Német bűnügyi helyszíni fotósok

Általában ők az elsők, akik elkezdik a munkát egy bűncselekmény helyszínén: a rendőrségi bűnügyi helyszíni fotósok.

Munkájuk során nem a szép kompozíciókat keresik, hanem a bűncselekmények szörnyű részleteit próbálják megragadni.

A fényképek életünk modern kori bizonyítékai. Ami nincs lefotózva, az sokak szemében nem is létezik. Annak bizonyításaképp pedig, hogy mi magunk is jelen voltunk, majdnem minden kép a közösségi média felületein landol, hogy ott aztán lájkoljuk, megosszuk és kommenteljük. A képek ilyen módon alakítják társadalmunk valóságképét.

Katja Wild és Dirk Sattler naponta fényképeznek, ám ők olyan fotókat készítenek, amelyek nem a nyilvánosság számára készülnek. Az ő képeiknek más feladatuk van: ezek a fotók a német főváros nyomozóinak és államügyészeinek aktáiba kerülnek. Wild és Sattler 1999 óta dolgoznak a berlini rendőrség krimináltechnikai intézetében (Kriminaltechnischen Institut – KTI). Dirk, mint bűnügyi helyszíni fotós, Katja pedig a stúdióban.

„ A vérnyomok fotóiból következtetni lehet arra, mi történhetett. Minden lefoglalt kábítószert fényképezni kell az adatbázishoz.”

Dirk Sattler magas, rövid barna hajú, barátságos tekintetű férfi, számára a fényképezés 1995-ben vált hobbiból hivatássá. Karrierje elején azonban nem bűnügyi helyszíneket, holttesteket vagy bizonyítékokat kapott lencsevégre. Sattler szabadúszóként elsősorban reklám és riport fotókkal foglalkozott, ipari létesítményeket, orvosi technikával kapcsolatos témákat és művészeket fotózott. Az ezredforduló előtt nem sokkal botlott bele egy állás hirdetésbe, amelyben a német rendőrség bűnügyi helyszíni fotóst keresett.

Dirk Sattler

„Érdekelt az új kihívás, hogy a rendőrségi munka kulisszái mögé tekinthessek, és a lehetőség, hogy biztos állásom legyen” – mondja a 48 éves férfi. Így 1999-ben a berlini rendőrség szolgálatába állt, mint stúdiófotós. Egy évvel később váltott a bűnügyi helyszíni fotózásra.

Katja Wild szakmai életrajza is hasonló. Egy berlini stúdióban eltöltött három éves képzés után, új munkalehetőséget keresve talált rá a berlini rendőrség állás hirdetésére. „Az embernek, úgymond, át kell állnia a munkahelyi balesetek, bűnügyi helyszínek és boncolások fényképezésére és dokumentálására” – emlékszik vissza a különleges kihívásra a 44 éves nő. „Az első hetekben nagyon izgatott voltam, de egyben kissé féltem is: Mi vár rám? Elviselem a halott emberek látványát? Kibírom a szagokat?” A válaszok az évek elteltével érkeztek meg, ahogy a tapasztalatok gyűltek.

„A speciális drónnal készített légifelvételek – például egy kiégett raktárcsarnok esetében – fontos utalásokkal szolgálhatnak például a lehetséges menekülési útvonalakra vonatkozóan.”

2000 és 2012 között Sattler és Wild együtt dolgozott bűnügyi helyszíni fotósként a berlini rendőrségen. Dirk a mai napig az „abszolút álom állásban” dolgozik, Katja váltott, és a stúdió munkát választotta. Vajon egyik terület fontosabb, mint a másik? Szó sincs róla. Mindkét terület a felderítés sikerességét szolgálja. A helyszíni fotók arra szolgálnak, hogy a helyzetet és a nyomokat dokumentálják, ez támasztja alá azokat a jelentéseket, amelyeket a nyomozók és az orvosszakértők készítenek. A nyomokat vagy nyomgyanús dolgokat tartalmazó úgynevezett mobil bizonyítékokat a fotóstúdióban közelebbről megvizsgálják.

Katja Wild

A helyszíni fotók elsősorban Arthur Fellig – közismertebb nevén „Weegee” amerikai fotós által kerültek be a köztudatba. Az 1930-as és 40-es években gyakran az elsők között volt a helyszínen – mindegy hogy rablógyilkosság vagy közlekedési baleset volt – és kameráját holttestek, elfogások és teljesen kiégett autók felé fordította, melyek kormánya mögött még ott ült a felismerhetetlenségig összeégett vezető. Diszkréció? Hibás feltevés.

