Az ölés vágya velünk született - 1. rész

Beszélgetés Thomas Elbert neuropszichológussal a gonoszról, amit minden ember magában hordoz

Csak a pszichopaták élvezik a gyilkolást? Semmi esetre sem, - mondja Thomas Elbert.

A gonosszal kapcsolatos kérdések egyidősek a civilizációval: Miért bántják egymást az emberek? Mi vezet agresszióhoz? A pszichológia tudománya számos magyarázatmodellt fejlesztett ki ezzel kapcsolatban. Az emberek az erőszakot egyrészt eszközként használják egy bizonyos cél eléréséhez: amikor a rabló leüt egy embert, hogy megszerezze annak pénzét. Másfelől erőszakosan reagálnak az emberek valamire, ami velük történik: fiatalok randalíroznak, mert frusztráltak, szoronganak.

Thomas Elbert intenzíven foglalkozik ezzel a kérdéssel. Válaszai azonban néhány munkatársa körében vitatott fogadtatásra leltek. Elbert szerint létezik egy harmadik jelentős motiváció az agresszióra: az emberben kialakult, hogy élvezetet érez, ha vadászik, odavág, öl. Legalábbis a férfiak.

A 71 éves Thomas Elbert nyugdíjas klinikai pszichológus professzor, a konstanzi egyetemen, ahol viselkedés-, és idegtudománnyal foglalkozik. Traumakutatóként olyan emberekkel foglalkozott, akik folyamatosan erőszakot éltek át. Csapatával elkövetőkkel is beszélgetett, például katonákkal és lázadókkal olyan háborús övezetekben, mint Burundi, Uganda, Kongo vagy Kolumbia. Kutatásaiért többször kitüntették.

Elbert Úr, kutatásai során kifejlesztett egy kifejezést, ami az erőszak utáni vágyat fejezi ki: az appetitiv agressziót. Mit ért ezalatt pontosan?

Az instrumentális és a reaktív agressziótól eltérően az appetitiv agresszió belső kényszerből alakul ki. Az agresszív viselkedés aktiválhatja a jutalmazó rendszerünket: a harc a focilabdáért, a vadászat vaddisznóra, vagy akár emberre jó érzést válthat ki, és nemcsak azért, mert ez által elértünk valamit, ami örömet okozott nekünk , hanem mert a vadászat, támadás, odacsapás önmagában élvezetet okozhat, az emberek valóságos vérszomjat érezhetnek, ezáltal kialakulhat a vágy még több után. Étvágyat kapunk a vadászatra és akár az ölésre. Ez az étvágyunk velünk született, ahogy a szex utáni vágy is. Az utóbbiból korábban, az előbbiből manapság csinál tabut a társadalom.

Hogyan jött rá arra, hogy létezik az erőszak utáni vágy?

Traumakutató vagyok, és többek között gyakran utaztam afrikai háborús övezetekbe. Olyan emberekkel foglalkoztam, akik szervezett erőszak áldozatai lettek és nem találtak vissza az életükhöz. Egy csapattal sikerült olyan terápiát kidolgoznom, ami háborús traumatizáltaknak segít. A helyszínen akartuk jobban megérteni, mi történt ezekkel az emberekkel, és az mit vált ki belőlük. Ha egy falut leégettek, megvizsgáltuk a túlélőket, és megpróbáltunk nekik segíteni. Persze azok is ott vannak, akik a falut leégették, akik raboltak, erőszakoltak és öltek. Velük muszáj beszélni, hogy megérthessük, mi hajtja őket. Csak így lehet az erőszak körforgását megtörni.

 

Mit meséltek az elkövetők?

Lázadókkal, népírtókkal, egykori gyerekkatonákkal és gengszterekkel is beszélgettem. A beszámolóik megráztak, azért is, mert egy túlnyomóan emberi természet vált láthatóvá: többen az ölést pozitív mámorként jellemezték. Nem volt elég nekik, hogy másokat legyőztek, azt mondták: az áldozatnak vérezni, ordítania kell. Egy egykori gyerekkatona Kongóból elmesélte, hogy a nagybátyjával minden este unottan ültek a kunyhójuk előtt. Úgy döntöttek, vadászni mentek, azonban nem kecskét akartak lopni a szomszéd faluból, hanem embert akartak ölni, belső indíttatásból, a vadászat öröme miatt. az első vizsgálatok során sokkoltak minket ezek a dolgok.

 

Érthető.

Kiegyenlítésképpen kimentünk a természetbe. A szafarin a kamerámmal figyeltem. Ha állatokat figyelhetek meg, örömszerű érzéseket tapasztalok. Le voltam nyűgözve, amikor ragadozókat vadászni láttam. Aztán azt kérdeztem magamtól: Valami hasonlót érzel most, mint azt embervadászok? Honnan jön ez a pozitív érzés? Miért motivál ez téged? Végül összeállt a kép: Akár fényképezőgép, akár fegyver, az emberben ott a veleszületett vágy a vadászatra.

 

Van különbség, hogy az ember állatokat vagy embert öl.

De ez áthidalható. Természetesen létezik gátoló tényező, hogy a saját fajunkat ne támadjuk. Ezért nem törjük be folyamatosan egymás fejét. Az életben a közösségre vagyunk utalva. Az, hogy a vadászat utáni vágy velünk született, nem jelenti azt, hogy ne lennének szabályozó elemek. Nemcsak az appetitiv agresszió része a biológiánknak, hanem a szabályok és az erkölcs szerinti élet utáni igény is. Gyerekként megtanuljuk mi a helyes, mi a helytelen. Ennek megfelelően tanuljuk meg a vadászat iránti vágyat is szabályozni. Ez a belső gát tart minket attól távol, hogy erőszakoljunk, vagy akár öljünk. De ezt a védőfalat át lehet hatolni.

