Esettanulmány: A Bostoni Fojtogató

1962 júniusa és 1964 januárja között tizenhárom, többségében idősebb nőt gyilkoltak meg Bostonban, Massachusetts államban. Minden esetben megerőszakolták, olykor megharapták, megverték, vagy megszúrták őket, testüket pedig úgy rendezték, mintha egy pornóújság fotóján szerepelnének. Mindannyiukat megfojtották, általában saját ruhadarabjukkal, például harisnyával, vagy harisnyanadrággal, a gyilkos pedig "kézjegyként" az áldozatok alatt egy csokornyakkendőt hagyott.

Albert DeSalvo, a Bostoni Fojtogató

Az állami hatóságok által kirendelt pszichiáterek többségének véleménye szerint két, nőtlen férfi követte el a gyilkosságokat: egyikük iskolai tanár, másikuk pedig egyedülálló lehet. A pszichiáterek csoportja szerint mindkettőnek gyengekezű és zárkózott apja volt. Vélhetően gyűlölték talán már elhunyt anyjukat. Gyermekkorukban anyjuk valószínűleg gyakran "járkált félig meztelenül otthon, azonban számos alkalommal megbüntette őket kiváncsiságukért." Ezek a momentumok provokálhatták a Fojtogató felnőttkori haragját, amely végül idősebb nők "szerető és szadista módon" történő meggyilkolásához vezetett.

Dr. James Brussel

Dr. Brussel azonban nem értett egyet a fenti megállapításokkal. Az általa meghatározott "pszichoalkat" egy erős testfelépítésű 30 éves ember, aki átlagos testsúlyú, borotvált arcú és sötét hajú, valószínűleg spanyol vagy olasz származású. Apró fokozatos változást figyelt meg a gyilkos MO-jában (Modus Operandi): "Abban a két évben, míg elkövette  a gyilkosságokat, egy felfelé ívelő fázisba került, vagy másképpen egy egyszerű progresszív felemelkedésen ment keresztül. A két év alatt hirtelen felnőtt, pszichoszexuális értelemben a gyermekből kamasz, majd felnőtt lett."

A "Bostoni Fojtogató" 1963. október 27-ig nem adott magáról életjelet. Ám ekkor detektívnek adva ki magát, bejutott egy másik nő lakásába, akit az ágyához kötözött, megerőszakolt, majd rá nem jellemző módon ennyit mondott: "elnézést", és távozott. A nő leírása jól illett egy, a rendőrségi adatbázisban már szereplő férfira. A gyilkos 1964. január 4-én ölte meg utolsó áldozatát, a tizenkilenc  éves Mary Sullivant.

8 nő DeSalvo áldozatai közül

A gyilkost Albert DeSalvonak hívták és 33 éves volt. Sötéthajú, borotvált arcú, az átlagosnál kicsit könnyebb testsúlyú, de jó felépítésű fiatalember, aki az amerikai hadsereg birkózóbajnoka volt, míg Németországban teljesített szolgálatot. Itt feleségül vette a frankfurti Irmgardot, majd New Jerseybe, Fort Dixbe helyezték át. Még közelgény volt, mikor megvádolták egy kilenc éves kislány molesztálásával. A kislány anyja azonban nem kívánta bíróság elé állíttatni, a sereg pedig nem tudta folytatni az ügyet. Leszerelték és DeSalvo Bostonba költözött feleségével, ahol szépen nevelgették két kis gyermeküket. Irmgard panaszolta, hogy férjének kielégíthetetlen szexuális vágya van, amit később maga is beismert: éjjel-nappal a szexen jár az esze.

DeSalvo letartóztatása

Mivel helyi ezermesterként dolgozott, rengeteg betörési lehetőség kínálkozott. 1958-ban letartóztatták, és felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Nem sokkal ezután szexuális kampányba kezdett, amivel kiérdemelte a "Mérő Ember" nevet. Csipeszekkel és mérőszalagokkal felvértezve csinos fiatal nőket keresett fel otthonukban. Modellügynökség képviselőjének adta ki magát, mondván, lehetséges modelleket keres televíziós reklámbeli szerepléshez. Sosem követett el rajtuk erőszakot, azonban gyakran elcsábította őket, néha pedig, elmondása szerint, őt csábították el.

1960 márciusában egy betörésért letartóztatták, és ekkor beismerte, hogy ő a "Mérő Ember". Két év börtönbüntetésre ítélték, tíz hónap múlva azonban szabadlábra helyezték. A rendőrségi aktákban betörőként és nem szexuális különcként jegyezték.

Korabeli újságcikk

Kiengedése után még agresszívabbá vált, betört lakásokba, majd összekötözte és megerőszakolta áldozatait. Miután zöld inget és munkásnadrágot viselt, "Zöld Férfinak" nevezték el. Massachusettsben és Connecticutban is több száz nőt támadott le, majd azzal dicsekedett, hogy egyetlen reggel hatot erőszakolt meg, a felső határt pedig több mint ezernél határozta meg. Az utolsó áldozat személyleírását követve DeSalvot ismét letartóztatták, azonban csupán betörésért és illetéktelen behatolásért ítélték el.

DeSalvo a börtönben

Massachusettsben a Bridgewater Elmegyógyintézetbe utalták, habár a rendőrségnek nem sikerült bebizonyítania, hogy ő volna a "Bostoni Fojtogató". DeSalvo azt állította, hogy hangokat hall, így skizofrénnek diagnosztizálták. 1965 februárjában határozatlan idejű fogház büntetésre ítélték, majd később a Wapote Állami Börtönbe szállították, ahol 1973 februárjában a cellájában találtak rá, szíven szúrva.

A pszichiáterek csapatának mulasztása - nem sikerült a "Bostoni Fojtogató" részletes profilját megalkotniuk - évekre visszavetette a pszichológiai profilalkotás fejlődését.

John Godwin az "Amerika gyilkosai: hogyan öljük mi meg egymást?" című 1978-as könyvében így fogalmazott:

"Tíz profil közül kilenc semmitmondó. Tapogatózunk minden irányba, azt remélve, hogy vak tyúk is talál szeget. Tényleg találnak is, azonban nem eleget és olyat ahhoz, hogy a profilt összerakhassák. A behavioristák számára pedig csak a legszükségesebb információkat szűrik ki az általánosságokból és típusokból. Szigorú adatokat követelnek: nevet, évszámokat, amelyek közül eggyel sem tudnak szolgálni a pszichiáterek."

A komoly fenntartások ellenére a pszichológusok érdeklődése a módszer iránt azonban nem lankadt. Szerencsére.

Évi