Mea Culpa, Mea Culpa, Mea Maxima Culpa – Adelheid Kastner olyan emberekkel találkozik, akik másoktól elvettek mindent. Beszélgetés a bűnről. – 1. rész

Kastner asszony, 2019-ben egy fiatal férfi Kitzbühel-ben lelőtte a 19 éves exbarátnőjét, annak szüleit, testvérét és egy barátjukat. Később, a tárgyalóteremben könnyek között kért bocsánatot, azt mondta végtelenül sajnálja, és minden éjjel újra és újra lejátszódik a cselekmény a lelki szemei előtt. Ebben az eljárásban ön volt a pszichiáter szakértő. Valódi megbánás volt ez, vagy csak önsajnálat?

Adelheid Kastner

Önsajnálatról ebben az esetben nem beszélnék, az igazságtalan lenne a férfivel szemben. A szavait nem is taktikaként értékeltem, vagy az ügyvéd által sugalltakat – akkor sem, ha azt állították róla, hogy csak egy műsort adott le.

Lehet egyáltalán megfelelő szavakat találni arra, valaki megöl öt embert?

Lehetetlenség. Egyrészt minden, amit az elkövető mond, túlságosan banálisan hangzik ahhoz, hogy több ember meghalt. Másrészt viszont alig mondhat mást, minthogy bűnösnek érzi magát, hogy a történteket legszívesebben visszafordítaná, hogy megbánta. Mindegy milyen a szóválasztása, a mondanivalója súlya soha nem fog a tetteinek megfelelni.

Ebben az esetben nem állapított meg pszichiátriai diagnózist, az elkövető – ahogyan ön mondta – teljesen normális volt. Tehát tisztában volt azzal, mi a helyes és mi a helytelen?

Másképpen is cselekedhetett volna, igen. Sokaknak ez tűnhet a legrémisztőbbnek.

Eltérve a Kitzbühel-i esettől: Miről ismeri fel, hogy egy beismerés, vagy egy bocsánatkérés csak taktika?

Kevésbé a konkrét szavak, sokkal inkább az azokat kísérő mimika, hanghordozás vagy testtartás alapján. Egy súlyos bűncselekmény kapcsán kevésbé hihető, ha valaki bűnösségről beszél, miközben teljesen érdektelenül ül ott.

Mi a hihetőbb?

Ha nyugtalan lesz, ide-oda csúszkál a széken, magába roskad vagy izzadni kezd. Ezeket a dolgokat alapvetően nem lehet irányítani, de ugyanakkor a kommunikációhoz tartoznak.

Mi a helyzet a sírással?

Nem mindenki képes rá. Ha egy gyanúsított nem tör ki könnyekben, az még nem mond semmit a bűnösség érzéséről. Attól függetlenül érezheti magát bűnösnek.

Mi a meggyőzőbb a bíró és az esküdtek számára: érzelmi kitörés, nagy bocsánatkérés – vagy önkontroll?

A gyakorlati megközelítést tudnám inkább elképzelni. Ha a gyanúsított folyton zokog, állandó érzelmi megnyilvánulásokat produkál, az valószínűleg akadályozza az eljárást.

Kitzbühel-ben nyomozók vizsgálják a házat, ahol 2019. október 6-án öt embert öltek meg

Már a Bibliában is a bűnről, büntetésről és a bűnhődésről volt szó. Mennyire jártas ön a Bibliában? Eszébe jut hirtelen egy ideillő idézet?

Spontán a Confiteor szavai jutnak eszembe, melyeket évszázadok óta halljuk a katolikus templomokban: Mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa – az én bűnöm, az én bűnöm, az én nagy bűnöm. A hétköznapok során is előfordul, hogy halljuk ezt a mea culpát, és nem ritkán drámainak és hamisnak hangzik. Kiélhetem a nárcizmusomat is azáltal, hogy a bűnbánatomat maximálisan előadom, úgy állítom be magam, mintha én lennék a legbűnösebb.

A Biblia azt is mondja, hogy: „Ha valaki úgy megüt valakit, hogy az belehal, akkor halállal kell bűnhődnie.” (Mózes 21:12) Meglehetősen kegyetlen.

Az Ószövetség mai érzéssel nagyon brutális történetek gyűjteménye. A szemet szemért elv bevezetése tulajdonképpen fejlődés volt, kimondta, hogy az elszenvedett kárnál súlyosabban nem lehet bosszút állni.

Bűn, büntethetőség, bűntudat – ezekre a kifejezésekre a vallás, a filozófia vagy akár az igazságszolgáltatás is rendelkezik meghatározásokkal. Ön pszichiáterként hogyan magyarázza ezeket?

A bűn egy kifejezés, amit akkor használnak, ha valaki egy másik embertársával szembeni cselekedet vagy szabályok megsértése folytán bűnössé válik. Ha társadalmi, szociális vagy jogi normákat és értékeket nem tart be – habár megvan a képessége rá, hogy a viselkedését eszerint szabályozza. Nem beszélhetünk bűnről, ha valakit kóros lelki zavara határoz meg a döntéseiben és tetteiben, ilyenkor nincsen választása. Ezt az illetőt büntetőjogi szempontból nem lehet felelősségre vonni. Bűn nélkül nincsen büntetés.

A bűn tehát feltételezi a szabad akaratot?

Pontosan.

Mely pszichiátriai kórképnek vezetnek ahhoz a megállapításhoz, hogy valaki beszámíthatatlan?