 

Hogyan működik a fal?

Az érzelmek szabályozásával. Ha az ember vét a társadalom erkölcsi előírásai ellen, szégyelli magát. Ha a sajátja ellen vét, bűnösnek érzi magát. Mások pillantása okozza a szégyent, a sajátunké a bűntudatot. Mindkettő megakadályoz minket abban, hogy a vadászösztönünket olyan formában éljük ki, ami erkölcsileg nem elfogadott.

 

Hogyan törik át az a fal?

Ha mások megdicsérnek a tettemért, feloldódik a szégyen. És ha meg tudom magamnak magyarázni erkölcsileg a cselekedetemet, akkor teljesen megszűnik a bűntudat. Ez történik például az elembertelenítés vagy a propaganda során. Az ellenséget féregnek nyilvánítják, amit el kell pusztítani. Vagy, ahogy az iszlám terroristák gondolkodnak, isteni akaratot teljesítenek, ami a legmagasabb erkölcsi minőség. Az ember meg van róla győződve, hogy helyesen cselekszik, áthidalja a gátat és helyet talál az agresszió pozitív izgalmának. Ekkor az adrenalin, kortizol és az endorfin a testet egy mámorszerű állapotba helyezik. A tesztoszteron erősíti a hatást. Hasonló módon segít az alkohol és más drogok, hogy az agresszió iránti vágyunkat szabadon engedjük. Gátolják az agynak azt a területét, amely a viselkedésünket szabályozza. Hirtelen könnyebben kiélhetjük, ami örömet okoz nekünk. A harci kedvet is. A legnagyobb öröm pedig fiatal férfiak számára, csoportokban vadászni. Ez erősíti a hatást.

Kábítószer nélkül milyen gyorsan zajlik le az oldódási folyamat?

A háborús övezetekben sokan beszéltek arról, hogy az első cselekedetük után napokig nem tudtak aludni. A második alkalommal már jobb volt. A parancs az parancs. A harmadik alkalommal már örömet okozott – egészen a vérszomjig. Így az agy pozitív visszacsatolás ciklust kap.

 

Vannak emberek, aki különösen fogékonyak?

12 éves kor körül az appetitiv agresszió felélesztése a legkönnyebb. Néhányuknak megszokási fázisra sincs szüksége, már az első cselekmény után jó érzés fogja el őket. Minél idősebb az ember, annál nehezebb harci gépezetté kiképezni. Háborús vezetőként frissen toborzott 30 évesekből szervezett hadsereggel indulnék harcba. Az ő normáik és értékeik a legszilárdabbak.

 

Az emberek, akiket ön vizsgált, harcedzett küzdők voltak. Hogyan következtet ebből arra, hogy mindenkiben ott van a gyilkolási vágy?

Ha a lázadók egy osztálynyi fiút el tudnak rabolni és gyermekkatonának kiképezni, nyilvánvalóan nem szükséges semmilyen különleges egyéni genetikai feltétel ahhoz, hogy egy fiúból embervadász lehessen. A kutatásainkból arra jutottam, hogy a férfiak túlnyomó tööbbségénél ez elérhető.

 

De ezek az elkövetők meglehetősen szétzilált társadalomban éltek, melyek feltételeit nem lehet minden kultúrára vonatkoztatni.

Ez a jelenség Németországban is megfigyelhető. Képzeljen el egy fiatalokból álló bandát, aki éjszaka egy metróállomáson ácsorognak. Majd jön egy magányos utas. Provokálják az erőszakos konfliktus reményében. Az utas fél, a fiatal férfiak számára ez egy kihívás, ingereli őket. Kitartanak amellett, hogy a helyzet eszkalálódjon, az izgalom jól érezhető.

 

Sok kollégája azt mondaná erre, hogy ezeknek a fiatal fiúknak nem arról szól az egész, hogy jóérzést keltsen bennük, hanem hogy a kellemetlen érzéseiket levezethessék: a frusztráció agresszióhoz vezet és ez motiválja a fiatal férfiakat.

Ez a magyarázat túl egyoldalú. Ami elsősorban motivál bennünket, az a pozitív élmények célirányos keresése. Ez minden időben és minden társadalomban megfigyelhető volt. Már évezredekkel ezelőtt is voltak tömeggyilkosságok, és faluírtások, amelyeket nem lehetett csak védelmi-, hódítási vagy bosszú indítékokkal magyarázni. Sok emberrel beszéltem háborús övezetekben, és nemcsak gyűlöletről, félelemről és engedelmességről beszéltek, hanem vágyról is. Hogy lehet, hogy a háborús konfliktusok ilyen sokakat pozitívan tudnak izgatni?  A saját kultúránk szabályai is arra utalnak, hogy ez a vágy a természetünk része.

 

Amennyiben?

Már a Tízparancsolat is így szól: „Ne ölj.” Miért kellett Mózest ezért az üzenetért külön a Sínai hegyre küldeni? Ha az ölés nem lenne meg eleve az ember akaratában, nem lenne szükség egy ilyen parancsra. Arra szolgált, hogy egy mélyről jövő vágyat szabályozzon.

folyt. köv.

Évi