Bűnözés és a bűnözői magatartás - pszichológia és kriminalitás

Az Egyesült Államokban a bűnözői viselkedésre irányuló magyarázatokat a szociológiai elméletek uralják. Ezek az elméletek olyan összefüggésekre koncentrálnak, mint a lehetőségek hiánya, a konvencionális értékrendszer összeomlása a városi gettókban, olyan szubkultúrák kialakulása, amelyeknek a középosztályétól eltérő normáik vannak, valamint a társadalmi intézmények egyre szélesebb körben tapasztalható tehetetlensége a magatartás befolyásolása terén.

A kriminológiai elemzésekben a pszichológiai és a biológiai elméletek a perifériára szorulnak, talán mert a kriminológia tudományágként a szociológiához kötődik. Amikor a pszichológiai elméletekkel először próbáltak magyarázatot adni a bűnözői magatartásra, a hangsúlyt főleg a pszichoanalízisre fektették, s ez néhány kriminológus számára talán nem tűnt elég kvantitatívnak. Mások talán úgy gondolták, hogy Lombroso, Goring és Hooten korai munkái tudományos szempontból túl naivak ahhoz, hogy komolyan vegyék őket.

A szociológiai elméletek az olyan csoportok bűnözési rátáira összpontosítanak, amelyeknek az elismert célokra irányuló erőfeszítései reménytelenségbe fulladnak, nem pedig az egyes emberre, akiből bűnöző lesz. A szociológiai elméletek nem tudnak magyarázatot adni arra, hogy valaki, aki egy lepusztult városrészben született, ki volt téve családi viszályoknak és erőszaknak, sohasem járt iskolába, barátai pedig bűnözők, mégis ellenáll a bűnözésre csábító lehetőségeknek, míg másvalaki, aki jómódú külvárosi környéken, teljes családban nő fel, odáig jut, hogy egy fegyverből tüzet nyit az elnökre. Más szóval a szociológusok nem foglalkoznak az egyéni különbségekkel. A pszichológusokat és a biológusokat az érdekli, hogy mi adhat magyarázatot az egyéni különbségekre.

Nyilvánvaló, hogy a pszichológiai, a biológiai és a szociológiai magyarázatok nem ugyanazoknak a specifikus kérdéseknek a megválaszolására vállalkoznak. Mindhárom tudományág más kérdésekre keresi a választ, még ha ugyanazt a cselekményt, állapotot vagy jellemzőt vizsgálják is. A társadalomban megjelenő bűnözést akkor érthetjük meg, ha a kriminalitást több elemzési szintről vesszük szemügyre: miért követ el bűncselekményt egy bizonyos személy (pszichológiai és biológiai magyarázatok), és miért van az, hogy egyének bizonyos csoportjai több bűncselekményt vagy másfajta bűncselekményeket követnek el, mint más csoportok (szociológiai magyarázatok).

A szociológiai elmélet és az empirikus kutatás gyakran mellőzi az olyan tényezőket, mint a személyiség vagy a humánbiológia, mintha ezek lényegtelenek lennének. A pszichológiai elmélet gyakran úgy összpontosít az egyénre, hogy alig van tekintettel a tényre, hogy noha mindannyian bizonyos hajlamokkal születünk a világra, születésünk percétől fogva komplex helyzeteket teremtő interakcióban vagyunk másokkal, és ez befolyásolja viselkedésünket.

A pszichológusok több lehetőséget vesznek figyelembe annak érdekében, hogy magyarázatot adjanak az egyének közötti különbségekre: a lelkiismeret fogyatékosságát, az érzelmi éretlenséget, a nem megfelelő gyermekkori szocializációt, az anya hiányát, a szegényes erkölcsi fejlődést. Vizsgálják, hogyan tanulható az agresszivitás, milyen szituációk váltanak ki erőszakot vagy bűncselekményt megvalósító reakciót, milyen összefüggésben áll a bűnözés a személyiségtényezőkkel, illetve hogyan kapcsolódnak a különböző mentális zavarok a bűnözéshez.

A pszichoanalízis elmélete a bűnelkövetői magatartást legalább három lehetséges okra vezeti vissza:

- túltengő lelkiismeret, amely a bűnösség érzését ébreszti;

- gyenge lelkiismeret, amely nem képes ellenőrzés alatt tartani az egyénben feltáruló impulzusokat;

- az azonnali kielégülés igénye.

