John Douglas profil - Mary Frances Stoner megölése

1979 decemberében Robert Leary, a rome-i iroda különleges ügynöke telefonon értesített Georgiából egy különlegesen borzalmas esetről, és arra kért, hogy foglalkozzam vele soron kívül. Egy héttel azelőtt a csinos és kedves, 12 esztendős Mary Francis Stoner leszállt az iskolabuszról a Rome-tól kb. félórányira lévő Adairsville-ben, és a kocsibehajtón gyalog indult az úttól körülbelül 100 méterre fekvő ház felé, majd eltűnt. A holttestét később mintegy 15 kilométerrel távolabb, egy szerelmesek által látogatott, erdős helyen találta meg egy fiatal pár, miután figyelmes lett a gyerek fejére borított élénksárga kabátra. Értesítették a rendőrséget, de nem háborgatták a helyszínt, ami alapvetően fontos volt ilyen esetekben. Megállapították, hogy a kislány halálát tompa tárggyal a fejére mért erős ütés okozta. A halottkémi vizsgálat nagy kőre utaló koponyatörést észlelt.  (A helyszíni felvételeken a fej közvetlen közelében egy véres kő látszott.) A nyakon talált nyomok ezen kívül azt jelezték, hogy hátulról kézzel fojtogatták az áldozatot.

Mary Frances Stoner

Mielőtt megnéztem az eset anyagát, szerettem volna minél többet megtudni az áldozatról. Mary Francesről mindenki csupa jót mondott. A leírások szerint mindenkihez barátságos volt, társaságkedvelő, elbűvölő, ártatlan és aranyos teremtés, az iskolai majorette-csapat dobosa, aki szívesen járt iskolába is az egyenruhában. Egy helyes tizenkét éves, aki úgy festett, mint egy tizenkét éves, és nem akart tizennyolcnak látszani. Nem kacérkodott fiúkkal. nem fogyasztott se kábítószert, se alkoholt. A halottszemle egyértelműen kimutatta, hogy szűz volt, amikor megerőszakolták. Mindent egybevetve úgy jellemezhetnénk, hogy sem a környezete, sem egyéb szempontok alapján nem tartozott fokozottan veszélyeztetett, kockázati csoportba.

Miután tájékozódtam, meghallgattam Leary-t, és tanulmányoztam a dossziékat, valamint a tetthelyi felvételeket, az alábbi féloldalas jegyzetet firkantottam le:

SZEMÉLYISÉGRAJZ

Nem: Ffi.

Bőrszín: feh.

Kor: 25-30

Családi állapot: nős(gondok) v. elvált

Katonaság: eü. alkalmatlan v. fegyelmi elbocsátás

Foglalkozás: fizikai; villanysz., vízvezeték-sz.

IQ: átlagos – átlag fölötti

Iskola: max. érettségi;kimaradt

Priusz: gyújtogatás, nemi erőszak

Személyiség: magabiztos, hetyke, hazugságvizsgálón átmegy

Jármű színe: fekete v. kék

Kihallgatás: direkt, projektív

A tettes alkalom szülte nemi erőszakot követett el, és eredetileg nem akart gyilkolni. A holttest zilált ruházata azt jelezte, hogy Mary Francest kényszerítették, hogy levetkőzzön, majd az erőszak után megengedték, hogy magára kapkodja a holmiját. A fotókon láttam, hogy az egyik cipője nem volt bekötve, és a jegyzőkönyv szerint vérnyomok voltak az alsóneműjén. A hátán, az altestén, a lábán nem találtak anyagmaradványokat, amelyek arra utaltak volna, hogy kocsiban erőszakolták meg, nem pedig az erdei talajon, ahol a holttestre rábukkantak.

Tüzetesen megnéztem az egyébként rutinszerű tetthelyi felvételeket, és kezdtem megérteni, mi történt. Elképzeltem az egész folyamatot.

