Olvasnivaló: Souad Mekhennet – Azt mondták, egyedül jöjjek

Nyugat-Európa napjainkban terrortámadásoktól visszhangzik. 2015 óta egy hirtelen jött hullámban menekültek tízezrei próbálnak bejutni az öreg kontinensre egy jobb élet reményében. A menekültek közé azonban dzsihádista alvó sejtek is vegyültek, akik több súlyos merényletet követtek el többek között Franciaországban, Belgiumban és Németországban. A merényleteket elkövetők Az Iszlám Állam (Islamic State of Iraq and Syria, ISIS), egy szunnita dzsihádista terrorszervezet tagjai.

„Útközben kifejtette az elképzeléseit: az ISIS felszabadítja a muszlimokat Palesztinától Marokkón át Spanyolországig, majd megy tovább, és az egész világon elterjeszti az iszlámot. Mindenkit, aki ellenáll, ellenségként kezelnek.”

Szerettem volna egy kicsit többet megtudni az iszlám vallásról, a radikalizálódásról, valamint az ISIS céljairól, ezért nagyon megörültem, amikor a fenti könyv a kezembe került.

Souad Mekhennet török és marokkói származású német újságírónő, aki 1978-ban Frankfurtban született. Bevándorló szülők gyermekeként nem volt könnyű neki, annak ellenére, hogy a város egy gazdagabb környékén éltek, és szülei kemény, szívós munkával próbálták megteremteni a normális életfeltételeket Soaud-nak és három testvérének. Már az 1972-es müncheni olimpia alatt tragédiába torkolló túszejtés után is nagyító alá kerültek az arab bevándorlók, ez sem könnyítette meg a család helyzetét. „…a szüleim Souadnak neveztek, ami arabul annyit tesz: a boldog szerencsés.”

Souad keményen dolgozott és újságírást kezdett tanulni, mivel óriási hatással volt rá „Az elnök emberei” című amerikai film, úgy gondolta, ő maga is tényfeltáró újságírással szeretne foglalkozni. Vallása és származása pedig arra késztette, hogy megpróbálja megérteni, mi okozza a nyugati és az arab világ közötti óriási feszültséget, hogyan lehetne a két felet közelíteni egymáshoz, és vajon véget lehet-e vetni az értelmetlen öldöklésnek. Olyan neves újságoknak kezdett el dolgozni, mint a The New York Times, a The Washington Post és a német Der Spiegel. Nyomozásai során bejárta az arab országokat, készített interjút ISIS kötődésű magas rangú férfiakkal, még a hírhedt Dzsihád John nevű hóhér valódi kilétét is kiderítette, aki youtube-os videókon végezte ki az elrabolt nyugati újságírókat.

„…a boszniai videói annak a dzsihádista propagandának a legkorábbi példái közé tartoztak, amely mára toborzóeszközként használt erőszakká nőtte ki magát. A generációm sok dzsihádistája jellemezte később Boszniát és a srebrenicai mészárlást az „ébredés pillanatának”. Az ENSZ holland katonái végignézték Srebrenicában, ahogy a muszlimokat összeszedik és megölik, és ez meggyőzte a muszlimok egy részét, hogy a Nyugat semmit sem tesz a lemészárlásuk ellen.”

Souad arab országbeli látogatásai során – Irak, Algéria, Libanon, Jordánia, Pakisztán, Egyiptom, Irán, Bahrein és Tunézia – készített interjúk, adatgyűjtések segítségével kirajzolódik előttünk ennek az összetett, európai ember számára kevésbé érthető bosszúvágynak és gyűlöletnek a fő oka. Az újságíró nő bemutatja nekünk a vallásos szunnita- síita vagy a zsidó-palesztin konfliktust. Azt, hogy az Egyesült Államok vagy az európai országok beavatkozása az ilyen jellegű ellentétekbe milyen ellenszenvet szült és ennek hogyan alakultak ki fokozatosan a következményei.

„És valóban, a síita milíciák erőszakossága és az iraki szunniták által iraki és amerikai börtönökben elszenvedett bántalmazások a dzsihádisták új generációját termelték ki. A szunniták egy másik inspirációját a palesztinok küzdelme jelentette. Az új dzsihádista csoportok közül néhány az al-Káida módszereivel és forrásaival harcolt a palesztin ügyért.”

Viselkedéselemzés szempontjából a könyv utolsó néhány fejezete bír döntő fontossággal, ahol már az európai támadások kapcsán az újságírónő megpróbált utánajárni annak, hogy ezek a fiatal muszlim fiúk miért radikalizálódnak, miért követnek el merényleteket és miért ilyen vonzó számukra az ISIS-hez való tartozás. Souad maga is elvesztette az unokaöccsét egy ilyen támadás során, bár az elkövető nem terrorista volt, hanem egy iskolai bántalmazásokat elszenvedett lelkileg nagyon sérült fiú. Az újságírónő az elkövetők ismerőseivel, kapcsolataival beszélve mutatja be nekünk, hogy ezek a fiatalok olyan betelepült családokból származnak, akik a hazájukban maradt rokonoknak meg akarták mutatni, hogy vitték valamire, miközben a gyermekeiket és a szociális kapcsolataikat elhanyagolják. Sok a csonka család, az alkoholista, drogos szülő által testileg-lelkileg bántalmazott gyermek. A fiatalok így könnyedén lépnek a bűnözés mezejére miközben a befogadó országokat hibáztatják azért, hogy nem biztosítják nekik mindazt, amit mások csak kemény munkával érhetnek el. Souad maga is járt a 2015-ös migráns áradat idején a német vagy osztrák táborokban és megállapította, hogy többségük csak megpróbált elvegyülni a szíriai menekültek között, miközben elítélt bűnözőkként tartották számon őket hazájukban.

„És persze ott volt az az általános hozzáállás, amellyel az Európában felnövő fiatal muszlimok szembesültek. Faríd úgy érezte, nem fogadja el őt a belga társadalom, így aztán nem látott problémát a belgák és más európaiak meglopásában vagy akár megölésében. Mintha számára nem is lettek volna valódiak. Mindkét oldal sikeresen dehumanizálta a másikat.”

Souad Mekhennet könyve nem könnyű olvasmány. Részben a történelmi és vallási dolgok, részben a nagyon hasonló arab nevek nehezítik a megértést, de egyértelműen lebilincselő és hasznos olvasmány. Egy nagyon bátor, mindkét oldalt megérteni próbáló, muszlim vallása és európai hazája között egyensúlyozni próbáló nő kutatása elevenedik fel a lapokon, olyan fontos információkkal ellátva az olvasót, amelyek segítik Európa most alakuló történelmének könnyebb megértését. Rávilágít, hogy mindkét oldal hibás és mindkét oldalnak nagyobb erőfeszítéseket kellene tennie annak érdekében, hogy ártatlanok tízezrei ne haljanak értelmetlen halált. Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet!

„Ha megtanultam valamit, akkor az ez: legyen fekete, barna vagy fehér, muszlim, zsidó vagy keresztény, síita vagy szunnita, egy anya meggyilkolt gyermeke fölötti sikolyai mindig ugyanolyanok.

Mindünket ugyanabba a földbe hantolnak el.”

Évi