Kevesebb is elég egy ügyhöz, mint azt gondolnánk – Andreas Müller bűnügyi elemző az ösztönről, kitartásról, csapatmunkáról – 2. rész

 Az alábbi cikk a Stern magazinban megjelent interjú általam készített fordítása.

SC: Csapata tagjainak vannak különböző erősségei vagy mindenki egyformán ért mindenhez?

AM: Különböző szakmai életutakkal rendelkeznek és ezáltal erősségekkel. Egykori nyomrögzítők vannak közöttük, mások több évig a szexuális bűncselekmények területén dolgoztak vagy gyilkossági nyomozók voltak. Ami összeköti őket, az az analitikus gondolkodás és a tanácsadói képességeik.

SC: Ki kerülhet be a csapatába?

AM: Csak azok a szociálisan kompetens emberek, akiknek nincsenek allürjeik. Magamutogatóknak semmi esélyük. Kell, hogy legyen igényük a további fejlődésre, mivel aki hozzánk kerül, annak egy hét éves speciális továbbképzést kell elvégeznie.

 

SC: Ez a munka felér egy lovaggá ütéssel?

AM: Néhányuk számára igen. De vannak olyan gyilkossági nyomozók, akik egyáltalán nem végeznék ezt a munkát – hanyagul szólva – inkább ajtókat rúgnak be és őrizetbe veszik a bűnözőket. Nekik kínszenvedés lenne, hogy ha egy irodában ülve egyes információkat kellene hosszasan elemezni és kiértékelni.

 

SC: Hány nő van a csapatban?

AM: Öt.

 

SC: Hány kollégának van migrációs háttere?

AM: Senkinek. De ez remélhetőleg megváltozik. A különböző életrajzi hátterek nagyon sokat segítenek a csapatmunkánknak. A sokszínű gondolkodás a cselekmény és indíték sokféle hipotézisének felállításához vezet.

 

 

SC: Mindig ugyanazok a kollégák dolgoznak együtt?

AM: Mindig új felállásban alakítom őket. Újszülött meggyilkolása esetén például nem lenne túl bölcs dolog, ha csak anyák lennének a csapatban. Ide mindenképpen beillesztek egy férfit is, és egy kolléganőt, aki gyermektelen. Ők valószínűleg egészen más elgondolásokkal fognak előállni, sokkal kisebb érzelmi színezettel, mint azok, akik már maguk is világra hoztak egy gyermeket. 

 

SC: Akadályozza a csapatmunkát, ha valami felett átsiklanak?

AM: Abszolút. Általában a részletekben rejlik az ördög, gyakran a mellékes dolgokat kell felismerni.

 

 

SC: Milyen fontos tulajdonságai vannak még a jó bűnügyi elemzőnek?

AM: Az embereimnek előítélet mentesnek kell lenniük. Azt félre kell tudni tenniük. Ezenkívül kitartásra van szükségük, mivel néha gyötrő lehet átdolgozni magukat mindenen, egyik hipotézist a másik után lejátszani. 

 

SC: Más területről érkezőknek is van esélyük Önöknél?

AM: Azok a jelentkezők, akik magántanfolyamon az USA-ban korábbi nyomozóból „profilozóvá” képzik át magukat, a német bűnügyi rendőrség számára haszontalanok. A „profilozó” nem védett kifejezés, bárki nevezheti magát így, és sokaknak, akik a médiában ez alatt a címszó alatt lépnek fel, nincsen sok közük a rendőri munkához. Mi sem alkalmazunk pszichológust bűnügyi elemzőként, ez csak akkor lehetne elképzelhető, ha olyan bűnügyi rendőrként dolgozó illetőről van szó, aki pszichológiát tanult. Mivel a mi munkáknál mindenekelőtt az objektív tények kriminalisztikai jelentése számít.

 

SC: Előfordul veszekedés a csapaton belül?

AM: Csak különböző látásmódok egy eset kapcsán. De ezek a szakmai összekülönbözések teljesen normálisak.

 

2004. Köln - Keupstrasse

SC: Mi volt a legkülönlegesebb ügyük?

AM: Minden bizonnyal a 2004. június 9-én elkövetett szögbombás támadás a kölni Keupstrassén. Akkoriban úgy gondolták, hogy a szervezett bűnözés számlájára írható. A bűnügyi elemzésünk azonban más eredményre jutott: nagy valószínűséggel idegengyűlölettől motivált, legalább két elkövető által véghezvitt bűncselekmény volt, akik az utca lakóinak akarták demonstrálni, hogy a migránsok ott nem élhetnek gondtalanul. Ami utána történt, az közismert: a robbanóanyagot egy jobboldali terrorista nemzetiszocialista csoporthoz (NSU) lehetett kötni.

 

SC: Mi a legnagyobb sikere?

AM: Szintén a Keupstrasse. Az eredményünk irányadó volt.

 

 

SC: Mi a Legnagyobb tévedése?

AM: 2004-ben a Levke és Felix ügyek nyomozásában én voltam a felelős bűnügyi elemző. Az első gyilkosság, Levke megölése után abból indultunk ki, hogy valaki lánygyermekeket választ ki. Aztán néhány hónappal később az elkövető a fiúkra váltott. Akkoriban kevés tapasztalatunk volt még, ami a szexuális elkövetők áldozat kiválasztási ismérveit illeti. Ma már tudom: A biológiai nem gyakran egyáltalán nem játszik szerepet, éppen annyira kevéssé, mint az életkor. Vannak szexuális bűnelkövetők, aki 80 év felettieket és kislányokat is megerőszakolnak. Csak a gyenge áldozat számít nekik.

SC: Hogyan történt ez a Mirco ügy esetében? A fiú 10 éves volt, amikor 2010-ben egy barátjától hazafelé Grefrath közelében elrabolták és megölték.

AM: Abban az esetben az elkövető valójában egy lányt akart elrabolni. A bűnözési kényszer azonban olyan erős volt, hogy másik áldozatot választott. Egész nap az autóban ült és hiába várt. Aztán jött a fiú.

 

SC: Egy szemtanú látott egy VW Passat gépjárművet és egy bicikli vibráló fényeit. Először semmi nyoma nem volt a fiúnak, később megtalálták a biciklijét és a ruháit. El tudná magyarázni a Mirco ügy kapcsán, a bűnügyi elemzés és a különleges egység hogyan bukkant az elkövető nyomára?

AM: A legfontosabb kérdések a következők voltak: Hol keresse a különleges egység Mircot? Hogyan mozgott az elkövető? Hol van a komfortzónája, hol van otthon? Egy hétre volt szükségünk, amíg a bűncselekmény lefolyását összeállítottuk. A legkézenfekvőbb elmélet a következő volt: Mircot egy északi irányú területről rabolták el. Ott szexuális cselekmény történt, legrosszabb esetben a holttest is ott van. Abból indultunk ki, hogy az elkövető a környékről való, és amikor a fiú ruháit az országúton eldobálta, északról dél felé haladt.

 

SC: A bűncselekmény lefolyásának rekonstrukciója még nem hozta meg a vágyott áttörést.

AM: De az volt minden további alapja. Amikor világossá vált, hogy az elkövetőre utaló döntő részlet még hiányzott, egy lépést tovább kellett haladnunk és a meglévő adatokat feldolgozni. Itt azonban az adatvédelem sok akadályt gördített elénk. Megpróbáltuk a már kigyűjtött adatokból egy olyan személyi kört kiszűrni, akik elkövetőként szóba jöhettek. Óriási mennyiségről volt szó, a lakossági és a kommunikációs adatokról. Valamint több mint 150000 meghatározott felszereltségű VW Passat B6 rendszámtáblájáról. Ezeket az adatokat összekötöttük egymással.

 

SC: Hogyan kell ezt elképzelni?

AM: Azt feltételeztük, hogy az elkövető arról a vidékről származott és egy VM Passat B6-ot vezetett. Bíztunk benne, hogy a mobilja az elkövetés idején az elrablás helyszínén és a ruhák lerakási helyén feljelentkezett a telefon adótoronyra. Az volt a kihívás, hogy a rengeteg mennyiségű személyi adatból kiszűrjük azokat, akikhez ezek a feltételek passzoltak. Itt a bűnügyi elemző hálózatra volt szükség: tömegadat elemzőkre, adócella mérőkre és geoinformációs rendszerekre. Kriminalisztikai mesterteljesítményt nyújtottak. A végén négy ember jöhetett szóba, és egyikük Mirco gyilkosa volt. Később bevallotta mindent és el is vezette a kollégákat a holttesthez.

