Sorozatgyilkos lélektan V.: A zodiákus gyilkos

A zodiákus gyilkos néven ismert sorozatgyilkos az 1960-as években és a 70-es évek elején tevékenykedett Észak-Kaliforniában. Megesik, hogy a sorozatgyilkosok kommunikálnak a sajtóval és a rendőrséggel, a titokzatos Zodiákus története mégis a bűnügyi krónikák unikális fejezete: az ismeretlen férfi éveken át levelezett a sajtóval, amely üzenetekben élesen bírálta a tehetetlenül vergődő rendőrség inkompetens magatartását, egyszersmind nyíltan beszélt az általa elkövetett gyilkosságokról. A rejtjelezett üzenetek által nyilatkozó Zodiákus legalább hét ember meggyilkolásáért tehető felelőssé, ennek ellenére személyazonossága máig megoldatlan rejtély - a rendőrség soha nem kapta el a tettest. A Zodiákus városi legendává vált és besorolt a 20. század kriminológiai misztériumai közé - valószínűleg sosem fogjuk megtudni, ki is ő valójában.

A 18 éves Cheri Jo Bates-t 1966. október 30-án, szombat éjszaka gyilkolták meg. A lány halála előtt a Riverside Egyetem könyvtárában tartózkodott. A helyszínre érkező nyomozók döbbenettel álltak a történések előtt. A lányt nem rabolták ki, szexuális erőszaknak nyoma sem volt, a tettes sem ruházatát, sem értéktárgyait nem bolygatta meg. A holttest és a holttest környéke tocsogott a vérben: az áldozat hátán egy-, mellkasán három mély vágás volt, torkát pedig hét alkalommal metszette el az ismeretlen támadó, előzőleg könyörtelenül összeverte a diáklányt.

A további vizsgálatok meglehetősen rémisztő körülményekre mutattak rá: a lány citromsárga Volkswagen gépkocsiját üzemképtelenné tették, a könyvtár világítását pedig lekapcsolták az elektromos elosztóról. Cheri Jo Bates gyilkosa kifinomult terv alapján, látszólag minden indíték nélkül végzett a lánnyal. A detektívek tudták, olyan elkövetővel találkoztak, aki előre megfontoltan, élvezetből mészárolta le a 18 éves diákot.

Egy hónapra rá, november 29-én levél érkezett a helyi rendőrség irodájába. Az üzenet a következőt tartalmazta:

"A Vallomás

Fiatal és gyönyörű volt, de már ütött és kopott és holt. Nem ő az első és nem ő lesz az utolsó, éjszakánként virrasztok és a következő áldozatomon gondolkodom. Talán a gyönyörű szőke lány lesz az, aki gyermekekre vigyáz a kisbolt mellett és minden este hét körül lesétál a sötét sikátorba. Vagy talán a formás barna lesz az, aki nemet mondott, amikor randevúra hívtam a főiskolán. Talán egyikőjük sem. De ki fogom metszeni női szerveiket és letétbe helyezem, hogy az egész város láthassa. Ne könnyítsék meg túlzottan a dolgom. Vigyázzanak a testvéreikre, lányaikra és feleségeikre az utcákon és a sikátorokban. Miss Bates ostoba volt. Bárányként vonult a mészárszékre. Nem harcolt. De én igen. Olcsó győzelem volt. Elvágtam az elosztó középső vezetékét. A könyvtárban vártam rá és két percen át követtem. Az elemek lemerültek. Felajánlottam a segítségem. Ezután örömmel beszélgetett velem. Mondtam neki, hogy a kocsim az utcán áll és szívesen hazaviszem. Amikor távolodtunk a könyvtártól, azt mondtam, hogy eljött az idő. Mire ő azt kérdezte: "Minek jött el az ideje?" Azt mondtam neki, hogy eljött az idő arra, hogy meghaljon. Megszorítottam a nyakát és a kezemet a szájára tapasztottam és a másik kezemben levő kicsi késsel elvágtam a torkát. Nagyon odaadóan távozott. A mellei meleggé és keménnyé váltak a kezem alatt, de én csak egy dologra gondoltam. Megfizettetem azért a sok szemétségért, amit az évek során velem tett. Nehezen halt meg. Reszketett és rázkódott, ahogy megtámasztottam a testét az ajkai pedig remegtek. Még egyszer sikoltott és én fejbe rúgtam, hogy befogja a pofáját. Belemártottam a kést és az eltört. Majd bevégeztem a munkát, elvágtam a torkát. Nem vagyok beteg. Nem vagyok elmeháborodott. De a játék nem fog abbamaradni. Ezt a levelet adják közre, hogy mindenki elolvashassa. Talán megmenti azt a lányt, aki a sikátorban jár. De ez már önökön múlik. Én leszek az önök lelkiismerete. Nem az enyém. Igen, a telefonáló is én voltam. Csak figyelmeztetés volt. Legyenek résen...most is fiatal lányokat cserkészek be."

