Manapság nagyon trendi lett a közfeladatot ellátó
szervek és tagjainak a média által történő heccelése, ócsárolása,
pocskondiázása. Divatos lett a BKK-s ellenőrök videózása, miközben
szabálysértőkkel szemben járnak el, akik nem éppen szép magyar nyelvünket
használják kommunikációjuk során, divatos lett szapulni a NAV munkatársait, s
bizonyára mindenki emlékszik arra, amikor 2015 februárjában két, munkáját
ellátó NAV-ost támadott meg egy magánszemély Budapesten, az egyiküket
hidegvérrel megölte, a másikat súlyosan megsebesítette. Egyesek részéről a
reakció gyomorforgató volt. Mert hát aki NAV-os, az jó ember nem lehet, néhány
állampolgár szerint a halált is megérdemli. Aztán ott vannak a rendőrök,
mentősök, tűzoltók, akik arra esküdtek fel, hogy szolgálnak, védenek, mentenek.
Naponta az életüket teszik kockára azért, hogy bajba jutott polgártársaikon segítsenek,
és amit cserébe kapnak, az a mocsok, a szánalom, a megvetés. Fotelkommentelők
és "szakértők" ezrei támadják ezeket a kiváló embereket. Én csak
annyit javasolnék nekik, töltsenek el egy-egy napot ebben a munkakörben,
mindjárt más lesz a baba fekvése.
Amikor először olvastam Balázs könyvét, egy kollégám
adta kölcsön. Azt mondta, ha olvastam Moldova György Bűn az élet című könyvét,
ekkor ez is nagyon tetszeni fog. Nem tévedett. A könyv, ahogyan az alcíme is
mutatja: "Célpontban a Rendőrség", az utóbbi évek média által
leggusztustalanabbul tálalt, ezáltal a leghírhedtebbé vált ügyekről szól,
amelyekben nemhogy megkérdőjelezték a rendőrök szabály-, és jogszerű eljárását,
de egyenesen keresztre feszítették a kéklámpásokat, teljesen figyelmen kívül
hagyva, hogy az említett esetekben nem az és nem úgy történt, ahogyan a
televízió és az írott sajtó azt előadta.
"Tudomásul kell venni, hogy a média (a rádió, a
tv, az újságok, az internet) hat a nép értékrendjére, befolyásolja nem csak a
véleményét, hanem viselkedését is. A sajtóval háborúkat lehet szítani, uszítani
lehet (lásd I. és II. világháború). Bűnözést lehet legitimizálni (lásd: Whiskis
rabló ügyét, ahol a sajtó által felállított legenda hatására a népesség nagy
része erőszakos, csőre töltött éles lőfegyvert egyszerű emberekre, gyakran
nőkre ráfogó sorozat-rabló pártjára állt és modern Robin Hood-nak nevezte,
holott egy büdös vasat nem adott a szegényeknek, a rabolt pénzt a saját
luxusára költötte.). Jogsértésekre lehet felhívni (lásd Zsanett ügy utáni
népi-álláspont, miszerint "ha leint a rendőr nem állok meg neki, nehogy
megerőszakoljon engem is...") és persze fordítva: békíteni is lehet és
erkölcsösebb viselkedésmintákat lehet(ne) tanítani."
A szerző |
A könyv olyan nagy horderejű ügyekkel foglalkozik,
mint a "Zsanett-ügy", a 2008. nyarán Soroksáron a romákra törő
fegyveres kommandósok, az arab sakkozó összeverési ügye, a
Bazilikánál meztelen férfit rugdosó rendőrök, a tatabányai iskolarendőr esete,
vagy a Rezesova ügy, hogy ne soroljak fel mindent, bár kétségtelen, hogy minden
történetet szinte fal az olvasó ember, hiszen ezúttal nem egyoldalúan kerül
bemutatásra mindaz, amit a sokat vagy mindent(?) látott újságírók
"precízen, pontosan" leírnak, leírtak. S ha már a Rezesova ügynél
tartunk, a szakértői társadalom is jócskán megitta ennek a levét, hiszen ezután
az ügy után került felülvizsgálatra a szakértői törvény, és született meg az
új, szigorított változata, hiszen ha egy szakértő lefizethető, akkor az összes
szakértő is, ugyebár?
