Frenológia – Fiziognómia -Antropometria

„Látszik rajta, hogy elvetemült gyilkos!” „Úgy néz ki, mint egy bűnöző!”

Ismerősen csengenek ezek a mondatok, ugye? Többször hallottuk már a televízióban, amikor körözött személy fantomképét, vagy fényképét láttuk, vagy amikor egy interjút láthattunk a börtönben csücsülő elkövetővel. Egyszer még az én számból is elhangzott, amikor egy este édesapámmal gyalogosan hazafelé tartottunk, s bizony jó néhány „éjszakai pillangó” jött velünk szembe. „Milyen érdekes, hogy a rosszarcú emberek többsége ilyenkor este bújik elő.” – mondtam én, de aztán el is mosolyodtam ezen kijelentésemen.

Következzen most egy kis történelmi visszatekintő arra, hogyan próbáltak tudósemberek magyarázatot keresni arra, vajon a bűnözői személyiség megmutatkozik-e a külső testi megjelenésen is, léteznek-e olyan testi adottságok, melyekben kódolva van a bűnözés.

 Évszázadokkal ezelőtt az orvosok úgy gondolták, hogy a külső tulajdonságok elárulják, hajlamos-e az adott ember bűnözésre. Úgy gondolták, a koponyaforma meghatározása – más nevén a frenológia – alkalmas akár a személyiség felmérésére is.

Mitől is válik néhány ember bűnözővé, míg a többség nem? Ugyanazon kísértéseknek bizonyos emberek miért engednek, míg mások a becsületesség útjának szűk ösvényét választják? Néhány évszázadon keresztül szinte azonnal megfelelték ezeket a kérdéseket, hiszen nyilvánvalónak tűnt a válasz: vannak emberek, akik bűnözőnek születtek, akik képtelenek féken tartani antiszociális ösztöneiket, vagy lévén rosszindulatú lények – gonosz istenek, démonok, vagy maga a sátán-, azzá válnak.

A XVI. században tették azt a megállapítást, amely szerint egy személy természete meghatározható arcának külső tulajdonságai - a homloka, szája, szeme, foga, orra mérete, elhelyezkedése, arányai, sőt a haj színe, minősége alapján. Ezt a megközelítést Frenchman Barthelémy Coclés nevezte el „fiziognómiának” és az 1553-ban megjelent Physiognomonia című könyvében fametszetek segítségével illusztrálta.

A bűnözői személyiségről készült első komoly tanulmány az olasz Cesare Lombroso (1835-1909) nevéhez fűződik. Lombroso az 1886-os osztrák-olasz háborúban katonaorvosként szolgált, majd Padovában a mentális betegségek professzoraként dolgozott. Az elmebaj szerkezeti okának feltárása reményében elhunyt betegek agyát vizsgálta az elmebaj öröklődését. Kísérletei sikertelennek bizonyultak, mindaddig, míg meg nem ismerkedett Rudolf Virchowval, a német patológussal, aki bűnözők koponyájának szokatlan jellegzetességeit tárta fel, olyan sajátosságokat, amelyek az ősemberre vagy az állatokra emlékeztettek.

Lombroso ekkor bűnözők fiziognómiájának vizsgálatába kezdett az olasz börtönökben: felboncolt egy kivégzett banditát, különös figyelmet szentelve a koponyának, amelynek csupán rágcsálóéra emlékeztető kicsi, szokatlan, fizikai sajátosságait írja le.

„Amikor ránéztem a koponyára, hirtelen látni véltem, mint óriási rétet a lángoló ég alatt, a bűnöző természetének problémáját, eg kezdetleges lényét, aki személyében reprodukálja a primitív emberiség és alsóbbrendű állatok kegyetlen ösztöneit.”

Lombroso látomását további tanulmányok támasztották alá, eseteit pedig szétválasztotta „alkalmi bűnözőkre” – akiket a körülmények kényszerítenek bűntettek elkövetésére, és „született bűnözőkre – akik rendszeresen elkövetnek bűntetteket örökölt, fizikai megjelenésükben is megnyilvánuló hiányosságukból kifolyólag.

1876-ban Lombrosót törvényszéki orvosnak nevezték ki, óriási feltűnést keltett „A bűnöző ember” című könyvében felállított tétele, amely szerint a gonosztevők szervezete és veleszületett hajlamai már eleve különböznek a rendes emberek testi és lelki berendezésétől.

Egy 1895-ben megjelent, a „A bűnöző antropológiája” című művében 6034 élő bűnőzön végzett vizsgálatok alapján a következő megállapításokra jutott:

-          A gyilkosnak kiálló álkapcsa, pofacsontja, vastag sötét haja, ritka szakálla és sápadt arca van.

-          A támadónak kerek koponyája és hosszú keze van. Ritka köztük az alacsony homlokú.

-          Az erőszaktevőnek rövid a keze és alacsony a homloka.

-          A rabló éppúgy, mint a tolvaj, szabálytalan fejméretű és vastag hajú. Ritkán gyér szakállú.

-          A gyújtogatónak hosszúak a végtagjai, kicsi a feje és az átlagosnál kisebb a súlya.

-     A szélhámosnak erős az állkapcsa és kiugró az állcsontja. Testsúlya nagy, arca sápadt és rezzenéstelen.

-          A zsebtolvajnak hosszú a keze. Magas, fekete hajú és gyér szakállú.

Lombroso első könyvét kritizálói túlságos leegyszerűsítéssel támadták – lássuk be, jogosan. A következő években viszont néhányan az „öröklődő kriminális típus” elmélete mellé álltak. Élete végén viszont Lombroso elismerte, hogy a „bűnöző típust” nem lehet kizárólag fizikai tulajdonságok alapján meghatározni.

Évi