 

SC: Ennyi év elteltével van még önben félelem, hogy teljesen rossz irányba küld egy különleges egységet?

AM: Kevésbé, mint a kezdeti években. Bízom a módszerünkben, a tapasztalatunkban és a hiba kultúránkban. Eddig egyetlen olyan eset sem volt, amiről azt kellett mondanom, hogy teljesen mellé lőttünk.

SC: Mennyi ideig tartott a leghosszabb bűnügyi elemzés?

AM: Majdnem három hónapig, egy kölni eset volt 70 szexuális bűncselekménnyel. Alapvetően azonban képesek vagyunk arra, hogy a nagyon sok információval rendelkező eseteket is két héten belül kielemezzük.

 

SC: Melyik eset volt a legkeményebb?

AM: Nemcsak egy ilyen volt, hiszen a csapat több mint 200 ügyet elemzett időközben. Egy krefeldi sorozattal volt nagyon nehéz dolgom. Egy szexuális bűnelkövető nőket figyelt és megvárta, míg elalszanak. Ezután behatolt a lakásukba, odafeküdt melléjük és tapogatta őket. Azzal vesződtem, hogy honnan jöhet az elkövető. Hol van a komfortzónája, az életterének a középpontja? A végén kiderült, hogy valami távoli városrészben lakik. Ezt a megfelelő tipp nélkül soha nem derítettük volna ki, mivel a nőket a fő pályaudvar környékén kutatta fel, és onnan követte őket, nem pedig otthonról.

SC: Melyik esetben jött a nyomozóktól a leghamarabb a hívás?

AM: Egy hernei eset kapcsán már egy-két órával az eset megtörténte után. A 19 éves elkövető akkor, 2019. márciusban, még menekült. Egy szomszéd fiút ölt meg, majd egy ismerősének Whatsapp-on szelfit küldött, amin a gyermek holttestével pózol. Ez az ismerős aztán feltöltötte a képet egy névtelen platformra. Egy nappal később új képek bukkantak fel a hálózaton: A fiatal férfi napszemüvegben, késsel a kezében pózolt egy második hulla mellett. Azonnal összeállítottam egy csapatot, és mozgósítottam a hálózatot, ebben az esetben egy IT-specialistát és Nahlah Saimeh törvényszéki pszichiátert.

SC: Milyen kérdések merültek fel a csapat számára?

AM: Milyen elkövetővel van dolgunk? Milyen ember az, aki megöl egy gyermeket, majd úgy pózol egy fotón, mint a vadász, aki nagyvadakat ejt el? Tovább fog ölni, vagy talán ámokfutást rendez? Illetve természetesen: hol van most? Még Hernében tartózkodik vagy már külföldre menekült, ahogy azt bejelentette? Csak négy óránk volt az eset elemzésre, ezért felosztottam a csapatot. Két emberem kizárólag az elkövető életrajzával foglalkozott, majd ezt megbeszélték a pszichiáterrel. A másik két kolléga a cselekménnyel foglalkozott. A végén mindkettő területet megvizsgáltuk, és elmondhattuk a rendőrkapitánynak, hogy megfelelő eredményre jutottunk. A bevetési egységet ott kel hagyni, ahol van, az elkövető még Hernében tartózkodik. Így is volt. Ez nem boszorkányság, hanem egy emberölési bűncselekmény szisztematikus elemzése.

SC: Az egyik olyan bűncselekmény, amit eddig nem sikerült felderíteni, Claudia Ruf esete. Szorosan kapcsolódik az ön szakami útjához.

AM: Amikor az eset történt, a bonni gyilkossági csoportnál dolgoztam, és az elsők között voltam a holttest feltalálási helyén. Claudia 11 évesen tűnt el 1996 májusában Hemmerdenből, egy alsó Rajna vidéki kis faluból, miközben a szomszéd kutyáját vitte sétálni. Két nappal később egy járókelő fedezte fel a gyermek holttestét Euskirchen mellett egy szántóföldön. Egy 2019-ben elvégzett bűnügyi elemzés új nyomozati adatokat hozott, miáltal az ügyészség szabad utat adott a nyomozás újraindítására.

Claudia Ruf

SC: Mi az ügy aktuális állapota?

AM: Az eredeti három feltételezésből már csak egy van, amit felül kell vizsgálni. Ehhez is van vizsgálati és nyomozati terv. A bonni gyilkossági csoport most ezen dolgozik. Egy gépjárműről van szó, amelyet a cselekmény elkövetésének idején ott láttak, ahonnan Claudiát elrabolták. Mindenesetre csak rendszám töredékünk van. Így tehát többféle tulajdonos is szóba jöhet, aki után nyomozni kell, és akitől nyálmintára van szükség.

SC: Ősszel nyugdíjba vonul. Nagyon nyomasztaná, ha addig nem fognák el Claudia gyilkosát?

AM: Nem nyomasztana, hanem bosszantana. Az nem lehet, hogy egy gyermeket fényes nappal elrabolnak, és az elkövető megússza. Az egész család a mai napig meg van rendülve. Szeretném végre megmondani nekik, hogy mi történt és ki az elkövető. Várnak ezekre a válaszokra.

 

Évi

Kevesebb is elég egy ügyhöz, mint azt gondolnánk – Andreas Müller bűnügyi elemző az ösztönről, kitartásról, csapatmunkáról – 1. rész

Az alábbi cikk a Stern magazinban megjelent interjú általam készített fordítása

Andreas Müller, 61 éves, Bonnban gyilkossági nyomozóként dolgozott, mielőtt 1999-ben az Észak Rajna-vesztfáliai országos bűnügyi hivatal Operatív bűnügyi elemző egységének társalapítója lett, amit a mai napig személyesen vezet. Nyomozóként és bűnügyi elemzőként sok ismert ügyben dolgozott, mint például a „Rhein-Ruhr-Ripper” Frank Gust esete, a szögbombás támadás 2004-ben Kölnben és Frauke Liebs megölésének máig felderítetlen esete.

 

SC: A televíziós profilozók fekete öltönyt és napszemüveget viselnek, sorozatgyilkosokra vadásznak, úgy gondolkodnak, mint az elkövetők, és az ügyeiket kvázi egyedül oldják meg. Müller úr, leszámolna ezekkel a klisékkel?

AM: Annak ellenére, hogy most bizonyára sokaknak csalódást okozok: mindennek kevés köze van a munkánkhoz. Sem úgy nem gondolkodunk, mint az elkövetők, sem macska-egér játékot nem játszunk kannibál sorozatgyilkosokkal, amilyen Hannibal Lecter a Bárányok hallgatnak című filmben. Nem vagyunk szuperzsaruk sem, akik egyedül oldják meg az ügyeiket. A bűnügyi elemzés csapatmunka, nem szólótánc. De ha a nézőknek ezekkel a történetekkel kellemes estét szereznek, akkor az teljesen rendben van. Én nem fárasztom magam a tv-s profilozók értelmetlen halandzsáival.

Andreas Müller

 

SC: Foglalkozásának pontos megnevezése bűnügyi elemző. Zavarja, ha profilozónak hívják?

AM: Már megszoktam. Ezt a megnevezést könnyebben tudják kezelni az emberek. De ez elég kis terjedelmű megnevezés. A bűnügyi elemzés, egy ügy teljes elemzése, sokkal tágabb területet ölel fel: rekonstruáljuk a cselekmény lefolyását, megvizsgáljuk az indítékot, az elkövető viselkedését, a képességeit. Az egész logikus, módszeres alaptétel. A tettel kapcsolatos összes információt szigorú módszerességgel értékeljük ki. A bűnügyi elemzés kriminalisztikai eszköz, mellyel a nyomozást támogatjuk. A profilozás, a bűnelkövetői kép elkészítése, csak egy része a munkánknak. Ezért illik jobban rá az operatív bűnügyi elemzés kifejezés.

 

SC: Csapata az országos bűnügyi hivatalban Észak Rajna Vesztfáliában települt le. Ki kérheti fel Önöket?

