Sorozatgyilkosok: David Berkowitz – „Sam fia” 1. rész

1976. július 29-én a 19 éves Jody Valente és barátnője, a 18 éves Donna Lauria együtt üldögélt Jody autójában Donnáék háza előtt a New York-i Bronxban. Amikor Donna elbúcsúzott és kinyitotta a kocsiajtót, hogy kiszálljon, meglátott egy néhány lépéssel arrébb álldogáló fiút kezében egy papírzacskóval. Egy pillanattal később Donna nyakát egy golyó érte oldalról, egy másik betörte a kocsiajtó üvegét, egy harmadik pedig a könyökét súrolta, amint kezét védőleg az arca elé kapta. Donna kidőlt az autóból a járdára, ekkor az elkövető combon lőtte Jodyt, amitől ő előreesett és megszólaltatta a dudát. Az éles hangot meghallva a támadó elmenekült. A lövéseket meghallva Donna apja, Mike Lauria sietett le az utcára, a támadást viszont csak Donna barátnője, Jody élte túl, aki bár hisztériás állapotba kerülte, mégis jó személyleírást tudott adni a gyilkosról. Az elkövető harminc év körüli fehér férfi volt, simára borotvált arccal, sötét, göndör hajjal. A rendőrség egyetlen nyoma a közelben parkoló sárga színű autó volt, amely a rendőrök kiérkezésekor már eltűnt.

David Berkowitz

A szóban forgó jármű David Berkowitzé volt, aki a gyilkosságot megelőző napokban munka után járt, de az éjszakákat, mint azt később elmondta, azzal töltötte, hogy „áldozatot keresett, és várta a jelet”. A fejében démoni hangok szólaltak meg, amelyek azt parancsolták, hogy gyilkoljon, magyarázta. „Egy percig sem gondoltam, hogy meg tudom ölni – mondta Donna Lauriáról. Csak elsütöttem a fegyvert a szélvédő irányába.”

Bár a rendőrök először bérgyilkosságra gondoltak, a ballisztikai vizsgálatok kimutatták, hogy a fegyver egy ötlövetű, 44-es Bulldog revolver volt, amelyik erősen rúg, és néhány méter lőtávolságon túl lehetetlen pontosan célozni, valószínűtlen, hogy ilyet bérgyilkos használna.

Donna Lauria

Tizenkét héttel Donna Lauria meggyilkolása után a 18 éves Rosemary Keenan és barátja Carl Denaro a lány piros Volkswagenjében beszélgettek, amikor egy férfi osont melléjük és öt lövést adott le a jobb első ablakra. Egyetlen golyó talált célba mely Carl fejét hátulról érte és elvitte koponyájának egy darabját, azonban szerencsés módon nem érte el az agyat. A fiú, bár koponyájába fémlemezt építettek, élve megúszta a lövöldözést.

Carl Denaro

1976. november 27-én este a 16 éves Donna DeMasi és 18 éves barátnője, Joanne Lomino kint üldögéltek Joanne-ék verandáján, amikor megláttak egy férfit az utca túloldalán sétálgatni, ám hirtelen átjött az ő oldalukra, odament hozzájuk és tüzet nyitott rájuk. A két lány elkezdett rohanni a bejárat felé, ám mindkettőjüket megsebesítette. Betámolyogtak a bokrok közé, így a fegyveres utolsó három lövése már célt tévesztett, a támadó ezután elmenekült. A két lányt sürgősen kórházba szállították, Donnának szerencséje volt, az ő sérülései nem voltak súlyosak, ám egy golyó Joanne gerincét érte, deréktól lefelé megbénult és élete hátralevő részére tolószékbe kényszerült. A szomszéd, aki látta a menekülő fegyverest, hasonló személyleírást adott, mint Jody Valente, a férfinek göndör, barna haja volt. Ez ellentmondásban állt a lányok elmondásával, ők azt állították, a férfinek hosszú szőke haja volt. Ennek ellenére a szomszéd személyleírása alapot adott arra, hogy a rendőrök kapcsolatba hozták a két lány elleni támadást Donna Lauria meggyilkolásával.

Donna DeMasi és Joanne Lomino

1977. január 29-én a harmincéves John Diel és huszonhat éves barátnője, Christine Freund indult haza, miután együtt töltötték az estét, John épp az autót indította volna, amikor a jobb oldali elülső ablak darabokra hullt, Christine pedig véresen előre bukott. A nő néhány órával később a kórházban meghalt a jobb halántékát és nyakát ért lövések okozta sérülésektől. Berkowitz a későbbiekben azt állította, hogy hallott egy hangot, amelyik arra utasította: „Kapd el, kapd el és öld meg.” Miután három golyót kilőtt és felfogta, hogy talált is, megint nyugodtnak érezte magát. „-A hangok elhallgattak, kielégítettem a démon vágyát.” Miután Christine Freundot megölte, Berkowitz maradéktalanul megadta magát a gyilkolás kényszerének. Elvégre, okoskodott, a nyilvános visszhang, amelyet tette gerjesztett, kárpótolja: „- Végül meggyőztem magamat, hogy helyesen cselekszem, és az emberek azt várják tőlem, hogy öljek” – magyarázkodott később.

