2020. május 20., szerda

A mániás-depressziós elmezavar bűncselekményei


A mániás-depressziós elmezavar – ahogy arra már a betegség elnevezése is utal – elsődlegesen a hangulati élet zavara. A mánia szó emelkedett hangulatot, a depresszió ennek ellenkezőjét, azaz levertséget jelent. Az érzelmi élet normális hangulati ingadozását jól ismerjük. Örülünk ha jókedvűek vagyunk, ha valamilyen öröm ér bennünket; szomorkodunk, ha valami bánt. A mániás-depressziós betegnél tartós hangulatingadozásokat találunk. Az egészséges ember és a mániás-depressziós beteg hangulati ingadozásai között van egy lényeges különbség. A mániás-depressziós beteg nem azért van emelkedett hangulatban, mert valamilyen öröm éri, vagy nem azért levert, mert valamilyen bánat érte. A tartós hangulati eltérést nem külső okok váltják ki, az belülről jön és ezáltal tárgytalan és lélektanilag nem magyarázható.
A mániás depressziós elmezavarban szenvedők tüneteit talán úgy tudjuk megközelítően megérteni, ha arra gondolunk, hogy egész kis mértékben mindnyájan észlelhetünk saját magunkon is ilyen, igaz, hogy rövid ideig tartó, nem motivált hangulatingadozást. Van úgy, hogy minden ok nélkül, jó kedvben vagy rossz hangulatban ébredünk fel, és ez a hangulat ideig-óráig eltart, anélkül, hogy kiváltó okát tudnánk. A mániás-depressziós elmebetegségeket az ilyen nem motivált hangulati eltérések hosszabb ideig tartó kóros felfokozódása jellemzi.
Hogy milyen rendellenes testi folyamatok indítják el ezt a kóros hangulati elváltozást, azt még nem tudjuk. A betegség nem jár az agyi szövetek kimutatható elváltozásaival. Tudjuk azonban, hogy funkcionális és reverzibilis, azaz teljesen visszafejlődő folyamat.

Mánia és depresszió egymással polárisan ellentétes kóros hangulat. Mégis azért foglaljuk őket össze egy betegségegységbe, mert sok évtizedes tapasztalatok azt mutatták, hogy az alapvető kóros tünet – a hangulat végletes eltolódása – mindkét alaknál közös. Közös az is, hogy e betegségek egyike sem jár az elmeműködés egyéb zavarával, és ha a kóros hangulateltérés újra kiegyensúlyozódik, ha a beteg meggyógyul, személyisége újra teljesen egészségessé válik. Az alaptünet mellett a hangulateltérés csak másodlagos jelentőségű. A két szakasz (mánia és depresszió) egymást felválthatja, vagy ugyanazon beteg életében egyszer az egyik, máskor a másik jelentkezhet, de az is lehetséges, hogy egyik betegnél csak a mániás, a másiknál csak depressziós szakok mutatkoznak. Végül az is előfordulhat, hogy csak egyszer az életben kerül sor kóros hangulatingadozásra. A folyamat az esetek túlnyomó többségében rövidebb-hosszabb ideig (néhány hétig, hónapig, ritkán egy-két évig) eltart és azután teljes gyógyulásba, megy át. Csak a megismétlődés lehetőségével kell számolnunk.

Mániás szakasz
A mániás szakaszt – amely fokozatosan fejlődik ki – az indokolatlan emelkedett hangulat jellemzi. Kezdetben csak azt észleljük, hogy az illető hangulata emelkedetté válik, a szokottnál derültebb, beszédesebb, barátkozóbb. A környezetnek feltűnik az illető tréfálkozó kedve, aki néha órák hosszat elszórakoztat egy társaságot. Ezt a magatartást még senki sem tekinti kórosnak és csak utólag, a betegség kitörése után eszmélnek rá a hozzátartozók, hogy e magatartás már a betegség előjele volt. Erre a kezdeti szakra azonban nemcsak az ilyen kedélyes és ártalmatlan viselkedés jellemző. Az emelkedett hangulat fokozza a cselekvéskésztetést és ennek megvannak a maga, olykor nagyon is veszélyes, következményei. A betegen erőt vesz a vállalkozási kedv, egyik terv a másikat, egyik ötlet a másikat követi, mindegyikbe belekezd és újra elejti. A beteg megingathatatlanul optimista és ez elnyomja a józan önkritikát. Az emelkedett hangulat italozáshoz, máskor könnyelmű pazarláshoz is vezethet: tisztes családapák léha társaságba keverednek, szexuális téren a fokozott nemi vágy meggondolatlan kapcsolatokban, könnyed ismeretségekben keres kielégülést.
A gondolkodást ennek meggyorsulása, illetőleg a gondolkodásnak az a zavara jellemzi, amelyet „gondolatszökellésnek” nevezünk. Egyik gondolat a másik után merül fel, egyik elűzi a másikat, a beteg elveszti előadása fonalát, órákig beszél és mégsem jut el odáig, hogy azt mondja el, amit eredetileg elmondani szándékozott. A mozgás, az arcjáték, a gesztusok élénkek, egyre változók. A mániás betegek emelkedett hangulatuk következtében ingerlékenyek is, de ez az ingerlékenység nem tartós és könnyen csillapítható, ellentétben például az epilepsziások ingerlékenységével. Gyakori sajátosság az összeférhetetlenség. A mániás állapotban téveseszmék is jelentkezhetnek, melyek a fokozott vállalkozási kedvből és a fokozott önérzetből adódnak. A téveseszmék futólagosak, nem épülnek be a személyiségbe.

