Olvasnivaló: Kubiszyn Viktor - Drognapló

"Narkósnak lenni életforma.

Mindent áthat, minden pillanatot. Megváltozol, mert az anyag átalakít. Minden arról szól, az ÁLLAPOTról, a végtelenített pillanatról és az újraíródó belső moziról, amiben a külső valóság alig játszik.

Ez az életforma huszonnégy órás meló, és nincsenek benne ünnepnapok."

Nehéz helyzetben vagyok. Olyan könyvről szeretnék ajánlót írni, ami rengeteg érzést váltott ki belőlem és órákra, gyakran fél napokra elgondolkodtatott. Aztán azon gondolkodtam, hogyan szedem össze mindazt az üzenetet és mondanivalót, amit nekünk, olvasóknak üzen a szerző, azt a sok-sok felkiáltójelet, amelyek minden oldalon az arcunkba kiáltanak, hogyan mondom el, miképpen rázott meg és rázott fel egy könyv, amely egy fiatalember mennyország-poklát tárja elénk, döbbenetesen őszinte, mélyről feltörő gondolatok és érzések kavalkádjában. Aztán úgy döntöttem, hogy sok-sok idézetet használok majd, a szerző annyira egyértelműen mondja ki az igazságokat, hogy nála jobban megfogalmazni sehogy sem lehetne.

Kubiszyn Viktor

Viktor tizenöt évig volt szenvedélybeteg, drogfüggő. Ez idő alatt fogyasztott gyógyszereket, marihuánát és hasist, hallucinogéneket, amfetaminszármazékokat, alkoholt és heroint, nitrohigítót inhalált, és szinte mindent beszedett, arcszeszt ivott és hajtógázt szipuzott.2002-ben már volt egy majdnem sikeres leállási kísérlete, 2006-ban azonban újra visszaesett. 2009-ben került rehabilitációra a Misszióhoz, ez a könyv pedig a rehabilitáció ideje alatt íródott, a szerző 2011 óta teljesen szermentesen él.

"Nem vagyok a helyemen.
Ez fiatalkori alapélmény.
Nem tudom hol a helyem, és amikor ez eszembe jut, inkább szórakoztat, mint összetör, de akkor is. Totál szerepzavar az egész kamaszkorom, később az egyetem, később a leállás után a filmkritikusi, újságírói vonal. Egyetlenegyszer éreztem magam a helyemen, amikor totál dzsanki voltam a 8-ban. Aztán meg a rehabon, leállófélben. Fura ügy, haver."

Szinte minden ember - legalábbis nagyon sokan -  épp annyira viszolyog a szerfüggőktől, mint a hajléktalanoktól. A drogfüggőknek pedig éppúgy megvan a háttértörténetük, mint az utcán élőknek, a kérdés csak az, kíváncsiak vagyunk-e rájuk. A szerfüggőség elsősorban menekülés valami elől. Legtöbbször valaminek a hiánya, vagy épp az a fajta tehetetlenségérzés vezet hozzá, ami abból jön, hogy ami adott, az nem elég jó, nem motivál megfelelőképpen, üresség és feleslegesség érzés kerül előtérbe. A drog pedig egy pokoli mennyország, ahol egy ideig nem fáj semmi, nem bánt senki, ám ahogyan a szervezet tolerálja a bevitt mérget, egyre több és több kell ugyanannak az eufória érzésnek az eléréséhez, a test pedig haldokolni kezd, a lélek elbújik egy kreált világba és az emberi kapcsolatok, a szocializáció pedig leépül. A drogfüggő vegetálni kezd egy úgynevezett zónában, ahogyan Viktor is fogalmaz, és onnan vagy van visszaút, vagy nincsen. Neki szerencséje volt.

Viktor életének további alakulására jelentős mértékben rányomta bélyegét, hogy szülei útja kiskorában szétvált.
"Apa nélkül nőttem fel. Már ha felnőttem egyáltalán. Az, hogy nem volt apám, mindent befolyásolt, az Isten-képemtől kezdve a megoldási stratégiámon át, a nőkhöz való viszonyomon keresztül a felelősségről alkotott képemig, az egész felnőtt létemig. Mindig távoli volt és megfoghatatlan. Ellenség és bálvány."

