Olvasnivaló: Edith Sheffer: Asperger gyermekei – Az autizmusfogalom gyökerei a bécsi nácizmusban

Mindig nehéz olyan könyvről ajánlót írni, ami berágja magát az ember lelkébe és napokig nem ereszti. A második világháború, mint téma, mindig valami fajsúlyos dolgot vetít előre, s bár sokan úgy gondolják, hogy a holokauszt közel sem volt olyan borzasztó, mint amilyennek a feltárt bizonyítékok mutatják, rettenetes belegondolni, hogy emberek, akik a gyógyításra voltak hivatottak, a legsúlyosabb bűncselekmény, az emberölés megvalósítására fordították tudásukat. Nem egyszer. Több százszor, vagy akár több ezerszer.

Hans Asperger neve, aki az autizmus és a róla elnevezett Asperger- szindróma kutatásának úttörője volt, sokak számára ismert lehet. Kevesen tudják róla azonban azt, hogy a világhírű orvos nem elszenvedője volt Hitler Harmadik Birodalmának és fajgyűlölő politikájának, hanem mélyen egyetértett a nemzetiszocialista ideológiával, és aktív bűnrészességet vállalt vele azáltal, hogy rábízott gyermekek százait ítélte az életre méltatlannak.

„Aspergert gyakran festik le együttérző és haladó gondolkodású emberként, aki a Harmadik Birodalom idején elmélyült kutatásokat folytatott és ellenezte a nácizmust. Hithű katolikus volt, és nem lépett be a Náci Pártba, Asperger arról is híres, hogy fogyatékos gyerekeket mentett meg a náci üldözéstől. Levéltári adatok azonban másra engednek következtetni. Akták tanúsítják, hogy Asperger számos szinten aktív részese volt a bécsi gyermekgyilkos gépezetnek. Közeli munkatársi viszonyban állt a bécsi gyermekeutanázia-rendszer vezetőivel, és a náci államgépezetben betöltött különféle szerepei révén több tucat gyereket küldött a Spiegelgrund gyermekintézménybe, amely a gyermekmegsemmisítés bécsi központjaként működött.”

Hans Asperger

A Reich uralma alatt, fajvédő tisztogatási intézkedésként a gyermekeutanázia program keretében 5-10 ezer gyermeket öltek meg, ebből 789-et a Spiegelgrundon, a Reich második legnagyobb gyermekgyilkos intézményében.

A náci gyermekpszichiátereknek az volt a dolguk, hogy a rezsim normáinak zsinórmértéke szerint diagnosztizálják egy-egy gyerek vagy fiatal karakterét. Akik nem feleltek meg a náci elvárásoknak, testben vagy szellemiségben, azokat megbélyegezték.

gyerekek és nővérek az intézet gyógypedagógiai részlegén

„Asperger az autisztikus pszichopátiát úgy határozta meg, mint a „környezethez való alkalmazkodás zavarát”, amely – meglátása szerint – „az ösztönműködések kudarcát okozza: megzavarja a helyzetmegértést és akadályozza a megfelelő kapcsolódást más emberekhez”.

Asperger szerint ezek a gyerekek nélkülözik a társas kapcsolatokat, senki nem szereti őket, senkihez nem fűzi őket szorosabb kapcsolat. Az autisztikus fiatalok örök kívülállók, a közösség kirekeszti őket. Asperger érthetetlen módon a pszichopátia kifejezést használta, és hangsúlyozta, hogy ezek a gyerekek rosszindulatúak.

A náci birodalomban elfogadott tény volt, hogy egyes emberek tehertételt jelentenek a közösségnek és az ilyen emberek túlszaporodása nem kívánatos a nép számára, ezért bizonyos embereket ki akartak zárni az utódhagyás lehetőségéből. A közegészségügyi hivatalok emberek millióiról gyűjtöttek adatokat. Mindenki számára kötelező volt a származási bizonyítvány, az árjaigazolvány, jegyezték az emberek munkaviszonyainak történetét, minden ember életét megítélték és könyvecskékben, nyilvántartási kartonokon és számokban kivonatolták.

