Olvasnivaló: James Fallon: A pszichopátia belülről

Dr. James Fallon az Irvine-i Kaliforniai Egyetem (UCI) Orvostudományi Karának Pszichiátriai és Viselkedéstudományi Tanszékén dolgozik, az Anatómiai és Neurobiológiai Intézetben. Dr. Fallon borderline pszichopata, miközben világszerte elismert tudós, kutató. Könyvének apropóját is az adja, hogy egészen véletlenül tanulmányozta agyának PET (pozitronemissziós tomográfia) felvételét, és szembesült azzal, hogy ő maga is pszichopata.

„Az ember nem egyszerűen jó vagy gonosz, nem lehet kijelenteni, hogy igaza van, illetve téved, nem lehet csak kedves vagy haragtartó, jó szándékú vagy veszélyes. Nem lehet az embert egyszerűen a biológia termékének tekinteni, a tudomány csak részben ad felvilágosítást az ember viselkedéséről.”

A pszichopátia az 1990-es években került be Fallon professzor kutatási területei közé, amikor egyik egyetemi kollégája megkérte, hogy elemezzen néhány PET-felvételt, melyek erőszakos gyilkosok, többek között sorozatgyilkosok agyáról készültek. Olyan bűnözőkéről, akiket az esküdtszék bűnösnek talált, és megkezdődött a tárgyalás azon szakasza, amikor a büntetési tételről döntenek. A bűnözők már a vizsgálati szakaszban beleegyeztek ebbe a képalkotó eljárással készült vizsgálatba, azt remélve, hogy az eredmény – mondjuk agykárosodás – fényében enyhébb büntetést szabnak ki rájuk.

A PET- vizsgálatot arra használják, hogy megnézzék, hogyan működik a test, pontosabban a szövetek és a szervek egészen apró, homokszem nagyságú területei. Különösen hasznos a csonttal védett szervek esetében, amilyen az agy is. A PET-vizsgálat nem csupán strukturális, hanem funkcionális képet is ad az agy működéséről. A vizsgálat előtt az idegsejtekkel speciális módon reakcióba lépő radioaktív molekulákat fecskendeznek a páciens szervezetébe.

Jómagam a Gyilkos elmék című sorozat egyik epizódjában találkoztam először a professzorral, ahol önmagát alakította. 2008-ban Simon Mirren, a sorozat producere kereste fel Fallont, a 99. epizódban bukkan fel, egy előadóteremben magyarázott az orbitális kéregről és a harcos génről, miközben a sorozat egyik kulcsszereplője, dr. Spencer Reid a hallgatóság sorai között ülve hallgatja.

A blogban már olvasható egy kétrészes interjú dr. Fallonnal, ott is sok mindent oszt meg arról, hogy érintette a tény, ő is egy pszichopata agyával rendelkezik, illetőleg azóta hogyan kezeli ezt a tényt.

Dr. Fallon a pszichopátia okait egy háromlábú szék sematikus ábrájával magyarázza:

„A következőképpen képzeltem el a három lábat: 1. szokatlanul gyengén funkcionáló orbitális prefrontális kéreg és elülső halántéklebeny, az amgidalát is beleértve, 2. több gén magas rizikófaktorú változata, többek között a híres harcos géné, 3. kisgyermekkori érzelmi, fizikai vagy szexuális bántalmazás.”

Fallon professzor a könyv fejezetei mentén mutatja be és magyarázza meg a pszichopátiás személyiségzavar ismérveit, jellemzőit, neurológiai sajátosságait, miközben életrajzi vonalain láttatja, hogyan jelenik meg a saját viselkedésében a pszichopátia. Bár Fallon nem bűnöző, mégis végigkövethető élete során az agresszió, empátiahiány illetve felmenői között is több erőszakos bűnöző lelhető fel.

Kendőzetlen őszinteséggel mutatja be saját példáján, milyen is egy „hétköznapi pszichopata”, aki bár nem árt igazán senkinek, mégis gyakran meg tudja keseríteni mások életét. A könyv egyfelől érdekes tudományos részletességgel bemutatott tanulmány, másrészt könnyed útmutató, hogy megértsük, miért működik egy pszichopátiás személy úgy ahogy.

Ajánlom e könyvet azoknak, aki szakmai szempontból érdeklődnek a viselkedéselemzés vagy a neurológia iránt, és azoknak is, akik egész egyszerűen kíváncsiak arra, milyen érzés egy neurológus, agykutató számára szembesülni a saját agyában azzal, amit hosszú évtizedek óa tanulmányoz és megfejteni próbál.

„Azt vallom, hogy a genetika határozza meg a személyiségünk és viselkedésünk 80 százalékát, a neveltetés, a környezet pedig csupán 20 százalékért felelős.”

Évi