2020. január 29., szerda

Profilozók: Dr. Park Dietz – A gyilkosság pszichológiája


Elképzelhető, hogy hazánkban sokaknak nem ismerős Dr. Park Dietz neve, hiszen meglehetősen mélyen bele kell ásni magunkat a viselkedéselemzésbe, hogy találkozzunk vele, pedig minden idők top tíz pszichiáterének listájában szerepel a neve. Azok között a szakemberek között van, akik Quanticoban, a leendő profilozók kiképzésében vettek részt.
Dr. Park Dietz


Dr. Park Dietz igazságügyi pszichiáter, aki az Egyesült Államok legnagyobb horderejű bűnügyeiben – Arthur Shawcross, Jeffrey Dahmer, Az Unabomber - vett részt, mint tanácsadó, vagy szakértő tanú. Nemzeti hírnévre 1982-ben tett szert, amikor 5 napig tanúskodott a vád szakértő tanújaként John Hinckley ügyében, aki 1981. március 30-án megkísérelte megölni Ronald Reagan elnököt. Akkor, a Harvard Orvosi Iskola pszichiátria professzoraként, a tanúvallomásában elmondta, hogy a lövöldözés idején Hinckley tudta mit csinál, tudta, hogy az helytelen, és képes volt kontrollálni a viselkedését, ami azt jelenti, hogy nem volt jogi szempontból elmebeteg.


Dietz kriminológusként is tevékenykedik, 1987-ben megalapította a Threat Assessment Group, Inc.-et /TAG/ (fenyegetés értékelő csoport), amely a munkahelyi erőszak megelőzésével foglalkozott, különlegessége a fenyegető viselkedés és kommunikáció elemzése és kezelése, úgymint zaklatás, a családon belüli erőszakból eredő kockázatok, és más abnormális tevékenység vállalatoknál, főiskolákon és iskolákban. 2013-ra több mint 20.000 vállalati vezető vett részt TAG szemináriumi képzésen.

Külön vállalata, a Park Dietz & Associates (PD&A), igazságügyi tanácsadó cég, amely bűnözői viselkedéselemzésre, igazságügyi pszichiátriára, igazságügyi pszichológiára és más igazságügyi tudományokra specializálódott, ügyészek, védőügyvédek, valamint polgári perekben a vádlottakat és a sértetteket képviselő ügyvédek szolgálatában. A PD&A nemzeti névjegyzékében orvosok, pszichológusok és visszavonult FBI ügynökök szerepelnek, olyan változatos területek igazságügyi szempontjainak széles körű tapasztalatával, mint neurológia, szociális munka és patológia. A fenyegetés értékelő csoport és a PD&A főhadiszállása is Dél-Kaliforniában van, a PD&A-nek azonban egy második irodája is van Washington D.C.-ben.
Dr. Park Dietz egy tárgyalás során

Korai évek és képzettség:

Dr. Park Dietz 1948-ban született és Camp Hill-ben, Pennsylvániában, Harrisburg külvárosában nevelkedett. Anyja, Marjorie Dietz nővér volt és önkéntes munkát vállalt a kórházban, valamint a helyi elmegyógyintézetben. Apja, akárcsak nagyapja, orvos volt. Dietz 1966-ban érettségizett a Camp Hill középiskolában, és ugyanebben az évben felvételt nyert a Cornell Egyetemre, ahol fő tantárgyként pszichológiát és biológiát hallgatott. A Cornell Theta Delta Chi diákszövetségének tagja volt. 1970-ben cum laude diplomázott pszichológiából. Ebben az évben szenátusi ösztöndíjjal a Pittshburg-i Orvosi Iskola Egyetemére nyert felvételt, majd átkerült 1972-ben a Johns Hopkins Egyetemre. Itt, egy maroknyi másik orvostanhallgatóval a New York-i Grant Alapítvány és az Általános Orvosi Tudományok Nemzeti Intézetének alapításában vett részt egy Viselkedéstudományi M.D. – Ph.D. programban. Miközben 1972 és 1975 között befejezte orvosi tanulmányait, valamint szociális kapcsolatok témakörben megfelelt a Ph.D. tanfolyami követelményeinek, mesterdiplomát szerzett Közegészségügyből.

