Az ölés vágya velünk született - 2. rész

Hol találkozunk modern társadalmunkban ezzel a vággyal?

Például a filmekben vagy az irodalomban. Ott gyakran esik szó vérszomjas állapotokról. A „Django elszabadul” című Quentin Tarantino filmben elég egyértelműen megmutatkozik az appetitiv agressziónk. A film a 19. század közepén az amerikai déli államokban játszódik. Egy rabszolga kiszabadul a fogságból és bosszút áll. A néző átnyargal vele az áldozat oldaláról a vadász oldalára. Vadászata számunkra erkölcsileg még szükségesnek is tűnik, ezért tudunk azonosulni vele. Alattomos módon használja fel Tarantino az emberek erőszakban lelt veleszületett örömét: először áttöri a nézők gátjait, majd előtérbe kerülhet a vérszomj, és az erőszak magával ragadja a nézőt.

 

Hol lehet a vadászati vágyat aktívan kiélni?

Sok lehetőség van. A tőzsdén, a focipályán, vagy a videojátékban. Talál olyan szelepeket, amelyek nem kerülnek erkölcsi konfliktusba.

 

Elmélete szerint ez a vágy a nők esetében kevésbé jelentős. Miért?

Az agresszív viselkedés a szabályozórendszer, a neurotranszmitterek és a hormonok komplex interakciója során keletkezik. És ezek a faktorok különböznek a nőknél és a férfiaknál. Leginkább a tesztoszteron termelése magasabb a férfiaknál. A tesztoszteront úgy kell elképzelni, mint az agy jutalmazó rendszerének a turbó töltőjét. Ennek megfelelően az erőszakra való öröm is megnövekszik. Én azt a fajta kísérletet is hiányolom, amely azt vizsgálja, milyen jól lehet előidézni nőknél a vadászatra való vágyat. Az izraeli hadseregen kívül nem ismerek olyat, ahol egy csoportból az összes nőt besorozták volna. Bár léteznek harcos nők, aki vérszomjasok tudnak lenni. De túlnyomó többségben a férfiak indulnak háborúba, ők verik egymást úgy meg, hogy kórházba kerülnek vagy a számítógépen lövöldözős játékot játszanak.

 

Nem bizonyított, hogy a tesztoszteron agresszív viselkedéshez vezet. A nemspecifikus különbségek nem inkább a szocializációtól függnek?

Természetesen a biológia és a szocializáció együtteséből keletkeznek. Nők is lehetnek nagyon agresszívek. De ez általában eléggé reaktívan mutatkozik meg és gyakran befelé irányul. Akár önsebző magatartás módján.

 

Epigenetikával is foglalkozott: egy tanulmányban azt vizsgálták a kollégáival, hogy a traumatikus erőszakélmények örökölhetők-e.

Nőket kérdeztünk arról, hogy terhességük idején elszenvedtek-e családon belüli erőszakot. Az érintetteknél bizonyítható volt, hogy a gyermekeik epigenetikusan másképpen programozódtak. Ez elsősorban a genom azon részeinél mutatkozott meg, melyek az agy, az immun-, és a szív-érrendszer fejlődéséért felelősek.

Hogyan nyilvánul meg ez a programozás?

Minél több és erősebb erőszakélményről van szó, annál jobban voltak érintettek a szabályozó rendszerek. Például az immunrendszer jobban kiéleződött a harcra és a sérülésre, mint az idegen baktériumokra. Ez azt jelenti, hogy jobban boldogul egy vágott sérüléssel, mint egy vírussal. A stressztengely is feltűnő volt az agyban. Az érintettek sokkal gyorsabban bújnak ki a bőrükből, gyorsabban elfutnak és gyorsabban ütnek vissza. Az empátia szabályzásuk is érintett volt, a képesség arra, hogy másokkal együtt érezzenek.

 

A gének ilyen módon alakíthatnak valakit erőszakos bűnözővé?

Nem. Bár a genetikai hajlam lehet megfelelő táptalaj, de végeredményben rengeteg tényező szerepet játszik. Ezen kívül ez a programozás nincsen kőbe vésve, hanem befolyásolható, például pszichoterápiával.

 

Sokan azt gondolják, minden gyilkos pszichopata.

Ez tévedés. Én magam sem gondolom, hogy a gyilkosok szükségszerűen empátianélküli lények. Aki azonban súlyos bűncselekményeket akar elkövetni, annak az empátia szabályozás mesterének kell lennie. Egy sorozatgyilkos éjszakánként ölhet és ennek ellenére képes nappal a családjával és a kutyájával törődni. A kihívás az, hogy pont akkor legyek empatikus, amikor én akarom, és teljesen hűvös maradjak, amikor az áldozatot szemelem ki. Ha egy vadász minden szarvas elejtésekor sírva fakad, ahelyett, hogy örömet érezne, nem sokáig fog az állásában maradni. Ezt át lehet vezetni egy ember megölésére is: Aki beleképzeli magát az áldozat helyébe, nem lesz jó vadász. Az ölést pozitívan kell megélni.

 

Hogyan lehet a nyugati társadalmakban, hogy háborús vezető nélkül is megtanulják az emberek ezt a veszélyes szabályozást?

