A fehér halál – A Djatlov-hágó rejtélye 3. rész

Ivanov feljegyzi az esemény leírását az aktában: „A szolgálatot teljesítő kiáltásai ébresztettek fel: Emberek, nézzétek, nézzétek, micsoda különleges jelenség! Kiugrottam a hálózsákomból, és rohantam ki a sátorból, pamutzokniban, cipő nélkül, néhány gallyon álltam és egy nagy világos pontot láttam. Egyre nagyobb lett. A közepén felbukkant egy kis csillag, ami szintén növekedett. A pont északnyugat felől délnyugat felé haladt és a talaj irányába zuhant, majd eltűnt az erdő és a hegy mögött és egy fehér sávot hagyva maga után.”

Hasonlóról számolt be egy katonatiszt az államügyésznek Ivgyelben. Február 1-én és 2-án is, egymástól függetlenül számolnak be emberek arról, hogy az égbolton valami szokatlanul erősen világított és dörgött. Pontosan abban az időben, amikor a Djatlov-csoport a Halálhegyen tartózkodott.

A kirívó fénynek az égbolton, gondolja Ivanov, köze lehet a túrázók halálához. De március közepén, röviddel azelőtt, hogy egy keresőcsapat korán reggel egy újabb jelenségről számol be a Halálhegyen, Ivanovot hirtelen Moszkvába rendelik. Senkinek nem mondja meg, hogy miért.

Később a keresőcsapat tagjai arról számolnak be, hogy a visszatérése után Ivanovot mintha kicserélték volna. Többé nem beszél erőszakos cselekményről, sem égi jelenségekről. Folyton figyelmezteti a kollégáit arra, hogy „tartsák féken a nyelvüket.”

Eközben az öt addig megtalált túrázó holttestét Szverdlovszkban el kellene temetni. A párt figyelmezteti a hozzátartozókat, hogy ne csináljanak nagy ügyet belőle. A temetésről informáló plakátokat letépik. Ennek ellenére ezrek mennek el a gyászszertartásra.

Néhányan azon gondolkodnak, hogy Jurij Krivo testét, a szülei kérése nélkül, miért másik temetőben helyezik nyugalomra, mint a barátait, és miért leforrasztott koporsóban fekszik.

„Egy úgynevezett hotelben aludtunk. Egy ágyban ketten. Szása K. és Krivo a földön, az ágyak között. Kilenckor ébredtünk fel. […] Amikor langyos teát kaptunk, [Igor] Djatlov vigyorgott: ’Ha hideg a tea, menj ki és idd meg az utcán, ott meleg lesz.’ Eredeti gondolat.”

(A Djatlov-csoport naplója, 1959. január 26.)

A csoport Vizsajt egy teherautó nyitott platóján ülve hagyja el. Hideg van. A nők hozzábújnak Krivohoz. Barátságról beszélnek. A kamerával fotóznak, amit magukkal vittek. Este favágóknál kapnak szállást. Átnézik újra a felszerelést. Miközben Szlobogyin mandolinon játszik, Kolmogorova a naplójába ír: „Ma van az utolsó nap, amit a civilizációban töltünk.”

„A hőmérséklet 5 fok. Meleg van, a sílécek nem jól csúsznak. Reggel óta készülünk. Ma van az utunk első napja. […] a szerencse ránk mosolyog.”

Egy litván férfi, aki ugyanezt az utat tervezi megtenni, mint a csoport, elviszi a csomagjaikat a szánján. A túrázók egy befagyott folyón próbálnak átkelni a csúszós havon. Sötétedéskor egy elhagyott településhez érnek. A házak egyike alkalmas rá, hogy ott töltsék az éjszakát.

Másnap reggel az egyikük alig tud felkelni a fájdalomtól. Isiász. Így továbbmenni veszélyes lenne, ezért elindul haza. A többiek búcsúzóul átölelik. Immár csak kilencen folytatják az utat, de azzal vigasztalódnak, hogy hamarosan újra látják egymást.

Május elején a hó elkezd olvadni. Április nem hozott eredményt. Már hetek óta fésüli át a keresőcsapat a hegyoldalt és a völgyet. Egyszer csak egy darab hús ragad a botra, amit a férfiak újra és újra a földbe szúrnak.

