2021. július 22., csütörtök

Olvasnivaló: Singer Magdolna – Gyászkísérés

Néhány évvel ezelőtt részt vettem Singer Magdolna előadásán, a veszteségekről, a gyászról volt szó. Megkérdeztem tőle, milyen a magyar gyászkultúra manapság? Egyetlen szóval válaszolt: csapnivaló. Persze később kifejtette részletesebben, mire gondol. Akkor is egyetértettem vele, pedig akkor még igazán nagy veszteség nem is ért, azóta viszont mindkét szülőmet elveszítettem, és a véleményem nem változott. Sőt.

Az elmúlt két év a maga világjárványával együtt nehéz időszakot jelentett mindannyiunknak, rengetegen veszítették el szerettüket, a szélsőséges körülmények megnehezítették a búcsúzást, az elengedést. Bár az én édesapám más betegség következtében hunyt el, sajnos én is megtapasztaltam a látogatási tilalmat, s mivel hirtelen ragadta el a halál, búcsúzni éltében nem volt lehetőség. A gyász azonban nemcsak a halálhoz köthető, egy válás, szakítás ugyanolyan gyászmunkát igényel, ugyanolyan fontos, hogy fel tudjuk dolgozni, tovább tudjunk lépni, azonban mai társadalmunk nehézkesen, döcögősen kezeli ezt. Sokan éppen ezért elakadnak, tolják maguk előtt a gyászukat, vagy éppen elfojtják magukban, ezeknek azonban egészségügyileg és mentálisan is komoly következményei lehetnek. Ilyenkor van nagy szükség az úgynevezett gyászterapeutára, mentálhigiénés szakemberre. A gyászterápia azonban hazánkban még meglehetősen gyerekcipőben jár.

Singer Magdolna több évtizede foglalkozik különböző veszteségeket elszenvedett emberek gyászának segítésével. Ebben a könyvben nemcsak kimondottan a halálesetekkel vagy azok különböző fajtáival (magzat, gyermek, szülő és testvér elvesztése) foglalkozik, hanem a válás, a kapcsolati veszteség számos esetét is bemutatja. Hisz ezek mind különböző gyászfolyamatok.

Míg a korábbi századokból fennmaradt számos gyászhagyomány rámutat, mennyire fontos és sok esetben rituálékhoz kötött a gyász és annak feldolgozása, addig mai felgyorsult társadalmunkban elvárás szinten van lassan, hogy minél előbb jussunk túl rajta, ne terheljük a környezetet, barátokat, munkatársakat. Ezt jómagam is tapasztaltam, és azt gondoltam, hogy bennem van a hiba, nem normális, hogy gyászolok, hogy kavarognak az érzéseim, hogy felborult a megszokott rutinom, és előfordult, hogy szégyelltem magam.

Ez a könyv hiánypotló. Azoknak is, akik gyászolnak, és a gyászolók környezetében élőknek. A gyász mindannyiunk életébe beköszön, nem kikerülhető, mindenki átesik rajta valamilyen formában.

A könyv tematikája is nagyon jól felépített, először a különböző gyászfolyamatokat, környezetet mutatja be, majd a könyv második részében a gyászkísérés folyamatát, a segítő szakember munkáját, konkrét eseteken keresztül. Néhány fejezet közé pedig kitérőket illesztett be az írónő, melyben saját életének azon szakaszait mutatja be, melyek a segítővé válásának folyamatában fontos szerepet játszottak.

Számomra a leghálásabb rész pedig az a néhány befejező gondolat volt, hogy „mire tanítanak az eltávozottak?”. Nem könnyű ez a könyv lelkileg annak, aki velem együtt még az általánosan elfogadott úgynevezett gyászévben van, holott több helyen is olvasható, hogy a gyász korántsem a klasszikus egy évre szűkül. Mindannyian másképpen gyászolunk, időben, megnyilvánulásban is különbözően, éppen ezért nem szabad senkit elítélni azért, mert tőlünk szokatlan módon éli meg a veszteségét. S bár lelkileg nehéz a könyv, és sokszor „pihentetnem” kellett, hogy a fájó kis lelkem megnyugvást kaphasson, rengeteg dolgot megtanultam, szembesültem azzal, hogy normális az, amit nem annak gondoltam, és hogy nem vagy egyedül. Talán ez az egyik legfontosabb üzenet, hogy a gyászban mindannyian osztozunk, ki előbb ki utóbb.  

Singer Magdolna könyve a hvg könyvek gondozásában jelent meg. Óriási lelki és gyakorlati segítség minden veszteséget elszenvedett ember számára, olyan tanácsokkal és ötletekkel, amelyek könnyebbé teszik a veszteségek elviselését, a továbblépést, a feldolgozást. Több évtized, gyászolók segítésében eltöltött tapasztalat köszön vissza a könyv sorain, megnyugtatva mindenkit, hogy a gyászban nagyon ritka ha valami nem normális, ha komolyabb segítő (pszichológus, pszichiáter) beavatkozása is szükséges.

Örömmel töltene el, ha társadalmunk nyitottabbá válna a gyászolók irányába, ha minél több gyászterapeuta állna az emberek rendelkezésére, ha a gyászkísérés beépülne a mindennapjainkba.

Ezt a könyvet el kell olvasni.

Évi

38 szemtanú – Kitty Genovese megölése – 1. rész

38 szemtanú látta, hogy Kitty Genovesét megtámadták, de csak egyikük hívta  a rendőrséget. Egy emberölés, mely a kollektív csődöt mondás meg...