Korai karrier:

Miután 1978-ban letöltötte a rezidensi időszakot a Johns Hopkins pszichiátriai osztályán, elkezdett tanítani a Harvard Orvosi Iskolában, ahol 29 évesen a legfiatalabb asszisztens professzor volt. A tanítói időszak alatt a Bridgewater Állami Kórház igazságügyi pszichiátriai intézetnének igazgatója volt, amely intézményben Bridgewater-ben, Massachusettsben az elmebeteg bűnözők voltak elhelyezve. Miután 4 évet töltött a Harvardon, docens lett a Virginiai Egyetemen 1982-ben, ahol jogot, orvosi viselkedéstudományt és pszichiátriát tanított a Virginiai Egyetem jogi iskolájában, valamint a Virginiai Egyetem jogi, pszichiátriai és közrendi intézetének orvos igazgatója volt. A Charlottseville-i kampuszon 6 évig tanított, majd jogi professzorrá léptették elő a jogi iskolában, az orvosi viselkedéstudomány és pszichiátria professzorává pedig az orvosi iskolában.

A John Hinckley Jr. per:

Hinckley 1982-es perében Dietz a vád szakértő tanújaként vett részt (mialatt a Harvardon tanított). Az ötnapos tanúskodása alatt, Dietz azt mondta az esküdteknek, hogy Hinckley azt állította, azzal, hogy megkísérelte megölni Reagan elnököt, teljesíteni akarta a célját, hogy lenyűgözze Jodie Foster színésznőt. Dietz szó szerint idézte Hinckley-t: „Tulajdonképpen jól érzem magam, mert nagy léptekben teljesítettem mindent…az ő (Foster) kedvéért tettem…”.
Roger Adelman helyettes ügyész, a legfőbb ügyész azzal érvelt, hogy lehetséges, hogy a lövöldözés idején Hinckley érzelmileg instabil volt, de nem volt mentálisan zavart, hogy ne érthette volna meg, mit tett Reagan elnökkel. Dietz és kollégái írták a vád 628 oldalas jelentését Hinckley mentális állapotáról.
Dietz többfajta személyiségzavarral diagnosztizálta Hinckley-t: nárcisztikus személyiségzavar, skizoid személyiségzavar, és kevert személyiségzavar passzív-agresszív és borderline vonásokkal, valamint tartós szomorúság. A Dietz által írt jelentés szerint Hinckley-nél: „instabil kapcsolatok mintázata, identitászavar…üresség és unalom krónikus érzése… következetes munkavégzés fenntartásának képtelensége…önbizalomhiány tapasztalható.” Azonban Dietz azt is elmondta az esküdteknek, hogy ezen személyiségbeli problémák egyike sem mentesíti Hinckley-t a jogi felelősség alól, amit Reagan elnök megtámadása miatt viselnie kell.
Hinckley elmeállapota elég tiszta volt ahhoz, hogy kiválassza azt a típusú golyót, amivel a legtöbb kárt okozhatja és lépésről lépésre kellett terveznie, hogy közel kerüljön Reagan-hez március 30-án.
A Reagan elnök elleni merénylet
„Képes volt más döntéseket is meghozni ezen a napon”- mondta Dietz. „Eldöntötte, hova megy reggelizni, mit fog enni. Ilyen jellegű személyes döntések sorozatát hozta. Átgondolta, és úgy döntött, hogy megfigyeli a Hilton Hotel környékét. Nem volt semmilyen hang, amely parancsot adott volna neki…úgy döntött, ahogy maga is mondta nekünk, hogy elmegy a helyszínre, megnézi, milyen közel tud kerülni.”

Hinckley védői azzal érveltek, hogy a férfi skizofrén és emiatt büntetőjogilag nem felelős a tettéért. 8 hét tanúskodás után, 1982. június 21-én az esküdtszék felmentette Hinckley-t mind a 13 vádpont alól beszámíthatatlanságra hivatkozva. Ez az ítélet sokkolta Amerikát és Arlen Specter szenátor meghallgatta a szenátus jogi bizottságát, hogy megkérdezze az esküdteket. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság és az Amerikai Törvényszéki Társaság is munkacsoportokat nevezett ki, hogy felülvizsgálják az elmeállapot vizsgálatára vonatkozó tesztet és tisztázzák a szövetségi törvényt.

A per nemzeti reflektorfénybe helyezte Dietz-t, ügyvédek és az FBI is felhasználta különleges tudását. A Virginiai Egyetemen folytatott oktatása 1982 és 1988 között Dietz Dél-Kaliforniába költözésével ért véget, ahol megalapította saját igazságügyi tanácsadó cégét.