Arthur Fellig

„A vérnyomokat formájuk és becsapódási szögük alapján vizsgálják. Minden bizonyítékot precíz módon örökítenek meg fényképeken, melyekről nem hiányozhat a hiteles mérce.”

„A rendőrség első helyszíni fotói már közel 70 évesek.” – mondja Susanne Regener, a siegeni egyetem médiatörténeti tanszékének vezetője. „Az első helyszíni fotók valószínűleg 1867-ben keletkeztek, egy Lausanne-ban elkövetett kettős emberöléssel kapcsolatban. Sajnos, azt nem tudni, hogy a képeket ki készítette.” A századforduló környékén - amikor a nagyobb rendőrkapitányságok saját műtermeket és laborokat engedhettek meg maguknak - alakult ki a helyszíni fotózás, mint a bizonyítékok rögzítésének egy módja.

Sattlert és a bűnügyi helyszíneken tevékenykedő kollégáit a leggyakrabban személyekkel kapcsolatos bűnügyekben bízzák meg – az elhanyagolástól a bántalmazáson és nemi erőszakon keresztül egészen az ölésig. De rablások, tűzesetek, környezetszennyezés, hamisított műtárgyak, politikailag motivált tettek, sértettek és elkövetők sérülései valamint hatósági boncolások kapcsán is hívják a berlini bűnügyi helyszíni fotósokat.

A rendőrség krimináltechnikai intézetének 12 fős csapata (bűnügyi helyszíni fotózás, törvényszéki mérés, közlekedési helyszíni rajzoló szolgálat), melyhez Sattler is tartozik, állandóan bevetésre kész. Havonta Sattlernek átlagosan 10-20 bevetése van. Hogy egyes bevetések mennyi ideig tartanak, előzetesen nagyon nehéz megsaccolni: először jön a helyszíni munka, aztán a gyanúsított igazságügyi orvosszakértői vizsgálatát fotózzák, a bizonyítékok és az esetlegesen menekülésre használt gépjármű fényképezése, majd egy esetleges boncolás dokumentálása következik. A több, mint nyolc órás bevetések nem ritkák.

„Katja Wild a fotóstúdióban úgy dolgozik, mint egy laborban. Kémiai eljárásokkal megvilágítja a nyomokat.”

Míg a televíziós sorozatokban a bűnügyi helyszín fényképezését, mint mellékes tevékenységet ábrázolnak – egy pár fotó itt, néhány fénykép ott – a valóságban Sattler és kollégáinak munkája sokkal fontosabb. Majdnem mindig ők azok, akik a bűnügyi helyszíni forrónyom csapatával történt egyeztetés után, elsőként kezdik el a helyszínen a munkát. Védőruházat, úgynevezett lábtyű, kéz és szájmaszk az alapfelszerelés, mely ehhez a munkához szükségeltetik. Ezekre egyrészt a nyomkereszteződés lehetőségének az elkerüléséhez van szükség, másrészt a saját egészségük védelme is fontos szempont.

Németországban a fényképezést, mint a bizonyítás eszközét 1903 óta fogadják el a bíróságok. Ennek feltétele, hogy a kollégák és a kolléganők a helyszínen meghatározott eljárásmódot kövessenek. Ez 117 év elteltével sem változott: a fényképezés kívülről befelé haladva, az áttekintő felvételektől a részlet fotókig történik. Gyakran az összetett DNS- és elemi szál nyomok dokumentációja több időt vesz igénybe, mint tisztán a fényképezés. Külső helyszínek esetében Sattler megfigyeli a tényleges helyszín környezetét is. „Sokszor arra leszek figyelmes, hogy a körülkerített területekkel a járókelők nem törődnek, vagy azt hiszik, hogy az filmforgatás helyszíne.”

2009 óta a berlini bűnügyi helyszíni fotózáshoz két úgynevezett multi-helikopter is tartozik. A krimináltechnikai intézet az elsők között volt, aki a szokványos bűnügyi helyszíni fotózást légifelvételek által bővítette. Akár 50 méteres magasságból is képesek ezek a drónok különleges perspektívák megmutatására, és ezáltal olyan fontos részletek megragadására, mint egy esetleges menekülési útvonal, amely a nyomozás további alakulása szempontjából döntő fontosságú lehet.

