2022. január 11., kedd

Egy sorozatgyilkos megteremtése – Colin Ireland – 2. rész

Vár, hogy valaki szóba elegyedjen vele. Ezúttal Perry B. akad horogra, egy átlagos külsejű amerikai üzletember. Együtt mennek a férfi kensingtoni lakásába. Perry B. először nem hagyja magát megkötözni, de Ireland azt mondja, anélkül nem megy neki. Röviddel később B. az ágyon fekszik, megkötözve, hurokkal a nyaka körül, és Ireland birtokában ismét egy PIN kód van.

„Azt mondtam neki, hogy ez egy hosszú éjszaka lesz, valamit aludnia kellene, ha tud. Csak ültem ott, és rádiót hallgattam. Elaludt, és mialatt aludt, a nyaka köré húztam a hurkot. Alig tért magához, gyorsan ment. Megfojtottam a hurokkal, de alig védekezett.”

Ireland ezúttal is pedánsan megtisztítja a lakást minden nyomtól. Módszerei kipróbáltak, hatékonyak és precízek. Mindent begyűjt, amihez hozzáért, borospohár, ételmaradék, mindent, ami a nyomára vezethetne. Reggel bedobja ezeket a Temzébe, vagy a visszaúton kidobja a vonat ablakából. Egyszer még az elemlámpa elemeiről is lepucolja az ujjlenyomatait, így látta a The Bill című rendőrségi sorozatban.

Három embert ölt meg. Minden terv szerint halad, majdnem minden. Valami azonban zavarja Ireland-et, híres és hírhedt szeretne lenni a gyilkosságaival, de az újságokban nyoma sincsen sorozatgyilkosról szóló hírnek.

A Metropolitan rendőrség nyomozói Perry B. holttestét vizsgálják. A nyakán hurok, alatta fojtogatási nyomok, a csuklóin kötözés nyomai, de sem a holttesten, sem a lakásban nincsen harcra utaló nyom. Peter W., Christopher D., Perry B., három meleg férfi, akik mindhárman a Coleherne-ben töltötték az utolsó óráikat, mielőtt az ágyukban megfojtották volna őket. Az összefüggés nyilvánvaló, csak nem a nyomozók számára. London rendőrségét akkoriban több illetékességi területre osztották fel, a három ügyet különböző egység kezelte, nem volt számítógépes rendszer, ami összeköttetést jelentett volna. Az egyik egység Christopher D. halálát szexuális bűncselekményként könyveli el, Perry B. megölése mögött a maffiát sejtik, senki nem gondol sorozatgyilkosra. A bürokrácia azonban csak az egyik probléma. Évekkel később az LGTB Advisory Group, egy szervezet, mely a rendőrség tanácsadója, egy vizsgálati jelentésben súlyos kudarcnak minősíti az 1993-as gyilkossági nyomozásokat. Intézményes homofóbiáról beszélnek. A rendőrségnek hiányos tudása volt London LGBT közösségéről, a meleg férfiak életéről, és a kötözős kultúráról. Leginkább a melegek szexuális élete érdekelte őket, ehelyett figyelmeztetni kellett volna a közösséget.

De a rendőrség akkoriban nem teszi ezt meg. Egy hátizsákos férfi pedig háborítatlanul utazgat a városban, ezeken a júniusi napokon, célja: a Coleherne.

„Ebben az időszakban eljutottam arra a pontra, hogy gyorsabb lettem. Felgyorsult, sokkal rosszabb lett minden. Olyan volt, mint egy hullámvasút. Ha csak megöltem volna ezeket az embereket és elmegyek, nem viselt volna meg annyira. De öt, hat órát ezekkel a testekkel tölteni, figyelni, ahogy foltosak és hidegek lesznek, ez olyasmi volt, amit őszintén szólva nem tudtam kezelni.”

Június 7-én este, három nappal Perry B. megölése után, Ireland egy 33 éves férfit kísér haza. Andrew C. kelet Londonban, Dalstonban lakik, lakberendezőként dolgozik.