Jeffrey Dahmer:

A sorozatgyilkos Jeffrey Dahmer 17 fiút és férfit ölt meg 1978 és 1991 között, egy kivételével mind Milwaukee-ban, Wisconsinban. Dietz a vád oldalán próbálta értékelni Dahmer kijelentését, miszerint bűnös, de nem beszámítható. Dietz 18 órán keresztül készített interjút a gyilkossal, azzal a pszichiátriai leírással, miszerint Dahmer: „érthető, értelmes és igazat mond”. A két napos tanúskodás alatt Dietz elmagyarázta az esküdteknek, hogy Dahmer nem elmebeteg és nem megszállott gyilkos, hanem szexuális zavarokban szenved és szexuálisan deviánsan viselkedik az áldozataival, de szándékosan a mámorig itta magát, amikor gyilkolt. Dahmer azt mondta, hogy 11 áldozatának a koponyáját megtartotta, ami ismét messze áll az elmebetegségtől. Nyugodt volt és értelmes, tudta, hogy ha megtartja néhány „kedvenc tárgyát”, ezek az emléktárgyak nagy rizikót jelentenek, hogy ezekkel a komoly bűncselekményekkel tetten érjék. Dietz-re mély benyomást tett, hogy Dahmer minden egyes gyilkosságánál bonyolult részletekre emlékezett. A két férfi együtt nézte meg Dahmer kedvenc filmjeit: A Csillagok háborúja: A jedi visszatér részét, az Ördögűző 3. részét és meleg pornót.
Dahmer terveket is mutatott Dietz-nek egy templomról, amit a megtartott 11 koponyának tervezett. „Mr. Dahmer rajzolt nekem egy sematikus ábrát, ami a fejében létezett a templomról. Ezen az ábrán 10 koponya látható egy asztalon füstölőkkel, és az asztal két végén egy-egy teljes csontváz, valamint egy lámpa kísérteties fénnyel. Egy fekete bőr széket akart, amiben üldögélve csodálhatja a gyűjteményét. Ha ezt meg tudta volna tenni, kapcsolatba léphetett volna valamilyen spirituális energiával vagy erővel.”

A Star Wars és Ördögűző filmekben is van gonosz karakter, amelyek ezt a templomot inspirálták, különösen a Jedi visszatér uralkodója és az Ördögűző 3. részének ördöge. „Ezekkel a karakterekkel azonosította magát”, mondta Dietz az esküdteknek, „mivel úgy érezte, hogy ő maga mélyen gonosz és korrupt.”
Az 1992-es per végén Dahmer-t a 15 Wisconsinban elkövetett gyilkosságban, melyeket bevallott, bűnösnek találták és 15-szörös életfogytiglani büntetést kapott.

A következőkben egy vele készült interjúból szemeztem:

Amit valójában megpróbálok megtanulni a gyilkosoktól, az a motivációjuk mozgatórugója, ami miatt úgy viselkednek, ahogy. Míg ez meglehetősen egyszerű lehet egy verekedésnél, nemi erőszaknál vagy robbantásnál, addig egy tömeggyilkosság esetén már gyakran sokkal összetettebb. Soha nem a pillanat heve okozza. Ezek magas fokon tervezett, gyakran lejegyzett és mentálisan begyakorolt események, amelyeket megelőz a felderítés és rengeteg előkészület.
Jeffrey Dahmer elsődlegesen azt gondolta (és remélem ez így igaz), hogy olyasvalaki vagyok, aki segít neki megérteni, miért tette, amit tett, amire nagyon kíváncsi volt. Tudta, hogy soha többé nem lesz szabad, ezért meglehetősen készséges volt. Beszélgettünk az életéről, minden egyes áldozatáról, de a reményeiről és álmairól is, a kedvenc pornójáról és minden másról. Ténylegesen hatalommal bíró figurákkal azonosította magát és a Star Wars filmekben lévő szimbolizmusra is vágyott. Olyan nagy széket szeretett volna, mint amilyen Darth Vadernek is volt.
Jeffrey Dahmer

Teljesen biztonságban éreztem magam vele, mivel tudtam, nem vagyok az esete. Nagyon kellemes beszélgetés volt egy kedves emberrel. Ő volt a legőszintébb bűnöző, akit valaha kiértékeltem. Ahhoz voltam hozzászokva, hogy óráról órára hazudnak nekem. Az emberek megjátsszák az elmebetegséget, megjátsszák a visszamaradottságot, megjátsszák, hogy némák, mindenféle hazugságot mondanak a bűncselekményeikkel kapcsolatban. Ő nem tette ezt.