A Spiegelgrund épülete

„A birodalmi belügyminisztérium 1939. augusztus 18-án rendeletet adott ki, amely kötelezte az orvosokat, ápolónőket és szülésznőket, hogy jelentést tegyenek minden olyan három év alatti gyerekről, akik a megítélésük szerint fizikailag vagy szellemileg fogyatékosnak nevezhetők. Ezek a gyerekek aztán a Reich 37 „különleges gyermekosztályának” valamelyikére kerültek megfigyelésre és az azt követő rendszeres egyészségügyi emberölés céljára. A gyerekgyilkosságok eleinte csecsemőkre és totyogó korú gyerekekre korlátozódtak, de mindez rövidesen módszeres és tudományos vállalkozássá szélesedett, amely alapos vizsgálattal kezdődött, és beépült a Reich egészségügyi rendszerébe.”

Az autizmus kifejezést Eugen Bleuler svájci pszichiáter vezette be, és azokat a szkizofrén betegeket jellemezte vele, akik a jelek szerint elvesztették a kapcsolatukat a külvilággal. Asperger autizmusdiagnózisa jóval tágabb kategória volt és lefedte azokat az eseteket is, amelyekben sokkal enyhébb akadályoztatást látott. Asperger diagnosztikus kategóriája évtizedekre feledésbe merült, mígnem egy vezető brit pszichiáter, Lorna Wing ráakadt az orvos 1944-es dolgozatára, és 1981-ben Asperger szindróma néven ismertté tette az ott leírt diagnózist. 1992-ben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felvette a Betegségek Nemzetközi Osztályozása tizedik kiadásába (BNO-10), és 1994-ben az Amerikai Pszichiátriai Társaság is felvette az Asperger által leírt kórképet a DSM-IV címen ismert katalógusába.

Edith Sheffer

Edith Sheffer történész, a berkeley-i University of California Európai Tanulmányok Intézetének főmunkatársa. Szakterülete Németország és Közép-Európa története. Fiát, Ericet 17 hónaposan diagnosztizálták autizmussal, az írónő neki ajánlotta könyvét, mely az Európa Kiadó gondozásában jelent meg. Asperger neve ma már a mindennapi életünk része, olyan jelző lett, amelyet ráhúznak mindazokra, akik sután mozognak a társas világban. Bár az Amerikai Pszichiátriai Társaság DSM-V-ös osztályozása szerint az Asperger-szindróma ma már nem hivatalos pszichiátriai diagnózis, a kifejezés valószínűleg tovább él majd a hétköznapi nyelvhasználatban.

Edith Sheffer könyve megindító, megdöbbentő, megrázó és elgondolkodtató. A háborúk sok szörnyű tettet szültek, sokan érezték feljogosítva magukat, hogy a káosz közepette olyan bűncselekményeket kövessenek el, amikért aztán a béke idején nem biztos, hogy felelősségre vonásra kerültek. Asperger is megúszta, sőt a háború után elismert pszichiáterként dolgozhatott tovább. Ez a könyv méltó mementó, és fontos figyelmeztető arra, hogy „a klinikai kutatás és orvosi gyakorlat legfőbb vezérelve csakis az együttérzés lehet.”

Itt lakott Alfred Wödl, 1934-ben született, 1941. február 6-án beutalták a Spiegelgrund-i gyógyító intézetbe, 1941. február 22-én megölték

„Az autizmus nem igazi dolog; mindenkinek vannak sérülései. Ezek között vannak észrevehetőbbek, és vannak kevésbé láthatóak. Az autizmus nem fogyaték vagy diagnózis, egyszerűen egy sztereotípia bizonyos emberek leírására. Az autistákat ugyanúgy kellene kezelni, mint bárki mást, mert ha nem, akkor még kevésbé lesznek szociálisak. Minden gyerek szüleinek – akár autisták, akár nem – bele kell élni magukat a gyerekük nézőpontjába, és az ő nézőpontjuk alapján segíteni a gyerekeknek.”

Évi