Aki szörnyekkel küzd - A profilozás születése

Sir Anthony Hopkins a Bárányok hallgatnak című filmben a pszichopata kannibált, Dr. Hannibal Lectert jeleníti meg. A film készítői az FBI Magatartástudományi Osztály profilalkotóinak értékes tanácsait, tapasztalatait is figyelembe vették.

Sir Anthony Hopkins a Bárányok hallgatnak című filmben

Amelyekről most írok, néhány évvel azelőtt történtek, hogy Dr. Brussel úttörő munkáját hivatalosan is elfogadta a törvényvégrehajtó hatóság.

Dr. James Brussel 1968-ban megjelentette Casebook of a Crime Psychiatrist (Egy pszichiáter bűnözői esettanulmánya) című könyvét, amelyben azt is leírta, hogy 1964-ben miként csatlakozott egy pszichiáterekből álló titkosrendőr-osztaghoz, akik kidolgozták a hírhedt "Bostoni Fojtogató" pszichológiai profilját. Howard Teten FBI ügynöknek - akik kidolgozta az FBI számára a pszichológiai analízist -  korai inspirációja ez a könyv. Teten 1970-ben számos pszichológussal folytatott beszélgetést követően órákat kezdett adni Washington D.C.-ben, az FBI Nemzeti Akadémián. Az "alkalmazott kriminológia", közkeletű nevén "pszicho-krimi" című kurzus az elmúlt hét év megoldatlan eseteire épült. Teten a helyi rendőrséget is bevonta az előadásokba, valamint az FBI New York-i irodájának munkatársa, Pat Mullany is csatlakozott Teten kurzusához.

Howard Teten FBI ügynök

Howard Teten FBI ügynök

Az egyre bővülő FBI Akadémia Quanticóban és Virginiában nyitott új iskolát 1972-ben és létrehozták a Magatartástudományi Osztályt (BSU). Teten, miután olvasta Dr. Brussel könyvét, többször felkereste a szerzőt, és megvitatták módszerük hasonlóságait és különbözőségeit. Teten így nyilatkozott egy alkalommal: "Dr. Brussel véleménye szerint a pszichiátria speciális területeire kell rátalálni, összekapcsolni őket, hogy így létrejöhessen a profil. Ez különbözött az én meglátásomtól, mert szerintem a bűntényből, mint egészből kiindulva kell átfogó benyomást kapnunk a teljes mentális állapotról. Majd megállapodtunk abban, hogy az ő módszere a részletes információk megszerzésére alkalmas, míg az enyém kevesebb hibalehetőséget rejt magában.

Az FBI Viselkedéstudományi részlege Quanticóban

Az FBI Viselkedéstudományi részlege Quanticóban

Az éppen megalakított Magatartástudományi Osztálynak hamar lehetősége nyílt a tanultak éles helyzetben való alkalmazására. 1973 júniusában, Montana államban, a Bozemanhoz közeli michigani kempingből, a családi sátorból elrabolták a hét éves Susan Jaegert. Teten és Mullany felvázolták a lehetséges elkövető előzetes profilját. Véleményük szerint egy fiatal fehér férfi volt a tettes, aki azon a környéken lakott, és éjszakai sétája során a sátrak között bóklászott. Susan családja nem adta fel a reményt, ők hitték, hogy a kislány él, bár Teten és Mullany halottnak feltételezte a gyereket. A helyi FBI-ügynök, Peter Dunbar egy 23 éves vietnámi veteránra, David Meyerhoferre gyanakodott, akit "ápolt, udvarias, különlegesen intelligens..." emberként jellemeztek. Semmilyen tény nem támasztotta alá, hogy köze lenne a bűntényhez.

Pat Mullany FBI ügynök

Pat Mullany FBI ügynök

1974 januárjában eltűnt egy fiatal nő, aki visszautasította a közeledését. A férfi ismét gyanúba keveredett. Meierhofer önként alávetette magát egy poligráfos hazugságvizsgálatnak, és vállalta azt is, hogy beadják neki az "igazságszérumot". Mindkét esetben sikertelenül végződött a vizsgálat, az ügyvédje pedig felszólította a hatóságokat, hogy fejezzék be a férfi zaklatását. A quanticói csapat azonban tisztában volt azzal, hogy ezek a tesztek kizárólag épelméjű emberek esetében működnek. Pszichopaták képesek elválasztani a bűntettet elkövető tudattalan személyiségüket tudatos énjüktől. A tudatos énjük elnyomja a bűntettel kapcsolatos minden ismeretüket, és így sikerrel járnak a tesztnél. Teten és Mullany biztosak voltak abban, hogy az elkövető az a típus, aki felhívja áldozatának rokonait, hogy megtudja tettének következményét. Így Dunbar azt tanácsolta Mr. és Mrs. Jaegernek - az eltűnt kislány szüleinek -, hogy tartsanak egy hívásrögzítő készüléket a telefon mellett.

