A bűnözés és a bűnözői magatartás - Mentális zavarok és bűnözés

A pszichiáterek nehezen tudnak olyan kritériumokat megadni, amelyek segítenek eldönteni, hogy mely bűnelkövetők kóros elmeállapotúak. Seymour L. Halleck pszichiáter szerint a nehézség a kóros elmeállapot kialakulóban levő fogalmi készletében keresendő. Az orvostudomány a kóros elmeállapotot hagyományosan abszolút állapotnak tekintette: az ember vagy pszichózisban szenved vagy nem. Vajon foglalkoznunk kell ezzel a felfogással? Halleck szerint igen. "Bár ez a gondolkodásmód nem fér össze a mai pszichiátriai ismeretekkel - írja Halleck -, továbbra is számottevő hatással van napjaink pszichiátriai gyakorlatára...A bűnözőre alkalmazva a 'beteg bűnöző' és a 'normális bűnöző' merev dichotómiájához vezet."

Halleck és más pszichiáterek, mint például Karl Menninger, a szellemi működés folyamataként ragadják meg. A kóros elmeállapotot nem lehet az egészséges elmeállapottól függetlenül vizsgálni - a kettő ugyanabban a kontinuumban helyezkedik el. Életünk különböző szakaszaiban mindannyian elmozdulunk az egészségtől a betegség felé tartó kontinuum mentén. Ezért lehet, hogy amikor "bűnözőként" vagy "elmebetegként" diagnosztizálunk valakit, figyelmen kívül hagyjuk a kóros és az egészséges elmeállapot közötti, potenciálisan jelentős fokozatokat. Ez a probléma talán sehol sem annyira nyilvánvaló, mint a beszámíthatatlanságra hivatkozó védekezés esetében, amely bizonyítékot követel az épelméjűségre vagy a kóros elmeállapotra, és rendszerint nem enged meg semmiféle fokozatosságot a szellemi működés értékelésében.

A becslések eltérőek, de az állami börtönök népességének 20-60 százaléka szenved olyan mentális zavarban, amit a XIX. században a francia orvos, Philippe Pinel maine sans délire-nek (zavarodottság nélküli elmebajnak), James C. Prichard, angol orvos "morális elmebajnak", Gina Lombroso Ferrero pedig "kivédhetetlen atavisztikus ösztönzésnek" nevezett. Ma ezt a mentális betegséget pszichopátiának, szociopátiának vagy antiszociális személyiségnek nevezik. Az ilyen személyiséget az jellemzi, hogy képtelen a tapasztalataiból okulni, hiányzik belőle az emberi melegség és a bűntudat.

Hervey Cleckley pszichiáter a pszichopátiát komoly betegségnek tekinti, még ha a páciens talán nem is látszik betegnek. Cleckley szerint a pszichopaták a mentális állapotukat illetően látszólag kitűnő egészségnek örvendenek, ám ez csak "az épelméjűség álarca". Kezdetben minden mentális zavartól mentesnek látszanak, megbízhatónak és tisztességesnek tűnnek. Egy idő után azonban nyilvánvalóvá válik, hogy egyáltalán nincs felelősségérzetük. Nincsenek tekintettel az igazságra, nem őszinték, nem éreznek szégyent, bűntudatot és nincsen bennük alázat. A pszichopaták habozás nélkül hazudnak és csalnak, szavaikkal és és tetteikkel bántalmaznak másokat.

 A pszichológusok arra is rájöttek, hogy a pszichopatáknál a belső késztetések alacsony szintűek, így a pszichopaták állandóan külső stimulációt keresnek, kevésbé képesek a közvetlen tapasztalatból tanulni (a büntetést követően sem módosítják a viselkedésüket), impulzívabbak, és a nem pszichopatákhoz képest sokkal kevésbé aggódnak tetteik bármilyen kényelmetlen következménye miatt.  Egyes pszichiáterek a "pszichopátiát" az antiszociális személyiséget jelölő mesterséges címkének tekintik. Eysneck és mások számára ez az egyik jelentős viselkedési kategória, amely komoly kihívásokat rejt magában. Eysneck ezt a nézetet összegezve azt írja, hogy a pszichopátia veti fel a bűnelkövetés rejtélyét. Ha meg tudnánk oldani a rejtélyt, hatásos fegyverre tehetnénk szert a bűnözés elleni harcban.

Évi