Olvasnivaló: Budai-Sántha Balázs - Felforgatás

Manapság nagyon trendi lett a közfeladatot ellátó szervek és tagjainak a média által történő heccelése, ócsárolása, pocskondiázása. Divatos lett a BKK-s ellenőrök videózása, miközben szabálysértőkkel szemben járnak el, akik nem éppen szép magyar nyelvünket használják kommunikációjuk során, divatos lett szapulni a NAV munkatársait, s bizonyára mindenki emlékszik arra, amikor 2015 februárjában két, munkáját ellátó NAV-ost támadott meg egy magánszemély Budapesten, az egyiküket hidegvérrel megölte, a másikat súlyosan megsebesítette. Egyesek részéről a reakció gyomorforgató volt. Mert hát aki NAV-os, az jó ember nem lehet, néhány állampolgár szerint a halált is megérdemli. Aztán ott vannak a rendőrök, mentősök, tűzoltók, akik arra esküdtek fel, hogy szolgálnak, védenek, mentenek. Naponta az életüket teszik kockára azért, hogy bajba jutott polgártársaikon segítsenek, és amit cserébe kapnak, az a mocsok, a szánalom, a megvetés. Fotelkommentelők és "szakértők" ezrei támadják ezeket a kiváló embereket. Én csak annyit javasolnék nekik, töltsenek el egy-egy napot ebben a munkakörben, mindjárt más lesz a baba fekvése.

Amikor először olvastam Balázs könyvét, egy kollégám adta kölcsön. Azt mondta, ha olvastam Moldova György Bűn az élet című könyvét, ekkor ez is nagyon tetszeni fog. Nem tévedett. A könyv, ahogyan az alcíme is mutatja: "Célpontban a Rendőrség", az utóbbi évek média által leggusztustalanabbul tálalt, ezáltal a leghírhedtebbé vált ügyekről szól, amelyekben nemhogy megkérdőjelezték a rendőrök szabály-, és jogszerű eljárását, de egyenesen keresztre feszítették a kéklámpásokat, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy az említett esetekben nem az és nem úgy történt, ahogyan a televízió és az írott sajtó azt előadta.

"Tudomásul kell venni, hogy a média (a rádió, a tv, az újságok, az internet) hat a nép értékrendjére, befolyásolja nem csak a véleményét, hanem viselkedését is. A sajtóval háborúkat lehet szítani, uszítani lehet (lásd I. és II. világháború). Bűnözést lehet legitimizálni (lásd: Whiskis rabló ügyét, ahol a sajtó által felállított legenda hatására a népesség nagy része erőszakos, csőre töltött éles lőfegyvert egyszerű emberekre, gyakran nőkre ráfogó sorozat-rabló pártjára állt és modern Robin Hood-nak nevezte, holott egy büdös vasat nem adott a szegényeknek, a rabolt pénzt a saját luxusára költötte.). Jogsértésekre lehet felhívni (lásd Zsanett ügy utáni népi-álláspont, miszerint "ha leint a rendőr nem állok meg neki, nehogy megerőszakoljon engem is...") és persze fordítva: békíteni is lehet és erkölcsösebb viselkedésmintákat lehet(ne) tanítani."

A szerző

A könyv olyan nagy horderejű ügyekkel foglalkozik, mint a "Zsanett-ügy", a 2008. nyarán Soroksáron a romákra törő fegyveres kommandósok, az arab sakkozó összeverési ügye, a Bazilikánál meztelen férfit rugdosó rendőrök, a tatabányai iskolarendőr esete, vagy a Rezesova ügy, hogy ne soroljak fel mindent, bár kétségtelen, hogy minden történetet szinte fal az olvasó ember, hiszen ezúttal nem egyoldalúan kerül bemutatásra mindaz, amit a sokat vagy mindent(?) látott újságírók "precízen, pontosan" leírnak, leírtak. S ha már a Rezesova ügynél tartunk, a szakértői társadalom is jócskán megitta ennek a levét, hiszen ezután az ügy után került felülvizsgálatra a szakértői törvény, és született meg az új, szigorított változata, hiszen ha egy szakértő lefizethető, akkor az összes szakértő is, ugyebár?