A fiatal, barátságos és hiszékeny Mary Francest bárki könnyen megközelíthette az iskolabusz megállójában, amely nem számított veszélyes környezetnek. Az ismeretlen tettes valószínűleg a kocsijához csalta, majd elkapta, vagy késsel, pisztollyal kényszerítette beszállásra. Az elhagyott hely, ahol a holttestet megtalálták, azt jelezte, hogy az illető jól ismerte a környéket, tudta, hol nem fogják megzavarni.

Az elrablás helyszínéből kitűnt, hogy nem tervezett bűncselekménnyel állunk szemben: az elkövető épp arra hajtott. A kislány barátságos, derűs magatartása az elkövető túlfűtött agyában ártatlan kedvességből kihívó kacérság torzult, mintha a gyerek arra vágyott volna, hogy szexuális játékba bocsátkozzék vele.

Mary szülei, a Stoner házaspár

Természetesen mi sem állt távolabb az igazságtól. Amikor a férfi rátámadt, a kislány halálra rémült, fájdalmában segítségért kiáltozott, az életéért könyörgött. A férfi éveken át dédelgetett ábrándjaival szemben a valóság korántsem volt olyan kellemes. Elveszítette a fejét, rájött, hogy ezzel a kislánnyal nyakig ül a pácban. Ekkor felismeri, hogy nincs más kiút, csak ha megöli. Ám mivel a gyerek éppen ettől fél, nehezebb bánnia vele, mint hitte. Hogy megkönnyítse a saját dolgát, együttműködésre, engedelmességre késztesse a kislányt, azt mondja neki, öltözzék fel gyorsan, és elengedi – vagy hagyja elszaladni, vagy esetleg egy fához köti, és ő távozik a helyszínről. Mihelyt azonban a kislány elfordul tőle, hátulról odalép, és megszorítja a nyakát. Valószínűleg eléggé ahhoz, hogy az áldozat elveszítse az eszméletét, de a megfojtáshoz komoly felsőtesti erő kell. Ahogy az előbb nem bírt a kislánnyal, most ezt sem tudja befejezni. Egy fa alá vonszolja az alélt testet, felkapja a keze ügyébe eső első nagyobb követ, és három-négyszer a lány fejére dobja, ezzel megöli. Nem hittem, hogy az elkövető jól ismerte Mary Francest, de már elégszer láthatták egymást a városban, hogy a kislány ismerősnek találja, ő pedig fantáziálni kezdjen róla. Valószínűleg látta, amikor majorette-egyenruhában ment iskolába.

A fejre borított kabát elhelyezéséből láttam, hogy az ismeretlen tettes rosszul érezte magát a bűncselekmény után. Azt is tudtam, hogy az idő a rendőrség ellen dolgozik. Az ilyen bűncselekménynél és az ilyen intelligens, rendezett gondolkodású elkövetőnél az a helyzet, hogy a tettes minél tovább töpreng a történteken, próbálja megmagyarázni, indokolni, az áldozatot hibáztatni érte, annál nehezebb beismerő vallomásra bírni. Még ha hazugságvizsgálónak vetik is alá, akkor is a legjobb esetben bizonytalan. S mihelyt úgy érzi, lehiggadtak a kedélyek, már nem keveredik gyanúba a távozásával, elköltözik egy másik országrészbe, ahol nehéz felkutatni, és ahol egy másik kislány kerül veszélybe.

Darrell Gene Devier, és a Mindhunter sorozatban őt alakító színész

Világos volt számomra, hogy az ismeretlen tettes környékbeli, a rendőrség már szinte biztosan ki is kérdezte. Együttműködő, de nyegle, és ha megvádolják, nem fog megtörni. Úgy véltem, hogy ennyire kigondolt bűncselekmény valószínűleg nem az első, de jó esély van rá, hogy a tettes korábban nem gyilkolt. Kék vagy fekete kocsija többéves, mert újabbat nem engedhet meg magának, de jól karbantartott, kifogástalanul működik. Minden egybevág. Tapasztalataim szerint az ilyen rendszerető mániákusok általában a sötétebb autókat kedvelik.

