszichopata is elkerülni, hogy
élete során összeütközésbe kerüljön a társadalommal, tekintve a belső vezéreltség
hiányát, az etikával és az erkölccsel szembeni hagyománybontó attitűdjét,
kíméletlen, lelkifurdalás nélküli, én-centrikus világnézetét, és így tovább.
Persze sokan nem kerülik el, és bűncselekményeik a lehetőségek széles skáláján
mozognak a kis értékű lopástól a testi sértésig, az erőszakos zsarolásig és a
fegyveres rablásig, a vandalizmustól és a rendzavarástól az emberrablásig, a
gyilkosságig és az olyan állam elleni bűncselekményekig, mint a hazaárulás, a
kémkedés és a terrorizmus.
Bár nem minden bűnöző
pszichopata, és nem minden pszichopata bűnöző, börtönpopulációinkban a
pszichopaták jól reprezentáltak, az általuk elkövetett bűncselekmények aránya
pedig messze meghaladja számarányukat.
- A börtönökben a női és férfi fogvatartottak átlagosan mintegy húsz százaléka pszichopata.
- A pszichopaták a súlyos bűncselekmények több mint ötven százalékáért felelősek.
A pszichopata erőszakossága:
hidegvérű és közönyös
A gyakori bűnelkövetéseknél is aggasztóbbak azok a
bizonyítékok, amelyek szerint a pszichopata nők és férfiak sokkal hajlamosabbak
az erőszakra és az agresszivitásra, mint mások.
Természetesen a legtöbb bűnözőpopulációban nem szokatlan az erőszak, ám a
pszichopaták még ehhez képest is magasan kitűnnek. Min a börtönben, mind
szabadlábon kétszer annyi erőszakos és agresszív cselekményt követnek el, mint
más bűnözők.
Ez csakugyan elgondolkodtató, ám nem meglepő. Míg
legtöbbünkben erős gátak működnek, hogy ne okozzunk testi sértést másoknak, a
pszichopaták esetében ez jellemzően nem így van. Számukra az erőszak és a
fenyegetőzés „használati tárgy”, amikor feldühítik, elutasítják vagy
frusztrálják őket, és szinte egyáltalán nem gondolkodnak el az áldozatok által
átélt fájdalmon és megaláztatáson. Erőszakosságuk csupán irgalmatlan eszköz
olyan közönséges szükségleteik kielégítéshez, mint a szex, vagy, hogy
megszerezzék, amit akarnak, az eseményekre adott reakciójuk pedig sokkal inkább
a közöny, a hatalom érzése, az öröm és az önelégültség, semmint az okozott
sérülés miatti megbánás. Semmiképpen sem olyasmi, ami álmatlan éjszakákat
okozna számukra.
Azonban a pszichopaták által elkövetett erőszakból hiányzik
a normális érzelmi színezet, és inkább mindennapi események váltják ki.
A pszichopata erőszak jellemzően irgalmatlan és
hidegvérű, és inkább célratörő, komplikációmentes és tárgyszerű, semmint mélyen
gyökerező szenvedés vagy érthető kiváltó tényezők kifejeződése lenne. Hiányzik
belőle a „zaft”, az erőteljes emóció, amely a legtöbb más ember esetében az
erőszakot kíséri.
Szexuális erőszak
Az ismételt vagy sorozatos nemi erőszakot elkövető személyek
mintegy fele pszichopata. Tetteik egy igen hathatós kombináció eredményei,
amely a szexuális késztetések és fantázia gátlástalan kiélésből, a hatalom- és
uralomvágyból, valamint abból tevődik össze, hogy az áldozatokat örömszerzést
és kielégülést szolgáló tárgynak tekintik.
Kinövik?
Nem meglepő tehát, hogy a felnőtt pszichopaták antiszociális
és bűnelkövető tevékenységei olyan magatartási mintázatok folytatásai, amelyek
először a gyerekkorban mutatkoznak. Azonban a spektrum másik végén valami
érdekes zajlik.