A nyomozók a borítékon egyetlen ujjlenyomatot találtak, melyet sosem sikerült azonosítani. Riverside rendőrfőnöke kapcsolatba lépett az FBI-al, ám az ő nyomozójuk sem tudott érdemi segítséget nyújtani. Mindössze annyi tűnt bizonyosnak, hogy az áldozat ismerte a tettest, vagy legalább a tettes ismerte az áldozatot, így tudott a bizalmába férkőzni. Kézenfekvőnek tetszett, hogy a gyilkos fiatal, megnyerő küllemű férfi, aki könnyedén teremt kapcsolatot és jól kommunikál. ám ezen felül egyéb következtetéseket nem tudtak levonni.

Hat hónappal a gyilkosság után az ügy még mindig lezáratlan volt, ekkor jött egy újabb üzenet a gyilkostól: "Batesnek meg kellett halnia. Többek lesznek még így."

Aláírás nem szerepelt a levélen, ám a szignó helyén furcsa jelzés állt: egy fordított Z betű és egy hármas számjegy. Ekkor még nem tudták, hogy a furcsa szimbólumok az évszázad legrejtélyesebb sorozatgyilkosát takarják. A soha le nem zárt Riverside-i gyilkosság egyedülálló eset maradt: bár a névtelen levélíró újabb mészárlásokat jövendölt, a városban nem történtek ilyesféle bűncselekmények.

1968. december 20-án, pénteken Vallejo város külterületén, a Lake Herman úton egy ismeretlen elkövető két fiatallal végzett, David Arthur Farady-el és barátnőjével Betty Lou Jensen-el.  Az ismeretlen férfi egy világos színű Chevrolet Impalából szállt ki és figyelmeztetés nélkül tüzet nyitott a fiatalok autójára. Ők megpróbálták elhagyni az autót, a fiú, mihelyst kiugrott a járműből, halálos sebet kapott, a 16 éves lány pedig alig tíz métert tett meg, mielőtt leterítették a gyilkos golyók. A támadás alig néhány másodperc alatt zajlott le, majd a gyilkos autóba ült, és elhagyta a helyszínt.

A helyi rendőrség latba vetette valamennyi erejét, ám a helyszínelés csak soványka információkat eredményezett: mindössze annyit tudtak kideríteni, hogy a gyilkos 22-es kaliberű lőszert használt. Nem voltak sem szemtanúk, sem gyanúsítottak. A helyszínről semmi nem tűnt el, a gyilkos nem vitte el az áldozatok értéktárgyait, a fiataloknak nem voltak ellenségeik vagy haragosaik - semmiféle ésszerű indíték nem kínálkozott.

Alig fél évre rá megismétlődött a drámai esemény. A 22 éves Darlene Elizabeth Ferrint és a 19 éves Michael Mageau-t július 5-én éjjel támadta meg a fegyveres. A fiatalok a fiú autójában egy elhagyatott parkolóban álltak, a férfi ismét hátulról közelítette meg a kocsit és egy 9 mm-es fegyverrel adott le lövéseket rájuk. A közelben élők hallották a lövéseket, így röviddel később rendőrök és mentősök érkeztek a helyszínre. Darlenen már nem tudtak segíteni, ő a kórházba szállítás során meghalt, Michael azonban csodával határos módon életben maradt.