Miután mindezt elmondtam a telefonban, az egyik rendőr megjegyezte:

"Tökéletesen leírt egy fickót, akit korábban gyanúsítottunk."

A kérdéses férfi, Darrell Gene Devier továbbra is gyanúsított volt egy másik ügyben, és egy az egyben ráillett a személyiségrajz. Huszonegy éves volt, fehér, kétszer nősült, ugyanannyiszor elvált, pillanatnyilag megint az első feleségével élt. Ágfűrészeléssel foglalkozott Rome-ban, ahol erősen gyanúsították egy 13 éves lány elleni nemi erőszakkal, de sohasem emeltek vádat ellene. Első válása után felcsapott katonának, de engedély nélküli eltávozás miatt hét hónap múlva leszerelték. Egy hároméves, jó állagú, fekete Ford Pintóval járt. A rendőrségen bevallotta, hogy még fiatalkorúként egyszer letartóztatták, mert Molotov koktélt találtak nála. Nyolcadik után kimaradt az iskolából, de az IQ-tesztjei 100-110 pontosra sikerültek.

Azért kérdezték ki, hogy nem látott vagy hallott-e valamit, mivel a Mary Frances elrablását megelőző kb. 2 hétben az elektromos művek megbízásából Stonerék utcájában vágta vissza a távvezeték melletti fák ágait. A rendőröktől megtudtam, hogy épp aznapra ütemezték be a gépi hazugságvizsgálatát.

Azt feleltem, hogy ez nem jó ötlet. Semmi sem fog kiderülni a vizsgálatból, csak arra jó, hogy erőt adjon a gyanúsítottnak, aki még könnyebben megbirkózik majd a kihallgatási folyamattal. Akkoriban nem volt sok tereptapasztalatunk a kihallgatással kapcsolatban, de a börtöninterjúk és a folyamatban lévő sorozatgyilkos-tanulmány miatt úgy éreztem, tudom, miről beszélek. Tény, hogy amikor másnap visszahívtak, azt mondták, a hazugságjelző értékelhetetlen eredményt adott. Úgy véltem, miután most már látja, hogy a gépet is át tudja verni, csak egy módon kaphatják el.

A Stoner házaspár

Rendezzék meg a kihallgatást a rendőrőrsön aznap éjjel. A gyanúsított kezdetben nyeregben érzi magát, ezáltal védtelenebbé válik a kérdezőkkel szemben. A kései időpont egyúttal a hatóság komolyságát, elszántságát is jelzi. Devier tudni fogja, hogy nem várható ebédszünet vagy hasonló, másfelől viszont nem fogják az ugrásra kész sajtó martalékául dobni, ha beadja a derekát. A helyi rendőrség és az FBI atlantai területi irodája együttesen folytassa a kihallgatást, hogy láthatóan egységfrontba tömörülve azt sejtessék, a gyanúsított az államhatalom egészével áll szemben. Az asztalon rakjanak halomba dossziékat, rajtuk az illető nevével, nem számít, hogy csak üres papírokkal tömik tele őket. A legfontosabb pedig a következő: anélkül, hogy egy szót szólnának róla, helyezzék el a véres követ egy alacsony asztalon, a gyanúsítotthoz képest negyvenöt fokos szögben, így el kell fordítania a fejét, hogy ránézzen. Árgus szemekkel figyeljék minden megnyilvánulását - a viselkedését, lélegzetvételét, verejtékezését, a nyaki verőér lüktetését. Ha ő a gyilkos, nem tudja figyelmen kívül hagyni a követ, még ha nem említik, vagy nem magyarázzák is el a jelentőségét.

Meg kell teremtenünk azt, amit „zabszem tényezőnek” neveznek. A Stoner-ügyet tulajdonképpen elméleteim laboratóriumául használtam. Sok, később kicsiszolt módszerünket kísérleteztük ki ekkor.

Nem egykönnyen fog vallani, folytattam. Georgiában nem törölték el a halálbüntetést, de még ha csak szabadságvesztést kap is, az összes többi elítélt rástartol, amiért megbecstelenített egy kiskorút.