AM: A tartomány mind a 47 rendőrségi körzete. Általában csak összetett, különösen problémás ügyekben kérnek fel minket. Olyanokban, melyekben, a cselekmény rekonstrukciójában hiányosságok vannak, az események egymásutánja vagy az indíték teljesen zavaros. Vagy ha nagy rizikó áll fenn, hogy az elkövető további bűncselekményt hajt végre.

 

SC: A nyomozók részéről nem fordul elő bizalmatlanság vagy versenyorientáltság?

AM: Természetesen kezdetben árgus szemekkel figyeltek minket. Ezzel a jelmondattal: Na, még pont a bűnügyi elemzőkre vártunk. Ahhoz, hogy elfogadjanak minket, kellett pár év és néhány siker. Ma már tudják, hogy ha minket hívnak, a legjobb bűnügyi elemzők végzik a munkát. Azt is tudják, hogy nekünk nem kell a nagy színpad, inkább a háttérben tevékenykedünk. Továbbá erős szakértői hálózatot kínálunk, mely szükség esetén támogat bennünket. Sok témában tudunk tanácsot adni: a tömeges adatelemzéstől a DNS-sorvizsgálatig, valamint a médiával és a nyilvánossággal való együttműködésben is.

 

SC: Mi tudnak még a nyomozóknak a helyszínen felkínálni?

AM: Speciális módszeres eljárást, valamint a tapasztalatunkat a gyakoriság alapján, amivel az idevágó bűncselekményekkel foglalkoztunk. Például a gyermekgyilkosság: Hány gyilkossági nyomozónak kellett ilyen ügyben dolgoznia? Ha egyáltalán, akkor talán egynek míg az operatív bűnügyi elemzők már több mint tíz ilyen eseten dolgoztak.

SC: Mi történik egy felkérés után?

AM: Találkozunk a helyszínen az illetékessel és megvizsgáljuk, hogy a megbízás elvégezhető-e, és a módszereinkkel tudunk-e segíteni.

SC: Mi kell ahhoz, hogy kijelentsék: Ebben tudunk segíteni?

AM: Ha nyomokról van szó, kevesebb is elég, mint azt gondolnánk. Egy bűnügyi elemzésnek nem mindig feltétele, hogy legyen egy helyszín és egy áldozat számtalan sérüléssel. Vegyük például az eltűnt személyeket: akkor általánosságban csak információink vannak az eltűnt személyről. Ennek ellenére lehet hipotézisekkel dolgozni.

SC: Milyen jellegű esetekkel foglalkoznak elsősorban?

AM: Amikor 1999-ben lekezdtük az operatív bűnügyi elemzést, mindenekelőtt szexuálisan motivált emberölésekkel, egyáltalán szexuális bűncselekményekkel. Közben elkezdtünk foglalkozni gyújtogatásokkal és rablásokkal is. Abban az esetben pedig államvédelmi ügyekkel, ha felmerül a kérdés, hogy a támadás vallási vagy idegenellenes indíttatású volt. Olyan esetekben is részt veszünk, ahol az elkövető ismert. Például, ha valaki menekül és a nyomozók azt akarják tudni, hogy mennyire veszélyes az illető? Mit fog legközelebb tenni? Ámokfutásba kezd? Emberekre fog lőni? Öngyilkosságot követ el?

SC: Mi változott az évek során?

AM: Manapság kevesebb a szexuális indíttatású bűncselekmény, több a bosszú, frusztráció és agresszió vezérelte elkövető, akik néha ámokfutást vagy ahhoz hasonló dolgot követnek el.

SC: Mennyi megbízást tudnak vállalni?

AM. Évente maximum 15-öt az évi körülbelül 50-ből, amit kapunk. Sajnos nincs elegendő emberünk, hogy két ügyben párhuzamosan tudjunk dolgozni. Mindig négy fős csapatban dolgozunk, és mellette van más feladatunk is, mint például a felderítetlen, úgynevezett döglött ügyek.

 

SC: Hány ember van az egységükben?

AM: 10 bűnügyi elemző, férfiak és nők is. Velem együtt 11.

SC: Csak felkérésre dolgoznak, vagy néha Önök is kezdeményeznek?

AM: Néha felhívom az illetékes nyomozót, és megmondom, hogy vonjon be minket is. Mint tavaly egy eltűnt személy esetében is. Egy 17 éves Iserlohn-i lakos eltűnt, amikor a kutyájával sétálni ment. Fennállt az emberölés eshetősége. Ilyen esetekben fontos, hogy gyorsan a helyes intézkedéseket megtegyék. Például az eltűnés helyszínén a digitális nyomok rögzítése, mindenekelőtt a mobiltelefon adatok – hogy később össze lehessen hasonlítani a holttest felfedezésének helyszínén lévőkkel. A fiatal lány holttestét 10 nappal később egy erdőben találták meg. Az elkövető az ex barátja volt.

SC: A bűnügyi elemzők milyen formában vonódnak bele a kollégák munkájába a helyszínen?

AM: Tanácsadók vagyunk, nem nyomozók. Nem feladatunk, hogy átvegyük a nyomozást, vagy vezessük azt. Erre vannak az illetékes gyilkossági csoportok. Jó munkát végeznek, de egy adott esetben egyszerre több dolgot kell csinálniuk. Ez elég nagy stresszel jár. Mi levesszük tőlük azt, amire alig van idejük, méghozzá az ügy tökéletesen alapos vizsgálatát, az elemzést, a vallomás elmélyítését, a cselekmény lehető legjobb visszakövetését.

SC: Hogy tudják rekonstruálni, mi történt?

AM: A sorozatelemzést használjuk, amit a szociális tudományokból vettünk át. Szétszedjük a cselekményt egyes lépésekre. Ugyanígy a döntéseket, amiket az elkövetőnek meg kellett hoznia. Ez lehet például az áldozat megszólítása, aztán az első erőszakos cselekedet és az áldozat kontrollálásának kísérlete. Majd az áldozat ellenkezését meg kell törni. Ez már négy egymás után következő lépés. A következő az áldozat uralása, a szexuális erőszak és így tovább. Ez aztán terjedhet akár 20-30 lépésig is. Ezután minden elképzelhető hipotézist felállítunk a cselekmény és az indíték kapcsán: Mit tehetett az elkövető ebben a lépésben, és miért? Végül azok a hipotézisek maradnak, amelyek lehetségesek, és azok, amelyeket nem lehet kizárni.

SC: A végén hány feltételezés marad?

AM: Rendszerint háromnál nem több. A többi végül annyira elveszíti az életszerűséget, hogy kimondjuk, valószínűtlen.

SC: Az ösztön és a megérzés nem játszhatnak szerepet?

AM: Egy dolog hogy jó ösztönünk van. Nyilván előfordul, hogy az az érzésünk: ez lehetett az indíték. De: az ösztön és a megérzés soha nem vezetheti az ügymenetet a mi esetünkben. Mindezek ellenére a végén nagyon jó, ha az elemzés és az, amit megéreztünk, összepasszolnak.  

SC: Hangsúlyozza a csapatmunkát. Ez nem ugyanúgy fontos a többi foglalkozásnál is?

AM: De nálunk ez alapvető. Valószínűségi kijelentéseket teszünk és a nyomozást egy irányba tereljük. Ha ez az irány helytelen, akkor a bűnügyi elemzők főnökeként én viselem a felelősséget.

SC: Már említette korábban, hogy az egységen túl nagy szakértői hálózattal rendelkeznek. Kik tartoznak ide?

AM: Az országos bűnügyi hivatal bennfentesei, specialisták: Tömegadat elemzők, DNS-szakemberek, Geoinformációk, cellaadat mérési és gazdasági nyomozások szakértői, valamint kollégák a kiberbűnözés kompetencia központból, akik mindent tudnak a digitális nyomokról. Ehhez jön még a külső hálózatunk neves törvényszéki pszichiáterekkel, akik az elkövetői profil elkészítésében segítenek minket. A szélesebb körhöz tartoznak orvosszakértők, fegyverszakértők és kihallgatóspecialisták.

