Robert D. Hare: A köztünk élő pszichopaták - 2.rész

A pszichopátia legfontosabb tünetei

Érzelmi/interperszonális                   Társadalmi deviancia

• Hamisság és felszínesség              - impulzivitás

• Én-centrikusság és nagyzolás        - magatartáskontroll hiánya
• a megbánás és a bűntudat hiánya   -izgalom iránti szükséglet
• megtévesztés és manipuláció         - felelőtlenség
• sekélyes érzelmek                - felnőttkori antiszociális magatartás, korai magatartási problémák

A pszichopaták gyakran szellemesen és világosan fejezik ki magukat. Humoros és szórakoztató beszélgetőpartnerek, sziporkáznak csattanós válaszaikkal, és hihetetlen, de meggyőző sztorikat mondanak, amelyek kedvező fényt vetnek rájuk. Hatásosan tudnak jó képet festeni magukról, gyakran rokonszenvesek és megnyerők. Egyeseknek azonban feltűnik túlzott olajozottságuk és könnyedségük, számukra túlságosan nyilvánvaló az őszintétlenségük és felszínességük. Az éles szemű megfigyelőnek gyakran az a benyomása, hogy a pszichopata szerepet játszik.

A pszichopaták elkalandozhatnak, és olyan történeteket mesélhetnek, amelyek valószínűtlenek annak fényében, amit tudunk róluk. Jellemző, hogy igyekeznek jártasnak tűnni a szociológiában, a pszichiátriában, az orvostudományban, a pszichológiában, a költészetben, az irodalomban, a művészetekben és a jogban. Ennek a vonásnak az egyik jele, hogy könnyedén továbbsiklanak felette, ha kiderül az ellenkezője.

Bár gyakran állítják magukról, hogy konkrét céljaik vannak, a pszichopaták szinte egyáltalán nincsenek tisztában, hogy miféle tulajdonságokat követel ez meg, fogalmuk sincs, hogyan érjék el a céljaikat, és jóformán – vagy egyáltalán – semmi esély nincs rá, hogy azokat valaha is valóra váltsák, tekintettel előéletükre és arra a tényre, hogy nem érdekli őket a tanulás.

A pszichopaták döbbenetes módon nem törődnek azzal, hogy tetteik másokra pusztító hatással vannak. Gyakran leplezetlenül és nyugodt lélekkel kijelentik, hogy nincs bennük bűntudat, nem sajnálják az okozott fájdalmat és pusztítást, és semmi okuk rá, hogy törődjenek vele.

A pszichopatáknál megnyilvánuló számos tulajdonság – főként az én-centrikusság, a megbánás hiánya, a sekélyes érzelmek és a hazudozás - szorosan együtt jár az empátia hiányával (azaz a másik személlyel történő mentális és érzelmi azonosulásra való képtelenséggel). Képtelenek mások „bőrébe bújni”vagy a helyébe képzelni magukat, kivéve tisztán intellektuális értelemben. A pszichopatákat nem foglalkoztatják más emberek érzelmei.

A pszichopaták esetében ezek a testi érzetek nem képezik a részét annak, amit ők félelemként élnek meg. Számukra a félelem – mint a legtöbb érzelem – hiányos, sekélyes, jellegében jobbára kognitív, és nélkülözi azt a fiziológiai nyugtalanságot vagy „színezetet”, amelyet legtöbbünk kifejezetten kellemetlennek érez, és szeretné elkerülni vagy csillapítani.

„ A pszichopata személyiségmintázatának egésze az, ami megkülönbözteti őt a közönséges bűnözőtől. Agresszivitása hevesebb, impulzivitása kifejezettebb, érzelmi reakciói sekélyesebbek. A döntő megkülönböztető vonás azonban a bűntudat-nélküliség. A közönséges bűnözőnek van sajátjává vált – jóllehet kificamodott – értékrendje. Ha megszegi ezeket a normákat, bűntudatot érez.”

 McCord – McCord: A pszichopata: tanulmány a bűnöző elméről

Robert D. Hare

A magatartáskontroll hiánya

Az impulzivitás – a pillanatnyi ötlettől vezérelt cselekvés – mellett a pszichopaták igen hevesen reagálnak vélt inzultusokra vagy megaláztatásokra. Legtöbbünkben erős gátló mechanizmusok működnek viselkedésünk féken tartására. Még ha agresszíven szeretnénk is reagálni, többnyire képesek vagyunk visszafogni magunkat. A pszichopatákban ezek a gátló mechanizmusok gyengék, a legkisebb provokáció is elég, hogy összeomoljanak. Ennek folytán a pszichopaták lobbanékonyak, forrófejűek, és a frusztrációra, a kudarcra, a fegyelmezésre és a kritikára jellemzően hirtelen erőszakkal, fenyegetőzéssel és verbális sértésekkel reagálnak. Könnyen megsértődnek, dühbe gurulnak, és agresszívvé válnak jelentéktelen dolgok miatt, gyakran olyan helyzetekben, amely mások számára ezt nem indokolja. Ám a pszichopaták kirohanásai, legyenek bármilyen végletesek is, általában rövid életűek, és gyorsan újra úgy viselkednek, mintha semmi rendkívüli nem történt volna.

