Gén találat? Tiszta ügy? Semmi esetre sem, mondja Itiel Dror agykutató. A következő beszélgetés az észlelés torzulásáról és az igazságügyi orvosszakértők, DNS- és ujjlenyomat szakértők végzetes tévedéseiről szól. A cikk a Stern-Crime magazin német nyelvű cikkének általam készített fordítása.
Itiel Dror Izraelben nőtt fel. A pszichológus és agykutató a Harvardon doktorált, a University College London-on tanít és az észlelési torzulást valamint annak a megismerésünkre tett hatásait kutatja. Dror orvosokat, pilótákat, banki tisztviselőket és hivatalnokokat oktat arra, hogy ezeket a benyomásokat behatárolják és ezáltal döntéseiket optimalizálni tudják.
SC: Drór
úr, Ön tanulmányokkal tudott olyasmit bizonyítani, ami a törvényszéki
szakértőket világszerte forrongásra késztette. Kérem, mutassa be nekünk a
felfedezését.
ID:
A
beszélgetés címeként úgy tudnám megfogalmazni, hogy a törvényszéki bizonyítékok
rejtett igazsága.
SC: Ez
mi lenne pontosan?
ID: A
törvényszéki szakértők is hibáznak! Elkövetik
ezeket a hibákat az ujjlenyomatok és a kézírás kiértékelésekor, a ballisztikai
összehasonlításokkor, és a DNS-elemzés során is. De: ez még nem a probléma. A
probléma az, hogy a törvényszéki szakértőket mindenki tévedhetetlennek tartja.
Nemcsak a laikusok, hanem az ügyvédek, bírák, a rendőrség is. Mindegyiküknél
megvan ez a vak bizalom a törvényszéki tudományok irányába. Az olyan hollywoodi
produkciók, mint a „CSI” sorozat döntően befolyásolják ezt. Mi, törvényszéki
szakértők, magunk is meg vagyunk győződve a tévedhetetlenségünkről, de a valóság
teljesen más. A közvélemény azt hiszi, hogy a törvényszéki szakértők objektívek
és pártatlanok. Az igazság az, hogy rengeteg hibát vétenek, hogy szerfelett
elfogultak – és ebből az elfogultságból kifolyólag ítélkeznek. Ezt nevezzük
Cognitive Bias-nak, megismerési, észlelési torzulásnak. Mégis, a törvényszéki
szakértés az egyetlen olyan tudományos terület, amely eddig megúszta a
felülvizsgálatot.
SC: Hogyan
lehetséges ez?
ID: Az
egyik fő ok, hogy a törvényszéki szakértők nem kapnak visszacsatolást, ha hibát
ejtenek. Ha egy orvos a téves lábat amputálja le, azt megtudja. Ha a bankárom
egy bizonyos befektetést ajánl és én egy hét múlva látom, hogy a részvények nem
emelkednek, hanem esnek, akkor felkeresem őt. A törvényszéki szakértők ezzel
szemben megnézik az ujjlenyomatot, vagy összehasonlítják a DNS-t és azt
mondják: „Egyezik!” Aztán az illető börtönbe vonul. A szakértők szinte soha nem
tudják meg ha, és hogy mikor hibáztak.
Itiel Dror |
SC: Egészen
pontosan mi történik egy ilyen megértési, észlelési torzulás alkalmával?
ID: Képzelje
el, hogy a repülőtéren vár, hogy valakivel találkozzon. Hirtelen mindenhol ezt
a személyt látja. Mindenki, aki elhalad ön mellett, úgy néz ki, mint az illető,
akire vár. Vagy fordítva, ha valakit mindenáron el akar kerülni, akkor is
mindenütt ezt a személyt látja. Így működik az agyunk, a mindenkori
lelkiállapotunk befolyásolja. Másik ilyen példa az állapotos nő, aki azt
mondja: „Ó, hirtelen annyi állapotos nő van!” Valójában az állapotos nők száma
nem változott, de mivel a hölgy gyermeket vár, megváltozott az érzékelése.
Vagy, autót szeretne venni, ezért sokkal többféle autómárkát vesz észre az
utakon, mivel el kell döntenie, hogy BMW-t vesz vagy Mercedes Benz-t, vagy
valami mást. Ezek a dolgok mind befolyásolják, hogyan értelmezzük a környezetünket.
A kívülről érkező információk feldolgozása mindig függ attól, mi jár a
fejünkben, mit akarunk és mit várunk.
SC: Miképpen hat ez ki a törvényszéki szakértésre?