Susan eltűnésének évfordulóján valóban felhívta Mrs. Jaegert eg férfi és közölte: a kislány még él. Elmondása szerint Susant Európába vitte, hogy jobb életet biztosítson neki, mint amit itt Jaegerék itt adni tudtak neki. Mrs. Jaeger így nyilatkozott a telefonálóról: "Nagyon önelégült és gúnyolódó volt. De nem úgy reagáltam, ahogy elvárta volna. Őszintén képesnek éreztem magamat arra, hogy megbocsássak neki. Hajlamos vagyok könyörületesnek és megértőnek lenni, és ez meghökkentette. Letette a fegyvert." Hogy honnan érkezett a hívás, sajnos nem lehetett lenyomozni. Az FBI egyik hangelemzője szerint a szalagon rögzített hang emlékeztet Meierhofer hangjára, ám nem volt elegendő bizonyíték, hogy a bíró elrendelje a házkutatást. Mullany úgy gondolta, hogy Meierhofert mélyen érintené egy Mrs. Jaegerrel való találkozás, így meg is szervezte Meierhofer ügyvédjénél. A találkozás ideje alatt Meierhofer csendes, higgadt volt, uralkodott érzelmein. Röviddel az után, hogy hazaérkezett Michiganbe, R-beszélgetést igénybe véve felhívta Mrs. Jaegert: "Mr. Travis Salt Lake Cityből" - mutatkozott be. A telefonáló közölte, hogy ő volt, aki elrabolta Susant, azonban mielőtt folytathatta volna, Mrs. Jaeger felismerte a hangját és megszólította: "Jó napot, David".

Mrs. Jaeger esküvel erősített nyilatkozata után Dunbar házkutatási parancsot kért és kapott. Az eltűnt kislány és a fiatal nő maradványait megtalálták Meierhofer otthonában. A férfi elismerte a két gyilkosságot és egy helyi fiú rejtélyes megölését is. Letartóztatták, majd másnap felkötötte magát a rendőrségi cellában.

Susan Marie Jaeger (1966-1973)

Teten és Mullany számára egyre megterhelőbb volt egyszerre tanítani és profilokat is alkotni. Néhány egyetemi előadó, Robert Ressler, Roy Hazelwood és Dick Ault csatlakozott hozzájuk. Mindegyikük csupán egy-egy jellegzetes bűnelkövetésre fókuszált, Ressler például úgy döntött, hogy sorozatgyilkosokkal készít interjúkat. Ebben az időben Quantico tanárai főleg "konzervált", azaz megoldatlan esetek alapján tanítottak, Ressler pedig óráit elsősorban olyan, már megoldott esetekre alapozta, ahol a tények forrása - újságcikkek, könyvek - a nyilvánosság számára is elérhetőek voltak.

Ressler később az Aki szörnyekkel küzd című könyvében így ír:

"Amit tennünk kellett, az csupán annyi volt, mint amit bárki megtett, mi azonban különös rendszerbe foglaltuk és következtetéseket vontunk le. Richard Speck, a Chicagoban megölt nyolc ápolónő gyilkosának anyaga nem volt rossz például a mi szempontunkból, pszichiátere a mélyinterjúk után írt is egy könyvet. Ám még ezek az interjúk is hiányosak voltak, ugyanis a kérdezőnek semmilyen háttértudása nem volt a bűnözőkkel kapcsolatban, valamint nem is volt igénye olyan törvényvégrehajtói látásmód megértésére sem, amire pedig a diákjainknak szüksége lett volna. Én jobban, mélyebben meg akartam érteni az erőszakos bűnözők gondolatvilágát..."

Robert Ressler

Az FBI igen kevés érdeklődést mutatott gyilkosok, erőszaktevők, gyerekeket molesztálók és hasonló erőszakos tetteket elkövetők iránt, ugyanis az ilyen esetek helyi és nem központi hatáskörbe tartoztak. A kollégák fenntartásai ellenére Ressler tagja volt az Amerikai Pszichiátriai Társaságnak, a Törvényszéki Tudományok Amerikai Akadémiájának, a Pszichiátria és Jog Amerikai Akadémiájának és egyéb társulatoknak. "A Bureau elbocsátotta mentálhigiénés szakembereit, ami azt a meggyőződést tükrözte, hogy  Bureau már mind tudja azt, amit a bűnözésről tudni érdemes".

A titkos rendőrségi aktákat is jól ismerő Ressler kurzusát a német professzor Friedrich Nietzsche Így szólott Zarathustra című könyvére alapozta, gondolatait vezérfonalként használta. Később első könyvének címét is egy Nietzsche mű ihlette:

"Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belőle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény visszanéz rád." (Nietzsche: Túl az erkölcs világán)

Évi