Katrice Lee két éves volt, amikor 1981-ben nyomtalanul eltűnt

SC: Több, mint 20 évvel ezelőtt alapította az egységét. Kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy ezt csak csapatban, erős szakértői hálózattal lehet csinálni?

AM: Amikor elkezdtem nem voltak példaképeink. Az FBI egyszerű kis kézikönyveivel nyilvánvaló volt, hogy nem fogunk tudni ügyeket megoldani. A kulcsélményem 2000-ben egy eset megbeszélése volt, amelyre meghívtak. Egy döglött ügyről volt szó. Katrice Lee, egy angol kislány, 1981-ben Paderbornban egy katonai bevásárló központ elől tűnt el nyomtalanul. Az apja akkoriban ott állomásozott. A nyomozást a brit katonai rendőrség vezette. Ezen a megbeszélésen mely a kaszárnya udvarán történt, nagy meglepetésemre tömegadatelemzők, DNS-szakértők és más angol specialisták is részt vettek. Egy csapásra tudatosult bennem: Ez az! Így kell ezt csinálnunk!

 

Folyt. köv.

Évi

A zodiákus gyilkos John Douglas szemszögéből – 4. rész

1969. szeptember 27-e, szombat, meleg napsütéses nap volt, olyan, amit a szabadban kell eltölteni. És ha az ember tudta hol vadásszon, akkor tökéletes nap volt egy gyilkos számára, hogy új célpontokat találjon. Vallejotól 56 kilométerre, a Lake Berryessa Park pont ilyen hely volt fákkal és félreeső strandokkal a mesterséges tó körül, több mint 40 kilométer hosszan.

A 22 éves Cecelia Ann Sheperd, egy Pacific Union College-beli barátjával, a 20 éves Bryan Hartnell-el töltött el némi időt, mielőtt tanulmányait Riverside-ban, a kaliforniai egyetem zene szakán folytatja. Miután a reggel pakolással telt, a délutánt barátokkal töltötték, később álltak meg a parknál. Négy óra után nem sokkal sétáltak ki az egyik félszigetre a tó nyugati felén, és leterítettek egy lepedőt. Néha-néha elhaladt arra egy hajó, de többnyire teljesen egyedül voltak.

Bryan Hartnell autója a felirattal az ajtón

Cecelia arra lett figyelmes, hogy egy férfi közeledik. A domborzat és a fák lombjai miatt eltűnt egy lejtő, domb vagy fa mögött, hogy aztán még közelebb bukkanjon fel. Amikor végül előttük termett, a pár észrevette, hogy fegyver van nála. Furán kidolgozott maskara volt rajta, kapucnis maszkkal, a mellkasán varrott szimbólummal. A maszk egy bolti papírzacskóra hasonlított, felül ellapítva, a sarkai kiálltak. Fekete volt, a szemeknek és a szájnak rés vágva. A szem rései felett, a titokzatos férfi csiptetős napszemüveget viselt. A kapucnis maszk befedte elől a mellkasát, hátul a hátát, és egy szimbólum volt rávarrva: egy kör benne kereszt, mint a fegyver célkeresztje. A csuklyát sötét széldzsekire vette fel, ami alatt rozsdás-fekete polót viselt. A dzseki ujjait a csuklóihoz rögzítette, fekete kesztyűt viselt. A maskara alatt buggyos nadrág volt rajta, szárai a bakancsba tűrve. Övet viselt, azon fából készült hosszú késtartót. A kés szuronyra hasonlított, fa nyéllel réz szegecsekkel, sebtapasszal bevonva.

Az áldozatok egyike később úgy írta le a férfit, hogy 178-187 cm magas, 100-110 kg, zömök testalkatú. Egy pillanatra be lehetett tekinteni a napszemüveg mögé, ahol látszott a barna haja és talán szemüveget viselt a csuklya alatt. A beszéde alapján úgy tűnt, a húszas éveiben jár. A pár pénzét és a kocsikulcsokat követelte, azzal a magyarázattal, hogy Mexikóba akar menni. Amikor Bryan átadta a pénzét és a VW Karmann Ghia kulcsát, a férfi eltette a fegyverét. Elmondta, hogy a montanai Deer Lodge börtönből szökött meg, ahol megölte a börtönőrt. Azt mondta nincs pénze és lopott kocsival jött, Bryan-t pedig figyelmeztette, hogy ne próbáljon meg hősködni.

A jogi előkészítős fiú megpróbálta nyugtatni a férfit, segítséget ajánlva neki. De a férfi ruhaszárító kötelet vett elő és Ceceliat utasította, hogy kötözze meg Bryant. Miután megtette, kivette a fiú pénztárcáját a zsebéből és a férfinek dobta. Úgy tűnt, az elkövető semmibe vette ezt a gesztust és megkötözte a lányt, amikor végzett Bryan-el. Aztán ellenőrizte a lány által végzett munkát, újra megkötötte Bryan csomóját, mert túl lazának találta. Bejelentette, hogy le fogja szúrni őket, és Bryan akart az első lenni, mivel azt mondta, nem bírja végignézni, hogy a férfi Ceceliat leszúrja. A támadó beleegyezően többször hátba szúrta. Aztán a lánynak szentelte figyelmét, aki sikoltozott, hogy hagyja abba. Amikor megpróbált fészkelődve menekülni, újra és újra megszúrta, a hátán, a mellkasán, az alhasán és az ágyékán. Amikor a támadó végzett, otthagyta a pénzt a takarón és egyszerűen elsétált.

A skicc, ami a Zodiákus által viselt ruháról készült

Áldozatai még életben voltak, és bár Cecelia halálosan megsebesült miután 24 szúrás érte és az aortája is felszakadt, mégis el tudták oldozni egymást. Azonban mindketten olyan sok vért vesztettek, hogy nem tudtak segítséget hívni. Egy halász a fiával arra járt és a Rancho Monticello Resort parkőreihez siettek segítségért három kilométerre a helyszíntől. Dennis Land parkőr érkezett járőr autóval, aki Bryant néhány száz méterre a helyszíntől találta meg, ilyen messzire tudott elkúszni. William White parkőr őrmester hajóval tette meg a távolságot. Nem volt kórház a Berryessa tónál, a legközelebbi orvosi segítség egy órányira volt Napában a Queen of the Valley kórházban. Bár mindketten túlélték a hosszú, fájdalmas várakozást, Cecelia végül másnap délután belehalt sérüléseibe a kórházban. Bryant folyamatosan őrizték.

Este 7 óra 40 körül, kevesebb, mint egy órával a támadás után, amikor a pár még mindig a mentőre várt, hívás érkezett a Napa megyei rendőrségre. Az ügyeletes tiszt egy férfi hívóra figyelt, aki kettős emberölést jelentett be a parkból, leírta az áldozatok autóját, és megadta a helyzetüket. A hívó hangja fiatalnak tűnt, a húszas évei elején járó férfinek. A hívást halk hangon azzal a kijelentéssel zárta, hogy ő az elkövető. Amikor végzett, lógva hagyta a kagylót, a rendőrök így hallhatták a forgalom zajait, emberi beszédet a háttérben. A hívást lenyomozták, egy utcai fülkéből érkezett, nyolc kilométerre a rendőrőrstől, 43 kilométerre a helyszíntől. Az elkövető vajon azért utazott ilyen messzire, mert élvezte, hogy ilyen közel van a rendőrökhöz, anélkül, hogy tudnák, ki ő? Hazafelé tartott netán? Vagy mindkettő? A hívás időzítése alapján, valamint hogy a hívó azt állította, hogy az áldozatok elhunytak, arra a következtetésre jutottak a rendőrök, hogy a támadás után azonnal elhagyta Lake Berryessa-t. A telefonkagylóról rögzítettek egy tenyérnyomot, de nem volt mivel összehasonlítani.