ID: Vegyük például az ujjlenyomatok vizsgálatát. Észlelési torzulás akkor következik be, amikor a szakértők elvárják, hogy a helyszínen rögzített nyom a gyanúsítottól rögzített lenyomattal egyezzen. Talán azért, mert tudják, hogy a rendőr, aki az ügyben nyomoz, meg van győződve a gyanúsított bűnösségéről. Vagy, mert tudják, hogy a gyanúsított büntetett előéletű. Az ilyen körülmények sokkal valószínűbbé teszik, hogy a szakértő egyezést talál ott, ahol nincsen. Hasonló a helyzet a fegyverek és a lőszer vizsgálatakor, a kézírások összehasonlításakor és az igazságügyi orvostan esetében. A törvényszéki szakértés minden területe észlelési torzulással érintett.
SC: Mi
keltette fel az érdeklődését ez iránt a szakterület iránt?
ID: Egy
ujjnyomat szakértő olvasta egyik tudományos cikkemet, amelyben arról írtam,
hogyan kell a harcászati pilótáknak a levegőben más repülőgépeket azonosítani. Ellenséges
gép, egyike a sajátjuknak, vagy szövetséges? A szakértő küldött nekem egy
mailt: „Oh, ez pontosan ugyanaz, amit mi is csinálunk, amikor ujjlenyomatokat
hasonlítunk össze.” Találkoztunk és elmeséltem neki, hogy: „Néha a másik
repülőgép egy része a felhők mögött van, vagy néha mögöttük repül. Mindez
megnehezíti a pilóta számára, hogy rendesen meg tudja határozni.” Erre ő így
szólt: „Pontosan, ahogyan a mi munkánk során is!” Beszélgettünk egy jót,
egészen addig, amíg elmeséltem, hogy miképpen befolyásolja a pilóta
ítélőképességét, ha egy szövetséges – gép érkezik abból az irányból, ahonnan az
ellenségest várja. „Mi ujjnyomat szakértők nem hagyjuk, hogy az elvárásaink
befolyásoljanak minket!”, válaszolta ő. Az kiáltottam: „Micsoda? Ez lehetetlen!
Milyen furcsa fajhoz tartozik maga?” Ragaszkodott hozzá, hogy teljesen objektív
és nem követ el hibát.
SC: Ön
pedig javasolt neki egy kísérletet…
ID: Azt
mondtam: „Ugyanannak a szakértőnek mutassuk meg ugyanazt a két ujjlenyomatot kétszer,
fél év különbséggel, és mindkét alkalommal egy másik történetet mesélünk neki.
Akkor majd meglátjuk, hogy mennyire befolyásolja őt ez.” Biztos volt benne,
hogy az időmet vesztegetem. De elvégeztük ezt a kísérletet és öt, tapasztalt
szakértő elé raktuk a párokat.
SC: Milyen
plusz információkat adtak a szakértőknek?
ID: Egyszer
azt mondtuk, hogy a gyanúsított, akihez az ujjlenyomat tartozik, bevallotta a
tettet. Máskor azt mondtuk, hogy a bűncselekmény elkövetése idején az illető
külföldön volt. Azt állítottuk, hogy többszörösen büntetett előéletű. Vagy,
hogy teljesen feddhetetlen. Hogy szemtanúk felismerték, vagy, hogy nem. Ezen
információk egyike sem volt kapcsolatban az ujjlenyomatokkal.
SC: Mi
lett az eredmény?
ID: A
szakértők döntése, hogy egy ujjlenyomat pár azonos volt vagy sem, majdnem
mindig attól függött, hogy elvárták-e, hogy azonosak legyenek. Ami különösen
érdekes: a párt minden esetben vagy száz százalékig azonosnak hozták ki, vagy
száz százalékosan kizárták. A kísérlet hat tagja közül négyen ellentmondtak az
első döntésüknek. Nem más szakértők eredményének, hanem a sajátjuknak. Annak a
döntésnek, amit hat hónappal azelőtt más információk és elvárások alapján
hoztak meg.
SC: Ön
ezután még fokozta a kísérletet.
ID: A
második tesztkörben valós ügyeket vettünk be, amelyben a szakértők
megállapították, hogy az ujjlenyomat párok azonosak voltak. Kerestünk hat
specialistát, akik látens ujjnyomok felkutatásában voltak profik, összesen
nyolc ujjlenyomat párt helyeztünk eléjük, mint állítólagos új ügyeket, és
meséltünk hozzá egy történetet: A gyanúsított a bűncselekmény idején nagyon
messze tartózkodott, és valaki más vallotta be az elkövetést. Most hat
szakértőből négy azt állította, hogy nem egyeznek az ujjlenyomatok, holott
korábban másként döntött.