A New York-i rendőrök azonban nyomon voltak. A ballisztikai laboratóriumban igazolták, hogy a golyó, amelyik véget vetett Christine Freund életének, egy 44-es Bulldog kézifegyverből származik, így az eset kapcsolatba került Donna Lauria meggyilkolásával, és a Jody Valentét, Carl Denarót, Donna DeMasit és Joanne Lominót ért fegyveres támadással. Azonban a sötét göndör hajon kívül a személyleírások annyira különböztek, hogy egyetlen New York-i rendőr sem feltételezte, hogy ugyanaz az ember követte el a támadásokat.

Christine Freund

Hat hét telt el csupán, amikor 1977. március 8-án a 18 éves örmény diáklány, Virginia Voskerichian hazafelé tartott az egyetemről. Fél nyolc körül az Exeter Streeten, amikor már majdnem hazaért, egy fiatalember közeledett felé a járdán, fegyvert kapott elő, és a lány arcára irányította. Virginia védekezően maga elé kapta a könyveit, ezeket azonban átütötte a golyó, elérte az ajkait, kitörte néhány fogát, és behatolt az agyába. A diáklány azonnal életét vesztette. Egy szemtanú látott elrohanni egy fiatalembert, akiről később azt állította, 18 év körüli és mintegy 175 centiméter magas lehetett. Ez esetben a hajról nem volt leírás, a támadó ugyanis sísapkát viselt.

Még aznap majdnem elkapták a tettest. Néhány perccel a gyilkosság után a rendőrség riadót rendelt el. Két rendőrt vezényeltek Bronx déli végéhez, azzal a paranccsal, hogy állítsanak meg minden kocsit, amelyben fehér férfi ül egyedül. Berkowitz úgy ért oda az ellenőrző ponthoz, hogy megtöltött 44-es Bulldogja oda volt dobva Ford Galaxy-jában a mellette lévő ülésre. Harmadikként várakozott a sorban, amikor a riadót lefújták.

Virginia Voskerichian

Hamar bebizonyosodott, hogy a Virginia Voskerichian életét kioltó golyó 44-es kaliberű, és a rajta található huzagolás alapján ugyanabból a fegyverből származik, mint az, amelyik csupán néhány kilométernyire innen, hat héttel korábban Christiine Freunddal végzett. Két nappal később sikerült megállapítani, hogy ugyanez a fegyver összesen hét ember halálát okozta.

1977. március 10-én délután sajtótájékoztatót tartottak. Megállapították, hogy Donna Lauria és Virginia Voskerichian mindössze két nappal korábbi meggyilkolása kapcsolatban áll egymással. Mindkét alkalommal 44-es Bulldog revolvert használt a gyilkos, és három másik esetben is ugyanezt a fegyvert alkalmazták. Ami nagyon kedvezőtlen a tettes kézre kerítése szempontjából, hogy, minden valószínűség szerint, tökéletesen véletlenszerűen választja ki áldozatait. A rendőrség egy kb. 180 centiméter magas, átlagos testfelépítésű, huszonöt-harminc éves, sötét hajú férfit keres. A „44-es gyilkos” lett másnap a sajtó szenzációja.

A nyomozást Timothy J. Dowd helyettes detektívfelügyelő vezetett, és részt vett benne John Keenan detektívfőnök, annak a Rosemary Keenannek az apja, aki ott ült a kocsiban Carl Denaróval, amikor a férfit fejbe lőtték.

„- Tudom, hogy a lányomra célzott – nyilatkozta később Keenan – így érthető, hogy valamivel többet foglalkoztam ezzel az üggyel, mint amennyi a kötelességem lett volna.”

A rendőrség felismerte, meglehetősen kicsi az esélye arra, hogy elkapjon egy, a New York-i utcákon kószáló magányos és láthatóan világos motiváció nélkül cselekvő gyilkost, ezért a város minden lakosát felszólították: segítsen. Ennek nyomán tippadók özöne hívta a rendőrségi telefonközpontot, Dowdnak és detektívjeinek naponta 250-300 szálat kellett ellenőriznie. Berkowitz azonban megszánta a rendőröket és írt nekik egy levelet, de az hogy ezt postai úton küldje el neki, túl egyszerű megoldás lett volna számára.

