„Olyan, hogy nulla rizikó, olyan nem létezik „- Andreas Mokros törvényszéki pszichológus - 1. rész

Mokros professzor úr, miért foglalkozik erőszakos bűncselekményekkel? Miből ered ez a különös érdeklődés?

Annyira pontosan nem tudnám meghatározni. Már 11-12 éves koromban elbűvöltek Edgar Allan Poe bűnügyi történetei, a nővérem könyvespolca tele volt velük.

Milyen bűnelkövetőket véleményezett eddig?

Gyilkosokat, többszörös gyilkosokat, bankrablókat és zsarolókat. Ezenkívül szexuális bűnelkövetőket, például a gyermekgyilkos Rolf D.-t, és az úgynevezett „Rupperswili bestiát”. Ebben az ügyben a vádlott személyiségéhez készítettem egy kiegészítő pszichológiai véleményt.

Ez az eset Svájc bűnügyi történetének legszörnyűbb bűntetteként van nyilvántartva.

Az akkor 33 éves elkövető 4 embert ölt meg – egy anyát, a két fiát és a fiatalabb fiú barátnőjét. A kisebbik gyereket előtte megerőszakolta. Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték.

Ez azt jelenti, hogy élete végéig elzárásra kerül?

Ehhez két szakértőnek kellett volna egymástól függetlenül szakvéleményben megállapítani, hogy tartósan nem rehabilitálható. De ebben az esetben nem így történt. Az ő esetében ez azt jelenti, hogy folyamatosan felül kell vizsgálni, hogy a rá kiszabott büntetés még mindig indokolt-e.

Andreas Mokros, 45 éves professzor a Hágai egyetemen. Az első szakvéleményét 2004-ben készítette el a Lippstadt-Eckelborni orvosszakértői intézetben, mint osztályos pszichológus. Mokros nemzetközi szakkönyvekben és szakfolyóiratokban publikál, ő volt a Robert D. Hare által elkészített pszichopátiás ellenőrző lista német verzióját megalkotó írók egyike.

Andreas Mokros

Úgynevezett bűntetőjogi szakvéleményeket készít. Pontosan mik ezek?

Rizikóprofil elkészítéséről van szó: Mekkora a valószínűsége annak, hogy valaki újra bűnelkövetővé válik, ha idő előtt kiengedik a börtönből, vagy feltételesen szabadlábra kerül. Vagy ha lazítanak a büntetésén.

A büntetőeljárások során is néha szerepet játszik a rizikó megítélése.

Ott akkor van erre szükség, ha biztonsági őrizetre van szükség, vagy az a kérdés, hogy a vádlott tartós zavartság miatt beutalandó-e igazságügyi klinikára – mivel várható, hogy az állapota miatt további bűncselekményeket követ el.

A szakvéleményt elkészítő nem tud kristálygömbbe tekinteni. Hogy jut el akkor a megállapításaihoz?

Még egészen a kilencvenes évek elejéig a szakértők a tapasztalat és a megérzés alapján jártak el. Kiválasztották azokat az aspektusokat, amelyekről úgy gondolták, hogy szerepet játszhatnak a visszaesésben. Bár manapság még mindig vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy a bűnügyi szakvélemény jövőbe látás, de valójában már régóta empirikus alapokon nyugszik, statisztikailag megalapozott eszközök sokasága létezik. Az ember azok között az ismertetőjelek között próbál eligazodni, amelyekről különböző tanulmányok kapcsán tudja, hogy a visszaesésre jellemzőek.

Ki készíthet ilyen szakvéleményeket?

Tisztán elméletben a pszichológus, aki épp elvégezte az egyetemet ugyanúgy, mint egy nyugdíjas egészségügyi tanácsos, aki miután 30 évet eltöltött a közegészségügyi hivatalban, valami mással szeretne foglalkozni. A döntés a bíróság kezében van. Ideális esetben olyan pszichiátert választanak, akinek a szakterülete az igazságügyi pszichiátria, vagy olyan pszichológust, akinek van törvényszéki pszichológusi végzettsége. Ez nem játék diploma, a továbbképzés évekig tart,

Ilyen szakvéleményeket nemcsak a legjobbaknak kellene készíteniük?

A probléma az, hogy nincs megfelelő képzettséggel rendelkező elegendő szakértő arra a számtalan szakvéleményre, amire a törvénymódosítás óta szükség lenne. Megnövekedett az igény, ezért fontos a jogászok számára, hogy a minőséget a zagyvaságtól meg tudják különböztetni.

Ezt hogy tudják megtenni?

Egy igazságügyi pszichiáterekből, törvényszéki pszichológusokból, kriminológusokból és bírókból álló munkacsoportban javaslatokat dolgoztunk ki. Nincs jogi kötelezettség, de bárki utána olvashat, hogyan kell egy rizikó prognózisnak kinéznie. Egy prognózis, ami csak statisztikai lehetőségeken nyugszik, nem teljesíti a minimális követelményt. Az ügy egyéni vizsgálata elengedhetetlen.

