Robert D. Hare: A köztünk élő pszichopaták - Befejező rész

Még egy kijózanító gondolat

Gyakorlatilag a pszichopaták kezelésének eredményességével kapcsolatos összes bizonyíték olyan programokra alapozódik, amelyek börtönben vagy pszichiátriai intézetben lévő, vagy a törvénnyel összeütközésbe került emberekre irányulnak. E programok közül sok intenzív és jól átgondolt, valamint meglehetősen jó körülmények között zajlik. És még így is hatástalan.

Még ha valamelyik program sikeresen meg tudná is változtatni a pszichopaták attitűdjét és magatartását, akkor sem lehetne alkalmazni arra a sok millió pszichopatára, akik nincsenek börtönben, és nem vesznek részt bíróilag elrendelt kezelésben. Jóformán vagy egyáltalán semennyi esély sincs rá, hogy az utcai pszichopaták valamelyikének valaha is akár csak megfordulna a fejében, hogy részt vegyen egy ilyen programban. A társadalomnak pedig nincsenek eszközei, amelyekkel kényszeríthetné őket.

Például egy nő, akinek a férje pszichopata, azt állíthatja, hogy a férfi már nem olyan komisz, mint azelőtt. Ám lehetséges, hogy valójában nem történt más, mint az asszony megtanulta kezelni a problémát azzal, hogy távol tartja magát tőle, vagy még jobban igyekszik, hogy eleget tegyen a férfi szükségleteinek és követeléseinek. Lehet, hogy eltemette a saját személyiségét, és feláldozta saját szükségleteit és ambícióit annak érdekében, hogy csökkentse a kapcsolatot terhelő konfliktusokat és feszültséget.

Egyszerűen adjuk fel?

Amennyire megállapíthatjuk, a pszichopaták kitűnően érzik magukat a bőrükben, és semmi szükségét nem látják a kezelésnek, legalábbis a kifejezés hagyományos értelmében. Sokkal könnyebb az emberek attitűdjét és magatartását megváltoztatni, amikor elégedetlenek önmagukkal, semmint amikor tökéletesen normálisnak és logikusnak tartják magukat.

A társadalom szemszögéből nézve a pszichopaták sosem jártak jó úton – ők öntörvényűen élnek.

Mi van, ha semmi nem használ?

Ha ön pszichopatával él együtt vagy házasságban, lehetséges, hogy már gyanítja: a dolgok nem fognak jobbra fordulni, úgy érzi, a körülmények folytán csapdába került, és nem menekülhet anélkül, hogy veszélybe ne sodorná magát és másokat, legfőképp a gyerekeit. A probléma különösen akkor súlyos – és veszélyes – ha egy nő olyan pszichopata férfival él együtt, akinek erős a szükséglete, hogy másokat birtokoljon és uraljon. Sok nő gondolhatja: talán ha megváltozom, minden rendbe jön. Jobban igyekszem, elkerülöm őt, toleránsabb lehetek, egy kicsit többet engedek.

Természetesen a legjobb stratégia mindenekelőtt elkerülni, hogy viszonyba bonyolódjunk pszichopatával. Ezt, be kell ismerni, sokkal könnyebb mondani, mint megtenni. Azonban van néhány dolog, amely segítségével ön védekezhet. Ha ezek nem válnak be, az egyetlen, amit tehet, hogy igyekszik minimálisra csökkenteni az elszenvedett károkat.

TÚLÉLÉSI ÚTMUTATÓ

• Egy jó pszichopata mindenkinél megtalálja azt a húrt, amelyet meg kell pendítenie.

• Nem könnyű figyelmen kívül hagyni a pszichopatákra jellemző megnyerő mosolyt, magával ragadó gesztusnyelvet és gyors beszédet, amely mind azt a célt szolgálja, hogy elvakítson bennünket valódi szándékukkal szemben. Azonban van néhány dolog, amelyeket érdemes kipróbálni. Például, amikor megismer valakit, ne fordítson figyelmet az illető semmilyen szokatlanul lefegyverző tulajdonságára: a káprázatos megjelenésre, az erős kisugárzásra, az igéző manírokra, a lágy hangra, a gyors beszédre, és így tovább. E jellemzők bármelyikének óriási megtévesztő hatása lehet, ami azt a célt szolgálja, hogy elterelje a hallgató figyelmét a beszélő valódi mondanivalójáról.

• A normális emberek különböző okokból tartják fenn a szoros szemkontaktust másokkal, azonban a pszichopata fixírozó tekintete valójában az önös vágykiélés szándékára utal, és inkább hatalomgyakorlás, semmint a puszta érdeklődés vagy az empatikus törődés jele.

• Egyeseknek meglehetős kényelmetlenséget okoz a pszichopata szenvtelen tekintete, szinte úgy érzik, egy ragadozó szemelte ki őket prédául. Másokat egészen maga alá gyűrhet és megfélemlíthet, sőt uralma alá vonhat egy ilyen tekintet, és szinte fel sem fogják, mi történik velük. Bármi is a nézésük pszichológiai jelentése, nyilvánvaló, hogy egyes pszichopaták esetében a szemkontaktus fontos eszköze mások manipulálásának és uralásának. Ha önnek legközelebb olyan személlyel van dolga, akinek nonverbális manírjai vagy trükkjei – a lefegyverző szemkontaktus, a drámai kézmozdulatok, a „színpadi kellékek”, és így tovább – érezhetően maguk alá gyűrik, hunyja be a szemét, vagy nézzen másfelé, és gondosan figyeljen oda arra, amit a másik személy mond.

