2020. május 14., csütörtök

Dr. Sibylle Banaschak orvosszakértő, a bántalmazott gyerekek szakértője


A gyermekeiket bántalmazó szülők gyakran megpróbálják a tetteiket eltussolni. Sibylle Banaschak orvosszakértő a hazugság jó néhány formáját ismeri – és azok leleplezésének módjait is.

„Különféle baleseteket találnak ki. Vagy megpróbálják lecsökkenteni a jelentőségét annak, amit tettek.”

Banaschak asszony orvosszakértőként már több, mint 20 éve foglalkozik bántalmazott gyermekek sérüléseivel. Sok szülő megpróbálja eltitkolni, amit a gyermekével tett, kifogásokat, hazugságokat találnak ki. Mikor lesznek azonban a kék-zöld foltok gyanúsak?
-        Gyanakvóvá akkor válok, ha a zúzódások nagy területen és szokatlan testtájakon, testrészeken helyezkednek el. A különböző formákat alkotó sérülések is magyarázatot követelnek, például a csíkozott formát adó arcsérülések, vagy ha a gyermek feneke teljesen kék foltos, nemcsak az egyik fele. A lányoknál a nemi szerv környékén lehetnek sérülések, sport közben a gerendára zuhannak, de az nem okozhat sérülést a szűzhártyán. Az nagyon szokatlan lenne.
Dr. Sibylle Banaschak
A halogatott orvosi látogatás mindig gyanús?
-        Természetesen. Egyfelől mindig elhangzik, hogy a szülők semmiségek miatt viszik be a gyereket a sürgősségire. Amikor azonban nagy kiterjedésű égési sérüléssel csak három nappal később jelennek meg a sürgősségin, az már furcsa.

Egy éve vezeti az „Egészségügyi gyermekvédelmi kompetencia centrumot”. Ott Észak-Rajna-Vesztfáliai orvosoknak ad tanácsokat, akik eseteinél felmerül a gyanú, hogy gyermekkorú páciensüket bántalmazhatták.
-        Az orvosok felvehetik velünk a kapcsolatot, ha kétségbe vonják a sérülés keletkezési mechanizmusát. Tapasztalatainkkal segíthetünk ennek tisztázásban. Azt a lehetőséget is biztosítjuk számukra, hogy a digitális felületünkön keresztül anonimizált esetleírásokat és képeket küldjenek.

Miért anonimizálva?
-        Máskülönben a szülőktől engedélyt kell kérniük a titoktartási kötelezettség feloldására, és meg kell indokolniuk, miért küldik. Ez súlyos lépés, az orvos ne legyen nyomozó. Bár a gyermekvédelmi törvény előirányozza, hogy a vizsgált sérülés kapcsán felmerülő aggályaikat nyíltan meg kell osztani, amennyiben ez nem érinti hátrányosan a gyermeket. Elsősorban azonban a pácienst kell megfelelően ellátni, a képtelenségeket első körben el kell fogadni. Utána az eset súlyosságát mérlegelve az orvos értesítheti a gyermekvédelmi szolgálatot vagy a rendőrséget. Sok orvos örömmel fogadja, ha először megosztjuk vele a véleményünket, mielőtt gyanújával a hatóságokhoz fordulna.

Gyakran előfordul, hogy az első gyanú csal?
-        Előfordul néha. Néhány évvel ezelőtt szakvéleményeznem kellett egy külső nemi szervein súlyos sérüléseket szenvedett kislány esetét. A lány elmondta, hogy széttárt lábbakkal ült a gördeszkán, miközben egy korlátként használt autóguminak ütközött. Az eset gyanús volt, főleg mert az anyuka csak három nappal később vitte el a gyereket orvoshoz. Az egyik barátnő azonban fényképen megörökítette a balesetet. Vannak szokatlan sérülések, melyek esetében nincsen szó bántalmazásról. Nekem azonban minden ilyen mögé be kell tekintenem.