Bryan Hartnell és Cecelia Ann Sheperd

A Pacific Union College három diáklánya jelezte, hogy láttak egy magányos férfit a tó körül aznap. Világoskék vagy ezüst Chevrolettel volt, kaliforniai rendszámtáblával, és úgy tűnt, hogy őket figyeli azon a délutánon. Amikor leparkoltak, közvetlen melléjük parkolt le és a kocsiban ült, cigarettázott. Ez röviddel délután három körül volt. Négy óra körül, amikor a tó mellett napoztak, ismét kiszúrták a férfit, aki őket figyelte. Magasnak, 182 cm körülinek írták le, 100-104 kilósnak, a húszas vagy a harmincas évei közepén, egyenes sötét haját elválasztva viselte. A külseje rendezett volt, fekete rövid ujjú pulcsit viselt, sötétkék nadrággal, a pólója kilógott hátul a nadrágból. A lányok leírása alapján a rendőrségi rajzoló készített egy fantomképet, amit a rendőrség nyilvánosságra hozott, de Don Towsend kapitány, a Napa megyei seriff kihangsúlyozta, hogy ez nem szükségszerűen az elkövetőről készült vázlat, hanem valaki olyanról, akivel a rendőrség szeretne beszélni.

Egy fogorvos is, aki a fiával volt kint, látta a férfit, akinek külseje egyezett a lányok személyleírásával. Ő 155 cm-re becsülte, köpcösnek írta le, aki sötét, hosszú ujjú pólót viselt, sötétpiros nadrággal. Amikor a férfi észrevette, hogy kiszúrták, elment, és amikor a fogorvos visszatért a fiával az autóhoz, látták a keréknyomokból, hogy pont mögöttük parkolt.

Az elkövető által viselt lábbeli nyoma

Bryan autójának a közelében a nyomozók gumiabroncs nyomokat találtak, melyről gipszöntvényt készítettek abban a reményben, hogy hamarosan előkerül a gyanúsított járműve és össze lehet hasonlítani. Megmérték a gumik közötti távolságot, melyek a kocsi elején nemcsak kopottak voltak, hanem különböző méretűek is. Lábnyomok vezettek a helyszínhez és vissza a Karmann Ghia ajtajához. A cipő 44-es méretű volt, és attól függően, milyen mélyen süppedtek a homokba a nyomok (összehasonlítva egy rendőrtiszt nyomaival), az elkövető becsült súlya legalább 100 kg volt. Nyugodt volt, erre a sarok nyomaiból lehetett következtetni, mivel ez alapján nem futott, hanem kényelmesen elsétált, miután hagyta meghalni áldozatait. A nyomokban leképződött egy azonosító jel is, ami alapján lehetséges volt lenyomozni a gyártót. Wing Walker márkájú volt, egy olyan bakancs, melyet kormányzati szerződéssel gyártottak és a nyugati parton a haditengerészet és a légierő számára terítették.

Ez jel volt a rendőrség számára, hogy olyan személyt keressen, akinek katonai múltja van. Nyilvánvalóan ismerte a fegyvereket, kitűnően lőtt, nem félt testközelből késsel ölni, ismerte a katonai szimbólumokat és valószínűleg képzett volt a kódolás területén. Rendezettnek írták le, rövid hajjal, és Észak-Kalifornia bővelkedett a katonai berendezésekben.

Én azt javasoltam volna a rendőröknek, hogy ellenőrizzék az egészségügyi okokból leszerelteket, vagy az indok nélküli leszereléseket, mivel az alany valószínűleg nem tudott sokáig beilleszkedni az ilyen strukturált, fegyelmezett környezetbe. Valószínűleg nagyon intelligens és képzett, de gondja van a hatalommal és zokon veszi mások utasításait.

A kötözéshez használt zsinór

Az ismeretlen elkövető egy másik nyomot is hagyott a személyazonosságához a Deer Lodge, Montana utalással. Börtön van és volt ott, és miután a szökésről és az őr megöléséről előadott sztori hamisnak bizonyult, a helyhez való kötődést nem kell kizárni. Egyrészt, nem hozakodsz elő csak úgy egy olyan hellyel, mint Deer Lodge, Montana. Eltöltöttem egy kis időt diákként Montana államban, Bozeman városban, de nem ismertem ezt a nevet, tehát biztosíthatom, hogy a legtöbb ember a megyén kívül soha nem hallott erről a helyről.

Ez a pasas teljesen biztos volt benne, hogy Cecelia és Bryan is holtan végzi. Valójában, ha mindkét áldozat meghal, akkor nincs kockázat egy olyan hely említésében, amely valamely jelentőséggel bír számára. Úgy gondolom, hogy ezt az információt a rendőrség előnyként használhatja.

Mielőtt az elkövető elhagyta a helyszínt, üzenetet hagyott fekete filccel Bryan Hartnell kocsijának az ajtaján:

 

Vallejo

12-20-68

7-4-69

Szept 27-69-6:30

késsel

A Zodiákus üzenete Bryan autóján

Az első két dátum a Jensen/Faraday és a Ferrin gyilkosságokat jelölte. A szavak felett megjelent a kereszt a körben, a Zodiákus szimbóluma, amit aláírásként használt a levelekben, amiket az újságoknak küldött augusztus elején. Ez az ismeretlen elkövető biztosra akart menni, hogy a rendőrség felfogta, sorozatgyilkossal van dolguk.

Első pillantásra, nyilvánvalónak tűnhet, hogy a támadások között kapcsolat van. Végülis, olyan elkövetőről van szó, aki fiatal párokra támad elhagyott helyeken éjszaka vagy este, és akinek esetében az olyan tipikus indítékok, mint a rablás vagy szexuális erőszak nincsenek jelen. Vannak azonban kritikus különbségek a mostani ügy és a többi között, és itt nemcsak a bizarr, nyilvánvalóan otthon készített jelmezre gondolok. Az ő utalása nélkül, az illetékességi területek és a helyszínek közötti változást, a nyomozók talán nem azonnal kötötték volna ezt az ügyet a Vallejoban történtekhez.

Quanticoban, az egységem sok ilyen úgynevezett „kapcsolódási vakságot” látott. Ez azt jelenti, hogy a sorozatelkövető megváltoztatja és tökéletesíti a Modus Operandit, másik illetékességi területre költözik, vagy fokozza az erőszakot, ami tipikus fejlősédi pont, tehát a rendőrség azt gondolja, hogy számos bűnöző tevékenykedik, miközben egy és ugyanaz követte el mindet. Itt egy példa: Egy erőszakoló gyilkos megtámad és fojtogat egy prostituáltat, otthagyva a testet a völgyben, ahol a bűncselekmény történt. Ezután rájön, hogy legközelebb kevésbé kockázatos, ha elviszi az áldozatot egy másik helyre, ahol nem fenyegeti a veszély, hogy valaki arra jár. Tehát kiválasztja a következő áldozatát, és elviszi egy elhagyatott helyre, ahol a testet hagyja. És mivel több ideje van az áldozattal, nem kell gyorsan megerőszakolnia és megölnie, hanem talán ezúttal kicsit meg is kínozza. Egy kis gyakorlattal, ugyanez a férfi magányos, sérülékeny nőket szed fel bárokban, néhány napig fogva tartja és kínozza, mígnem meg is öli őket, a testüket pedig olyan helyen rakja ki, ahol talán soha nem találják meg. Viselkedésbeni vagy törvényszéki nyom nélkül, mely összekötné a bűncselekményeket, különösen ha különböző illetékességi területen történtek, úgy hogy az egyik helyen a nyomozók soha nem hallottak a másik esetről másutt, a rendőrség talán soha nem találja meg a kapcsolatot. Szakértő tanúként tanúskodtam George Russel Jr. sorozatgyilkos ügyében, ahol a köteléket az áldozatok testének beállítása, mint kézjegy adta.

Bryan Hartnell a kórházban

Nos, gondoljuk át a különbségeket a Lake Berryessa és a Vallejoban korábban történt támadások között. Először is, óriási a különbség az emberek lelövése és leszúrása között. Az első esetben, simán elmenekülsz, nem kerülsz igazán kapcsolatba az áldozataiddal. A Lake Berryessa esetében már arról beszélünk, hogy időt szán az áldozatokkal való beszélgetésre, hallja a hangjukat, valamiféle kapcsolatot alakít ki velük. Aztán, miután az alany megkapja, amit látszólag akart – emlékezzünk, hogy az áldozatok önként átadták a pénzt és a kocsi kulcsait – ő brutálisan megtámadja őket. Minden késszúrással egyre több vért ont, hallja a sikoltásukat és a fájdalmas kiáltásukat. Emlékezzünk arra is, hogy pisztoly is volt nála, tehát nem volt szükség rá, hogy a kést használja. Ha a kontroll és a félelem volt a lényeg, akkor a kést és a szavait hatékonyan használhatta volna erre, majd pedig a pisztolyt használhatta volna, hogy végezzen velük. A kést választotta. És mivel inkább szürkület volt, mint éjszaka, kitűnő látvány nyílt borzalmas tettére.