"... ma mindenki rendőrségi szakértő, már csak a BTK, a Büntetőeljárási törvény, a kriminológia, a kriminalisztika tárgyai: a kriminál-technika, kriminál-taktika, kriminál-metodika, és a Rendőrségi törvény áttanulmányozása van hátra..."

Igazságügyi szakértőként bűnügyi technikusokkal dolgozom, akik naponta látják a halált. Naponta szembesülnek magukat sérthetetlennek képzelő bűnözőkkel, órákat töltenek el emberölés, öngyilkosság, halálos közúti balesetek helyszínein, és az a dolguk, hogy legyőzve a kavargó érzéseket végezzék a munkájukat. Ők pedig mennek, és nem szólnak vissza egy hívás kapcsán, hogy "bocs de én ma trafiznék, hiszen ahhoz értünk mi a legjobban". Szakértőként naponta ilyen ügyekkel foglalkozom és elárulom, baromira nem könnyű egy munkanap után kilépni az ajtón és egyszerűen magam mögött hagyni az egészet. Szakértőként nem egyszer megtapasztalom az elutasítást, ugyanazt a mocskot, amit a kollégáim, hiszen én is csak egy lefizethető korrupt kis senki vagyok, nem pedig a munkáját az esküjének megfelelően végző ember: "...igazságügyi szakértői tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorlom. Hivatásom gyakorlása során szakmai kötelességeimet lelkiismeretesen és a legjobb tudásom szerint teljesítem. Isten engem úgy segéljen!"

Balázs minden ügy kapcsán nagyszerűen bemutatja azokat a média által használt kliséket, amelyek hatnak az állampolgárok igazságérzetére, amely elferdített szavak kirobbantják az érzelmeket, amely kifordított jelzők által a magyarok nagy része szerint minden rendőr egy állat. Ilyenek a: hazafelé tartott, kétgyermekes családapa, fiú, bácsi, célzott ütést mért a fejére, a zokogó gyermeke szeme láttára és még folytathatnánk a sort. Minden hivatásnak megvannak a maga kakukktojásai, az oda nem illő, onnan kirívó egyedei, és most nem szeretném felsorolni ezeket, pedig naponta szembesülök a bunkó orvossal, a flegma eladóval, a magát überokosnak képzelő banki tisztviselővel, mégsem általánosítok. Ja és legfőképpen nem úgy, hogy néhány ember még életében nem volt rendőri intézkedés alanya (legyen az egy szimpla közúti ellenőrzés), személyes tapasztalata nincsen, csak olyan jó fröcsögni meg szitkozódni a monitor előtt a fotelből. Aztán amikor megvan a baj, mégiscsak azt a mocskos korrupt rendőr hívja, aki csak trafizni tud, meg gyrosozni tilos helyen.

Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet. A kollégáknak azért, mert pontosan azt fogják közben érezni, amit én, hogy igenis szolgálunk és védünk, a laikusoknak, hogy egy kicsit belepillanthassanak a rendőrök nagyon nem egyszerű mindennapjaiba, hogy megtudják, milyen az, másodpercek alatt dönteni, miközben okostelefonok kamerái néznek velük farkasszemet, milyen minden nap a vásárra vinni a bőrüket, pedig ők is apák, anyák, valakinek a fiai, lányai, akikért otthon ugyanúgy aggódnak, akiket minden nap hazavárnak, akik arra esküdtek fel, hogy akár az életüket is kockára teszik mások életéért. Nagyszerűen felépített, kitűnően szerkesztett könyv ez, a megfelelő helyeken ironikus, szarkasztikus, komoly de egyben vicces is.

"Ők azok, akik még nem hallottak sírva könyörögve betelefonáló brutálisan összevert idős emberekről, lakásukban idegen behatolókat felfedező sértettekről, nem láttak még csavarhúzóval a nyugdíjáért összeszurkált áldozatot, megerőszakolt, zokogó anyukát és lényegében a traffipaxozásról szóló rémhíreken kívül nem is sokat tudnak a rendőrségről. Ők azok, akiknek sivár életükben talán az egyetlen örömforrás, hogy a napközben lefotózott rendőrautók fotóit izzadt tenyerüket dörzsölgetve az internetre feltöltsék, persze névtelenül és kiélvezzék, hogy pár napig azzal, legsikeresebb munkájuk gyümölcsével más emberek is foglalkoznak".

Évi