A nyugtalanság fokozódásával előbb-utóbb szükségessé válhat a beteg zárt intézményben való elhelyezése. A betegség még súlyosabb szakában a nagyfokú pszichomotoros (lelki eredetű és mozgásban kifejezésre jutó) nyugtalanság zavartsághoz is vezethet. Ilyenkor a mánia úgynevezett „agitáló” alakjáról beszélünk.
A mániás szakasz nem mindig fejlődik ki a leírt súlyos formáig. Előfordul, hogy csak enyhébb hangulatemelkedésre, kissé fokozottabb cselekvéskésztetésre vagy vállalkozási készségre kerül sor. Ezt az úgynevezett „hipomániás” állapotot is ismernünk kell, mert ez az az állapot, amelyben a környezet még semmi betegeset nem lát, de amelyben a betegek a legkönnyebben kerülnek összeütközésbe a törvénnyel.
Kérdés, melyek azok a bűncselekmények, melyek a mániás szakaszban előfordulhatnak?
A fokozott vállalkozási készség meggondolatlan gazdasági természetű vagy tulajdon elleni bűncselekményhez vezethet (csalás, sikkasztás stb.) a felfokozott szexualitás és nemi aktivitás szexuális természetű vagy szeméremsértő bűncselekményeknek lehet a forrás (pl. exhibicionizmus). Azt is tapasztalható, hogy a mániás szakaszban egy azelőtt lappangó homoszexuális beállítottság nyíltan előtör, és az azelőtt normális szexuális életet élő beteg homoszexuális cselekményekbe keveredik.
A mániás állapottal járó, imént leírt lelki tulajdonságok az alkoholizmushoz is elvezethetnek, olyan betegeknél is, akik azelőtt sohasem ittak. A beteg hirtelen italboltok, kocsmák látogatója lesz, és ha az ivásban mértéktelenné válik, a szokásos alkoholos bűncselekmények (botrányos magatartás, testi sértés, hatósági közeg elleni erőszak) elkövetésének a veszélye fenyegeti.

A mániás állapotban elkövetett bűncselekmények orvosszakértői megítélésénél a legelső és egyben a legnehezebb feladat a betegség kezdeti szakaszának a felismerése. Amint már említettük, a környezet a beteg viselkedését ebben a szakaszban még nem tartja kórosnak. Hiszen a beteg teljes mértékben tájékozott, látszólag rendezetten viselkedik, tervei és céljai vannak, amelyeket rövid úton megvalósítani igyekszik. Értelmi téren sem észlelhető nála változás. Az eredeti normális kedélyállapot. És a kóros hangulati eltérés között nincs éles határ, így a tüneteket mérlegelő orvos ítélete sem lehet mentes a szubjektivitástól. További nehézség, hogy az orvosszakértői vizsgálatra és a bűnügyi tárgyalásra gyakran csak akkor kerül sor, amikor a mániás szakasz már lezajlott és a beteg újra egészséges. Ilyenkor aztán nehéz megértetni a bírósággal, hogy a szemlátomást egészséges ember, aki előttük vádlottként áll, elmebeteg volt, amikor a bűncselekményt elkövette. A mániás szakban elkövetett bűncselekmények orvosszakértői megítélésénél ezért még a szokottnál is fontosabb a tanúvallomások gondos mérlegelése, a bűncselekmény elkövetési módjának elemzése.
A szakértő csak az így levont tanulságok alapján alakíthat ki a maga és a bíróság részére meggyőző véleményt és biztosíthatja annak elfogadását. Lényegesen megkönnyíti a vélemény kialakulását, ha kimutatható, hogy a cselekmény a vádlott régebbi személyiségével ellentétben áll, vagy ha igazolható, hogy a vádlott mániás-depressziós megbetegedés miatt  már valamikor elmegyógyintézeti kezelésben részesült vagy nem sokkal a cselekmény elkövetése után mániás állapotban elmeosztályra került.
A bűnüggyel járó izgalmak hatására a mániás szakasz olykor hirtelen átcsap a depressziós szakaszba. Arra is gondolni kell, hogy maga a letartóztatás is kiválthat reaktív depressziót.
A kifejezett mániás szakaszban – ugyanígy a hipomániás szakaszban  - elkövetett bűncselekmények orvosszakértői megítélése elég egyszerű. A vádlott a cselekményt olyan elmebeteg állapotban követi el, amikor képtelen annak társadalmi veszélyességét felismerni. Csak a hipománia legenyhébb formájánál elégedhetünk meg, igen megfontolt mérlegelés után, a korlátozott beszámíthatóság megállapításával.