A segítők ásni kezdenek. A holttesteket egy behavazott szurdok alján találják meg. Egy hideg patak vize veszi körbe az összesimult testeket. Három férfi, egy nő, többségük teljesen felöltözve. Az utolsó túrázók. Közöttük van Kolevatov és Szolotarjov. 20 méterrel arrébb a keresők egy fenyőágakból készült tartót találnak, rajta annak a két elhunytak a ruhái, akiket először találtak meg fent a tűzrakóhely mellett, a cédrusfa alatt.

A négy ember a szurdokban találhatott menedéket? A már halott barátaikat húzhatták ki onnan?  Hogy a ruháikkal melegítsék őket? De miért nem vették fel akkor azokat a ruhákat? Már nem jutottak el addig?

A keresőcsapat egy tagja később azt mondja, hogy Ivanov nem készített fotókat, a tartót a ruhákkal meg sem nézte, csak sietősen elrendelte a testek kiemelését. Úgy tűnt, mondja a szemtanú, hogy már mindenre megvolt a válasza.

Az illetékes orvosszakértő súlyos sérüléseket talál a testeken. Ljudmilla Dubinyinának hiányoznak a szemgolyói, ezt még állattámadással meg lehet magyarázni. De a nyelvét is eltávolították. A gyomorban található alvadt vér arra utal, hogy a szíve még vert, amikor a nyelvét kitépték. A mellkas mindkét oldalán törött bordák találhatók. A halál oka: bevérzés a jobb szívkamrában.

Szolotarjov szemei is hiányoznak. A bordái szintén töröttek, az ő halála is erőszakos. A negyedik halott koponyája, egy férfi, akit Nyikolaj Thibeaux-Brignolle-nak hívnak, francia bányamérnök bevándorlók fia, töréseket mutat, mintha egy tompa tárggyal fejbe verték volna. Az egyik törés a halántéktól a szemöldökig halad.

Kolevatovnak seb van a füle mögött. Az orra valószínűleg eltört, ha lehet hinni az orvosszakértőnek, ő az egyetlen, aki fagyhalált halt.

Esésekkel ezek a sérülések nem magyarázhatók. De Ivanov nem foglalkozik a boncolási eredményekkel, nem kér további vizsgálatokat. egy más, különleges döntést hoz: Az államügyész szövetmintákat vetet a holttestekből és némi földmintát a patakmederből, ahol feküdtek. A ruhákkal együtt a mintákat átadja egy labornak Szverdlovszkba. Az aktáiban, a kérdés, ami foglalkoztatja, meg van jelölve: „Az elhunyt túrázók ruhái és testrészei radioaktivitással szennyezettek?”

A kutatók találnak valamit. Nem a szövet-, vagy a földmintákban. Ehelyett egy térdnadrág és két pulóver felületén, nagyon koncentráltan, csak néhány négyzetcentiméternyi területen radioaktív por mutatható ki.

A radioaktivitás nagyon tiszta formáját mérik, ami ebben a formában, a természetben alig fordul elő. Ami arra utal, hogy mesterségesen állították elő. Véletlenszerű szennyeződés lehetetlen, magyarázza a fő radiológus a szakvéleményében. A szennyeződés mértéke túllépi a radioaktív anyaggal dolgozó emberekre vonatkozó határértéket, még egy reaktorban dolgozó technikus sem tudna ilyen formában szennyeződni. Vagy az atmoszférából származik a por, vagy másfajta közvetlen kapcsolat útján került oda.

A lelet új kérdéseket vet fel. De úgy tűnik, ez Ivanovot nem érdekli. Néhány nappal később lezárja a nyomozást. Azt írja, hogy nincs jele idegenkezűségnek. Nincsenek küzdelemre utaló nyomok. A túrázók halálát „spontán erő” okozta. A radiológiai szakvéleményről a végleges hivatalos jelentésben egy szó sem esik. Egy elöljáró, a jelentés eredeti verziójából, mely az archívumban található, minden erre vonatkozó részt kihúzott.

„Ma töltjük először az éjszakát sátorban. […]Senki nem akar a sütő mellett aludni. Úgy döntünk, hogy Krivonak kell ott aludnia, mellette a szolgálatban lévő (Szása Kolevatov). Jurka nem bírja sokáig a hőséget, egy-két perc múlva felállt és hátrament a sátor hátsó részébe, szörnyen káromkodott, és árulónak nevezett mindenkit. Utána még sokáig veszekedtek valamin, de aztán végül csen lett.

(A Djatlov-csoport naplója, 1959. január 28.)

 

Folytatása következik. 

Évi