Egyszerre legfeljebb két kihallgató legyen a félhomályos, bizonytalanul megvilágított helyiségben, lehetőleg egy az FBI-tól, egy pedig az adairsville-i rendőrségtől. Érzékeltessék, hogy megértik a gyanúsítottat, mi játszódott le benne, micsoda idegfeszültséget kellett elviselnie. Bármennyire gusztustalannak érzik is ezt a színjátékot, tegyenek úgy, mintha az áldozatot hibáztatnák. Célozzanak arra, hogy a lány csábítgatta őt. Kérdezzék meg, Mary Frances csalogatta-e, ő nézte-e ki magának, nem fenyegette, zsarolta-e. Vázoljanak fel neki olyan mesét, amellyel megmentheti a becsületét. Adjanak módot, hogy kimagyarázza magát.

A korábban megismert esetekből azt is tudtam, hogy akár lapos tárggyal okozott ütéssel, akár késszúrással követnek el emberölést, a támadó nemigen ússza meg anélkül, hogy az áldozat vére legalább nyomokban beszennyezze. Ez elég jellemző ahhoz, hogy felhasználhassuk. Tehát azt javasoltam, amikor a gyanúsított kezd akár egy kicsit is elbizonytalanodni, nézzenek egyenesen a szemébe, és szegezzék neki az egész ügy legzavaróbb mozzanatát, azt, hogy Mary vére a kezéhez tapad. „Tudjuk, hogy magán a vére, Gene; a kezén, a ruháján. Nem az a kérdés, maga tette-e. Tudjuk, hogy igen. Csak az a kérdés, miért. Úgy gondoljuk, tudjuk az okát, és értjük is. Csak az a dolga, megmondja, igazunk van-e.”

John Douglas

Pontosan így is történt. Behozták Deviert. Azonnal észrevette a követ, izzadni kezdett, zihálva lélegzett. Testbeszéde teljesen eltért a korábbi kikérdezésekétől: bizonytalan, védekező lett. A kihallgatók a lányra hárították a felelősséget, s amikor úgy látszott, a férfi elfogadja a felkínált verziót, előjöttek a vérmotívummal. Ez teljesen felkavarta. Sokszor abból láthatjuk, hogy megtaláltuk az igazit, hogy elnémul, és feszülten figyel, miközben beszélünk. Az ártatlan kiabálni kezd. De még ha a bűnös ugyanúgy kiabálni kezd is, hogy ártatlannak tettesse magát, akkor is meglátszik a különbség.

Devier elismerte a nemi erőszakot, és bólogatott, amikor a kihallgató felvetette, hogy a sértett megfenyegette őt. Bob Leary azt mondta neki, tudja, hogy nem akarta megölni a lányt. Máskülönben a kőnél hatékonyabb eszközt választott volna. Végül a férfi bevallotta a gyilkosságot és az egy évvel korábbi erőszakos nemi közösülést. Darrell Gene Deviert bíróság elé állították Mary Frances Stoner megerőszakolásáért és meggyilkolásáért, bűnösnek találták, és halálra ítélték. 1995. május 18-án végezték ki a georgiai villamosszékben, csaknem tizenhat évvel a gyilkosság és a letartóztatása után. Ez majdnem négy évvel több, mint amennyi Mary Francesnek jutott ezen a földön.

Az effajta kihallgatás kulcsa tapasztalataim szerint a leleményesség. Használnunk kell a képzelőerőnket. Fel kellett tennem magamnak a kérdést: Mivel foghatnának meg, ha én lennék, aki elkövette? Senki sem sebezhetetlen. Mindenkinek más és más a gyenge pontja. Ami engem illet, amilyen hanyagul könyvelek, könnyen megeshetett volna, hogy az irodavezetőm behív, az orrom elé teszi a költségelszámolást, és jól megizzaszt. De mindig akad valami.

Mindenkinek van egy köve.

Évi