Nem ritka, – ha valakivel váddal kapcsolatban kell találkoznom – hogy találok valami ellensúlyozó tulajdonságot nagyon rossz emberekben. Általában van valami jó is a személyben a szörnyű dolgokon túl. Persze vannak kivételek is – emberek, akik csak rosszak, és nincs bennük semmi ellensúlyozó tulajdonság.
Volt egy bizonyos sorozatgyilkos, akit abszolút dermesztőnek találtam. Ő volt az egyetlen, aki megbéklyózott egész idő alatt, míg vele voltam. Az ügyvédei nagyon gyorsan kirúgtak, amikor meghallották a mondanivalómat. Olyan volt, mintha a megtestesült gonoszt láttam volna. Szóban meg is támadott, amikor beléptem a szobába, elég ravasz módon. Elvégezte a házi feladatát és kiszúrta, amiről úgy gondolta, hogy a gyenge pontom lehet, és ráment arra. Ebben a pszichopaták nagyon tehetségesek. Ő csak úgy ontotta magából a pszichopátiát.
"Egy rendes sorozatgyilkosnak lett volna érzéke hozzá, hogy elfedje a szagot. Szörnyen gondatlan dolog nem gondolni erre." Dr. Park Dietz pszichiáter nyilatkozata arról, hogy Dahmer a lakásában tartotta áldozata maradványait

Vannak emberek, akik olyan erősen terheltek genetikailag a pszichopátiát tekintve, hogy még jó neveltetéssel és a szerető szülőkkel is, akik megpróbálnak minden tőlük telhetőt, kiderül a gyerekről, hogy alapból rossz és soha nem lehet helyrehozni. De ez ritkaság. Sokkal megszokottabb, hogy az emberekből karrierbűnözők lesznek, mert olyan szüleik vannak, akik több szempontból is alkalmatlanok szülőnek, akik bántalmazzák őket, rossz leckéket tanítanak nekik, vagy hagyják, hogy olyan befolyásoló tényezők elől térjenek ki, amelyek megszelídíthetnék a fenevadat. Ezek a tényezők az oktatás, vallás és szociális képességek.

A tömeggyilkosok egységesen öngyilkos hajlamúak. Meg akarnak halni és több mint a fele meg is hal. A tömeggyilkos motiváció öngyilkos része a kritikus pont. Az öngyilkosság minden formájáról, amit tanulmányoztak, tudjuk, hogy előmozdíthat másokat is, emberek nagyobb számát. Ezért az újságírók egy bizonyos ponton észrevették, hogy rossz ötlet az öngyilkosság bizonyos formáit „reklámozni.” Ha nyilvánosságra hozod az öngyilkosság e formáját, akkor sokkal több ilyen jellegű öngyilkosságot fognak elkövetni.
Jeffrey Dahmer a tárgyalásán

Rengeteg oka van annak, hogy az emberek ölnek. Ha diagramokat kellene készíteni az okokról, ami miatt a férfiak vagy a nők ölnek, rengeteg átfedés lenne, de sok nyilvánvaló különbség is. Például, meglehetősen ritka, hogy nők szexuális vágy miatt ölnek, de rengeteg férfi teszi. Nagyon ritka, hogy nők szociális gyengeségből vagy enyhe sértés miatt ölnek, a férfiak között viszont elég gyakori. A másik oldalon viszont a nők sokkal inkább ölik meg saját gyermekeiket – kiváltképpen újszülötteket – mint a férfiak, és sokáig igaz volt, hogy a nők sokkal több mérgezéses emberölést követnek el, mint a férfiak. Az indítékok és a módszerek átfedik egymást – nincs egyértelmű különbség.

Ha a távlatokat nézzük, minden javul, nem pedig romlik. A 18. században élni sokkal erőszakosabb volt, mint ma, legalábbis a nyugati nemzeteket nézve.


Azt gondolom, hogy nagyon könnyen érthető a különböző terrorista csoportokhoz való vonzódás, amelyeket megvizsgálunk. A személyes jellemzők, politikai hajlam és etnikai hovatartozás alapján van olyan csoport, ami mond valami extrém dolgot, ami egy kicsit is rezonál velünk. Erről a személyről azt kell elképzelnünk, hogy úgy érzi, nem fogadja el a családja vagy a párja, aki aszociálisnak érzi magát, vagy nem tud beilleszkedni a világba, és belebotlik egy olyan honlapba, ami az embereknek hatalmat, álmaik beteljesülését, mártírságot vagy sikert kínál fel. Ha valaki mindazzal rezonál, amit ez a csoport kínál, az nagyon vonzó. Akiknek ez nem vonzó, nekik jobb lehetőségeik vannak. Azonban ezek olyan emberek, akiknek silány lehetőségeik vannak.

Évi


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

38 szemtanú – Kitty Genovese megölése – 1. rész

38 szemtanú látta, hogy Kitty Genovesét megtámadták, de csak egyikük hívta  a rendőrséget. Egy emberölés, mely a kollektív csődöt mondás meg...