2020. február 6., csütörtök

A Stanford börtönkísérlet – 2. rész

Az ellenvélemények
A San Quentini börtön helyettes főfelügyelője egy televíziós interjúban meglehetősen kritikusan és indulatosan nyilatkozott a kísérletről. Gyanítani lehetett, hogy minden lehetséges eszközzel tiltakozni fog az álbörtön-helyzet tapasztalatai és a büntetés végrehajtó intézmények közötti bárminemű összefüggés feltételezés ellen. Hasznavehetetlennek, előítéletesnek és módszertanilag elhibázottnak nevezte a kísérletet – jóllehet véleményét mindössze egy rövid újságcikk felületes állításaira alapozta. Az, hogy Zimbardot a Kaliforniai Igazságügyi Minisztérium vezetője kitiltotta (mint látogatót) Kalifornia állam összes börtönéből, némi cinizmussal felfogható úgy is, hogy a hatalom retteg szembenézni az igazsággal.

2020. február 5., szerda

Az emberi viselkedés bemutatása a kedvenc íróm tollából

Mindenekelőtt leszögezném, hogy elvakult Stephen King rajongó vagyok :) Ebből kifolyólag kiérződhet majd némi elfogultság e sorokból, de azt hiszem, ez bőven belefér :) Körülbelül húsz évvel ezelőtt került a kezembe először Stephen King egyik regénye, ami azonnal lenyűgözött. Azt gondoltam, bizonyára csak egy jól sikerült munka, de ahogy szorgalmasan begyűjtöttem a műveit az antikvárium polcairól, rájöttem, hogy egy briliáns elmével, borzasztóan művelt és tájékozott emberrel van dolgom, akit csodálatos fantáziával és még csodálatosabb kézzel áldott meg a sors. Kezdetben nem tudtam pontosan mi ejtett annyira rabul a könyveiben, de mostanában élesen kirajzolódott, hogy olyan bámulatosan mutatja be karakterei jellemét, külsejét, mimikáját, gesztusait, hogy a mégoly lebilincselő történetek szinte eltörpülnek a szereplők mellett, és valahányszor feltekintek a könyv lapjaiból, szinte magam előtt látom Dolores-t, akit a férje évekig bántalmazott, míg végül megelégelte és egy szép nyári napon megölte őt, vagy Trishát, a kislányt, aki egy családi kirándulás alkalmával eltéved az erdőben és egyedül kell megküzdenie a természet viszontagságaival és a vadállatokkal. Ebben az irományban 3 regényben illetve novellában szeretnék rámutatni az emberi viselkedés megannyi rétegére, amelyek igazán mély nyomot hagytak bennem, és amelyeket bátran ajánlok mindenkinek, mert biztosan a karosszékbe fog mindenkit szögezni. Ezek a könyvek felérnek egy remek mozival, sőt, talán azokon túl is mutatnak, hiszen Mr. King a képzeletünkre bízza a karaktereit, nekünk csak útmutatást ad róluk :)

A JonBenét Ramsey gyilkosság - 7.rész

A DNS minták vizsgálata és azonosításuk az elmúlt 20 évben rengeteget fejlődött. Dr. Henry Lee kutatóintézete New Havenben DNS vizsgálatokkal foglalkozik. Sok esetben a helyszínen rögzített DNS minta nem bizonyítja valaki bűnösségét vagy ártatlanságát. Nagyon fontos kérdés, hogy hol találták a DNS nyomot, hogy került az oda, az eseményeket pedig ez alapján úgy kell összerakni, mint egy kirakóst.

2020. február 4., kedd

Olvasnivaló: Edith Sheffer: Asperger gyermekei – Az autizmusfogalom gyökerei a bécsi nácizmusban


Mindig nehéz olyan könyvről ajánlót írni, ami berágja magát az ember lelkébe és napokig nem ereszti. A második világháború, mint téma, mindig valami fajsúlyos dolgot vetít előre, s bár sokan úgy gondolják, hogy a holokauszt közel sem volt olyan borzasztó, mint amilyennek a feltárt bizonyítékok mutatják, rettenetes belegondolni, hogy emberek, akik a gyógyításra voltak hivatottak, a legsúlyosabb bűncselekmény, az emberölés megvalósítására fordították tudásukat. Nem egyszer. Több százszor, vagy akár több ezerszer.

2020. február 3., hétfő

Sorozatajánló: Mindhunter


Szomorú apropó kapcsán ajánlom újra a Netflix csatorna saját készítésű sorozatát, amelynek vázát John Douglas és Mark Olshaker Sorozatgyilkosok című könyve adta. A címe Mindhunter, szabadon magyarra fordítva annyit jelent Elmevadász, ami kitűnően tükrözi a Viselkedéskutató Egység munkáját. Nos, megtekintve immár mindkét évadot, kicsit vegyes érzelmekkel ugyan, de mégiscsak ajánlanám e sorozatot mindenkinek, aki érdeklődik a profilozás iránt.

Sorozatgyilkosok: David Berkowitz – „Sam fia” 2.rész


Július 30-án a húszesztendős Stacy Moskowitz és újdonsült barátja, Bobby Violante Coney Island közelében egy utcalámpa alatt megállt kocsijával. Az előttük parkoló autó tulajdonosa, Tommy Zaino a visszapillantó tükörben látta, amint egy férfi hátulról megközelíti az autójukat, fegyvert ránt elő és lekuporodva négyszer belelő az anyósülés felőli ablakba. Bobby arcát két golyó érte, amelyek megvakították, dobhártyája beszakadt. Stacy Moskowitz még eszméleténél volt, amikor a rendőrautó megérkezett. Harmincnyolc óra múlva azonban meghalt, az egyik golyó csupán a fejbőrét súrolta, egy másik viszont behatolt agyának hátsó felébe. Bobby életben maradt, de megvakult, viszont pontos leírást adott a gyilkosról: köpcös, a haja szőke, merev. Ez megfelelt Donna DeMasi és Joanne Lomino által szolgáltatott személyleírásnak, ám semmi köze sem volt Jody Valente és a DeMasi-Lomino esetben tanúskodó szomszéd által emlegetett sötét hajú, göndör figurához.
Berkowitz letartóztatása

2020. február 1., szombat

Oroszország kriminalisztikai talánya: a Djatlov-incidens


1959. január 25-én 9 gyakorlott fiatal hegymászó indult útnak az Ural hegység északi lejtőin, hogy egy kicsit kikapcsolódjanak az egyetemista élet stresszes hétköznapjaiból. Soha többet nem látták őket élve, a 9 holttestre megmagyarázhatatlan körülmények között találtak rá, az adatokat az akkori szovjet vezetés azonnal titkosítja, a találgatások és az összeesküvés elméletek azóta is gyarapodnak. Beszéljünk kicsit a Djatlov-incidensről.
Úton a halálba

Brilliáns elmék

Talán még soha nem gondoltam bele abban a formában az agyam működésébe, ahogyan az NBC szeptemberben indult új sorozatában Dr. Oliver Wolf b...