A Hannibal Lecter - effektus, avagy hogyan válik egy ember szörnyeteggé

Soha nem nyűgözött le még annyira egy fiktív bűnöző személyisége, mint Hannibal Lecteré, bár a fiktív szót óvatosan használom, hiszen a regények szerzője, Thomas Harris, soha nem árulta el, ki ihlette a kannibál pszichopata karakterét, tehát gyanítom, valahol valamikor valóban létezett egy „Hannibal Lecter.”

Dr. Hannibal Lecter, az úgynevezett Hannibal-tetralógia szereplője, aki „A bárányok hallgatnak” című mozifilmben Anthony Hopkins Oscar-díjas megformálásában vált széles körben ismertté. Először a „Vörös sárkány” (Red Dragon, 1981) című regényben bukkan fel, ezt követi „A bárányok hallgatnak” (The Silence of the Lambs, 1988), a „Hannibal”(1999) és az előzményeket elmesélő „Hannibal ébredése” (Hannibal Rising, 2006).
Engem a legutóbbi történet varázsolt el igazán, amikor is végre magyarázatot kapunk arra, miért lett ebből a kimagaslóan intelligens emberből egy veszedelmes szörnyeteg.
Lecter 1933-ban született Litvániában. Szülei a litván felső réteghez tartoztak. Édesapja gróf volt, édesanyja a milánói Visconti-családból származott. Lecter nyolc éves volt, amikor a második világháború idején litván kollaboránsok és a Wehrmacht katonái megtámadták és elfoglalták a Lecter-várat. A család még idejében az úgynevezett nyári lakba menekült. Itt dezertőrök támadtak rá a kunyhóban élő családra, Lecter szülei és rokonai pedig egy légitámadás áldozatává váltak. A dezertőrök Lectert és a húgát láncra verték a kunyhó emeletén. Amikor a hideg tél során elfogyott minden élelem, a katonák csak Hannibált hagyták életben. Húgát, Mischát a szeme láttára ölték és ették meg. Erre a traumára vezethető vissza Lecter későbbi vonzódása a kannibalizmushoz.

Már ez a tény önmagában, hogy egy 8 éves gyermek ilyen borzalmakon megy keresztül, elgondolkodtat, hiszen tudjuk, hogy a pszichopátia kialakulásáért nagymértékben felel a gyermekkori trauma, s azt gondolom a háborúnál nagyobb trauma nem is érhet egy gyermeket, amelyben az egész családját gyakorlatilag a szeme láttára semmisít meg az értelmetlen öldöklés. Lecter imádta a húgát, a kislány is rajongott bátyjáért. A sors fintora, hogy a háború végét követően Litvánia szovjet befolyás alá került, az egykori Lecter-kastély állami árvaházzá alakították át. Hannibal sok fájdalommal teli évet töltött itt gyakorlatilag teljes némaságban, csak éjjelente törte meg a csendet a rémálmaival küzdő Hannibal fájdalmas üvöltése. Ezt követően Lecter Robert nevű nagybátyjának özvegyéhez került Párizsba, akihez a húgához hasonlóan különleges kapcsolat fűzi, a második olyan ember az életében, akivel rengeteg közös vonás köti össze. Nagynénje bevezeti őt a japán harcművészet rejtelmeibe, a szamuráj harcosok csodálatos világába.  Tizenhárom éves volt, amikor elkövette első gyilkosságát: megölt egy hentest, aki megsértette a nagynénjét. A rendőrség őt is kihallgatta, mint lehetséges gyanúsítottat, sőt hazugságvizsgálatnak is alávetették. A vizsgálat során Hannibal semmilyen érzelmi reakciót nem mutatott a gyilkossággal kapcsolatban.
Itt egy gondolat erejéig kitérnék arra, hogy ismereteink szerint a pszichopaták képtelenek olyan érzelmek átélésére, mint a szeretet, a fájdalom vagy az empátia. Hannibal mégis képes bizonyos emberek irányában a mély érzelmekre, bár amikor bosszúhadjárata végén azt mondja nagynénjének:”- Szeretlek!”, ő így válaszol neki: „- Mi tud szeretni, ha nincs szíved?”

Hannibal a számára fontos embereket védelmezi, kötődik hozzájuk és érdekes módon a történet későbbi alakulásában fellelhető, hogy ezek az emberek szinte kivétel nélkül mind nők. Clarice Starling FBI ügynök személye szinte végigkíséri a már felnőtt és teljesen elborult elméjű Hannibal „pályafutását”.
A Párizsban töltött évek alatt, az orvosi egyetem végzése alatt bejárta Európát, hogy felkutassa azokat, akik annak idején megölték a húgát. Bosszúból egytől egyig végzett mindegyikükkel.
A visszaemlékezés ezzel ér véget, amikor Hannibal az összes férfivel végez, akik húgát a háború alatt megölték. A gyilkosságok során, ahogy egyre több emlék tör felszínre, egyre elszántabb lesz Hannibal és az utolsó előtti gyilkosság során megjelenik előttünk teljes egészében a kiforrott pszichopata, zseniális, pengeéles elmével, rideg, olykor mégis szörnyű vicsorba forduló arckifejezéssel. Megszületik az emberi szörnyeteg.
Anthony Hopkins alakítása mindenki számára felejthetetlen, de a fiatal éveit eljátszó Gaspard Ulliel, akiről kollégái a forgatás során azt mondták, ő az új Anthony Hopkins szinte lekörözi a nagyszerű színészt. Részben iszonyúan karakterisztikus arcával képes hátborzongatóan megszemélyesíteni az eszelős gyilkost, kifejező szemei azonban megmutatják a nézőnek, hogy ebben a fiúban a háború borzalmai ellenére is mély érzelmek lapulnak.

Hogyan alakulhat ki szimpátia bennünk egy hidegvérű gyilkos iránt? Talán a belőlünk nem hiányzó empatikus készség segít megérteni, hogy mi késztette a magára hagyott, kiváló képességekkel rendelkező fiút a bosszúra, aminek során azonban kiveszett belőle szinte minden emberi?
Elgondolkodtató, nem igaz?

Évi