Magyar sorozatgyilkos – Kovács Péter, a martfűi rém - 1. rész

1967. júniusában az öcsödi hídról a vízbe hajították a meggyilkolt Szekeres Károlyné holttestét. Megcsonkított holttestét hét kilométerrel távolabb, a Kőrös partján találták meg. Ő volt az utolsó áldozata annak a férfinek, aki a magyar kriminalisztika történetébe a martfűi rém néven vonult be.

Kevés magyar sorozatgyilkos volt. Kovács Péter, a martfűi rém viszont meglehetősen kegyetlen módon végzett ki a hatból négy nőt, akik áldozatául estek. Ráadásul az akkori magyar belpolitikai helyzet miatt, s mivel a kommunista eszme szerint sorozatgyilkos vagy bűnözés sem létezett, nagyon hamar ártatlan férfi került börtönbe, aki több, mint tíz évet húzott le az akkori, kegyetlen körülmények között.

Kovács Péter, a martfűi rém

Bejegyzésemnek két apropója is van. Egyrészt, eddig a blog – és emiatt restellem is magam – nem foglalkozott ezzel a közvéleményt mai napig izgalomban tartó gyilkossal, másrészt a közelmúltban, televíziós műsorban személyesen is találkozhattam Hajduk Károly színművésszel, aki a filmvásznon nagyon hitelesen formálta meg a négyszeres gyilkos, Kovács Péter személyét, a Sopsits Árpád által rendezett, 2016-ban bemutatott, a Martfűi rém című filmben. Így tehát megérett az idő arra, hogy foglalkozzunk egy kicsit a martfűi rémmel.

A gyilkosságsorozat sajnos több, mint tíz évig felderítetlen maradt, köszönhetően a második világháború utáni áldatlan állapotoknak. A kommunista hatalom számos elvtársat figyeltetett meg, végeztetett ki, mindenkinek mindenki gyanús volt. A magyar rendőrségtől 1945 után legalább félezer tapasztalt nyomozót küldtek el, a szakmai tudás helyett az elvhűség számított. Új, fiatal embereket vettek fel, akik sok esetben alkalmatlanok voltak a rendőri munkára, s mivel az akkori eszme szerint bűnözés nem létezett, ezért nagyon gyorsan kellett ezt az esetet is lezárni, a társadalom felé pozitív képet mutatni. Az 1956-os véres leszámolások lázában égve a lakosságot megdöbbentő emberölés „hiteles” kivizsgálásával és „tisztességes” felelősségre vonásával példát kellett statuálni.

 

Az öcsödi híd

Az első áldozat, Szegedi Margit holttestét 1957. július 23-án a lány sógora, Nyitrai János, a Martfű és Tiszaföldvár közötti műút mellett húzódó öntözőcsatornában találta meg. A lány fején repesztett seb volt, ruháját megszaggatták. Margit a martfűi Tisza Cipőgyárban dolgozott, így a hír gyorsan elterjedt a többi nő között. Margit egy műszakban dolgozott a neki udvarló 32 éves Kirják Jánossal, aki elvált. A fiatal lány olyan férfit szeretett volna, aki legényember, így sokat veszekedtek az egygyermekes férfivel, aki nehezen tudta elfogadni ezt. A nyomozók hamar kihallgatták a férfit, akit egyből hazugságon is kaptak. Mivel Kirják megijedt, azt vallotta, hogy a gyilkosság estéjén az édesanyjánál vacsorázott, aki azonban elárulta a rendőröknek, hogy a férfit bizony már két hete nem látta. A férfi a későbbi vallomásaiban egyre jobban összezavarodott, erős pszichológiai és fizikai ráhatással végül beismerő vallomást tett.