Van olyan sérülésminta, mely különösen gyakori a gyermekbántalmazások esetében?
-        A tompa tárggyal okozott sérülések. Legfőképpen a vérömlenyek és a törések. Klasszikus példa: Egy anyuka a tíz hónapos babájával bejött a klinikára. Elmondta, hogy furcsa duzzanatot tapintott ki a gyermek karján, és fogalma sem volt róla, hogy mi okozhatta. A röntgenfelvétel egyértelműen kimutatta a törést, ahol már megkezdődött a porc újraképződése. A sérülés legalább két hetes volt és bizonyára hatalmas fájdalommal járt. Alapvető dolog: minél kisebb a gyermek, annál valószínűtlenebb, hogy senki nem vett észre semmit. Ez az eset akkoriban a gyermekvédelemnél kötött ki.
 
A babák Dr. Banaschak vizsgálójában segítenek a gyerekeknek megmutatni, mi történt valójában
Mennyi idős gyermekekkel foglalkozik?
-        A súlypont a nulla és hat éves kor között helyezkedik el.

Akkor bizonyára sok történetet hall a pelenkázó asztalról történő leesésekről.
-        Ez valóban gyakran előfordul. Mindenki tisztában van ezzel a rizikóval, mégis megtörténik. De ennél a baleset típusnál könnyen felismerhető a sérülés mechanizmusa.

Az pedig mi lenne?
-        Tipikusan a pelenkázó asztalról leeső gyermekeknek semmi bajuk. A szülők pánikolva rohannak be velük a klinikára, miközben a gyerek békésen szunyókál. Az esetek nagy többségében a vizsgálat során nem találunk súlyos sérüléseket.

Másképpen kifejezve: A pelenkázó asztalról állítólag leesett súlyos sérülést szenvedett gyermekek gyanúsak.
-        Igen, gyakran előfordul, hogy a szülők különösen ártatlan történeteket találnak ki, hogy nagyon súlyos sérüléseket magyarázzanak meg vele. Emlékszem egy esetre, amikor az orvos már a sürgősségire való megérkezés után látta, hogy a szülők verziója oda-vissza nem stimmel: a komatózus állapotban lévő kétéves gyermekük súlyos koponya és agysérüléssel állítólag az etetőszékről esett le. A sérülés azonban az első emeletről való kiesésnek felelt meg. Bár a gyermeket megoperálták és az intenzív osztályon kezelték, röviddel később elhunyt. Az apa később bevallott mindent. Megfogta a gyereket a lábainál és fejjel a falhoz csapta, mert a gyerek nem akart enni. Az apa 12 év börtönbüntetést kapott. A család egyszerű körülmények között élt.

Mennyi igazság rejlik azon előítélet mögött, hogy a szociálisan nehezebb körülmények között élő családokban gyakoribb az erőszak?
-        Ez hibás következtetés. A szülők hivatása nem véd a bántalmazástól. Néhány évvel ezelőtt volt egy jogász házaspár. A gyereküknél úgynevezett ping-pong törést állapítottak meg. Ez az újszülöttek esetében keletkező koponyatörés, az ő koponyájuk még nagyon rugalmas. A sérülés olyan, mint egy benyomott pingponglabda. A szülők azt mondták, hogy a gyermek reggel ült az ágyban és akkor tűnt fel nekik a horpadás a fején. Valaminek azonban történnie kellett és nekik észre kellett azt venniük. A gyermekvédelem aztán a mi megítélésünk alapján további lépéseket tett.
Sokan állítják be magukat gyanútlannak?
-        Gyakran előfordul. De gyakoribb, hogy a szülők kitalálnak egy balesetet. Vagy lekicsinyítik a jelentőségét a történteknek. Egy esetben azt mesélte az anya, hogy a gyerek hadonászott a karjával, ő ellökte a karját és akkor az hirtelen eltört. Ahhoz, hogy egy csecsemő karja eltörjön, egy-két dolognak történnie kell. Az anya később elismerte a bántalmazást.
 
