A bosszú ereje - 1. rész

Van, akinek az elégtételt hozza el, másoknak a halált. Beszélgetés Reinhard Haller pszichiáterrel egy mélységesen emberi vágyról.

A következő cikk a Stern Crime magazinban megjelent interjú általam készített fordítása.

Reinhard Haller

 

Gyermekként Reinhard Haller papnak készült, később ügyvédnek – valójában azonban pszichiáter és neurológus szakorvos, valamint pszichoterapeuta lett. Több mint 30 évig volt a voralbergi Maria Ebene kórház főorvosa. Időközben nyugdíjba vonult. Továbbra is dolgozik, mint törvényszéki szakértő, óraadó az innsbrucki egyetemen, és a Sigmund Freud magánegyetemen Bécsben. Haller vizsgálta többek között Jack Unterwegert, Franz Fuchs-ot, és a winnendei ámokfutót, Tim L.-t. Haller kedveli a hegyekből áradó nyugalmat. Azt mondja, őt is kínozza néha a bosszúvágy. De ezek nem olyan égető érzések, mint Marianne Bachmeier esetében, aki lelőtte lánya feltételezett gyilkosát.

 

ST: Haller úr, önnek is vannak néha bosszúval kapcsolatos gondolatai?

H: Bennem is van néha bosszúvágy. Ha egy taxisofőr barátságtalan velem, akkor csak kis borravalót adok neki, vagy egyáltalán nem adok. Ez is a bosszú egy formája. Súlyos bosszú fantáziáim azonban nincsenek. Nagyon jámbor ember vagyok.

 

ST: Milyen más módon állnak bosszút az emberek?

H: Ez a szeretet megvonástól kezdve a beszélgetés megvonásán és a szakításon keresztül a gyűlölet beszédig és a mobbingig terjed. A tulajdon szétrombolásától a súlyos testi sértésig. A legrosszabb esetben az ölésig. Az agresszió teljes palettáját, a szóbeli támadástól a nagyobb bűncselekményekig, az ámokfutásokig és a háborúkig, sok esetben a bosszúra lehet visszavezetni.

 

ST: A halálos megtorlás egyik legismertebb példája a mai napig Marianne Bachmeier ügye. A 80-as évek elején a lübecki bírósági tárgyalóteremben lelőtte a 7 éves lánya, Anna feltételezett gyilkosát, egy hasonló bűncselekményért már büntetett szexuális bűnelkövetőt.

H: Ennek a nőnek az önbíráskodása klasszikus példája annak, amikor valaki nem bízik az állami igazságszolgáltatásban, és a saját igazságérzetét emeli minden fölé – holott Bachmeier tudta, hogy ezért nagy árat fog fizetni. Ennek a bosszú cselekedetnek azonban a döntő oka egy anya mérhetetlen fájdalma volt.

 

Marianne Bachmeier, a lánya fotójával

ST: Gyakran mondják, hogy a nők bosszúszomjasabbak, mint egyes férfiak. Rejtőzik e klisé mögött némi igazság?

H: A hajlandóság mindkét nem esetében hasonló. A női ellentámadás azonban gyakran másként történik, mint a férfiaké, ez utóbbi általában sokkal gyorsabb, primitívebb és ellenőrzöttebb is. Lenyugvás nélkül. A női bosszú gyakran elhúzódva történik és átgondoltabb.

 

ST: Mi a bosszú? Pszichológiai erő? Érzés?

H: A bosszú összetett, több mint egy érzés, mint csak egy gondolat. Érzelmi és racionális elemek sokrétű összjátéka, inkább egy szociális interakció. Mario Gollwitzer szociálpszichológus úgy határozza meg, mint „mások célzott károsítása”, egy korábban elszenvedett igazságtalanságra adott reakció”.

 

ST: Egy mélyen emberi reakció….

H: Ez a szükséglet az alapfelszereltségünkhöz tartozik, mélyen be van vésődve az emberi szellembe. Fejlődésbiológusok azzal alapozzák ezt meg, hogy csak viszonylag rövid ideje vették át az jogállami intézetek azt a feladatot, hogy az igazságosságról gondoskodjanak. Előtte évezredekig nem hagyatkozhattak az emberek a rendőrségre és a bíróságokra. Maguknak kellett arról gondoskodni, hogy a bűnösök megbűnhődjenek.