• Azonban valószínű, hogy a pszichopaták – beleértve azt a néhányat is, aki gyilkol és csonkít – magatartása inkább a mások érzései és jól - léte iránti teljes közönyből, semmint ördögi gonoszságból ered. A szemük egy szenvtelen ragadozó szem, nem a Sátáné.

• Ahogy mi, a többiek is, a legtöbb pszichopata szélhámos és „szerelemtolvaj” eleinte elrejti a sötét oldalát, és a „legjobb arcát mutatja”. Azonban ők a végletekig visszaélnek az alapigazsággal, hogy a társas érintkezés bizalomra épül, és azzal, hogy lehetetlen mindenre, amit tesznek és mondanak, éberen és bizalmatlanul figyelnünk. Ennek megfelelően, áldozatukat jellemzően lehengerlik hízelgéssel, színelt törődéssel és kedvességgel, valamint a pénzügyeikről és a társadalmi státusukról szóló kitalált történetekkel. A maszkon, amelyet viselnek, hamarosan repedések jelenhetnek meg, de ha valaki egyszer belekerül a megtévesztésből és kontrollból szőtt hálójukba, nagyon nehezen szabadul anyagi és érzelmi károk nélkül.

• A pszichopaták általában homályos vagy ellentmondásos válaszokat adnak, amikor magánéletükről kérdezik őket.

• A pszichopaták ügyesen kiszimatolják, majd kihasználják a gyengéit és megtalálják, hogy milyen húrokat pendítsenek meg.

• Akármi is az oka annak, hogy ön pszichopatával bajlódik, fontos, hogy ne fogadja el, ha az illető önt hibáztatja a saját attitűdje és magatartása miatt. A pszichopaták mindenkivel szemben azonos játékszabályok – a saját szabályaik – szerint játsszák a játszmát. Természetesen az ön személyisége és magatartása hozzájárul valamennyire a kialakuló interakciók konkrét jellegéhez. Például egy olyan nő, aki kiáll a jogaiért, fizikai bántalmazást szenvedhet el, míg egy másik, alávetettségre hajlamosabb nő esetleg egész életében azon töprenghet, vajon éppen merre járhat szoknyavadász férje. Egy harmadik nő esetleg a baj első jelére faképnél hagyja az illetőt, és többé vissza se néz. Mindegyik esetben az alapvető probléma elsősorban az, hogy pszichopata férjjel van dolguk.

• A pszichopaták gyakran azt a benyomást keltik, hogy ők azok, akik szenvednek, és hogy az áldozatok okozzák nyomorultságukat. Azonban sokkal kevésbé szenvednek, mint ön. Ne pazarolja az együttérzést rájuk. Az ő problémáik nem hasonlítanak az önéihez. Az ő problémáik elsősorban abból erednek, hogy nem kapják meg, ami kell nekik, míg az önéi az önt ért testi, érzelmi vagy anyagi támadások eredményei.

• Tartsa szem előtt, hogy a pszichopatáknak erős a szükséglete arra, hogy pszichológiailag és fizikailag uralmuk alá vonjanak másokat. Nekik kell diktálniuk, és tekintélyük biztosításához bűbájt, megfélemlítést és erőszakot egyaránt latba vetnek. A hatalmi harc során a pszichopatákat általában csak a győzelem érdekli. Ez nem azt jelenti, hogy ön ne álljon ki a jogaiért, hanem mindössze azt, hogy valószínűleg nehéz lesz ezt anélkül megtennie, hogy ne kockáztatna súlyos érzelmi és fizikai traumát.

• A pszichopaták személyisége javarészt „kőbe vésett”. Jóformán semmi valószínűsége, hogy ön bármivel is alapvető, tartóst változást ér el abban, ahogy ők magukat és a többieket látják. Megígérhetik, hogy megváltoznak, sőt rövidtávon még javulást is mutathat a magatartásuk, ám az esetek zömében hosszú évek csalódásai várnak önre, ha azt hiszi, hogy tartós pozitív változások következtek be. Bár egyes pszichopaták az életkorral valóban „megpuhulnak” valamennyire, és ezért némileg elviselhetőbbé válik velük az élte, a legtöbb esetben ugyanolyanok maradnak, amilyenek mindig is voltak.

• Lehet, hogy a pszichopatának sikerül szétzúznia az ön önbizalmát, és elhitetni önnel – és az ön barátaival -, hogy nem méltó arra, hogy időt pazaroljon önre, sőt azt is, hogy ön kezd „bedilizni”. Minél többet enged, a pszichopata annál inkább kihasználja önt csillapíthatatlan hatalom- és uralomvágyával. Ahelyett, hogy hiábavalóan kísérletezik, hogy alkalmazkodjon egy reménytelen helyzethez – ami általában egy sor dologba való beletörődést, sőt identitásának elvesztését jelenti -, jobban jár, ha felismeri, hogy érzelmi és fizikai túlélése érdekében kezébe kell vennie a saját életét. Lehet, hogy ehhez cselhez kell folyamodnia – sőt akár veszélyes lépéshez is -, ezért forduljon szakemberhez pszichológiai és jogi tanácsért egyaránt.

Epilógus:

„Felmérhetetlen szociális és anyagi költségeket ró társadalmunkra, ha nem fejtjük meg a pszichopata halálos rejtelmét.

Döntő jelentőségű, hogy tovább folytassuk a kutatást támpontok után.”

                                                                                            Robert D. Hare

Évi