SC: Manapság
amúgy is számítógép végzi az azonosítást, nem?
ID: Ezt
azok gondolják így, aki sok „CSI”-t néznek. A számítógép csak akkor tud
ujjlenyomatokat kétségtelenül azonosítani, ha 10 jól kivehető lenyomat áll
rendelkezésre egy személytől, és előtte 10 ugyanilyen jól kivehető lenyomatot
tároltak ugyanattól a személytől a számítógépben. Például, ha az
ujjlenyomatomat az útlevelemmel együtt megadom azonosításra, akkor a számítógép
majdnem mindig felismer engem. De a törvényszéki vizsgálatok során nincs tíz
tiszta lenyomatunk, gyakran egy teljes sincsen, csak egy részleges. Piszkos
felületről rögzítve, amelyet több más ember is megérintett. Ezt nevezzük
„látens ujjlenyomatnak” . Ebből a számítógép a legjobb esetben is azt a 20
lenyomatot választja ki az adatbankból, amelyek a legjobban hasonlítanak a
helyszíni nyomhoz. Egymáshoz rendelni a nyomokat csak egy ember tudja.
SC: A
számítógép ezt a 20 hasonló lenyomatot illeszkedési pontosság alapján listázza.
A tanulmányában ön ezt a sorrendet megfordította.
ID: A szakértők hozzá vannak szokva, hogy látják ezeket a listákat. A leginkább hasonló ujjlenyomat az első helyen áll, azt követi a második leghasonlóbb, és így tovább, és e sorrend alapján döntenek. Mi történik azonban akkor, ha a számítógép által felállított sorrendet összekeverem? Ezért azt az ujjlenyomatot, amit a számítógép az első helyre sorolt, az utolsó helyre tettem. Ekkor már az emberi kiértékelők sem a legjobban illeszkedőként ismerték el. Mivel nem várták, hogy az a vizsgálandó nyommal egyezik.
SC: Hogy
reagáltak a szakértők, amikor eléjük tárta az eredményeket?
ID: Rosszul.
Személyesen nekem támadtak. Panaszleveleket küldtek az egyetemre, követelték az
elbocsátásomat, és hogy a kutatási eredményeimet vonják vissza. Mint „a császár
új ruhája” című történetben. Senki nem akarja az igazságot hallani. Mind nagyon
dühösek voltak, az ujjnyomat szakértők, a DNS szakértők, és az orvosok is.
SC: A
DNS szakértőket mivel haragította magára?
ID: Ha
egy személy DNS-ét kell megállapítani, például egy apasági teszt során, az nem
probléma. De bűncselekmények során általában kevert DNS nyom áll rendelkezésre,
két vagy három embertől is, ez sokkal bonyolultabbá teszi az egészet. A
szakértőnek értelmeznie, mérnie, értékelnie kell, amit lát, majd döntést kell
hoznia. Két olyan esetet vettünk elő az USA-ból, ahol a szakértőknek egy csomó
olyan információ tudatában kellett döntést hozni, amelyek a tulajdonképpeni
törvényszéki munka szempontjából irrelevánsak voltak. Az egyik esetben az első
rendű vádlott azt vallotta, hogy a másodrendű vádlott is részt vett a csoportos
nemi erőszakban. Az eljárás során a két szakértő arra a következtetésre jutott,
hogy az sértettből rögzített mix-ből az ő DNS-ét sem lehet kizárni.
SC: Ez
a Kerry Robinson eset volt?
ID: Igen, Kerry Robinson Georgia-ban. Tehát fogtuk a DNS mintát, és 17 másik szakértő elé tártuk összehasonlításra, minden egyéb információ nélkül. Ebből a 17 szakértőből 16 szakértő ellentmondott a Robinson per mindkét szakértőjének, csak egyetlen jutott ugyanarra az eredményre. Robinsont 2020-ban ártatlanként kiengedték a börtönből, a 20 évből majdnem 18-at letöltött. A kutatási eredményeim hozzájárultak a szabadlábra helyezéséhez.
Kerry Robinson majdnem 18 év után hagyhatta el a börtönt |
ID: Ha
a szakértőnek egy nem teljes DNS-profil áll rendelkezésre egy helyszínről, ahogyan
az a Robinson ügy esetében is történt, akkor a profilt a szakértőnek a
rendelkezésére álló szekvenciák alapján kell kiegészítenie. Anélkül, hogy a
gyanúsított DNS-profilját látná. Mivel, hogyha azt megkapja, akkor a helyszínen
rögzített töredéket nagy valószínűséggel úgy fejleszti, hogy az a gyanúsított
profiljához illeszkedjen. Tehát a DNS-ben a hézagokat úgy tölti ki, amilyennek
neki a gyanúsított profilja alapján valószínűleg tűnik. Így ahelyett hogy a
bizonyíték a gyanúsítotthoz vezetne, a bizonyíték a gyanúsítotthoz passzol.