Könyvkereskedő és gyilkos. Rolf D. (jobbra) 1997-ben a bíróság előtt. 16 évesen megölt egy 12 éves gyermeket, 18 évvel később megfojtott egy lányt

A döntés, hogy valakit korábban szabadon engedjenek, mindig a bíróság kezében van…

Valóban, szakértő senkit nem menthet fel a büntetésének végrehajtása alól, csak tanácsot ad a szakvéleménnyel a bírónak. Régebbi irodalmi művekben fedezhető fel az a szép megfogalmazás, hogy a szakértő a bíróság segítőtársa. Elképzelhető az is természetesen hogy a bíró nem a szakértő javaslata szerint jár el.

Hogyan kell elképzelni a folyamatot: ki hívja fel és ki bízza meg önt?

A büntetés végrehajtás bírája veszi fel a szakértővel a kapcsolatot. De amennyiben az igazságügyi pszichiátrián szokásos, háromévente esedékes felülvizsgálatról van szó, úgy a klinika vezetője, vagy a főorvos keresi meg a szakértőt. Legjobb esetben konkrét kérdéssel keresik meg az embert.

Például?

Hogy a büntetésre továbbra is szükség van-e, tehát hogy valaki még mindig veszélyes-e a társadalomra. Amennyiben nem: lehetséges-e a büntetés lazítása, illetve akár a szabadlábra helyezés. Amennyiben pedig újabb bűncselekménnyel lehet számolni: milyennel? Olyan fogvatartott esetében, aki az idő előtti szabadon bocsátást kérvényezi, szintén az a kérdés: mekkora az esélye, hogy visszaeső lesz?

A rizikó profil elkészítése az akták tanulmányozásával kezdődik. Melyeket kapja meg ön ideális esetben?

A nyomozati és személyzeti anyagokat, az ítéletet és annak indoklását, korábbi szakvéleményeket, a központi szövetségi lajstrom kivonatait, a kezelés dokumentumait. Ez elég sok kötetből állhat. Az aktákból már elég sok mindent meg lehet tudni az elkövetőről, az élettörténetéről, a személyiségéről, a zavarairól. Valamint természetesen a tettről. Ezzel az alappal a rizikó kalkulációhoz így fontos hipotézist lehet kidolgozni – választ adni a kérdésre: Miért követte el ez az ember ebben az időpontban ezt a tettet?

Sokan szemrehányásként hozzák fel a szakértőkkel szemben, hogy az elkövetőt tetteit gyakran az életútjukkal magyarázzák úgymond.

Ez inkább fordítva jellemző, manapság az életutat, mint rizikó faktort veszik figyelembe. Aki a múltban egy bizonyos viselkedést már legalább ötször produkált, nagy valószínűséggel a jövőben is produkálni fogja.

További fontos információforrás a tudományosan felülvizsgált teszteljárás. Ezekből melyeket használják?

Időközben ezeknek már 100 fölötti a számuk, de csak kevés működik valóban jól. Ha az erőszakrizikó megsaccolásáról van szó, leggyakrabban a ’Violence Risk Appraisal Guide”-ot, röviden VRAG-ot, a Historical Clinical Risk Management-20-at, röviden HCR-20, és adott esetben a Hare-féle pszichopátia ellenőrző listát, hogy még ezt a különleges aspektust is vizsgálhassam. A VRAG egy Kanadában kifejlesztett eszköz. A kollégák ott 600 szabadon bocsátott elkövetőt figyeltek tovább. 12 rizikófaktort vizsgáltak, melyek a statisztikákban erősen korreláltak a visszaesésekkel.

Melyek ezek?

A VRAG-nál elsősorban életrajzi jellemzők számítanak. Olyan kérdések, mint: A tesztalany a biológiai szüleinél nőtt fel? Mennyi idős volt a bűncselekmény elkövetésekor?  A kérdésekre adandó válaszokhoz meghatározott pontszámokat rendelnek hozzá – aszerint, hogy mennyire nagymértékű összefüggésben áll a visszaeséssel. Az összes pontszám alapján a tesztalany kilenc rizikókategória egyikébe besorolásra kerül.

Mi az, ami a HCR20-nál eltérő?

Csak az első 10 jellemző vonatkozik a tesztalany múltjára, további öt a jelenére – és végül még öt a várható rizikó jelenetekre. Hova menne a tesztalany? Milyen szituációba kerülne a szabadlábra helyezése után? Milyen kockázatos helyzetek alakulhatnak ki a jövőben? Ezenkívül itt a végén nincsenek számokban kifejezett értékek. Ez a strukturált eljárás abban segít, hogy semmi olyan ne felejtődjön el, ami a jövőt prognosztizálva releváns, amely valóban minden problémás területet érint.

Folytatása következik

Évi