A fiú édesanyjával Budapestre költözik, ahol aztán előbb az alkohollal majd a könnyebb drogokkal kerül kapcsolatba, míg el nem indul a lejtőn. Könyvében annyira őszintén és szókimondóan fogalmaz, hogy szinte érezzük a leírt állapotokat, magunk előtt látjuk a pusztuló, 8. kerületi környéket, a lakást, ahol évekig meghúzta magát, s ahonnan gyakorlatilag mindent eladott, csak hogy kábítószerhez jusson. Megrázóan őszinte a könyv minden egyes fejezete, a ráébredés az önpusztításra, az élni akarás, s nekem személy szerint a legszimpatikusabb az, ahogy Istennel való kapcsolatáról ír.

Riasztóan éles képet ad a valóságról, amiről sokan tudni sem akarnak, elfordítják a fejüket, vagy csak annyit mondanak: hülye drogos. A hülye drogos, aki elindult valahonnan, egy családból (ki tudja milyenből), aki nem ugyanúgy dolgozta fel a negatív történéseket az életében, mint valaki más, akinek valószínűleg adott volt a helyzet, a drogot kínáló emberek, a környezet. Aki feledni próbált, egy kicsikét kitörni, ideig-óráig keresni a kvázi boldoglétet, ahol nincs félelem, nincs fájdalom, nincs nyomorúság. Aztán a gépezet beindul és irány lefelé.

"A drogfüggést olyan betegségnek és rabsági helyzetnek tartjuk, mely az ember egész egzisztenciáját érinti, s messze túlmutat a drog biokémiai hatásmechanizmusain. A drogprobléma nem egyetlen meghatározója a drogos személyiségnek, hanem jelzést ad arról, hogy a személyiség beteg. Ha csupán leszoktatjuk, méregtelenítjük, de nem tanul teljesen új életvitelt, akkor csak időlegesen segítettünk. Egy ember élete több mint hogy drogokat használ, a test és lélek gyógyulása, így gyógyítása is elválaszthatatlan egymástól."

A szerfüggők élete olyan, mint azoké, akik börtönben élnek. Elszeparálódva az elfogadott társadalmi normáktól, egy külön világban, külön törvényekkel, amit csak egymás közt ismernek, s gyakran ott sem tolerálnak. A rehabilitáció, a gyógyulás után visszakerülnek egy számukra teljesen idegen környezetbe, ahol munka van, kereset, család meg társas kapcsolatok. Ezt egyedül feldolgozni és újra értelmet találni a hétköznapi életben nagyon nehéz. Tovább nehezíti a helyzetet az emberek idegenkedése az ex-szerhasználóktól, bátran kijelenthetjük, hogy sehol nem várják őket tárt karokkal, hiszen meggyőződésük, hogy megbízhatatlanok, lump alakok. Társadalmi támogatás nélkül azonban egyenes út vezet vissza a Zónába, a kánaán-nihil-be, majd a halálba.

Viktor könyve nagyon fontos és kényes dolgokat feszeget. Maximális tisztelettel adózom felé, mert felvállalt valamit, amire nagyon kevesen lennének képesek. Útmutató és intelem ez a könyv egyben, amit szerintem mindenkinek el kell olvasnia, szerfüggőnek, volt dzsankinak és a teljesen absztinens embereknek egyaránt (talán leginkább nekik), mert csak tanulni lehet belőle. S megismerni egy olyan világot, ami ebben a formájában mindeddig rejtett volt számunkra. Ajánlómat szintén Viktor szavaival zárnám, aki teheti, mielőbb olvassa el ezt a nagyszerű könyvet!

"Narkós lettem, épp ezért szeretem a dzsankikat, a bűnözőket, azokat, akik tarhálnak az utcán, a prostikat, a cigókat, mindenkit, aki alul van, mert én is alul voltam, nagyon-nagyon alul, és megtapasztaltam, hogy az Úr tényleg nem az egészségesekért jött, hanem a bűnösökért. Például értem, ja."

Évi