„C. volt az egyetlen, akire vicces módon dühös voltam. Valószínűleg észrevettétek a holttestén.”

Elmúlt éjfél. Ireland és Andrew C. a nappaliban isznak, amikor az utcán, a ház előtt egyre nagyobb lesz a zaj. Az ablakhoz sietnek, hogy megnézzék mi az. Csak egy utcai verekedés, nem több. Nem sokkal később Ireland nekikezd a szokásos rutinjának. Abban a hitben hagyja C-t, hogy izgalmas éjszaka vár rá. Bilincset rak rá, az ágyhoz kötözi, majd a PIN kódját követeli. Amikor a férfi vonakodik azt megadni, a nyaka köré tekeri a hurkot.

Amikor Andrew C. holtan fekszik az ágyon, Ireland átkutatja a lakását a PIN kód után kutatva. Talál egy levelet, elolvassa, és borzalmasan ideges lesz.

„AIDS-es volt. Nem mondta el, nem figyelmeztetett. Totálisan kiakadtam.” 

Ireland C. bőrét több helyen megégeti. Megfogja a macskáját, Millie-t, felakasztja egy kötéllel, majd a testet C. mellkasára helyezi. Egy óvszert C. péniszére húz fel, egyet a macska farkára, majd C. péniszét a macska szájába helyezi, a macska farkát meg a férfiébe.

„Azt akartam, hogy ne legyen méltóság a halálában.” 

Colin Ireland a hírnévért és elismerésért öl. De miért csak meleg férfiakat, és mindenekelőtt miért olyanokat, akik a szadomazo szexet részesítik előnyben? Később ő maga azt mondta, hogy azért, mert ezek a férfiak nem beszélnek a rendőrséggel, mert könnyű célpontok. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy gyűlöli a melegeket, mert a szemében ők betegek és perverzek. Anna Gekoski kriminológusnak később Ireland pedofil férfiakról ír, akik fiatal korában megpróbáltak közeledni hozzá. Gekoski úgy sejtette, hogy Ireland a pedofíliát azokkal a férfiakkal azonosította, aki szadomazochista szexet kedveltek, mert mindkettővel kapcsolatban a hatalom és tűrés praktikáit azonosította. Mert az ő szemében ezek a férfiak az ártatlanságot zúzzák szét. Ireland nem szexuális vágyból ölt, hanem undorból. A „rossz befolyástól” akarta a társadalmat megtisztítani.

Mások azzal érvelnek, hogy Ireland mélyen belül vonzódik ezekhez a férfiakhoz, és ezeket az érzéseket elnyomta magában. A gyilkosságokkal azt próbálta bizonygatni, hogy nem tartozik ezekhez az emberekhez. Ireland nem egyszerűen csak meleg férfiakat ölt, hanem rajtuk keresztül mindig egy kis darabot magából is.

Andrew C. halála után a Metropolitan rendőrség párhuzamokat talál Peter W. esetével. Mindkét férfi meleg volt, a Coleherne vendégei, a saját ágyukban fojtották meg őket. A holttestüket pedig furcsán állították be. Christopher D. és Perry B. felderítetlen ügyét is még egyszer megvizsgálják. Most először akad nyom. Andrew C. lakásában fehér oszlopok tartják az ablakot az utcára néző oldalon. Ezeken az oszlopokon a krimináltechnikai szakemberek ismeretlen személytől származó ujjlenyomatot találnak. Úgy tűnik az illető megfogta az oszlopot, amikor valamit a ház előtt figyelt. Ekkor még nincsen digitális archívum az ujjlenyomatok számára. A nyom gyanúsított nélkül mit sem ér. Az elkövetőé? Ugyanaz, mint a többi gyilkosságnál is? Ezek olyan kérdések, amiket a rendőrségnek tisztáznia kell. De az elkövető megelőzi őket.