Ez a következő ponthoz visz minket: a korábbi időzítés és a támadás helyszíne a nagyobb rizikó bevállalására utal. Késő délután volt, amikor a három főiskolás és a fogorvos a fiával kiszúrta a gyanús férfit. A maga által elkészített egyenruha, amit Bryan Hartnell leírt jó álca volt az arc és haj eltakarására, de csak feltűnést keltett volna vele, ha egész idő alatt ezt viselte volna a parkban. Habár, valószínűleg senki nem botlott volna bele az eseménybe, amikor a Gyilkos Bryant és Ceceliat leszúrta, lehetséges volt. És habár a kés nem csap zajt a pisztollyal ellentétben, az áldozatok sikítása biztosan feltűnést keltett volna. Ha valaki látta volna őket csónakból, az ismeretlen elkövető sehogyan nem tudta volna megakadályozni, hogy értesítse a rendőröket. Csak annyit tehetett volna, hogy gyorsan visszavonul, és valószínűleg számos szemtanút hagyott volna, akik személyleírást adtak volna a rendőrségnek. Tovább növelte a rizikót, hogy annyi időt beszélt az áldozatokkal, és a késsel ölés több időt vesz igénybe, mint néhány gyors pisztolylövés.

Lake Berryessa

Zavaró volt továbbá az idő lerövidülése két gyilkosság között. Hét hónap telt el a Jensen/Faraday gyilkosság és a Darlene Ferrin/Michael Mageau támadás között. A Lake Berryessa támadás kevesebb, mint három hónap múlva történt. Minden tekintetben, ez a bűncselekmény tisztán bemutatta a fejlődést a többi gyilkossághoz képest. A sikeres elkövetők, mint ez is, egyre bátrabbak és jellemzően, egyre erőszakosabbak és halálosabbak lesznek. Gyanítható volt, hogy a Zodiákus ezt az irányt követi majd.   

Folyt.köv.

Évi

A törvényszéki bizonyítékok rejtett igazsága – Beszélgetés Itiel Dror agykutatóval

Gén találat? Tiszta ügy? Semmi esetre sem, mondja Itiel Dror agykutató. A következő beszélgetés az észlelés torzulásáról és az igazságügyi orvosszakértők, DNS- és ujjlenyomat szakértők végzetes tévedéseiről szól. A cikk a Stern-Crime magazin német nyelvű cikkének általam készített fordítása.

Itiel Dror Izraelben nőtt fel. A pszichológus és agykutató a Harvardon doktorált, a University College London-on tanít és az észlelési torzulást valamint annak a megismerésünkre tett hatásait kutatja. Dror orvosokat, pilótákat, banki tisztviselőket és hivatalnokokat oktat arra, hogy ezeket a benyomásokat behatárolják és ezáltal döntéseiket optimalizálni tudják.

SC: Drór úr, Ön tanulmányokkal tudott olyasmit bizonyítani, ami a törvényszéki szakértőket világszerte forrongásra késztette. Kérem, mutassa be nekünk a felfedezését.

ID: A beszélgetés címeként úgy tudnám megfogalmazni, hogy a törvényszéki bizonyítékok rejtett igazsága.

 

SC: Ez mi lenne pontosan?

ID: A törvényszéki szakértők is hibáznak! Elkövetik ezeket a hibákat az ujjlenyomatok és a kézírás kiértékelésekor, a ballisztikai összehasonlításokkor, és a DNS-elemzés során is. De: ez még nem a probléma. A probléma az, hogy a törvényszéki szakértőket mindenki tévedhetetlennek tartja. Nemcsak a laikusok, hanem az ügyvédek, bírák, a rendőrség is. Mindegyiküknél megvan ez a vak bizalom a törvényszéki tudományok irányába. Az olyan hollywoodi produkciók, mint a „CSI” sorozat döntően befolyásolják ezt. Mi, törvényszéki szakértők, magunk is meg vagyunk győződve a tévedhetetlenségünkről, de a valóság teljesen más. A közvélemény azt hiszi, hogy a törvényszéki szakértők objektívek és pártatlanok. Az igazság az, hogy rengeteg hibát vétenek, hogy szerfelett elfogultak – és ebből az elfogultságból kifolyólag ítélkeznek. Ezt nevezzük Cognitive Bias-nak, megismerési, észlelési torzulásnak. Mégis, a törvényszéki szakértés az egyetlen olyan tudományos terület, amely eddig megúszta a felülvizsgálatot.

 

SC: Hogyan lehetséges ez?

ID: Az egyik fő ok, hogy a törvényszéki szakértők nem kapnak visszacsatolást, ha hibát ejtenek. Ha egy orvos a téves lábat amputálja le, azt megtudja. Ha a bankárom egy bizonyos befektetést ajánl és én egy hét múlva látom, hogy a részvények nem emelkednek, hanem esnek, akkor felkeresem őt. A törvényszéki szakértők ezzel szemben megnézik az ujjlenyomatot, vagy összehasonlítják a DNS-t és azt mondják: „Egyezik!” Aztán az illető börtönbe vonul. A szakértők szinte soha nem tudják meg ha, és hogy mikor hibáztak.

Itiel Dror

SC: Egészen pontosan mi történik egy ilyen megértési, észlelési torzulás alkalmával?

ID: Képzelje el, hogy a repülőtéren vár, hogy valakivel találkozzon. Hirtelen mindenhol ezt a személyt látja. Mindenki, aki elhalad ön mellett, úgy néz ki, mint az illető, akire vár. Vagy fordítva, ha valakit mindenáron el akar kerülni, akkor is mindenütt ezt a személyt látja. Így működik az agyunk, a mindenkori lelkiállapotunk befolyásolja. Másik ilyen példa az állapotos nő, aki azt mondja: „Ó, hirtelen annyi állapotos nő van!” Valójában az állapotos nők száma nem változott, de mivel a hölgy gyermeket vár, megváltozott az érzékelése. Vagy, autót szeretne venni, ezért sokkal többféle autómárkát vesz észre az utakon, mivel el kell döntenie, hogy BMW-t vesz vagy Mercedes Benz-t, vagy valami mást. Ezek a dolgok mind befolyásolják, hogyan értelmezzük a környezetünket. A kívülről érkező információk feldolgozása mindig függ attól, mi jár a fejünkben, mit akarunk és mit várunk.

 

SC: Miképpen hat ez ki a törvényszéki szakértésre?

ID: Vegyük például az ujjlenyomatok vizsgálatát. Észlelési torzulás akkor következik be, amikor a szakértők elvárják, hogy a helyszínen rögzített nyom a gyanúsítottól rögzített lenyomattal egyezzen. Talán azért, mert tudják, hogy a rendőr, aki az ügyben nyomoz, meg van győződve a gyanúsított bűnösségéről. Vagy, mert tudják, hogy a gyanúsított büntetett előéletű. Az ilyen körülmények sokkal valószínűbbé teszik, hogy a szakértő egyezést talál ott, ahol nincsen. Hasonló a helyzet a fegyverek és a lőszer vizsgálatakor, a kézírások összehasonlításakor és az igazságügyi orvostan esetében. A törvényszéki szakértés minden területe észlelési torzulással érintett.

 

SC: Mi keltette fel az érdeklődését ez iránt a szakterület iránt?

ID: Egy ujjnyomat szakértő olvasta egyik tudományos cikkemet, amelyben arról írtam, hogyan kell a harcászati pilótáknak a levegőben más repülőgépeket azonosítani. Ellenséges gép, egyike a sajátjuknak, vagy szövetséges? A szakértő küldött nekem egy mailt: „Oh, ez pontosan ugyanaz, amit mi is csinálunk, amikor ujjlenyomatokat hasonlítunk össze.” Találkoztunk és elmeséltem neki, hogy: „Néha a másik repülőgép egy része a felhők mögött van, vagy néha mögöttük repül. Mindez megnehezíti a pilóta számára, hogy rendesen meg tudja határozni.” Erre ő így szólt: „Pontosan, ahogyan a mi munkánk során is!” Beszélgettünk egy jót, egészen addig, amíg elmeséltem, hogy miképpen befolyásolja a pilóta ítélőképességét, ha egy szövetséges – gép érkezik abból az irányból, ahonnan az ellenségest várja. „Mi ujjnyomat szakértők nem hagyjuk, hogy az elvárásaink befolyásoljanak minket!”, válaszolta ő. Az kiáltottam: „Micsoda? Ez lehetetlen! Milyen furcsa fajhoz tartozik maga?” Ragaszkodott hozzá, hogy teljesen objektív és nem követ el hibát.