SC: Robinson
elítélése nem egyedi eset.
ID: New
Yorkban az Innocent Project több száz esetet megvizsgált, ahol az elítélteket a
börtönbüntetésből kiengedték vagy felmentették. Az ügyek több mint felében, 60
százalékban, törvényszéki szakértői hibás döntések járultak hozzá az ítélethez.
SC: Ez
katasztrofális.
ID: Igen,
nagyon! De most kiugrott a nyúl a bokorból (nevet). Eddig a szakértők megúszták
az előítéleteiket és a hibáikat. Ártatlanokat küldtek börtönbe, a valódi elkövetők
pedig szabadon járnak. Ez óriási probléma, amivel foglalkozni kell.
SC: Az
orvosok különösen rosszul fogadták az ön eredményeit. Miért?
ID: Náluk
ugyanezt a mintát fedeztük fel: Azoknak az orvosoknak, akik boncolást végeznek,
a döntéseiket, hogy az eset emberölés vagy baleset volt, nem az orvosi
bizonyítékok alapozzák meg. Hanem egy rakás háttérinformáció, aminek semmi
közük a szakterületükhöz. Vázoltunk egy esetet, amelyben egy kisgyermeket
holtan találnak a nappali padlóján, súlyos fejsérülésekkel. Aztán megkértük az
orvosokat, hogy állapítsák meg, emberölésről vagy balesetről van-e szó. Ezen
kívül orvosi szempontból lényegtelen információkat osztottunk meg. Olyat is,
amely aztán egyértelmű véleményt eredményezett és feltűnő volt. Azok az
orvosok, akik azt az információt kapták, hogy a gyermek feketebőrű és az anya
feketebőrű barátja vitte be a sürgősségire, körülbelül ötször olyan gyakran
állapítottak meg emberölést, mint balesetet. Egy fehérbőrű kisgyerek esetében
ellenben, akit a fehérbőrű nagymama visz be, az orvosok dupla annyiszor találták
balesetnek, mint emberölésnek.
SC: Azt
vetették az ön szemére, hogy az alaptétel komolytalan volt. Először is köztudott,
hogy a feketebőrű gyerekek gyakrabban lesznek emberölés áldozatai, mint a
fehérbőrűek. Másodszor az is ismert, hogy az anyák partnerei gyakrabban ölnek,
mint a nagymamák.
ID: Így
van. Ezeket a körülményeket a rendőrség nyugodtan számításba veheti, amikor
nyomoz az ügyben. A bíró szintén figyelembe veheti a döntésekor. De az
igazságügyi orvosszakértőnek, mint semleges természettudósnak, nem szabad
hagyni magát befolyásolni ilyen tapasztalati tényezők által. Neki a halál okát
csak az orvosi tények alapján szabad megállapítani. Vagy azt mondani, hogy
határozatlan, nem tudja megállapítani.
SC: Nemcsak
néhány rossz kivételről beszélünk a szakértők között?
ID: Nem,
be tudtam bizonyítani, hogy a keményen dolgozó, céltudatos szakértők is
követnek el hibákat, mert előítéletesek. Az, hogy csak néhány korrupt,
rosszindulatú ember érintett, egy széles körben elterjedt tévhit. Pontosan,
mint az a feltételezés, hogy csak más hibázhat, mi nem. Ezt nevezzük „vakfoltnak”:
Észrevesszük mások hibáit, a sajátunk felé viszont vakok vagyunk. Egy 2017-es,
21 országot érintő közvéleménykutatásban több mint 400 szakértő közül a
háromnegyede alapvető problémaként nevezte meg az előítéletet. De csak 52
százalékuk gondolta, hogy a saját munkaterülete is érintett, és csak 26
százalék ismerte el, hogy személyesen is érintett.
SC: A
beismerés az első lépés a javulás útján…
ID: Igen,
bár ha a szakértők el is fogadják a tévedhetőségüket, utána gyakran annak a
tévedésnek esnek áldozatul, amit én „Illusion of Control”-nak, az ellenőrzés illúziójának
nevezek.
SC: Mit
kell ez alatt érteni?