A támadás után negyven perccel a Vallejo-i rendőrőrsre beérkezett egy telefonhívás, melyben egy férfihang bejelentette az esetet és a tavaly meggyilkolt pár megölését is magára vállalta.
"Szeretnék bejelenteni egy kettős gyilkosságot. Ha egy mérföldet  megy kelet felé a Colombus Parkway-től a közpark felé, talál két kölyköt egy barna autóban. Egy 9 mm-es Lugerrel lőtték le őket. A tavaly meggyilkolt kölyköket is én lőttem le. Viszonthallásra."

Július 31-én a San Francisco Examiner, a San Francisco Chronicle és a Vallejo Times újságok névtelen leveleket kaptak. A borítékban egy háromfelé vágott rejtvény darabjai voltak. A levélíró üzenet szerint a rejtjelezett üzeneteket az újságok augusztus 1-én kell, hogy megjelentessék a címlapon - arra az esetre, ha nem teljesül a kívánsága, újabb gyilkosságokat helyezett kilátásba. A dokumentumok átvizsgálása után a rendőrség nem talált sem ujjlenyomatot sem mást. A mellékelt kód visszafejtése egy teljes hetet vett igénybe.

Augusztus 4-én újabb üzenet érkezett a S.F. Examiner-hez és az FBI bűnügyi laborjához is. A laboránsok két ujjlenyomatot is találtak ezen, de ezek a bizonyítékok sohasem váltak a rendőrség hasznára.

Szeptember 27-én a San Francisco-tól 96 km-re található Beryessa tó partján Cecilia Ann Shepard és Bryan Calvin Hartnell piknikezett, amikor észrevettek egy idegen férfit a közelben. Különös, riasztó ruhát viselt: fejét csuklya fedte, de a csuklya alatt is napszemüveget hordott, hogy semmiképpen ne láthassák a szemeit. A sötét köpeny mellkasán fura ábra, egy kereszttel illetett kör volt. Bár a férfinél automata fegyver is volt, egy késsel szurkálta össze a lányt és a fiút. Holtnak hitt áldozatait a helyszínen hagyta, majd alig egy órával később telefonon bejelentette a gyilkosságokat a helyi rendőrségen. 

A rendőrség és a mentők kiérkezésekor még mindketten éltek, Cecilia azonban 48 órával később belehalt sérüléseibe. Bryan hosszas lábazódás után felépült.

Október 11-én Paul Stine, San francisco-i taxis egy fehér férfit vett fel autójába, aki a következő sarkon arra kérte őt, hogy álljon meg egy pillanatra, majd lőfegyvert rántott és a taxis halántékához nyomta, majd hidegvérrel meghúzta a ravaszt.  Paul Stine fejét valósággal felrobbantotta a közvetlen közelről leadott lövés. A gyilkos elvette az áldozat tárcáját, majd kiszállt az autóból. A férfi behajolt a kocsiba, leszakította az áldozat pólójának hátsó részét, megtisztogatta a kilincseket és az ablakkereteket, végül pedig megtörölte kezeit. Az ismeretlen elkövető zsebre vágta a póló darabját, majd gyalog távozott.

Ennek a gyilkosságnak azonban szemtanúi is akadtak, három testvér egy második emeleti ablakból látta, ahogy az elkövető kiszáll az autóból, behajol, tesz-vesz, végül pedig komótosan elsétál. Azonnal hívták a rendőrséget, de a férfit nem sikerült előkeríteni. A technikusok átkutatták az utasteret, megtalálták a 9 mm-es lövedéket, ujjlenyomatokra is akadtak, ezek azonban az utasoktól, illetve a rendőröktől származtak. Egy gyanús ujjlenyomat került elő, azonban erre nem találtak egyezést az FBI adatbázisában.

 Két nappal később levél érkezett a S.F. Chronicle szerkesztőségébe, a borítékban az üzenet mellett egy véres szövetdarab is volt, mint utóbb kiderült, ez a meggyilkolt taxisofőr pólójából származott. Ebben a levélben azzal fenyegetőzött, hogy kilövi egy iskolabusz kerekét, a gyerekeket pedig egyenként lelövi. 

