Megérteni Columbine-t

Mondhatjuk, hogy az iskolai erőszak a Columbine középiskolában történtekkel eszkalálódott, majd még több ilyen borzalmas esetet hozott magával, volt olyan iskolai lövöldözés, amely sokkal több áldozatot követelt, mint a Harris-Klebold páros ámokfutása. Sok szakember próbálta megtalálni a válaszokat, megérteni a történteket, hiszen az elkövetők vagy azok hozzátartozóinak kizárólagos hibáztatása nem vezet sehová és nem segít a hasonló tragédiák megelőzésében sem. Sue Klebold könyve sokat segít abban, hogy az elkövetői oldalt is megismerhessük, ám én fontosnak találom a szociálpszichológiai, pszichológiai oldalról történő megközelítést is. Ebben segített nekem Elliot Aronson könyve. Ebben a bejegyzésben megpróbáljuk megérteni, hogy egy ilyen súlyosságú bűncselekményhez nem kizárólag az vezet, hogy a közvélemény szerint az elkövető(k) elmebeteg(ek).

"Szörnyetegek a szomszédban. Mi tette őket azzá?"

Dylan és Eric átlagos, középosztálybeli családból származtak, ahol a szülők rendesen dolgozó, gyermekükkel törődő felnőttek voltak. Családon belül nem érte őket semmilyen negatív hatás, nem voltak alkoholista szülők, nem bántalmazták sem lelkileg sem fizikailag gyermekeiket. A profilozás egyik nagyon fontos szempontja, hogy az elkövetők családi, szociális hátterét vizsgálja, ebben az esetben a család, mint rizikófaktor kiesett. De mi a helyzet az iskolával?

Az iskolai lövöldözések okai

Elliot Aronson szerint az iskolai erőszak hátterében "az okok között minden esetben ott van a kirekesztés, az elutasítás, a megalázás". Nem kell külföldre mennünk ahhoz, hogy lássuk és tudjuk, a magyar iskolákban is jelen van ez a helyzet. A tanulók rétegződnek, aszerint, hogy ki a menő, a népszerű, az átlagos és ki az, aki annyira lent van a népszerűségi listán, annyira kirí a társai közül, hogy állandó zaklatásnak, angol szóval "bullying"-nak van kitéve. A profilozás pedig számtalanszor rámutatott arra, hogy a bántalmazott gyerekekből nagy százalékban felnőttként bántalmazó válik. Eric és Dylan esetében is ez a probléma állt fent, amiről még a szülők sem tudtak. A Columbine-ban történt tragédia kapcsán végzett kutatásaim során felleltem a két fiú naplóját angol nyelven, amiből sütött mindaz a gyűlölet és kilátástalanság, ami a lövöldözésig vezetett. 

A bullying hatásai

Eric esetében talán azért volt nagyobb a gyűlölet és az agresszió, mert előző iskolájában a népszerű diákok közé tartozott, azonban itt, a Columbine középiskolában már kiesett ebből a körből és az úgynevezett "out-group"-ba, a selejtek közé került. Dylan sosem volt igazán népszerű, félénk, visszahúzódó fiú volt, aki senkinek nem keltette fel az érdeklődését, s amikor még a legjobb barátját is elveszítette - a fiúnak barátnője lett, így sokkal kevesebb időt töltött Dylannal - ő végérvényesen azt érezte, hogy senkinek nem kell, semmire nem jó.

"Viselkedésük józan ésszel fel nem fogható. Ha azonban ezeket a jelenségeket elintézzük annyival, hogy egyszerűen egyéni patológiás eseteknek címkézzük, akkor szinte biztosan átsiklunk valami lényegbevágóan fontos fölött. Az amerikai iskolákra vonatkozó személyes tapasztalatom alapján megkockáztatom a kijelentést, hogy az elkövetők nagy valószínűséggel a kirekesztés általános légkörére reagáltak végletes és patologikus módon."

A zaklatás és a bullying 75%-ban köthető az iskolai lövöldözésekhez

A zaklatás és a bullying 75%-ban köthető az iskolai lövöldözésekhez

Ezeket az iskolai zaklatásokat, bántalmazásokat a szülők szinte sohasem tudják meg, hiszen a gyerek épp eléggé szégyelli magát ahhoz, hogy még otthon is beszámoljon róla, mekkora kretén, illetve nem akar árulkodó kis nyomoréknak tűnni, akinek a gondjait a szülei oldják meg. A columbine-i eset kapcsán mindkét fiút érték megaláztatások, ezt később a naplók, az általuk készített videofelvételek is alátámasztották, ám egyikük sem beszélt erről a szüleiknek. Mindketten visszavonultak a saját világukba és együttesen tervezték a leszámolást azokkal, akik a napi nyomorúságukról tehettek. Az iskolai erőszak tanulmányozása során a szakemberek minden esetben rámutattak arra, hogy az elkövetők valamilyen személyes sérelem kapcsán, megtorlásként végeztek társaikkal. Persze mondhatnánk azt is, hogy mindannyiunkat érnek sérelmek, negatív hatások, ám ezeket a gyerekeket hosszú éveken keresztül, napi szinten alázzák meg és bántalmazzák a társaik, az iskolában töltött idejükben tehát a rettegés a domináló érzés.

Aronson könyvében van megoldás erre a jelenségre, az úgynevezett mozaik módszer, amely megtanítja a gyerekeket társaik elfogadására, az együttműködésre, ezáltal a másik megismerésére is. Ennek a módszernek a bevezetésével - a könyvben részletesen olvashatunk erről - tapasztalatok alapján gyengül a kirekesztés, a diákok sokkal jobban megértik egymást és hajlandóak az általuk kevésbé népszerűnek tartott diáktársaik megismerésére. A kevesebb bántalmazás és kirekesztés pedig lehetővé teszi, hogy az "out-group"- ba tartozó diákok is sikereket érjenek el, szeressenek iskolába járni és pozitív jövőképet alakítsanak ki. Talán ha ez a módszer, akkor a Columbine középiskolában is ismert lett volna, akkor Dylan és Eric sem fordul végső elkeseredésében társai majd pedig saját maga ellen.

Ajánlom mindenkinek a fenti könyvet, hasznos és érdekes, óriási segítség annak megértésében, hogy ezeknek az iskolai lövöldözéseknek sokkal összetettebb okai vannak annál, mint hogy valaki egész egyszerűen elmebeteg.

Mit utálsz az iskolában? Az embereket

"A győztesek és a középmezőny igyekeznek elkülönülni a vesztesektől. A vesztesekkel nem vállalnak közösséget, ők a gúnyolódás céltáblái; a vesztesek "szakadjanak meg". De a vesztesek nem tűnnek el, bár néha lemorzsolódnak az iskolából. A legtöbb esetben egyszerűen észrevétlenül kínlódnak, és egyre távolabb és távolabb kerülnek a főáramlattól. Minél kevésbé vesznek tudomást róluk, vagy minél többet csúfolják őket, annál távolabbra sodródnak. Kitörésre ritkán, de akkor megrázó módon kerül sor - komoly kárt tesznek önmagukban és esetenként másokban is."

Évi