"... ma mindenki rendőrségi szakértő, már csak a
BTK, a Büntetőeljárási törvény, a kriminológia, a kriminalisztika tárgyai: a
kriminál-technika, kriminál-taktika, kriminál-metodika, és a Rendőrségi törvény
áttanulmányozása van hátra..."
Igazságügyi szakértőként bűnügyi technikusokkal
dolgozom, akik naponta látják a halált. Naponta szembesülnek magukat
sérthetetlennek képzelő bűnözőkkel, órákat töltenek el emberölés, öngyilkosság,
halálos közúti balesetek helyszínein, és az a dolguk, hogy legyőzve a kavargó
érzéseket végezzék a munkájukat. Ők pedig mennek, és nem szólnak vissza egy
hívás kapcsán, hogy "bocs de én ma trafiznék, hiszen ahhoz értünk mi a
legjobban". Szakértőként naponta ilyen ügyekkel foglalkozom és elárulom,
baromira nem könnyű egy munkanap után kilépni az ajtón és egyszerűen magam
mögött hagyni az egészet. Szakértőként nem egyszer megtapasztalom az
elutasítást, ugyanazt a mocskot, amit a kollégáim, hiszen én is csak egy
lefizethető korrupt kis senki vagyok, nem pedig a munkáját az esküjének
megfelelően végző ember: "...igazságügyi szakértői tisztségemet a magyar
nemzet javára gyakorlom. Hivatásom gyakorlása során szakmai kötelességeimet
lelkiismeretesen és a legjobb tudásom szerint teljesítem. Isten engem úgy
segéljen!"
Balázs minden ügy kapcsán nagyszerűen bemutatja azokat
a média által használt kliséket, amelyek hatnak az állampolgárok
igazságérzetére, amely elferdített szavak kirobbantják az érzelmeket, amely
kifordított jelzők által a magyarok nagy része szerint minden rendőr egy
állat. Ilyenek a: hazafelé tartott, kétgyermekes családapa, fiú, bácsi, célzott
ütést mért a fejére, a zokogó gyermeke szeme láttára és még folytathatnánk a
sort. Minden hivatásnak megvannak a maga kakukktojásai, az oda nem illő, onnan kirívó
egyedei, és most nem szeretném felsorolni ezeket, pedig naponta szembesülök a
bunkó orvossal, a flegma eladóval, a magát überokosnak képzelő banki
tisztviselővel, mégsem általánosítok. Ja és legfőképpen nem úgy, hogy néhány
ember még életében nem volt rendőri intézkedés alanya (legyen az egy szimpla
közúti ellenőrzés), személyes tapasztalata nincsen, csak olyan jó fröcsögni meg
szitkozódni a monitor előtt a fotelből. Aztán amikor megvan a baj, mégiscsak
azt a mocskos korrupt rendőr hívja, aki csak trafizni tud, meg gyrosozni tilos
helyen.
Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet. A kollégáknak
azért, mert pontosan azt fogják közben érezni, amit én, hogy igenis szolgálunk
és védünk, a laikusoknak, hogy egy kicsit belepillanthassanak a rendőrök nagyon
nem egyszerű mindennapjaiba, hogy megtudják, milyen az, másodpercek alatt
dönteni, miközben okostelefonok kamerái néznek velük farkasszemet, milyen
minden nap a vásárra vinni a bőrüket, pedig ők is apák, anyák, valakinek a
fiai, lányai, akikért otthon ugyanúgy aggódnak, akiket minden nap hazavárnak,
akik arra esküdtek fel, hogy akár az életüket is kockára teszik mások életéért.
Nagyszerűen felépített, kitűnően szerkesztett könyv ez, a megfelelő helyeken ironikus,
szarkasztikus, komoly de egyben vicces is.
"Ők azok, akik még
nem hallottak sírva könyörögve betelefonáló brutálisan összevert idős
emberekről, lakásukban idegen behatolókat felfedező sértettekről, nem láttak
még csavarhúzóval a nyugdíjáért összeszurkált áldozatot, megerőszakolt, zokogó
anyukát és lényegében a traffipaxozásról szóló rémhíreken kívül nem is sokat
tudnak a rendőrségről. Ők azok, akiknek sivár életükben talán az egyetlen
örömforrás, hogy a napközben lefotózott rendőrautók fotóit izzadt tenyerüket
dörzsölgetve az internetre feltöltsék, persze névtelenül és kiélvezzék, hogy
pár napig azzal, legsikeresebb munkájuk gyümölcsével más emberek is
foglalkoznak".
Évi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.