Dr. Sibylle Banaschak (50), Bochumban végezte az orvosi egyetemet. A kölni Uniklinika orvos szakértői intézetének vezető főorvosa
Megérti azokat a fiatal szülőket, akik megütik a gyereküket?
-        Megérteni nem tudom őket, de meg tudom magyarázni, miért történik ilyen. Sokan közülük reménytelenül túlterheltek. Néha annyira fáradtak és kifacsartak, hogy a kezelési lehetőségeik korlátozottak és hirtelen reakciókhoz vezetnek. De azért mert valakinek a saját szükségletei korlátozottak, nem bántalmazhatja a gyermekét. A szülőknek bizonyos stratégiákat kellene megtanulniuk: Ha már nem tudják elviselni a gyerek kiabálását, igyanak egy kávét vagy tegyenek fel fülhallgatót. A gyerek meg kiabál, de a szülőnek is szüksége van néha egy kis szünetre.

Hogyan lehet az ilyen túlterhelt szülőknek segíteni?
-        Felvilágosítással! A gyermekvédelmi szövetség szemináriumokat tart ezzel kapcsolatban, ahol megtanulják értelmezni a gyerekek által adott jeleket. Ezenkívül a nagyvárosokban léteznek úgynevezett sikolyambulanciák. Inkább be kell adni a gyermeket egy éjszakára ilyen helyre, mint otthon hagyni a kimerült apát vele, aki aztán kómába rázza majd a gyereket.

Olyan ügyekkel is foglalkozik, ahol a gyermeket nem közvetlenül bántalmazták, hanem elhanyagolták és ez vezetett valamilyen szerencsétlenséghez. Hogyan deríti ki, hogy egy baleset valóban úgy zajlott-e le, ahogyan a szülők elmondják?
-        Ezekben az esetekben az életszerűséget is vizsgálni kell. Egy számomra ismert eset során a másfél éves gyermek súlyos sérülésekkel került kórházba. A szülők megesküdtek, hogy a gyerek felmászott a kanapéra, kinyitotta az ablakot és kiesett.

Másfél évesen?
-        Én is pontosan ezt a kérdést teszem fel a tanítványaimnak, amikor egy ilyen esetet elviszek a szemináriumra. A felmászás és kiesés részt elhiszem, a többit nem. Lehetetlen, hogy egy ilyen korú gyermek kinyissa az ablakot. Gyakran a szülők figyelmetlensége vezet balesetekhez. Amikor a munkámat kezdtem, az a balesetminta volt elterjedt, hogy a gyerek magára húzta az asztalterítőt. Ma inkább a vízforraló kábel rángatása a jellemzőbb.

Az a jelenség, hogy a gyermek magára ránt dolgokat, valószínűleg minden szülő számára ismert.
-        Igen, de ez attól is függ, hogy mi az, ami rögzítés nélkül hever szanaszét. Az én lányom is lerántott egyszer egy igazi Bauhaus lámpát és darabokra törte. De semmi baja nem lett a gyereknek.

Ön két gyermek édesanyja. Volt már olyan indíttatása, hogy megüsse őket?
-        A gyerekek idegesítőek tudnak lenni. Egy bíró egyszer azt mondta: Mindenki, aki azt állítja, hogy még soha nem volt benne akkora indulat, hogy a gyerekét a legszívesebben a falhoz kente volna, az hazudik. Ezt a kijelentést aláírom.

Önben is volt ilyen indulat már?
-        Igen. És? Az ember mégsem teszi meg. A fiam az első három hónapban minden este üvöltött. Akkoriban nagyon fáradt voltam és alváselvonásban szenvedtem. Akkor megint elkezdett sírni. Azt mondtam neki: Ha nem hagyod abba, megrázlak. Természetesen nem csináltam ilyet.

Gyermekvédelmi szakember, aki veri a saját gyerekét.
-        Mindig is az volt a horror elképzelésem, hogy egyszer a klinikán egy szokatlan sérülést kell megmagyaráznom. És mindenki mosolyogva néz rám: Dr. Banaschak, szívesen felvesszük a gyermekét az osztályra. Nagyon kínos lett volna, de természetesen bevittem volna őket. A gyerekeimet mindig a földön pelenkáztam, onnan nem tudtak leesni. Ennek bizonyára a pánikomhoz volt köze, hogy nehogy a klinikára kelljen vinnem őket.