Ezzel a képességgel szinte kizárólag csak azok rendelkeznek, akinek gyermek és fiatal korukban masszív erőszakot kellett átélniük. Ha az apám részegen jön haza és nem tudom megjósolni, hogy ma elver-e vagy sem, megtanulom magam érzelmileg elszigetelni. Egy lány az apjának testileg alá van rendelve, ezért inkább az önsebzésre hajlamos. Egy fiú általában valamikor visszaüt. Az ilyen tapasztalatoktól sokan később bűnözővé válnak. Egy dán tanulmány mutatott rá az összefüggésre. Négy férfiből, akik gyermekkorukban súlyos erőszak miatt kórházba kerültek, egyiküket később erőszakos bűncselekményért ítélték el.

Ezeket a cselekedeteket nem inkább a mélyen gyökerező frusztrációval és „rövid gyújtózsinórral” magyarázzák, mint az ütésre való vággyal?

Az appetitiv és a reaktív agresszió gyakran együtt lépnek fel. Ez is ezt mutatja: a traumatikus élmények és bántalmazások előrevetíti az emberek számára, hogy valamikor maguk reagáljanak és egy frusztrációs pillanatban visszaüssenek. Aztán megállapítják, hogy egy ez pozitív élmény. Rákapnak az ízére, és maguk is elkövetővé válnak. Gyakran a gyermekeikkel szemben is. Ez egy ciklust eredményezhet, amely generációkon keresztül ívelhet.

 

De nem minden bántalmazott lesz bántalmazó.

Nem. A többség, akit bántalmaztak, nem lesz később erőszakos. De visszafelé igaz: Majdnem minden erőszakos bűnöző szenvedett el erőszakot gyermekként.

 

Milyen relevanciája van ennek a társadalomra nézve, hogy ezeket a férfiak frusztrációból vagy örömszerzésből cselekednek?

Ez annál a kérdésnél fontos, hogyan tudunk ilyesmit megakadályozni. Ami a bűnözőkkel való eljárás során kimarad az az, hogy mekkora a kísértés számukra, ismét erőszakossá válni, ami óriási visszaesési százalék. A jogrendszerünk a büntetésen alapszik. De tévedés azt gondolni, hogy egyedül a szankcióktól való félelem távol tarja a férfiakat attól, hogy a vágyukat kiéljék.

 

Mit javasol?

Három lépés az alap. Elsőként a gyermekkorban elszenvedett szörnyű élményeket kell feldolgozni. Sokan szenvednek rémálmoktól, mélyen gyökerező félelmektől és traumatikus stressztől. Egy ilyen embernek meg kell tanulnia, hogy megértse az érzéseit, és jobban szabályozza azokat. Akkor nem lesz azonnal ingerlékeny. Másodszor, a harci impulzusokat kordában kell tartani. Mikor kap kedvet mások provokálásához? Hogyan akadályozza meg? Tud találni más módot az oldáshoz? A borzongást valahol máshol kell keresnie.

Például a rögbiben?

Pontosan, a sportban. Vagy virtuálisan, egy videójátékban. A lényeg, az elkövető többé ne támadjon emberre. Világodnak kell lennie számára, hogy másként nem lesz pozitív szociális szerepe a társadalomban. A harmadik lépés, hogy kiemeljék a környezetéből. Ha egy bűnöző fiatalkorút az otthonában továbbra is bántalmaznak, gondozó családnál kell elhelyezni. Ha a bandájával folyamatosan mértéktelenül sört iszik és verekszik, ki kell emelni a bandából.

 

Egy elkövetőt úgy kell kezelni, mint egy áldozatot, támogatni kell és terápiát alkalmazni.

Igen. És ezzel többeknek problémája van. Ez az ellenállás a kutatásra is hatással van. A társadalom nem kész arra, hogy olyan tanulmányokat finanszírozzon, amelyben intézkedéseket tesztelnek, amelyek ezeket a fiatalembereket a visszaeséstől menekítik meg. Az emberek nem akarnak a bűnözőkkel jót tenni. Ez egy paradoxon. Ha gyerekeket katonának képeznek ki, óriási az egyetértés abban: az ártatlan gyerekeken segíteni kell. De senki nem akar arról hallani, hogy a börtönökben lévő bűnözők legnagyobb része maga is áldozat volt.

 

A túlkapásokkal találkozott az afrikai háborús területeken. Mi a helyzet a mi társadalmunkkal? Mi sokkal békésebben élünk együtt.

Vékony jégen lépdelünk. A második világháború óta megnövekedett a morál és az éberség. De tévedés azt gondolni, hogy emiatt a gátakat nehéz ledönteni. Az erőszak iránti vágyat könnyedén újra lehet éleszteni, még nagy kiterjedésben is.

 

Hogyan történhetne ez meg?

A Corona vírus kapcsán összeesküvés elméletek nyertek teret, egyre több ember gondolja, hogy a kormány galád módon megkerüli őt. Először tüntetnének, majd fegyverhez is nyúlnának. Ezt igazságosnak, erkölcsileg még szükségesnek is tartanák. Majd megállapítanák: Ez még örömet is okoz! Ez egy olyan mozgalom lenne, amit nehéz lenne feltartóztatni. Az erőszak fellángolásait nagyobb csoportokban újra és újra megfigyelhetjük. Amikor egy tüntetés alkalmával szélsőséges események történnek, mindig felvetődik a kérdés, hogy a jobb oldali extremisták, vagy a bal oldali extremisták voltak-e? Én azt mondom: Az ember.

 

Éviog