 

ST: A bosszú és a büntetés igénye tehát szorosan összefügg?

H: Összetartoznak. Az egész büntető eljárás szükségesnek tekintendő, mert a büntetés a társadalom bosszú igényét kielégíti és azt az érzést nyújtja, hogy a bűnözőkkel szemben határozottan járnak el. Máskülönben valószínűleg lincselés lenne és önbíráskodás.

 

ST: Mi váltja ki a bosszú igényét?

H: Hosszú a lista, betegség, csalódás, féltékenység, hűtlenség, a megbecsülés hiánya, elhanyagolás, megalázás, átverés, becsapás. A bosszú következhet kisebb indítékból és súlyos traumatizáltságból is.

 

ST: Miért olyan fontos valakinek annyira a megtorlás, hogy beletörődik abba, hogy a börtönben fog kikötni?

H: Első helyen a megsebzett igazságérzet kielégítése áll. A bosszút álló azt akarja elérni, hogy a másik annyira rosszul érezze magát, mint ő. Hogy felfogja, mit tett vele. Így akar a bosszút álló valamilyen szintű egyensúlyt teremteni az érzelemvilágában, az olyan negatív érzésektől, mint a harag, düh, gyűlölet, megszabadulni. Az igazságérzet mélyen gyökerezik az emberi pszichében, és nagyon fontos feltétele a pozitív énképnek.

 

ST: Gyakran vizsgál bűnelkövetőket. Mik voltak a legextrémebb bosszúfantáziák, amelyekről hallott?

H: Volt egy fiatalember, aki az iskolai ámokfutását és mészárlását, amit el akart követni, hihetetlen módon kiszínezte. Elmondta nekem, hogyan képzelte el az áldozatai gyomrának felvágását, hogy megissza a vérüket és hasonló dolgokat. Hála Istennek, még ezek előtt őrizetbe vették.

 

ST: Vannak olyan pszichikai zavarok, amelyek fogékonyabbá teszik az embereket a bosszúvágyra?

H: A skizofréneknél például a téveszmés élmény, érzés és értelmezés bosszú cselekedetekhez vezethet. Egyszer vizsgáltam egy férfit, aki az alvó élettársát brutális ökölcsapásokkal és a fejre, mellkasra mért rúgásokkal támadta meg. Okként azt nevezte meg, hogy egy ideje műhold segítségével figyelték és egy „földönkívüli banda” üldözi. Meg volt győződve róla, hogy a barátnője összejátszott ezekkel a szörnyetegekkel.

 

ST: Használjuk a „bosszúvágyó” kifejezést is. Lehetséges, hogy a bosszú némelyek számára olyanná válik, mint a kábítószer?

H: Természetesen vannak ilyen emberek. Az ismétlés és az adag növekedése a mérvadó, ahogy minden egyéb függőségnél is.

 

ST: Mennyire terhelők a tartós bosszúérzések?

H: Sok következményük lehet: félelem, düh, töprengés, alvás zavarok, beletörődés. Vagy az illető elkeseredett lesz, tartósan feszült, agresszív. Emellett depresszióhoz és pszichoszomatikus zavarokhoz vezethetnek.

 

ST: Vizsgálta Franz Fuchsot, az osztrák bombás merénylőt. Levél és csőbombákkal hajtott végre támadásokat, melyek során négy ember meghalt, 15-en részben súlyosan megsérültek, közöttük az akkor bécsi polgármester, Helmut Zilk is. Mi vezetett odáig, hogy ez a férfi ennyi emberen akart bosszút állni?

H: Kóros értelemben vett sértődött zseni volt, 149-es IQ-val. Atomfizikus akart lenni, sokra vihette volna. De aztán nem fizették ki neki teljes összegben az ösztöndíjat. Egy magunkfajta ember felhívta volna őket és azt mondta volna: „Elszámolták magukat.” Ő nem ezt tette. Félbehagyta a tanulmányait és sértődötten visszahúzódott. Ebből fejlődött ki ez a tébolyodott düh, ami a végén ártatlanokon elkövetett bosszúba torkollt.

 

ST: Mindez egy kis sérelem miatt.