Sattler bevetései az egész fővárost érintik. Katja Wildet ezzel szemben ma már csak kivételes esetekben hívják helyszínre. Az ő bevetési területe a rendőrség hatalmas, egyszerű épületében van a Tempelhof-on. Itt, két kollégájával együtt (bűnjelkezelő részleg) minden, Berlinben összegyűjtött mobil nyomhordozó részletes fényképes kiértékelésével foglalkozik. A csapat évente mintegy 6000 felvételt készít bizonyítékokról és szerszámnyomokról. Ehhez jön még majdnem 10000 ujjlenyomat. A fényképezett tárgyak széles sávon mozognak, a fotóktól, az edényeken, alufólián, kábítószeres zacskókon át, a fellelt lopott tárgyakig, pénzig, sértettek és elkövetők ruházatáig, valamint különböző típusú fegyverekig.

Arthur Fellig helyszíni fotója

A csapat számára két fotó stúdió és két laborhelyiség fényképezésre alkalmas hellyel áll rendelkezésre. A nagyobb stúdióban egy úgynevezett üreges helyiség került kialakításra, ahol személyeket, ruházatot, vagy nagyobb festményeket tudnak fotózni. A második stúdió és fotóhelyiség kisebb bizonyítékok és ujjnyomok feldolgozásához van fenntartva.

Wild és kollégái nagyfelbontású fényképezőgépekkel, és kiváló minőségű makro objektívekkel dolgoznak, ezen kívül a stúdiókat vakuval és tolótetővel szerelték fel.

Míg a bűnügyi helyszíni fotósok mindenekelőtt dokumentumszerűen tevékenykednek, a stúdió munka keveréke a különböző fajta fényképészeti tevékenységeknek.

A rendőrségi fotózás mindkét területen ugyanazt a szemléletet követi. „Fontos, hogy egy büntetőeljárás során a bizonyítási láncban segítséget nyújtson, ezért az objektív ténymegállapítás részét képezi a szubjektívvel szemben, mint például a tanúvallomás.” – mondja Regener professzor asszony.

Arthur Fellig helyszíni fotója 2.

Sattler és Wild is tisztában vannak foglalkozásuk ilyen jellegű követelményeivel. Itt nem az esztétika számít, hanem az eredetiség. A rendőrségnél világos szabályok vannak. „Az elhanyagolt gyermekszoba padlója vagy egy pókhálóval teli plafon sokkal szebben visszaadható, ha ott vakuzni tudok, de az már nem eredeti.” – mondja Sattler.

Ugyanez érvényes a fotók utólagos számítógépen történő szerkesztésére: az mindössze csak arra szolgál – akár a helyszínen, akár a stúdióban – hogy a fotók optimális kiértékelése megtörténjen. A program minden egyes munkamozzanatot dokumentál. Így, ha esetleg kétség merülne fel, meg lehet állapítani, hogy melyik képrészletet mennyiben változtatták meg.

A munka közbeni józan szabályok képezik az egyik oldalt, a tulajdonképpeni helyszíni munka a másik oldalt. Mennyiben szolgál érzelmi pajzsként a többéves rutin, vagy a kamera, amikor az ember egy kiterjesztett öngyilkoság helyszínére lép be, vagy kilyuggatott, vérrel szennyezett gyermekruházatot közelről fényképez?

„Emberölési helyszínen természetesen elgondolkodom azon, mi történhetett. Ha gyermekek az áldozatok vagy tanúk, az nagyon megrázó.” – mondja Sattler.

A munka nem ölte ki belőle az érzékenységét, de megpróbálja a távolságot tartani, ami általában sokat segít.

Katja Wild számára is nagy segítség, hogy bizonyos távolságot tart az eseményektől és a különböző emberi sorsoktól. A helyszíni munkával ellentétben, a stúdióban nagyon kevés információval rendelkeznek az esetekről, azok számozva és ezáltal anonimizálva vannak.

Néhány eset mégis emlékezetes marad. „Amikor 2016 decemberében támadás érte a berlini karácsonyi vásásri forgatagot, számos nyomhordozó volt előttem az asztalon. – mondja Katja. Ez az eset annyira szörnyű volt, és az elkövetőt akkor még nem fogták el, hogy az egész rendőrség óriási nyomás alatt állt. De ha valaki nem képes távolságot tartani, azt a rendőrségi fotózás is felőrli egyszer.”

Évi