A férfiak másképp bántalmaznak, mint a nők?
-        Nagyon sokáig az volt az uralkodó előítélet, hogy az apák vernek, és ezáltal aktívan bántalmaznak, az anyák pedig elhanyagolnak. Ezt ma már nem írom alá, mivel az anyák is vernek. Ez az előítélet régimódi nemi képen alapult. Egyszer egy gyermekklinika főorvosa azt mondta nekem telefonon: Banaschak asszony, a jó Isten nem teremtett gonosz anyákat.

Gyakran az anyák élettársát gyanúsítják, ha gyermekbántalmazás történik. Ezzel egyetért?
-        Valóban gyakori, hogy új élettárs az elkövető. Semmi kifogásom a mozaikcsaládok ellen. De ez a felállás gyakori azoknál a gyermekeknél, akiket én vizsgálok. Eleinte sok élettárs fáradozik azon, hogy minden jól működjön. De itt egy olyan szituációba kerül az ember, amire nincs felkészítve. Ezenkívül más egyéb terhelő körülmény is nehezíti ezeknek a férfiaknak a helyzetét: Ha például a gyermek még csecsemőkorú, akkor ez azt jelenti, hogy az anya előző kapcsolata nemrég ért véget.

Egy korábbi interjúban egy olyan mozaikcsaládról beszélt, ahol a gyerek kábult állapotban kiesett az ágyból.
-        Erre jól emlékszem. Egy olyan férfiről van szó, aki három nővel és összesen tizenöt gyermekkel élt együtt. A klinika hívott fel minket, hogy egy négyéves gyerek kiesett az ágyból. Óriási vérömlenye volt, és kábultnak tűnt, mintha kábítószert fogyasztott volna. Elrendeltük a vizeletvizsgálatot. A gyerekek nem esnek csak úgy ki az ágyból.

Az orvosi szobában a gyerekek rajzolhatnak. Dr. Banaschak megpróbál bizalmas légkört teremteni

Mi lett a vizsgálat eredménye?
-        A szülők esténként nyugtatót adtak a gyerekeknek, hogy azok könnyebben elaludjanak. El sem tudom képzelni, mi történik azoknak a gyerekeknek az agyával, akik ilyen szereket huzamosabb ideig szednek.

Van etnikai különbség a bántalmazások gyakoriságát tekintve?
-        Nem. Nemcsak az etnikai hovatartozástól függ ez kizárólag. A családmodellek is számítanak. Vannak családok, ahol nagy a szigor, és ott sokkal több a verés. De mit mond ez el? Egészen a hatvanas évekig verték a gyereket az iskolában, a családokban még sokkal tovább. A testi fenyítéshez való szülői jogot csak 2001-ben szüntették meg, mégis nagyon sok szülő alkalmazza a mai napig.

Előfordult már a szakmai gyakorlata során, hogy tévedett?
-        Nem emlékszem olyan esetre, ahol óriásit tévedtem volna. Egy esetet sikerült baj nélkül megúszni. Egy orvos hívott fel azzal, hogy végre elkapta az anyát. Szabályosan üldözési ingere volt és abszolút meg volt győződve róla, hogy megoldotta a rejtélyt. Mindkettő rossz kilátás a mi munkánkban. Egy olyan kisgyermekről volt szó, akinek nem sokkal születése után eltört a karja. Néhány nappal később két másik csontja is eltört. Kételkedtem a bántalmazási teóriában. A törések gyors egymásutánisága szokatlannak tűnt bántalmazó szülők esetében. Ezek a szülők pedig minden egyes alkalommal orvoshoz vitték a gyereket. A sok sérülés miatt azonban nem engedhettük haza a kicsit. A gyermekvédelemmel egyeztetve nevelőcsaládhoz került. És mi történt három héttel később? Egy negyedik csontja is eltört. A gyermek úgynevezett üvegcsontúságban szenvedett, ami nagyon ritkán fordul elő. Évente kb. 200 esetben fordul elő Németországban. Nekem kettő esetről van tudomásom.