H: A sértések pszichológiai szupererők. A kriminológiában éppen azt figyeljük meg, hogy egyre kisebb semmiségek miatt egyre nagyobb katasztrófák történnek. Egyik oka ezeknek a sértések.

 

ST: Lehet azt mondani, hogy minél sértődékenyebb egy ember, annál bosszúvágyóbb is?

H: Mindenesetre egyik személyiségcsoportnak sincsenek olyan erős bosszúvágyai, mint a narcisztikusaknak. Az ő esetükben látszólagosan énközpontúságra és haszonlesésre gondolunk, kevésbé extrém érzékenységre, kóros sértődékenységre. A hiányzó empátia teszi a narcisztikus embereket veszélyesé, és magyarázza a bosszú gyakran szívtelen módját. Isten soha nem bocsát meg egy narcisztikusnak, tarja a mondás.

 

A Marianne Bachmeier által lelőtt elkövető vére a lübecki bíróság padlóján

ST: Mely más személycsoportok veszélyeztetettek?

H: A gyanakvó paranoidok és az érzelmileg instabil személyiségek, ezen kívül olyan emberek, akik elhanyagolva és kizárva érzik magukat és lobbanékonyak. Valamint természetesen magas agressziópotenciállal és disszociatív személyiségzavarral rendelkező személyek. Ők a bosszúvágyuknak a veszteségre való tekintet nélkül szabad teret engednek.

 

ST: A párkapcsolatok különösen fogékonyak a bosszú cselekedetekre?

H: A párkapcsolatokban folyamatosan erős érzelmek vannak jelen. Gyakran fordul elő sértődés. Aztán a sértődések egyre jobban vonzzák a bosszút, ha azok olyan embertől jönnek, aki fontos.

 

ST: Ott mik a leggyakoribb kiváltó okok?

H: A csúcson a féltékenység van. Nem ritkán kerülnek a féltékeny emberek olyan bizalmatlansági spirálba, ami a bizonytalanságon, félelmen, dühön és bosszú gondolatokon keresztül felkúszik egészen az ölési fantáziákig. Ez az egyre jobban elviselhetetlenné váló érzés tehermentesítés után kiált, amely néha – szó szoros értelmében – halálbiztos megoldásban végződik.

 

ST: Hatalmi konfliktusok is lehetnek a kiváltók?

H: A párkapcsolatok nagyon veszélyessé tudnak válni, ha a hatalmi viszonyok összezavarodnak. Ha például a nő önállóbbá válik, és a partnernek nem sikerül a régi viszonyt helyreállítani. Akkor keletkezhetnek bosszú gondolatok. A narcisztikus sértődés elvezethet egy különleges érzelmi állapothoz és végül egy indulati bűncselekményhez.

 

ST: De ezek a cselekmények nem csak indulatból történnek.

H: Néhányuk különösen aljas módon átgondolt. Egy általam vizsgált esetben, a férfi megismert egy négy gyermekes nőt, aki hozzá költözött Németországból Felső-Ausztriába. A vallomásában azt mondta, hogy ez a kapcsolat volt a beteljesedés számára. Aztán a nő egyszer csak elhagyta, ő pedig úgy állt bosszút rajta, hogy elvette tőle a legkedvesebb lányát. Megleste a lányt az iskola előtt, elrabolta egy kőfejtőbe és hidegvérrel megölte. Azt gondolta: ez fog az anyának a legjobban fájni, ha együtt kell élnie a lánya elvesztésével.

 

ST: Mint a Médea tragédiában.

H: Ezért hívják Médea szindrómának is, amikor azért ölnek meg egy gyermeket, hogy a másik szülőn maximális bosszút álljanak. 

 

ST: Leggyakrabban a nők az áldozatai a férfiak megtorló akcióinak. Emlékszik olyan esetre, ahol ez fordítva volt?

H: Egyik esetemnél a feleség a férjével a tv előtt ült este. Nem volt veszekedés, de beszélgetés sem. Egyszer csak a feleség kiment a konyhába, behozott egy kést, és nyakon szúrta vele a férjét. A férfi meghalt. Indítékként azt mondta a nő, hogy a férfi már évek óta alig beszélt vele. A nő esdekelt, könyörgött neki, mindhiába. 

Folyt köv.

Évi