Az elmondottak alapján a férfi július 22-én este 10 óra előtt elment a gyár környékére, ott megvárta a lányt, és egy aránylag járatlan úton hazakísérte. Útközben megkérdezte Margitot, akar-e a felesége lenni, aki nemmel válaszolt, Kirják pedig ekkor előkapta a nála lévő baltát, és életveszélyesen megsebesítette Margitot. A lányt az út melletti kukoricásba vonszolta, megbecstelenítette, majd a kukoricás melletti árokba vitte, ahol a víz alá nyomta, az eszméletlen lány pedig megfulladt. Ezután a férfi kerékpárra ült, hazahajtott és másnap rendesen munkába állt. Kirják mellett két másik férfit is előállítottak, de hármójuk közül ellene szólt a legtöbb bizonyíték, ő tört meg először, a kínvallatások után ő volt hajlandó azt vallani, amit a szájába adtak. Kirjákot a Szolnok Megyei Bíróság 1957. október 26-án elítélte:

Kirják János

„A Magyar Népköztársaság nevében hirdetem ki a bírósági tanács ítéletét. A gyilkossággal és erőszakos nemi közösüléssel vádolt Kirják Jánost a bíróság bűnösnek mondja ki, és összbüntetésképpen halálra ítéli!”

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Leváltár fényképein látható az egykori bizonyítási kísérlet, amely során Kirják megmutatja, hogyan ölt. Életszerűtlen, ahogy a férfi kerékpárjáról és ruházatáról acetonnal mossa le az áldozat vérét, vagy, hogy a nadrágjába rejti a kisbaltát, amely pedálozás közben meg kellett volna, hogy sebesítse őt magát is. A legfelsőbb Bíróság visszaadta új bizonyítási eljárás lefolytatására az első fokon eljáró Szolnok Megyei Bíróságnak az ügyet, ahol újabb halálos ítélet született.

Kirják fellebbezése a halálbüntetés kiszabása ellen

Kirják akkori szolnoki ügyvédjének, Dr. Lánczy Ferencnek köszönhette, hogy végül nem kötél általi halál, hanem életfogytig tartó szabadságvesztés lett a jogerős büntetés. Az ügyvéd alapos volt, szakmailag körültekintő, figyelmes és emberséges, hangsúlyozta, hogy a férfi ruházatán egy csepp vér- vagy ondócseppmaradvány sem volt, holott a ruhaneműket nem mosták ki. A mozdonyvezető, aki állítólag látta a biciklijét a sínek mellett toló elkövetőt, sem ismerte fel Kirjákban a gyilkost, illetve Lánczy a férfi szomszédait is felsorakoztatta tanúként, akik a gyilkosság időpontjában látták őt és beszélgettek is vele. A férfi, hiába írta sorra ártatlanságáról szóló leveleit, hiába kérte felmentését, 11 évet ült a szegedi Csillag börtönben.

A valódi gyilkos eközben tovább szedte áldozatait, igaz, mivel a következő eset öt évvel később történt, a nyomozó hatóság nem vont párhuzamot, bár nem is kerestek azonosságot a két ügy között.

1962. május 4-én a Nagyrév közelében, a tiszai ártér nyárfaerdejében, egy fán fennakadva bomló női holttestet találtak. Az akkor még ismeretlen nő meztelen volt, nyakára zsineget kötöttek, szájába melltartót gyömöszöltek. Mindezek ellenére az orvosszakértői vizsgálat szerint a nő halálát vízbe fulladás okozta, és az ügyet „idegenkezűség hiányában” öngyilkosságként zárták le. Május végén derült ki, hogy a húszesztendős Sipos Ilona, aki szintén a martfűi cipőgyárban dolgozott, már március 5-e óta eltűnt.

 

Korabeli irat a Kirják János ellen folytatott büntetőügyről

1965. április 22-én Tiszakécskénél fogtak ki a Tiszából egy erősen felázott, bomlásnak indult meztelen női testet, a 14 éves, szintén tiszaföldvári Méhész Éváét, aki ugyancsak a Tisza Cipőgyárban dolgozott. A lány kerékpárját és ruháját már korábban megtalálták Martfű közelében, a Tisza árterében. A kislány hozzátartozói már a lány eltűnésekor, március 20-án bejelentést tettek, de a hatóság érdemben ezzel sem foglalkozott. Annak ellenére sem, hogy a két holttest előkerülése mellett legalább két, cipőgyári dolgozó asszony ellen brutális támadást követtek el, de mint később kiderült, több más, szintén megtámadott nő nem tett bejelentést az ellene történt támadásról.

Folytatása következik.

Évi