Június 12. Egy férfi felhívja a londoni rendőrséget. Arról érdeklődik, miért állt le a nyomozás Peter W. esetében? Talán egy meleg férfi halála nem számít? Majd azt állítja, hogy ő ölte meg Peter W.-t, Andrew C.-t, Perry B.-t és Christopher D.-t. Elmeséli, hogy ő dekorálta ki Andrew C. macskáját a férfi testén, azt mondja, meg kell, hogy állítsák, különben tovább fog ölni.

„Miért csinálja?” – kérdi a nyomozó. „Olvastam néhány könyvet sorozatgyilkosokról. Tudja, azt kérdeztem magamban, vajon ha valaki ezt csinálja, megúszhatja-e?” „De mi volt mindezzel a célja?”  „Egyszerűen csak kíváncsi voltam meg lehet-e csinálni…na jó, magukra bízom a többit. Bye-bye.”

Június 13. A férfi újra jelentkezik a rendőrségnél, azt mondja, egy lakástűznél egy további holttest után kell kutatniuk. Azt is említi, hogy olvasta, az FBI azokat a gyilkosokat, akiknek négynél több áldozatuk van, sorozatelkövetőként osztályozza. Most, hogy öt embert megölt, talán befejezi.

Néhány nappal később újabb holttestet találnak. Emanuel S., 41 éves, máltai szakács, meleg, utoljára a Coleherne-ben látták, megfojtva az ágyában. A lakásában ruhák vannak egy kupacban összedobálva. Valaki megpróbálta meggyújtani azokat, nyilvánvalóan, hogy felgyújtsa a lakást.

Három emberölés egy héten belül, a nyomozók nagy nyomás alatt állnak. Néhány órával a holttest megtalálása után a londoni rendőrség éjszakai sajtókonferenciát tart, sorozatgyilkosra hívja fel a városlakók figyelmét.

Miért akarja, hogy megismerjék a tetteit? Miért vezeti rá a nyomozókat a helyes nyomra? Azt akarja, hogy megállítsák?

Pánik uralkodik el az LGBT-közösségben, akik ezekben a napokban ünneplik a Pride-ot. Szórólapokat osztanak szét több mint 50000 ember között. A képeken a megölt férfiak láthatók. Azokhoz a férfiakhoz szólnak, akik tájékoztatással szolgálhatnak a rendőrség részére. Rövid időn belül jelentkezik egy szemtanú.

Emanuel S.-t egy idegen férfival látta a gyilkosság éjszakáján a metróban. Le tudta írni a külsejét: fehér, 30-40 közötti, magas, borotvált, kerekded arcú, rövid barna hajú, elszíneződött fogakkal.

A rendőrség rekonstruálja az útvonalat, amin Emanuel S. és az idegen azon az éjjelen közlekedett. A Charing Cross vasútállomáson át vezet. Négy térfigyelőkamera helyezkedik el a területen, akkoriban ez különlegesség. Kb. 450 órányi videóanyagot értékelnek ki a nyomozók. Látják, ahogyan két férfi a gyilkosság éjszakáján a vasútállomáson keresztül sétál: S. és egy ismeretlen sötét dzsekiben és farmerben.

Július elején a rendőrség nyilvánosságra hoz egy fantomképet és videokivágásokat.

Colin Ireland egyre gyakrabban látja a beszámolókat gyilkosságairól a tévében, arca villog a képernyőn. Elérte a célját, senki volt, valaki lett. Sorozatgyilkosnak nevezik. Meleg mészárosnak.

De Ireland idegesnek tűnik, egy ismerőse így meséli. Az elmúlt hónapokban sokat tett azért, hogy tudjanak róla, a nyomára bukkanjanak. Amikor idáig elért, ahova akart, mégis aggódni kezd?

Július végén felkeres egy ügyvédet, a rendőrségnek pótló nyilatkozatot akar átadni. Igen, ő az a férfi, akit Emanuel S.-el láttak, de ő nem a gyilkosa. Hazakíséret Emanuel S.-t, ott egy másik férfi nyitott ajtó, nem akart magának bajt, ezért távozott. Nem akar a rendőrséggel beszélni, de megérti, ha beszélni akarnak vele.