Jóllehet a pszichopaták hamar kijönnek a sodrukból, és könnyen kezdeményeznek agresszív megnyilvánulásokat, az ebből eredő magatartásuk már nem kontrollálatlan. Éppen ellenkezőleg, amikor a pszichopatáknak „elszáll az agya”, az olyan, mintha hisztiznének. Pontosan tudják, mit tesznek. Agresszív megnyilvánulásaik „hidegek”, hiányzik belőlük az intenzív érzelmi aorusal (izgalmi állapot), amelyet mások megélnek, amikor elveszítik az önuralmukat.

Az izgalom szükséglete

A pszichopatáknak folyamatos és túlzott igényük van az izgalomra, vágynak rá, hogy felajzottan éljenek, „az események sűrűjében”, ahol az izgalmas dolgok történnek. Az izgalmas dolgok sok esetben a szabályok áthágását jelentik.

Ennek az izgalom utáni sóvárgásnak a másik oldala a rutin és a monotónia-tűrésre való képtelenség. A pszichopaták könnyen unatkozni kezdenek. Nem valószínű, hogy olyan foglalkozásokban és tevékenységekben találjuk őket, amelyek unalmasak, ismétlődők, és amelyek intenzív koncentrációt követelnek meg.

Felelőtlenség

A kötelesség és az elköteleződés semmit nem jelent a pszichopatáknak. Jó szándékuk – „soha többet nem csaplak be” – nem más, mint semmitmondó ígéretek halmaza.

A pszichopaták felelőtlensége és megbízhatatlansága életük minden részére kiterjed. Munkahelyi teljesítményük ingadozó, gyakran indokolatlanul távol maradnak, visszaélnek a vállalat erőforrásaival, megsértik a vállalati szabályzatot, és általában nem lehet bízni a szavukban. Nem tesznek eleget az emberekkel, szervezetekkel és az elvekkel szembeni nyíltan vagy burkoltan vállalt elköteleződésnek.

A pszichopaták nem haboznak a rokonok és a barátok erőforrásait igénybe venni, hogy kikeveredjenek a nehézségekből.

A pszichopatákat nem riasztja el annak eshetősége, hogy cselekedeteik nehéz helyzetbe vagy veszélybe sodorhatnak másokat.

A pszichopaták gyakran kivágják magukat a bajból kijelentéseikkel: „megtanultam a leckét”, „a szavamat adom, hogy többet nem fordul elő”, „ez egy óriási félreértés volt”, „bízz bennem”.

Korai magatartási problémák

A legtöbb pszichopata már gyerekkorában magatartási problémákat mutat. Ezek közé tartozhat a hazudozás, a csalás, a lopás, a gyújtogatás, az iskolakerülés, a tantermi rendetlenkedés, az ártalmas szerhasználat, a vandalizmus, az erőszak, a megfélemlítés,a z elszökés és a korán kezdett nemi élet.

Bár a felnőtt pszichopaták nem mindegyike tanúsított gyerekkorban ilyen fokú kegyetlenséget, gyakorlatilag mind rutinszerűen belekeveredett egy sor különféle problémába: hazudozásba, lopásba, vandalizmusba, promiszkuitásba és így tovább.

Azonban érdekes módon a média gyakran arról számol be, hogy a tanúkat és a szomszédokat teljes meglepetésként éri egy-egy értelmetlen bűncselekmény: „egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ilyesmire képes volt; sejtelmem sem volt róla, hogy erre készül”. Az ilyen reakciók nemcsak azt tükrözik, hogy a pszichopaták milyen mértékben képesek a róluk alkotott benyomásokat manipulálni, hanem azt is, hogy a tanúk mit sem tudnak az előéletükről.

Felnőttkori antiszociális magatartás

A pszichopaták a társadalmi szabályokat és elvárásokat kényelmetlennek és értelmetlennek tartják, akadályoknak, amelyek gátat szabnak hajlamaik és kívánságaik magatartásbeli kifejezésének. Gyerekként és felnőttként egyaránt öntörvényűek. Az impulzív, becstelen gyerekek, akikből hiányzik az empátia, ás úgy gondolják, övék a világ, felnőttként is jobbára ugyanolyanok lesznek. A pszichopaták élethosszig tartó öncélú, antiszociális magatartása valóban elképesztő. Nagyrészt ez a folytonosság vezetett számos kutatót arra a megállapításra, hogy az antiszociális cselekedetek korai megjelenése megbízható előjele a felnőttkori magatartási problémáknak és a bűnelkövetésnek.

Folytatása következik

Évi