Az akut fázisban minden súlyos pszichiátriai betegség: skizofrénia, mániás depresszió, bipoláris személyiségzavar, pszichózisok.

Ön hogyan definiálja a bűntudatot és a bűntudatosságot?

A bűntudat érzelmi reakció egy önmaga okozta igazságtalanságra vagy kárra. Az önmagával való összetűzésből és az értékítéletből keletkezik. Míg a bűntudatosság: Tisztában vagyok vele, hogy ténylegesen bűnössé váltam, vagy részemre bűn róható fel. Tulajdonképpen a köznyelvben úgy értelmezzük a kifejezést, hogy abba a bűntudat is beletartozik.

Mi a bűntudat ellentéte?

Azt mondanám: a totális önmagunkra való vonatkoztatás.

Léteznek bűntudat nélküli emberek? Találkozott már ilyennel?

Természetesen. Mindenki, aki bevallottan pszichopátiás, tudja ugyan, mint jelent a bűn, és tud drámai dalokat énekelni hozzá. De nem érzi a bűnt. Ott egy vákuum keletkezik. A pszichopata erősazkossága egoista célt szolgál. Semmilyen formában nem érdeklik mások. Persze női pszichopaták is léteznek.

Milyenek azok az elkövetők, akiknek nincsen ilyen személyiségzavaruk?

Sokan megpróbálnak az áldozatukkal nem együtt érezni, mivel attól puhánnyá válnának. Megpróbálják a bűnüket minimalizálni, hiszen joguk van hozzá, hogy megkönnyítsék az életüket. Ha bűntudatunk van-, például mert rosszul bántunk valakivel, vagy ha a volt partnerünket teljesen kétségbeesett állapotban hagyjuk el-, hajlamosak vagyunk kisebbíteni magunk előtt a bűnünket.

Tehát teljesen normális mechanizmus – mindegy, hogy valaki gyilkos, vagy csak elhagyott valakit?

Úgy van. Egy bűnelkövetőnél nem kell semmi másra számítani, mint amire magunkkal kapcsolatban. A legtöbben mégis ezt teszik. A társadalom elvárása az, hogy a bűnös az örökkévalóságig hamut szór a fejére.

Adelheid Kastner húsz éve készít szakvéleményeket gyilkosokról, erőszakolókról, köztük Josef Fritzl-ről, az „amstetteni szörnyetegről”. Az 58 éves pszichiáter és neurológus szakorvos főorvosként dolgozik a Linz-i Kepler Egyetemi Klinika igazságügyi részlegénél. A páciensei között a skizofrének száma körülbelül 80 % feletti.

Hogyan kisebbíti a gyilkos a bűnét?

Amikor így nyilatkozik: ha nem viselkedett volna ilyen hülyén az áldozat, nem ütöttem volna agyon. Ha nem hagyott volna el, nem öltem volna meg. Sok lehetőség van. Aztán egyszer csak a tett már nem lesz része a mindennapoknak. Gyakran hallom elkövetők szájából, akik régebben követték el a bűncselekményt, hogy már alig gondolnak rá.

Előfordul, hogy nem akarnak beszélni a bűncselekményről?

Előfordul, hogy valaki azt mondja: Nem emlékszem. Ezzel természetesen egy bizonyos fokig megtagadja a szembenézést a tettével. De véleményem szerint mindenki maga dönti el, hogyan kezeli a tettét és hogyan emlékezik arra vissza. A törvény által előírt büntetés a szabadságvesztés. Egy törvény sem írja elő, hogy a gyilkosnak napi szinten foglalkoznia kell a tettével és naponta bűntudata kell, hogy legyen.

A hosszú bűnlajstrom azt jelenti, hogy az illetőnek nincs úgynevezett jogtalanság tudata?

Nem feltétlenül. Butaság is lehet az oka annak, hogy valaki folyton visszaesik. Vagy hiányzik az akarat ahhoz, hogy szembe nézzen önmagával, a berögződött mechanizmusokat megkérdőjelezze és változtasson valamit.

Széteshet valaki a bűntől, a bűntudattól?

Alapvetően elképzelhető, de a korábban említett okokból kifolyólag ritkán fordul elő. Nagyon kevés olyan elkövető van, aki élete végéig bűnösnek érzi magát, és nehezen tud ezzel együtt élni. Vagy megöli magát.

Érezte már valaki esetében, hogy az elkeseredettség és a bűntudat mindent elborított?

Egy fiatalember esetében, aki három embert ölt meg. Egy kiértékelés során ült velem szemben és megkérdezte, mit kezdjen ezzel a bűnnel? És ez nem költői kérdés volt. Az elkeseredése betöltötte az egész szobát, nyomasztó volt. Csak annyit tudtam mondani neki: Nem tehet semmit. Ki kell bírnia, a bűnnel nem lehet másképp eljárni.

Josef Fritzlt is kiértékelte, aki majdnem 24 éven keresztül rabszolgaként tartotta a lányát, megerőszakolta és teherbe ejtette. Akkor is betöltötte a szobát a bűn?

Egyértelműen nem.

Fritzl meg tudta különböztetni a helyest a helytelentől?

Természetesen, nem volt buta. Beteg sem. Tudta, hogy amit tett, tiltott volt, hogy minden szabályt áthágott. Tudta, hogy ha különféle szükségletei vannak, nem azt jelenti, hogy azokat ki is kell élni. Nála minden a hatalomról szólt. Nem csak szexuális értelemben.

Folytatása következik.

Évi