 

SC: Ön pedig javasolt neki egy kísérletet…

ID: Azt mondtam: „Ugyanannak a szakértőnek mutassuk meg ugyanazt a két ujjlenyomatot kétszer, fél év különbséggel, és mindkét alkalommal egy másik történetet mesélünk neki. Akkor majd meglátjuk, hogy mennyire befolyásolja őt ez.” Biztos volt benne, hogy az időmet vesztegetem. De elvégeztük ezt a kísérletet és öt, tapasztalt szakértő elé raktuk a párokat.

 

SC: Milyen plusz információkat adtak a szakértőknek?

ID: Egyszer azt mondtuk, hogy a gyanúsított, akihez az ujjlenyomat tartozik, bevallotta a tettet. Máskor azt mondtuk, hogy a bűncselekmény elkövetése idején az illető külföldön volt. Azt állítottuk, hogy többszörösen büntetett előéletű. Vagy, hogy teljesen feddhetetlen. Hogy szemtanúk felismerték, vagy, hogy nem. Ezen információk egyike sem volt kapcsolatban az ujjlenyomatokkal.

 

SC: Mi lett az eredmény?

ID: A szakértők döntése, hogy egy ujjlenyomat pár azonos volt vagy sem, majdnem mindig attól függött, hogy elvárták-e, hogy azonosak legyenek. Ami különösen érdekes: a párt minden esetben vagy száz százalékig azonosnak hozták ki, vagy száz százalékosan kizárták. A kísérlet hat tagja közül négyen ellentmondtak az első döntésüknek. Nem más szakértők eredményének, hanem a sajátjuknak. Annak a döntésnek, amit hat hónappal azelőtt más információk és elvárások alapján hoztak meg.

 

SC: Ön ezután még fokozta a kísérletet.

ID: A második tesztkörben valós ügyeket vettünk be, amelyben a szakértők megállapították, hogy az ujjlenyomat párok azonosak voltak. Kerestünk hat specialistát, akik látens ujjnyomok felkutatásában voltak profik, összesen nyolc ujjlenyomat párt helyeztünk eléjük, mint állítólagos új ügyeket, és meséltünk hozzá egy történetet: A gyanúsított a bűncselekmény idején nagyon messze tartózkodott, és valaki más vallotta be az elkövetést. Most hat szakértőből négy azt állította, hogy nem egyeznek az ujjlenyomatok, holott korábban másként döntött.

 

SC: Manapság amúgy is számítógép végzi az azonosítást, nem?

ID: Ezt azok gondolják így, aki sok „CSI”-t néznek. A számítógép csak akkor tud ujjlenyomatokat kétségtelenül azonosítani, ha 10 jól kivehető lenyomat áll rendelkezésre egy személytől, és előtte 10 ugyanilyen jól kivehető lenyomatot tároltak ugyanattól a személytől a számítógépben. Például, ha az ujjlenyomatomat az útlevelemmel együtt megadom azonosításra, akkor a számítógép majdnem mindig felismer engem. De a törvényszéki vizsgálatok során nincs tíz tiszta lenyomatunk, gyakran egy teljes sincsen, csak egy részleges. Piszkos felületről rögzítve, amelyet több más ember is megérintett. Ezt nevezzük „látens ujjlenyomatnak” . Ebből a számítógép a legjobb esetben is azt a 20 lenyomatot választja ki az adatbankból, amelyek a legjobban hasonlítanak a helyszíni nyomhoz. Egymáshoz rendelni a nyomokat csak egy ember tudja.

 

SC: A számítógép ezt a 20 hasonló lenyomatot illeszkedési pontosság alapján listázza. A tanulmányában ön ezt a sorrendet megfordította.

ID: A szakértők hozzá vannak szokva, hogy látják ezeket a listákat. A leginkább hasonló ujjlenyomat az első helyen áll, azt követi a második leghasonlóbb, és így tovább, és e sorrend alapján döntenek. Mi történik azonban akkor, ha a számítógép által felállított sorrendet összekeverem? Ezért azt az ujjlenyomatot, amit a számítógép az első helyre sorolt, az utolsó helyre tettem. Ekkor már az emberi kiértékelők sem a legjobban illeszkedőként ismerték el. Mivel nem várták, hogy az a vizsgálandó nyommal egyezik.

SC: Hogy reagáltak a szakértők, amikor eléjük tárta az eredményeket?

ID: Rosszul. Személyesen nekem támadtak. Panaszleveleket küldtek az egyetemre, követelték az elbocsátásomat, és hogy a kutatási eredményeimet vonják vissza. Mint „a császár új ruhája” című történetben. Senki nem akarja az igazságot hallani. Mind nagyon dühösek voltak, az ujjnyomat szakértők, a DNS szakértők, és az orvosok is.

 

SC: A DNS szakértőket mivel haragította magára?

ID: Ha egy személy DNS-ét kell megállapítani, például egy apasági teszt során, az nem probléma. De bűncselekmények során általában kevert DNS nyom áll rendelkezésre, két vagy három embertől is, ez sokkal bonyolultabbá teszi az egészet. A szakértőnek értelmeznie, mérnie, értékelnie kell, amit lát, majd döntést kell hoznia. Két olyan esetet vettünk elő az USA-ból, ahol a szakértőknek egy csomó olyan információ tudatában kellett döntést hozni, amelyek a tulajdonképpeni törvényszéki munka szempontjából irrelevánsak voltak. Az egyik esetben az első rendű vádlott azt vallotta, hogy a másodrendű vádlott is részt vett a csoportos nemi erőszakban. Az eljárás során a két szakértő arra a következtetésre jutott, hogy az sértettből rögzített mix-ből az ő DNS-ét sem lehet kizárni.

 

SC: Ez a Kerry Robinson eset volt?

ID: Igen, Kerry Robinson Georgia-ban. Tehát fogtuk a DNS mintát, és 17 másik szakértő elé tártuk összehasonlításra, minden egyéb információ nélkül. Ebből a 17 szakértőből 16 szakértő ellentmondott a Robinson per mindkét szakértőjének, csak egyetlen jutott ugyanarra az eredményre. Robinsont 2020-ban ártatlanként kiengedték a börtönből, a 20 évből majdnem 18-at letöltött. A kutatási eredményeim hozzájárultak a szabadlábra helyezéséhez.

Kerry Robinson majdnem 18 év után hagyhatta el a börtönt

SC: Hogyan jutottak el a szakértők a hibás döntéshez?

ID: Ha a szakértőnek egy nem teljes DNS-profil áll rendelkezésre egy helyszínről, ahogyan az a Robinson ügy esetében is történt, akkor a profilt a szakértőnek a rendelkezésére álló szekvenciák alapján kell kiegészítenie. Anélkül, hogy a gyanúsított DNS-profilját látná. Mivel, hogyha azt megkapja, akkor a helyszínen rögzített töredéket nagy valószínűséggel úgy fejleszti, hogy az a gyanúsított profiljához illeszkedjen. Tehát a DNS-ben a hézagokat úgy tölti ki, amilyennek neki a gyanúsított profilja alapján valószínűleg tűnik. Így ahelyett hogy a bizonyíték a gyanúsítotthoz vezetne, a bizonyíték a gyanúsítotthoz passzol.

 

SC: Robinson elítélése nem egyedi eset.

ID: New Yorkban az Innocent Project több száz esetet megvizsgált, ahol az elítélteket a börtönbüntetésből kiengedték vagy felmentették. Az ügyek több mint felében, 60 százalékban, törvényszéki szakértői hibás döntések járultak hozzá az ítélethez.

 

SC: Ez katasztrofális.