·
A pszichopaták bűnöző tevékenysége átlagosan
körülbelül 40 éves korukig jelentős marad, azután meredeken csökken.
·
Ez a csökkenés drámaiabb a nem erőszakos, mint
az erőszakos bűncselekmények esetében.
Mivel magyarázható az antiszociális magatartás
lecsendesedése, amely sok pszichopatánál élete derekán bekövetkezik? Több
valószínű magyarázat is született erre: „kiégnek”, érettebbé válnak,
belefáradnak a börtönéletbe és a törvénnyel való összeütközésbe, új stratégiát
dolgoznak ki a rendszer legyőzésére, találnak egy megértő társat, átalakítják a
magukról és a világról alkotott képüket, és így tovább.
Ám mielőtt arra a következtetésre jutnánk, hogy a korosodó
pszichopata jóformán semmi veszélyt nem jelent a társadalom számára,
gondolkodjunk el az alábbiakon:
- Nem minden pszichopata hagy fel a bűnözéssel az élete közepére. Sokuk jócskán előrehaladott életkorban is folytatja a bűnelkövetést.
- A bűnelkövető magatartás csökkenése nem jelenti a személyiség alapvető megváltozását.
Ezek fontos megállapítások. Egyes pszichopaták folyamatosan
követnek el bűncselekményeket, főleg erőszakosakat, egészen haláluk napjáig. A
kutatások pedig azt sugallják, hogy azok, akiknek az életkorral csökken ugyan a
bűnelkövető tevékenysége, számos esetben továbbra is ugyanolyan alapvető
személyiségvonásokkal bírnak, mint amilyeneket a 3. fejezet bemutat: vagyis
én-centrikusak, sekélyesek, manipulatívak és kegyetlenek maradnak. A különbség
annyi, hogy megtanulták olyan módokon kielégíteni szükségleteiket, hogy azok
nem annyira durván antiszociálisak, mint azelőtt. Ez azonban nem azt jelenti,
hogy magatartásuk morális vagy etikus lenne.
Ennél fogva az a nő,
akinek „jó útra tért” férje immár el tudja kerülni az összeütközést a törvénnyel,
ritkábban csalja, meg mint azelőtt, és szerelmet mutat iránta, jó okkal
kételkedhet benne, hogy a férfi valóban megváltozott-e, főleg, ha szinte sosem
tudja, merre jár, vagy mire készül. Ha ez a férfi pszichopata lenne, én erősen
kételkednék benne, hogy megváltozott.
Legtöbbünket összetörné és megalázná, ha a nyilvánosság
hazugként és csalóként ismerné meg, ám nem így a pszichopatát. Ettől ő még bele
tud nézni a társadalom szemébe, és szenvedélyes bizonygatások közepette a
„becsületszavát” adja.
A szubkriminális pszichopaták
Ezek az egyének minden ízükben éppen
olyan én-centrikusak, irgalmatlanok és manipulatívak, mint az átlagos
pszichopata bűnelkövető. Azonban intelligenciájuk, családi hátterük, társas
készségeik és körülményeik lehetővé teszik számukra, hogy a normalitás máza
mögé rejtőzhessenek, és viszonylag büntetlenül megszerezzék, amit akarnak.
Egyes szakértők „sikeres
pszichopatáknak” nevezik őket.
Akármennyi is az igazságtartalma ennek az érvelésnek, vele
szemben – szerintem – mesze túlsúlyban vannak a maguk mögött hagyott összetört
szívek, szétzúzott karrierek és kihasznált emberek, miközben az „önkifejezés”
szükségletétől hajtva, megbánást nem ismerve, ők keresztül-kasul gázolnak a
társadalmon.