1977. április 17-én hajnalban a 18 éves Valentina Suriani és udvarlója, a 20 éves Alexander Esau egy kölcsönzött autóban ültek, amelyet Bronx északi részén állítottak le, amikor hirtelen golyók zúdultak a jobb oldali ablakra. Kettő Valentian fejét érte, és azonnal végzett a lánnyal, két másik Alexander feje tetejét találta el, a fiú lebukott az utas ülés felé. Két óra múlva halt meg. A kiérkező rendőrök a kocsi mellett, az utca közepén egy fehér borítékot találtak, melyet Joe Borelli kapitánynak címeztek. A benne lévő levelet csupa nyomtatott nagybetűvel írták, tele volt hibákkal, és úgy tetszett, hogy őrült kezétől származik: írója azt állította, hogy apja tanácsára öl, aki vámpír volt, és Samnek hívták. (Innen ered a gyilkos elnevezése: Sam fia). Kijelentette, hogy kedveli a queensieket, azonban ennek ellenére szándékában áll továbbiakat, elsősorban nőket megölni közülük. Végül így búcsúzott:

Valentina Suriani és Alexander Esau

„Viszlát, rendőrök, és jó éjszakát, kísértsenek benneteket a szavaim: Visszatérek! Értsétek ezt úgy, hogy puf, puf, puf, puf , és passz, óh!!! Tisztelgő gyilkosotok: Mr. Szörny”

Mire a levél megérkezett a kriminalisztikai laboratóriumba, nyolc rendőr kezén ment keresztül, és írójának ujjlenyomatából mindössze aprócska részletek őrződtek meg. A továbbiakban azt derítették ki, hogy a küldő az ujjhegyével tartotta a levelet, és ezért nem volt elegendő lenyomat a papíron az azonosításhoz. És bár a rendőrség következetesen titokban tartotta a levél létezését, egy másolatát megmutatták az ünnepelt New Yorki- újságírónak, Jimmy Breslinnek, aki ezután utalt létezésére a rovatában a New York Daily Newsban.

Berkowitz egyik levele

1977. június 1-én Breslin levelet kapott a 44-es gyilkostól. Két nappal korábban adták postára New Yersey-ben, Engelwoodban. Június 3-án a New York Daily News első oldalán ez a cím ékeskedett: „A 44-es gyilkos – új levél: Nem tudja abbahagyni az ölést.” A vasárnapi számban: „Breslin a 44-es gyilkoshoz: add föl! Ez az egyetlen kiút”. Ezt a számot már a megjelenése utáni első órában elkapkodták, ekkor újraindították a nyomdagépeket, és a nap végéig több mint egymillió példány kelt el – ezt a rekordot csak azon a napon szárnyalták túl, amikor Berkowitzot letartóztatták.

A hétfői számban a szerkesztők megjelentették a levelet teljes terjedelmében. A végén ez állt:

„Nem tudom, mit hoz a jövő, úgy búcsúzzam-e, hogy találkozom magával, a következő munkámnál, vagy mondjam úgy, hogy meglátja majd következő munkámon a kezem nyomát? Ne feledje Lauriát! Köszönöm, Sam teremtménye 44”

Judy Placido

1977. június 7-én a 17 éves Judy Placido – aki egy iskolába járt Valentina Surianival, a lány temetésén is ott volt – egy queensi diszkóban megismerkedett egy Salvatore Lupo nevű fiúval, akivel éppen  egy kocsiban beszélgettek a diszkó előtt, amikor egy 44-es golyó átütötte a jobb oldali első ülés melletti ablakot, és a fiú csuklóján áthaladva behatolt Judy nyakába, egy második golyó fejen találta a lányt, de csoda folytán nem jutott be a koponyájába, míg egy harmadik a jobb vállába fúródott. Az elkövető elmenekült, mindkettő fiatal jelentős sérülésekkel bár, de élve megúszta a támadást.

Salavatore Lupo

A várost elfogta a rémület, a diszkók és az éttermek forgalma, kiváltképpen Queensben, visszaesett. Abraham Beame, New York polgármestere, aki arra számított, hogy a következő választáson is elnyeri a posztot, nem engedhette meg magának, hogy pusztán kivárja a fejleményeket, és hamarosan bejelentette, hogy még több rendőrt vonnak be az ügy felderítésébe. Egy nap alatt megszervezték a New York-i rendőrparancsnokság történetének legnagyobb akcióját: a város különféle közigazgatási körzeteiből toboroztak kétszáz férfit az akció támogatására, a nyomozás teljes napi költsége meghaladta a 90.000 dollárt. Önkéntesek – köztük volt Mike, Donna Lauria apja – különleges járőröket szerveztek, valamint egy forró drót-szolgálatot, amely ekkorra napi ötezer hívást fogadott. Egy pszichiáterek alkotta csoport próbálkozott a gyilkos profiljának megalkotásával, de többre nem jutottak, mint hogy „neurotikus, skizofrén és paranoid”. Ezt a leírást a rendőrség kötelességszerűen nyilvánosságra hozta, azonban nem segített senkinek a fegyveres elkövető azonosításában.

Folytatása következik

Évi