ID: Elismerik
a hibára való hajlamosságukat és ezt mondják: „A problémát akaraterővel le tudom küzdeni!” Ténylegesen azonban az
akaraterő nemcsak hogy elégtelen, hogy a torzulásokat elkerüljük, hanem a
fáradozásunk még fel is erősítheti azokat. Minél jobban összpontosítunk arra,
hogy kizárjuk, annál több helyet csinálunk neki. Ezt a jelenséget bírósági
tárgyalásokról ismerjük: Ha a bíró az esküdteknek azt mondja, egy meghatározott
bizonyítékot hagyjanak figyelmen kívül, akkor ezt a bizonyítási eszközt az
esküdtek különösen pontosan jegyzik meg.
SC: Hogy
lehet a problémát megoldani?
ID: Mindenekelőtt
a szakértőknek el kell fogadniuk, hogy ők is előítéletesek, és ez befolyásolja
a döntéseiket. Akkor viszonylag egyszerűen lehet segíteni. Például, hogy nem
teszik ki őket olyan plusz információknak, amelyek a munkájuk szempontjából
irrelevánsak. Egy ballisztikus, aki lövedékeket vet össze, egy grafológus, aki
kézírást vizsgál, vagy egy szakértő, akik ujjlenyomatokat értékel ki, nem kell,
hogy tudja, hogy a gyanúsított büntetett előéletű-e. Hogy beismerte-e. Vagy,
hogy a rendőrök mit gondolnak róla. A ballisztikusnak mindenekelőtt a
helyszínen biztosított töltényhüvelyt kell megkapnia, a daktiloszkópusnak pedig
az ujjlenyomatot. Többet nem. Az orvosszakértőnek is csak sorjában és olyan
mértékben kell az információkat megkapni, amennyire szükséges a halál okának
meghatározásához.
SC: Ön
ehhez kínál világszerte továbbképzéseket. Milyenek ezek?
ID: Fontos,
hogy a szakértőket ne vádoljam őszintétlenséggel vagy szándékos
előítéletességgel, hanem hogy megértessem velük, hogy ők, ahogy mi mindannyian,
az agy felépítésének vagyunk kitéve, és annak, ahogyan az információkat
feldolgozza.
SC: De
senki nem szeretne hibázni.
ID: Ez
különösen a törvényszéki szakértőkre vonatkozik. A közvélemény nagyon kedveli
őket, a bíró nagyszerűnek tartja őket, a rendőrséggel szorosan együtt
dolgoznak. Nem akarják a határaikat elismerni. Én is dolgozom orvosokkal,
pilótákkal, bankárokkal, akik a megismerési torzulások miatt hibáznak.
Rendőrökkel is, akik lelőttek valakit, mert tévesen azt gondolták, hogy fegyver
van az illetőnél. Meg akarják érteni, hogy mi történt, és hogyan
cselekedhetnének másképp. De a szakértők azt állítják: „Nekünk nincs ilyen
problémánk.”
SC: Hogyan
veszi rá mégis a szakértőket, hogy együttműködjenek?
ID: Ebben
nagyon, nagyon sikeres vagyok. Az Egyesült Államokban és Kanadában képzek
tovább embereket. Ausztráliában, Tajvanon és majdnem az összes európai
országban. Minden szemináriumot azzal kezdek, hogy más szakértők
előítéletességéről és hibáiról beszélek. Például vicceket gyártok orvosokról,
és a részvevők betegre nevetik magukat, milyen buták mások. Amíg azt nem
mondom: „Ti ugyanilyenek vagytok.” Akkor egy kísérletet javaslok, és előre megmondom,
hogy az észlelésüket manipulálni fogom. Nem megpróbálom átverni őket, hanem
egészen nyíltan befolyásolni fogom őket, miközben megpróbálnak objektívek
maradni. Természetesen ennek ellenére nem sikerül nekik objektívnek maradni.
Akkor aztán ledöbbennek, nem tudják elhinni, hogy tényleg előítéletesek, minden
tudás és fáradozás ellenére. Ez a tapasztalat nyitottá teszi őket a
megoldásokra. Ezzel sok országban sikeres vagyok.
SC: Mi
a helyzet Németországgal?
ID: Valamilyen
oknál fogva ott a szakértők nem olyan nyitottak. (nevet) Néhányuknak írtam,
többször is. De vagy nem kapok választ, vagy egészen röviden közlik, hogy nem
érdekli őket. Úgy sejtem, ez amiatt lehet, hogy a német bíróságok a
kísérletezéseket „tudományosan objektívnek” tartják. Senki nem akar
békétlenséget szítani. Ha meghívnak, kész vagyok vitatkozni velük. Meghallgathatnak
és mondhatják, hogy idióta vagyok és nincs igazam. De legalább hallgassák meg, amit
mondanék.
Évi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.