Sikeres pszichopaták helyett – elvégre a sikerük gyakran
illuzórikus, és minden esetben mások látják a kárát – inkább szubkriminális pszichopatáknak nevezem
őket. A szubkriminális pszichopaták az életük minden területén ugyanazokat a magatartási formákat és attitűdöket
tanúsítják. Ha hazudnak és csalnak a munkahelyükön – és megússzák, sőt még
csodálják is őket érte -, hazudnak és csalnak az életük más területein is.
Ma már ezeknek az embereknek a legtöbbjét pszichopataként
diagnosztizáljuk, de ennek kapcsán döntő jelentőségű, hogy a magatartásuk nem
hirtelen, a semmiből pattant elő. Az elfogásuk
előtt is ugyanazok az emberek voltak, mint azt követően. Most is
pszichopaták, és azelőtt is pszichopaták voltak.
A pszichopaták, ha kell, nagyon
ügyesen keltenek jó benyomást, és gyakran az áldozataikat festik le bűnösként.
Megvan hozzá mindenük
Másodsorban, a
pszichopaták rendelkeznek mindennel, ami ahhoz kell, hogy másokat rászedjenek
és kifosszanak. Gyors beszédűek, megnyerő modorúak, magabiztosak, könnyen
feltalálják magukat társas helyzetekben, jól tűrik a feszültséget,
rezzenéstelenül hagyja őket a lehetőség, hogy lelepleződhetnek, és teljes
mértékben irgalmatlanok. És még akkor is, ha rajtakapják őket, úgy tudnak
tenni, mintha semmi sem történt volna, ami gyakran összezavarja és elbizonytalanítja
az őket vádlókat saját állásfoglalásukat illetően.
Szavak a kabátzsebből
Van egy kérdés, amely refrénszerűen vonul végig a
pszichopaták áldozatainak történetein. „Hogy
lehettem ennyire hülye? Hogy dőlhettem be ennek a hihetetlen süketelésnek?”
Vannak emberek, akik olyan jóhiszeműek és hiszékenyek, hogy
azzal már ártanak maguknak – könnyű célpontjai bármelyik arra járó sima modorú
szélhámosnak. De mi a helyzet velünk, többiekkel? A szomorú valóság az, hogy
mindannyian ki vagyunk szolgáltatva. Nagyon kevés ember annyira kifinomult és
jó emberismerő, hogy ne tévesszék meg egy ügyes és mindenre elszánt pszichopata
machinációi. Még azok sem élveznek védelmet, akik tanulmányozzák őket.
Természetesen a beteges hazudozás és manipuláció nem korlátozódik
a pszichopatákra. Ami a pszichopatákat mindenki mástól
megkülönbözteti, az a könnyedség, amivel hazudnak, a megtévesztés mindent
átható volta, és a kegyetlenség, amivel ezt véghezviszik.
Azonban van
még valami a pszichopaták beszédében, ami ugyanilyen zavarba ejtő: az egymásnak
ellentmondó és logikailag következetlen kijelentések sora, ami gyakran fel sem
tűnik.
A pszichopaták beszédének legújabb kutatásai több fontos
adalékkal szolgálnak e rejtély, valamint azon képességük megértéséhez, amellyel
oly könnyedén bánnak a szavakkal – és az emberekkel.
A pszichopaták ezenkívül néha furcsán fogalmaznak.
Természetesen a szavak nemcsak úgy, a saját kedvükre ugranak
elő a szánkból. Nagyon bonyolult mentális tevékenység végtermékei. Ez felveti
azt az érdekes lehetőséget, hogy – hasonlóan más magatartásformáikhoz – a
pszichopaták mentális folyamatai rosszul szabályozottak, és nem követik a
megszokott törvényszerűségeket.
Ezt a kérdést a most következő szakaszokban tárgyalom,
amelyekben bizonyítékokat ismertetek arra, hogy a pszichopaták
agyszerkezetük, valamint a szavak és az érzelmek közötti kapcsolatok
tekintetében különböznek másoktól.
Folytatása
következik
Évi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.