Ezek után felmerül a beteg társadalmi veszélyességének a kérdése, nevezetesen az, hogy biztonsági őrizetbe kell-e őt helyezni?  Ha a mániás szakasz teljesen lezajlott. És ha a vádlott életében mániás szakaszok azelőtt sem voltak olyan gyakoriak, hogy a betegség visszatérő tendenciájától kellene tartani, végül ha a beteg az előző megbetegedés folyamán nem követett el bűncselekményt, úgy a szakértői vélemény megállapíthatja, hogy az elmebetegségéből meggyógyult vádlott társadalmi veszélyessége megszűnt, és így a jogszabály értelmében nem helyezhető biztonsági őrizetbe, illetve elmegyógyintézetbe.

Depressziós szakasz
A depressziós szakasz, vagy más szóval a melankólia a mániás szakasz tükörképe. Ezt a motiválatlan mély lehangoltság jellemzi. Ebben a szakaszban az összes lelki működés lelassul és gátolttá válik. A betegek közérzete rossz, arckifejezésük mély szomorúságot árul el. Homlokukon megjelenik a melankóliás „omega”. Beszédük vontatott, lassú, egy-egy elkezdett gondolatsortól nem tudnak megválni. Mozdulataik tétovák, erélytelenek, önbizalmuk erősen csökkent. Minden elhatározás nehezükre esik, és csak nehezen, ingadozva vagy egyáltalán nem tudják azt végrehajtani. Másodlagos önvádlásos téveseszmék alakulnak ki. A betegek kezdetben csak egyes régebbi vétkeikkel, tévedéseikkel hozakodnak elő, majd ezeket túlméretezve gondolkodásuk központjába állítják. Súlyosabb szakaszban állítólagos bűneik következményeit környezetükre is kiterjesztik, úgy érzik, hogy miattuk az is bűnhődik. Üldöztetéses téveseszmék (illúziók) fejlődnek ki, azt hiszik, hogy megfigyelik őket, rettegnek, hogy vélt bűneik miatt értük jön a rendőrség. Még súlyosabb esetekben nihilisztikus téveseszmék is mutatkoznak; a betegek úgy érzik, szervezetük felmondta a szolgálatot, a megsemmisülés szélén állnak. Ezeket a nihilisztikus téveseszméket a külvilágra is kivetítik, pl: a virágok nem nyílnak, a fák nem zöldülnek, a természet elhal és mindez az ő bűneik miatt. Az ilyen súlyos depressziós tüneteket mutató betegeket már elmegyógyintézetben ápolják.
Igazságügyi elemkórtani szempontból a betegség kezdeti szakasza áll az előtérben. Aktív bűncselekményre az ilyen betegeknél nem kerül sor, azonban előfordulhatnak kisebb mulasztásos jellegű bűncselekmények. Mind a kezdeti, mind  a javulási szakaszban, amikor a pszichomotoros gátoltság még vagy már újra gyenge, nagy az öngyilkosság veszélye, és ilyenkor elmegyógyintézeti elhelyezés javasolt. A betegség tetőfokán a betegek többnyire elmegyógyintézetben vannak. Ha nem így van, úgy az a rendkívül erős szorongás, amely ebben az állapotban az önvádlásos téveseszmékkel jár, az úgynevezett kiterjesztett öngyilkosságban, a családirtásban robbanhat ki. Ha a családirtást kell véleményezni, depressziós elmezavarra is gondolni kell.

A depresszióban elkövetett bűncselekmények esetében mindig a be nem számíthatóságot kell vizsgálni.

A mániás-depressziós elmezavar szakaszokban lefolyó elmebetegség, amely a kóros folyamat lezajlása után teljes gyógyulásba megy át. A gyógyult beteg bűnözése semmivel sem gyakoribb, mint más egészséges embereké. Az ilyen egészséges (gyógyult) állapotban elkövetett bűncselekményekért büntetőjogilag teljes mértékben felelősek az elkövetők. Azt is hangsúlyozni kell, hogy a mániás-depressziós elmezavar az értelmi képességet nem károsítja, és ezért a gyógyult betegek felelősségteljes munka ellátására teljes mértékben alkalmasak.

Évi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Az ismeretlen Ted Bundy

Bizonyára többen felkapják a fejüket a cím hallatán, hiszen az egyik leghírhedtebb amerikai sorozatgyilkosról van szó. Egy olyan emberről, a...