Meg tudja érteni a kutyaszorítót, amiben az orvosok érzi magukat, amikor a szülőkkel kell foglalkozni?
-        Teljes mértékben. Az empatikus hozzáállás mindenképpen előnyt jelent. A szülők különbözőképpen reagálnak - van, aki együttműködik, mások meg azt mondják: „Nyald kis a seggem.” Ez egyébként egy olyan apa leveléből volt idézet, aki a gyermekvédelemnek írt. De ilyen szülők esetében is meg kell találni a módot, hogy a gyermek érdekét szolgáljuk. Az orvosoknak tisztázniuk kell: ezt a sérülést nem tudom megmagyarázni, ezért értesítenem kell a hivatalt. Néha el kell viselniük, ha szidalmazzák őket, vagy ha eszkalálódik a helyzet. Ismerek olyan esetet, ahol a hozzátartozót a rendőröknek kellett eltávolítani a klinikáról, mert nem tetszett neki, hogy az orvos kamerával dokumentálja a sérüléseket.

A kompetencia centrumukba az orvosok az anonimizált képeket anélkül küldhetik be, hogy konfrontálódnának a szülőkkel. De mivel magyarázzák neki, hogy képet akarnak készíteni?
-        Mondhatják, hogy a folyamatot szeretnék dokumentálni, mert egy kolléga véleményére kíváncsiak. Ez szakmailag helyes is. A legtöbb szülő erre azt válaszolja: Akkor csinálja. Ha megtagadják, akkor az orvos a lerajzolást is választhatja, ami azonban hosszabb ideig tart. A szülőknek erre általában nincsen idejük.

Jobban odafigyelnek az orvosok, mint korábban?
-        Ebből a szempontból az utóbbi években sok előrelépés történt. 20 évvel ezelőtt, amikor Münsterben elkezdtem dolgozni, sok orvos írtózott attól, hogy egy szokatlan sérülésmintát közelebbről tanulmányozzon. A főnököm annak idején azt mondta: minél jobban eltávolodik egy klinika az orvosszakértéstől, annál súlyosabbnak kell lenni a sérüléseknek, míg jelenti azokat. A gyerekorvosok azóta bizonyos megmagyarázhatatlan sérüléseknél gyanakvóbbak lettek. De még mindig van mit tenni. Nem minden klinikának van például gyermekvédelmi csoportja. Néhány kolléga érzékenységén is javítani kell még: nemcsak ellátni kell a sérülést, hanem meg kell kérdezni, hogyan keletkezhetett.

A szövetségi bűnügyi hivatal statisztikai adatai szerint a gyermekbántalmazási esetek 1999-es 2600-as száma óta, 2018-ra 4180-ra nőtt. Ma gyakrabban vernek?
-        Ez megtévesztő. Úgy gondolom, manapság kevesebb bántalmazás van, mint korábban, mivel a szülőket felvilágosítják, az orvosok és a gyermekvédelemben dolgozók pedig jobban odafigyelnek. A szám azért nem csökkent, mert manapság többször jelentik a bántalmazásokat, és ezek bekerülnek a statisztikába. Amikor elkezdtem dolgozni, csak akkor jött bejelentés a gyermekvédelemhez – kicsit túlozva – ha egy gyerek félholtan lógott a kerítésen. A hivataloknak is nagyobb a biztonsági igényük azóta. Manapság már banális sérülésekkel is komolyan foglalkoznak. De ez így van jól. Élesebb lett a figyelem, ezzel együtt a látencia még mindig magas. Nem tudunk olyan világot teremteni, ahol nem bántalmaznak gyerekeket, csak annyit tudunk tenni, hogy megpróbáljuk ezeket megakadályozni.


Évi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.