ID: Igen, nagyon! De most kiugrott a nyúl a bokorból (nevet). Eddig a szakértők megúszták az előítéleteiket és a hibáikat. Ártatlanokat küldtek börtönbe, a valódi elkövetők pedig szabadon járnak. Ez óriási probléma, amivel foglalkozni kell.

 

SC: Az orvosok különösen rosszul fogadták az ön eredményeit. Miért?

ID: Náluk ugyanezt a mintát fedeztük fel: Azoknak az orvosoknak, akik boncolást végeznek, a döntéseiket, hogy az eset emberölés vagy baleset volt, nem az orvosi bizonyítékok alapozzák meg. Hanem egy rakás háttérinformáció, aminek semmi közük a szakterületükhöz. Vázoltunk egy esetet, amelyben egy kisgyermeket holtan találnak a nappali padlóján, súlyos fejsérülésekkel. Aztán megkértük az orvosokat, hogy állapítsák meg, emberölésről vagy balesetről van-e szó. Ezen kívül orvosi szempontból lényegtelen információkat osztottunk meg. Olyat is, amely aztán egyértelmű véleményt eredményezett és feltűnő volt. Azok az orvosok, akik azt az információt kapták, hogy a gyermek feketebőrű és az anya feketebőrű barátja vitte be a sürgősségire, körülbelül ötször olyan gyakran állapítottak meg emberölést, mint balesetet. Egy fehérbőrű kisgyerek esetében ellenben, akit a fehérbőrű nagymama visz be, az orvosok dupla annyiszor találták balesetnek, mint emberölésnek.  

 

Itiel Dror

SC: Azt vetették az ön szemére, hogy az alaptétel komolytalan volt. Először is köztudott, hogy a feketebőrű gyerekek gyakrabban lesznek emberölés áldozatai, mint a fehérbőrűek. Másodszor az is ismert, hogy az anyák partnerei gyakrabban ölnek, mint a nagymamák.

ID: Így van. Ezeket a körülményeket a rendőrség nyugodtan számításba veheti, amikor nyomoz az ügyben. A bíró szintén figyelembe veheti a döntésekor. De az igazságügyi orvosszakértőnek, mint semleges természettudósnak, nem szabad hagyni magát befolyásolni ilyen tapasztalati tényezők által. Neki a halál okát csak az orvosi tények alapján szabad megállapítani. Vagy azt mondani, hogy határozatlan, nem tudja megállapítani.

 

SC: Nemcsak néhány rossz kivételről beszélünk a szakértők között?

ID: Nem, be tudtam bizonyítani, hogy a keményen dolgozó, céltudatos szakértők is követnek el hibákat, mert előítéletesek. Az, hogy csak néhány korrupt, rosszindulatú ember érintett, egy széles körben elterjedt tévhit. Pontosan, mint az a feltételezés, hogy csak más hibázhat, mi nem. Ezt nevezzük „vakfoltnak”: Észrevesszük mások hibáit, a sajátunk felé viszont vakok vagyunk. Egy 2017-es, 21 országot érintő közvéleménykutatásban több mint 400 szakértő közül a háromnegyede alapvető problémaként nevezte meg az előítéletet. De csak 52 százalékuk gondolta, hogy a saját munkaterülete is érintett, és csak 26 százalék ismerte el, hogy személyesen is érintett.

 

SC: A beismerés az első lépés a javulás útján…

ID: Igen, bár ha a szakértők el is fogadják a tévedhetőségüket, utána gyakran annak a tévedésnek esnek áldozatul, amit én „Illusion of Control”-nak, az ellenőrzés illúziójának nevezek.

 

SC: Mit kell ez alatt érteni?

ID: Elismerik a hibára való hajlamosságukat és ezt mondják: „A problémát akaraterővel  le tudom küzdeni!” Ténylegesen azonban az akaraterő nemcsak hogy elégtelen, hogy a torzulásokat elkerüljük, hanem a fáradozásunk még fel is erősítheti azokat. Minél jobban összpontosítunk arra, hogy kizárjuk, annál több helyet csinálunk neki. Ezt a jelenséget bírósági tárgyalásokról ismerjük: Ha a bíró az esküdteknek azt mondja, egy meghatározott bizonyítékot hagyjanak figyelmen kívül, akkor ezt a bizonyítási eszközt az esküdtek különösen pontosan jegyzik meg.

 

SC: Hogy lehet a problémát megoldani?

ID: Mindenekelőtt a szakértőknek el kell fogadniuk, hogy ők is előítéletesek, és ez befolyásolja a döntéseiket. Akkor viszonylag egyszerűen lehet segíteni. Például, hogy nem teszik ki őket olyan plusz információknak, amelyek a munkájuk szempontjából irrelevánsak. Egy ballisztikus, aki lövedékeket vet össze, egy grafológus, aki kézírást vizsgál, vagy egy szakértő, akik ujjlenyomatokat értékel ki, nem kell, hogy tudja, hogy a gyanúsított büntetett előéletű-e. Hogy beismerte-e. Vagy, hogy a rendőrök mit gondolnak róla. A ballisztikusnak mindenekelőtt a helyszínen biztosított töltényhüvelyt kell megkapnia, a daktiloszkópusnak pedig az ujjlenyomatot. Többet nem. Az orvosszakértőnek is csak sorjában és olyan mértékben kell az információkat megkapni, amennyire szükséges a halál okának meghatározásához.

 

SC: Ön ehhez kínál világszerte továbbképzéseket. Milyenek ezek?

ID: Fontos, hogy a szakértőket ne vádoljam őszintétlenséggel vagy szándékos előítéletességgel, hanem hogy megértessem velük, hogy ők, ahogy mi mindannyian, az agy felépítésének vagyunk kitéve, és annak, ahogyan az információkat feldolgozza.

 

SC: De senki nem szeretne hibázni.

ID: Ez különösen a törvényszéki szakértőkre vonatkozik. A közvélemény nagyon kedveli őket, a bíró nagyszerűnek tartja őket, a rendőrséggel szorosan együtt dolgoznak. Nem akarják a határaikat elismerni. Én is dolgozom orvosokkal, pilótákkal, bankárokkal, akik a megismerési torzulások miatt hibáznak. Rendőrökkel is, akik lelőttek valakit, mert tévesen azt gondolták, hogy fegyver van az illetőnél. Meg akarják érteni, hogy mi történt, és hogyan cselekedhetnének másképp. De a szakértők azt állítják: „Nekünk nincs ilyen problémánk.”

 

SC: Hogyan veszi rá mégis a szakértőket, hogy együttműködjenek?

ID: Ebben nagyon, nagyon sikeres vagyok. Az Egyesült Államokban és Kanadában képzek tovább embereket. Ausztráliában, Tajvanon és majdnem az összes európai országban. Minden szemináriumot azzal kezdek, hogy más szakértők előítéletességéről és hibáiról beszélek. Például vicceket gyártok orvosokról, és a részvevők betegre nevetik magukat, milyen buták mások. Amíg azt nem mondom: „Ti ugyanilyenek vagytok.” Akkor egy kísérletet javaslok, és előre megmondom, hogy az észlelésüket manipulálni fogom. Nem megpróbálom átverni őket, hanem egészen nyíltan befolyásolni fogom őket, miközben megpróbálnak objektívek maradni. Természetesen ennek ellenére nem sikerül nekik objektívnek maradni. Akkor aztán ledöbbennek, nem tudják elhinni, hogy tényleg előítéletesek, minden tudás és fáradozás ellenére. Ez a tapasztalat nyitottá teszi őket a megoldásokra. Ezzel sok országban sikeres vagyok.

 

SC: Mi a helyzet Németországgal?

ID: Valamilyen oknál fogva ott a szakértők nem olyan nyitottak. (nevet) Néhányuknak írtam, többször is. De vagy nem kapok választ, vagy egészen röviden közlik, hogy nem érdekli őket. Úgy sejtem, ez amiatt lehet, hogy a német bíróságok a kísérletezéseket „tudományosan objektívnek” tartják. Senki nem akar békétlenséget szítani. Ha meghívnak, kész vagyok vitatkozni velük. Meghallgathatnak és mondhatják, hogy idióta vagyok és nincs igazam. De legalább hallgassák meg, amit mondanék.

Évi