Nézzünk egy esetet. Peter hatéves volt, amikor első vétségét elkövette: ellopott egy képregényt a sarki boltból. Három hónappal az eset előtt alkoholista apja autóbaleset áldozata lett, anyja pedig, aki képtelen volt ellátni a családot, elhagyta a gyerekeket. A következő tíz évben a megyei szociális hivatal egyik nevelőotthonból a másikba költöztette Petert. Ez idő alatt bűnözői életmódot folytatott; nappal lakásokba tört be, éjjel autókat lopott. Húszéves korában, amikor éppen tízéves börtönbüntetését töltötte fegyveres rablásért, pszichoanalízisnek vetette alá magát. Két év múlva Peter analitikusa három okot jelölt meg bűnözői magatartásával kapcsolatban:

1. mivel elfogták és megbüntették lopásért, kevésbé érezte magát bűnösnek azért, hogy gyűlölte az apját, mert az meghalt és így elhagyta, és az anyját, mert az tudatosan elhagyta őt.

2. A lopás nem sértette morális és etikai elveit.

3. A lopás azonnali kielégülést és örömöt okozott, aminek Peter nagyon nehezen tudott ellenállni.

Sigmund Freud, a pszichoanalízis megalapítója azt állította, hogy az egyén jó pszichológiai állapota az id, az ego és a szuperego - az emberi pszichét alkotó három alapvető komponens - egészséges együttműködésének a függvénye. Az id erőteljes késztetésekből és ösztönökből áll, az örömre és a kielégülésre irányulnak. Az ego a személyiséget uralja, az id és a szuperego közötti moderátorként tevékenykedik. A szuperego morális kódként, illetve lelkiismeretként működik. Betegeit kezelve azt figyelte meg, hogy azok akik elviselhetetlen bűntudattól szenvedtek, bűncselekményeket követtek el, hogy letartóztassák és megbüntessék őket. Amint megbüntették őket, bűntudatuk enyhült.

Peter pszichoanalitikusa szerint Peter apja halála és anyja hűtlensége miatti dühe a bűnösség öntudatlan érzését váltotta ki, amit azzal akart enyhíteni, hogy bűncselekményt követett el, amiért aztán megbüntették.

A pszichoanalitikus egy alternatív magyarázattal is szolgált Peter kitartó bűnözői tevékenységére: lelkiismerete nem túl erős, hanem túl gyenge volt. A lelkiismeret, illetve a szuperego olyan gyenge vagy fogyatékos volt, hogy nem volt képes irányítása alatt tartani az id impulzusait. Mivel a szuperego lényegében a személyiségbe beépült szülőkép, amely akkor alakul ki, amikor a gyerek átveszi a szülők beállítódásait és erkölcsi értékeit, ebből az következik, hogy az ilyen szülőkép hiánya a korlátozásoktól mentes id uralmához, ezáltal pedig bűnelkövetéshez vezethet.

A pszichoanalitikai elmélet még egy további magyarázatot is kínál Peter viselkedésére: az azonnali eredmény és kielégülés utáni elfojthatatlan vágyat. A bűnözőket jellemformálódásuk defektusa arra készteti, hogy vágyaikat azonnal elégítsék ki, tekintet nélkül a következményekre. Ez az ösztönzés, amelyet a pszichoanalitikusok az idnek tulajdonítanak, olyan erős, hogy az emberi kapcsolatok csak addig fontosak, amíg ennek a kielégítését szolgálják. A legtöbb analitikus a bűnelkövetőket olyan gyermekeknek tekinti, akik nem képesek az azonnali öröm iránti vágyukról lemondani.

A pszichoanalitikai megközelítés mindig az egyik legelterjedtebb magyarázata mind a normális, mind az aszociális viselkedésnek. A bírálatok ellenére ma is hatással van a kriminalitással foglalkozó pszichológusokra három alapvető elv:

1. Egy felnőtt tettei és viselkedése a gyermekkori fejlődés tükrében érthetőek meg.

2. A viselkedés és az öntudatlan indítékok összefonódnak, és ha meg akarjuk érteni a bűnözést, ezt az összefonódást kell kibogoznunk.

3. A bűnözés lényegében egy pszichológiai konfliktus megjelenése.

Évi