2020. április 24., péntek

A Hannibal Lecter effektus 2.


Egyszer már írtam korábban Hannibal Lecter, a kannibál pszichopata alakjáról. Magam sem tudom, miért fogott meg ennyire a karakter, akkor a Hannibál ébredése című 2006-os mozifilm kapcsán próbáltam részletesebben bemutatni ennek a kiemelkedő intelligenciájú szörnyetegnek a jellemét, ám azóta még inkább bűvkörébe vont a Hannibal című televíziós sorozat kapcsán.
Ebben a sorozatban bizony kitettek magukért az alkotók. Rengeteg visszautalás van Thomas Harris regényeire, valamint a nagy sikerű „Bárányok hallgatnak” című mozifilmre. Még a Clarice Starling-ra hajazó szereplőt is becsempészték éppen a fent nevezett részbe, méghozzá egy fiatal FBI tanonc, Miriam Lass személyében, akit Jack Crawford bevon a Chesapeake mészáros utáni kutatásba, akárcsak annak idején Clarice-t a Buffalo Bill utáni hajszába. Sajnos Miriam azonban feltehetően a mészáros áldozatává válik. Feltűnik Dr. Chilton karaktere is – persze fiatalabb kiadásban - , ugyannak a beteg elméjű bűnözőket fogva tartó elmegyógyintézetnek a vezetőjeként, ahol Lecter is páciens a filmben.


Az érdekes igazából az a szakmai hármas, amelyet Crawford ügynök, Will Graham és maga Lecter alkot, ha belegondolunk, felettébb hátborzongató, hogy Hannibal barátként látja vacsoravendégül ezeket az embereket. Vajon megtudjuk valaha, hogy „kiket” szolgált fel nekik a kulináris fogások közepette?

A Hannibalt megformáló Mads Mikkelsen alakítása egyszerűen ámulatba ejtett.
Annyira brilliánsan alakítja ezt a kimagasló intelligenciájú, orvos-pszichiáter emberi szörnyeteget, hogy levegő után kapkodok.
Hűvös, kimért viselkedése egyben udvarias, tisztelettudó, akárha egy illemkönyvből lépett volna elő. Rendelője és háza a pedantéria mintaképe, olyan ételeket készít, melyeket többcsillagos szállodák éttermeiben szolgálnak fel, mindig fess és elegáns. Minden helyzetben megőrzi lélekjelenlétét, minden kérdésre a megfelelő válasszal szolgál, s a szája sarkában és szemeiben bujkáló kissé szánó és furfangos mosolytól pedig szó szerint a libabőr fut végig rajtunk. Félelmetes professzionizmussal hiteti el a körülötte dolgozó viselkedéselemzőkkel, hogy minden további nélkül kitárulkozhatnak neki s elmesélhetik lelkük legmélyebb rétegeiben rejlő aggodalmaikat.
Tudjuk, hogy a legügyesebb, legravaszabb pszichopaták képesek megtéveszteni a szakembereket, de Hannibal messze kiemelkedik közülük.

Félelmetes, hogy a néző egyszerre vonzódik hozzá, és mégis taszítja valahol ez a férfi, aki normális esetben mindannyiunkat lenyűgözne, nőként azt kell, hogy mondjam, a pszichopátiát leszámítva, mondhatni megelevenedik benne a tökéletes férfi.
A legelső epizódban kissé furcsa volt számomra Mikkelsen arcmimikája, de most már úgy érzem, még Anthony Hopkins klasszikussá vált Lecter alakítását is felülmúlja, teljes mértékben megértem miért választották a készítők ezt a kevésbé ismert dán színészt.
Még azokban a pillanatokban is megőrzi ezt a kimért, hűvös eleganciát, amikor az elmetszett nyakú áldozat verőerét kell lefognia, hogy a mentők kiérkezéséig ne vérezzen el, vagy amikor Crawford tanonca után érdeklődik: „Meséljen róla, milyen volt?” – s közben visszatekintést láthatunk, ahogyan Miriam-ot fogadja, aki a Chesapeake mészáros után kutatva kérdésekkel fordul Lecterhez. A következő pillanatban látjuk, amint zokniban osonva a lány mögött hátulról kapja el a nyakát. Ebben a pillanatban is ugyanolyan nyugodt és rezzenéstelen, mint amikor napi rutinját végzi. Ő az igazi pszichopata, a lélek és bűntudatnélküli szörnyeteg, akinek kiemelkedő intelligenciája és hozzáférése az FBI ügyekhez egy plusz fegyver a kezében.

Lebilincselő, ahogy minden egyes részben kicsit többet kapunk Lecterből, s mégis újra és újra meglep, megdöbbent, lenyűgöz, lehengerel.

Évi 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.