Rendőrök érkeznek Sothend-on-Sea-re, hogy elvigyék. Ireland biztosra veszi, hogy nincs a kezükben ellene semmi.

Amit nem sejt: a rendőrök között van az az illető, aki néhány héttel korábban a tőle érkező hívást fogadta, amelyben a négy férfi gyilkosának adta ki magát. Amikor beszélni hallja Ireland-et, felismeri a hangját.

Irelandet őrizetbe veszik, meglepettnek tűnik, amikor a nyomozók az Andrew C. lakásában talált ujjlenyomatokkal szembesítik. A férfi ujjlenyomata az. De minden felelősséget elhárít magáról az emberölésekkel kapcsolatban, majd napokig hallgat. A nyomozók taktikai manőver bevetése mellett döntenek, a férfi hiúságára játszanak.

Csupán Emanuel S. és Andrew C. megölésével vádolják meg, azzal a két cselekménnyel, ahol a gyanú egyértelműen őt terheli. Vizsgálati fogságba kerül, a nyomozók azt remélik, hogy talán az nyomasztani fogja, hogy nem a zseniális sorozatgyilkosként kezelik, ahogyan szeretné, hanem csupán, mint egy kétszeres gyilkost. Néhány hétig a börtönben ül, hallgat, majd egy nap, amikor egy bírósági tárgyalásról visszatér, beszélni akar a rendőrökkel.

„Egy hónapon keresztül a börtönben a mentális állapotomról gondolkodtam, és arról, ami történt. Valószínűleg csak tegnap határoztam el magam. Egy olyan szituációba akartam vinni magam, ahonnan nem sikerült visszatérnem. Úgy gondolom, hogy a vallomás, amit most készülök tenni, hosszú börtönbüntetést fog nekem eredményezni, ami megfékez engem, ami meggátol abban, hogy másoknak ártsak.”

Ireland a kihallgató helyiségben ül. Mindent elmond, érzelmek nélkül, részletesen. Hogyan ölte meg Peter W.-t, aztán Christopher D.-t, Perry B.-t, Andrew C.-t. Az utolsó, ötödik áldozata, Emauel S., Ireland szerint gyanakodni kezett, amikor megkötözte. De akkor már késő volt. Ireland elmeséli, hogyan gyújtotta fel S. lakását, nem tudja miért. Eljutott egy pontra, ahol már nem tudott megálljt parancsolni magának.

„Úgy gondolom, van bennem valami destruktív. Néha romba dönteném az egész világot.”

Büszkén mesél Ireland a sorozatgyilkosokról és profilozókról olvasott könyvekről. A The Bill című tévésorozatban látta, hogyan kell a nyomokat eltűntetni. Nevet. Amikor a nyomozók azt kérdezik, miért állította be a holttesteket, ahogyan tette, azt válaszolja, arra volt kíváncsi, a nyomozók hogyan reagálnak.

1993. december20-án, egy évvel a nyilatkozat tétele után, hogy ő sorozatgyilkos, Colin Ireland-et Old Bailey-ben életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélik. A bíró rendkívül félelmetes és veszélyes embernek nevezi. „Egy ember életét elvenni szégyen. – magyarázza. Öt ember életét elvenni mészárlás.” Előtte azonban Ireland a barátainak és ismerőseinek karácsonyi lapokat küld: „Nézzétek december 20-án a híreket.”

2012. február 21-én halt meg a Wakefileld börtönben, nyugat Yorkshire-ben. Természetes halállal.

Évi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

38 szemtanú – Kitty Genovese megölése – 1. rész

38 szemtanú látta, hogy Kitty Genovesét megtámadták, de csak egyikük hívta  a rendőrséget. Egy emberölés, mely a kollektív csődöt mondás meg...