Mivel a rendőrség tanácstalan volt, se személyleírás, se bizonyíték nem állt rendelkezésükre, valamint  a gyilkos a módszerein és változtatott, féltek tőle, hogy ezt az ígéretét is beválthatja, ezért a környékbeli buszsofőröket instrukciókkal látták el.

Ezután újabb üzenetek érkeztek, amelyekben olyan információkat közölt a hatósággal a Zodiákus, mely egyértelművé tette, hogy ő az elkövető. Csúfolta és alázta a rendőröket, bírálta munkájukat, fricskát mutatott nekik. A Zodiákus rejtélye megoldhatatlannak tűnő, súlyos problémaként tornyosult a detektívek fölé, sötét árnya további tragédiákat előlegezett meg.
A szakértők számára komoly gondot okozott a tettes viselkedése, nyilvánvaló volt, hogy a Zodiákus személyiségprofilja jóval összetettebb, egyszersmind szokatlanabb, mint az addig lefülelt sorozatgyilkosoké. A Zodiákus nemcsak hidegvérrel ölt és megtervezte a gyilkosságokat, de a rendőrökkel és az újságokkal folytatott intenzív levelezése egyedülálló jelenség volt a kriminológia történetében.

Az utolsó támadásra 1970. március 22-én került sor, amikor egy fiatal nő, Kathleen Jones autózott csecsemőkorú gyermekével a 132-es úton. Egy mögötte haladó autó levillogtatta, és a benne utazó férfi arra hívta fel a figyelmét, hogy az egyik kereke kilazult. Felajánlotta, hogy meghúzza a csavarokat, ám kilazította azokat. Alig pár száz méter után a kerék kiesett, így a még mindig mögötte autózó férfi felajánlotta, hogy elviszi az első benzinkútig. Azonban egyetlen benzinkútnál sem állt meg, a nőn pedig eluralkodott a pánik. Az asszony kihasználta az alkalmat, amikor a férfi kénytelen volt egy piros lámpánál megállni, s gyermekével kiugrott az autóból, és elbújt. A nőt aztán rendőrök kísérték be a rendőrőrsre, ahol a Zodiákus fantomképét megpillantva egyértelműen jelentette ki: "Ő volt az."

Ez volt az utolsó eset, hogy bárki látta az ismeretlen sorozatgyilkost, egyszersmind az utolsó támadás, amelyet bizonyíthatóan ő hajtott végre.

Innentől kezdve már csak levelek érkeztek tőle. A szövetségi nyomozóhatóság mindent megtett a Zodiákus kézre kerítése érdekében, ám az FBI kudarcot vallott; sem kivételes szakértelem, sem a technikai és anyagi erőforrások, sem a szerteágazó tapasztalat, sem a bulldogszerű kitartás nem hozott eredményt. Annak ellenére, hogy számos gyanúsítottat letartóztattak, egyetlen vádemelés sem történt. Sem Rick Marshall, sem Arthur Leigh Allan, sem Lawrence Kane, sem Bruce Davis, sem Michael O'Hare bűnösségét nem sikerült hitelt érdemlően bizonyítani, s bár az írásminták és a személyiségprofilok esetenként komoly egyezéseket mutattak, bírósági vádeljárásra soha nem került sor.

A legnyomósabb érvek Arhur Leigh Allan ellen szóltak.

A Zodiákus 1978 áprilisában hallatott magáról utoljára:

"Kedves Szerkesztő

itt a Zodiákus beszél, aki visszatért. Mondja meg Herb Caennek hogy itt vagyok, mindig is itt voltam. Az a városi disznó Toschi jó de én okosabb vagyok nála bele fog fáradni az egészbe és békén fog hagyni. Várom, hogy készítsenek egy jó filmet rólam. Ki fog vajon eljátszani. Már uralom a dolgokat."

E levél után a Zodiákusnak örökre nyoma veszett, nem írt több levelet, és más úton sem lépett kapcsolatba sem a sajtóval sem a hatóságokkal.
2012-ben egy nyugdíjazás előtt álló rendőr azt állította könyvében, hogy a Zodiákus a mai napig él, 91 éves és Kaliforniában lakik. Kézzelfogható bizonyíték azonban a sorozatgyilkos személyét illetően a mai napig nem került elő, s valószínűsíthetően nem is fog...

Évi